Délvilág - Csongrád Megyei Hírlap, 1992. november (49. évfolyam, 257-281. szám)

1992-11-02 / 257. szám

Lesz béremelés az egészségügyben - nem lesz kötelező nyugdíjkorhatár-emelés Egészségügyi fórum Vásárhelyen Arra, hogy meg lesz-e az ígért béremelés az egészség­ügyben, a miniszter azt vá­laszolta, hogy csütörtökön tárgyalta az egészségügyi bizottság, kicsit késve, de meg lesz a szükséges pénz. Igaz, ehhez módosítani kell a költ­ségvetést, de remélhetőleg nem vált majd ki nagyobb vitát a parlamentben. Hasonló kérdés­sel fordultak a miniszterhez a védőnők is. Szó esett a köz­alkalmazotti törvényről és az egészségügyben való alkal­mazásáról is. Surján László bevezető mondatában egy­szerűen értékelte: úgy rossz, ahogy van. Jó, de nem most. Céltörvény, hivataltörvény. Homlokegyenest ellenkezik az egészségügy céljaival. Kifej­tette a miniszter, hogy az orvos valahol tényleg hivatalnok is, de ennél több, más, vállalkozó is. Egyébként biztatta a kór­házakat, hogy kössenek szer­ződést az önkormányzattal a kórház működtetésére, ezzel kilépnek a közalkalmazotti törvény kötelezettségei alól, szabadon gazdálkodhatnak a pénzzel és mindaz, amit mint közalkalmazottnak nem tudtak megadni, az új formában lehetővé válik. A továbbiakban szó esett a paraszolvenciáról, az egyes szakterületek előnyé­ről, s a kérdésekre adott vála­szában említette az orvosvá­lasztás eddigi tapasztalatait, az ú­z egészségügyben történő vállal­kozásokat, az üzemegész­ségügy finanszírozási távlati terveit. A miniszter nem tartja jó gondolatnak a magánorvosi véleményektől megvonni az SZTK-jogosultságot. A nyug­díjkorhatár emeléséről úgy vélekedett, hogy közeljövőbeni bevezetése nem lenne helyes és célszerű, ezt alátámasztotta statisztikai adatokkal és költ­ségvetési gondokkal. Az Or­vosi Kamara megalakulását szükségesnek látja, ebben megindultak a tárcaközi egyez­tetések. Végül a helyi gondok közül kiemelte a mentőállomás lehe­tetlen helyzetét, azt ugyanis, hogy erre az évre éjszakánként leállították a második kocsit. Ebben intézkedést ígért. Szólt a kórház- rekonstrukció­ foly­tatásának szükségességéről is, de ehhez még szakmai egyez­tetésekre van szükség. Pénteken Vásárhelyen az Erzsébet kórház névadó ünnepsége után, délután dr. Surján László népjóléti miniszter fórum keretében találkozott a lakossággal és az egészségügyi dolgozókkal, és válaszolt az elő­re már írásban feltett kérdésekre, amelyek zömében az egészségügyi dolgozókat érintő­ szakmai kérdések voltak. Enyedi Zoltán képriportja Megemlékezni már szabad Ezekben a napokban a délvidéki magyarságnak a felszabadulás napját kellett ünnepelnie negyvenöt éven át. A fájdalmat, hogy szinte minden magyarlakta falu szinte minden családjából az apa, a nagyapa, a fivér jeltelen tö­megsírban nyugszik, vagy a Tisza, a Duna vize vitte el az örökkévalóságba, négy és fél évtizeden át magába kellett fojtania minden özvegy sorsra jutott hitvesnek, feleségnek és nagymamának, az árván ma­radt gyerekeknek és az egyedül maradt testvéreknek. Negy­venöt éven át erről nyilvánosan beszélni nem volt szabad. Arról, hogy Tito partizánjai, hogy kellőképpen megtorolják az eléggé el nem ítélhető újvidéki és sajkásvidéki 1942- es razziát, valószínűleg felsőbb utasításra, de ha nem, akkor hallgatólagos jóváhagyással, az ártatlan bácskai, bánáti és baranyai magyar lakosságon álltak bosszút. A sajkási ki­végzőosztag végigvonult a Tisza mindkét partján, Bánát­ban és Bácskában, Közép- és Észak-Bácskában, a Duna mentén és a Baranyai Három­szögben is. Az áldozatok számát nem tudjuk, de a kutatások, a feltárások alapján legkevesebb 20-40 ezer ártatlan magyar áldozatról kell beszélnünk. Mert megkezdődtek azért a kutatások. És két évvel ezelőtt már szabadon megemlékez­hettünk temetetlen vagy tö­megsírokban nyugvó halot­­tainkról, még akkor is, ha a helyi és a felsőbb hatalom esetleg nem nézte azt jó szemmel. Akkor is, amikor a szerbek úgy általában a mind a mai napig nem mutatnak haj­landóságot tetteik beisme­résére. A szerb büszkeség még azt sem engedheti meg, hogy ezt egyáltalán elhiggyék. A szerb parlamentben még sza­vaztak is arról, hogy ez mind nem történt meg. A kiválasz­tott nép ilyet nem tesz. Pedig milyen jó lenne egy­szer már bevallani mindent, és megbékélni egymással. Hogy többé ne forduljanak elő ha­sonló megtorlások, etnikai tisztogatások. Mint ahogy Hor­vátországban történt, mint ahogy most történik Bosz­niában, és mintha ismét kez­dődne Szerbiában. DORMÁN LÁSZLÓ 2 NOVEMBER 3-TÓL KARÁCSONYIG, HÉT HÉTEN ÁT páratlan NAPOKON,páratlan KÍNÁLAT,páratlan ÁRAKON! November 3.: Hajdúsági háztartásigép - vásár, 11% engedmény, a Skála Áruházban. November 5.: Kóstoló a Szenteshús Kft. termékeiből az ABC-inkben. A SZENTES ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ páratlan akciója: November 7.: ETA robotgép 2999 Ft, iparcikkboltjainkban! Páratlan ág _______________ A jel Szerencsémre jól ismerem, még Pusztamérgesről: Zalányi Sámuel orvosprofesszor fele­sége ő. Hívom telefonon. • Emlékszik rá, Ildikó?­­ A cipőre? Hogyne em­lékeznék! • Nehéz elhinnem. Ami­kor Ön négyéves volt, a már tavalyi piros cipőcs­­kéről volt szó, tehát mind­össze hároméves korára kellene visszaemlékeznie. - Pedig emlékszem rá. - Azért, mert piros volt? A piros mindig kedves a gyerekeknek. - Föltehetően azért is, meg azért is, mert édesapám Pá­­duából hazatérve hozta. - De mindez Tihanyban történt. Hogyan került Ön Tihanyba? - Az ottani biológiai ku­tatóállomáson nyaranként a családtagok is üdülhettek. Szinte minden nyarat ott töl­töttünk. • Bocsánat, ki is volt az édesapja? - Gélei József. Biológus­­professzor és akadémikus. Amikor a szegedi egyetem megalakult, tudjuk, Kolozs­várról költözött át, Apáthy István­­ róla nevezték el ké­sőbb az orvosegyetemi kollé­giumot­­, nem volt hajlandó átjönni. Azt mondta, ha min­denki eljön, ki marad ott? Az ő utóda lett az apám.­­ Netán szintén Kolozs­váron született? - Három testvérem igen, de én, mint kései gyerek, már ideát. • Szent-Györgyire is emlékszik? - Arra nem, hogy ő is Ti­hanyban lett volna, de Kle­belsbergre nagyon jól. Előttem van most is az alakja, sze­müveges arca, markáns orra. Sas-orrnak is mondhatnám. Arra is emlékszem, hogy a nagy ebédlőben mindenki együtt volt, tehát a miniszter is. Nem miniszterként persze, hanem barátként. Sugárzott belőle a közvetlenség. Estén­kénti szalonnasütéseken is, vagy flekkensütéseken is. Azt hiszem, nagyon becsülte édes­apámat, és neki is köszönhető, hogy átjött a család Erdélyből. • Hallott erről az írásról?­­ Dóczi Andrásné hívta föl rá a figyelmemet, nemrég, amikor a Klebelsberg-emlé­­keket kutatta. Tudja, az ő fia, meg az enyém egyívásúak, iskolába is együtt jártak, innen az ismeretség.­­ Csak a piros cipőcske ügye forgott szóban Tihanyban? - Dehogy! A pocaktartóm miatt is égődött velem. • Az mi? - A fürdőruhámat nevezte pocaktartónak. Az is piros volt, előző évben pedig zöld. De szép pocaktartód van! - ezt mondogatta. Nagyon igazat írt róla Szent-Györgyi: valóban nagyszerűen tudott kapcsolatot teremteni, és kapcsolatot megtartani bárkivel. Örömmel őrzöm emlékezetemben. HORVÁTH DEZSŐ Baráti figyelmesség adta kezembe Szent-Györgyi Albert egyik írását. A Gróf Klebelsberg Kunó emlékezete című könyvben jelent meg 1938-ban, és a Gazdám emlékezetére fejezetcímet viseli. A négyéves Gelei Ildika piros cipő­cskéje ürügyén arról szól, mennyire közvetlen tudott lenni a kultuszminiszter akár a gyerekkel is. Emlékezhet még Gelei Ildikó a piros cipő­kre, és fő­leg Klebelsbergre, netán Szent-Györgyire? Tisztes nagymama azóta. Az erkölcsi erő, ami hiányzik Beszélgetés Csurka Istvánnal • Csurka úr! Ön azt mondta, hogy most olyan különös helyzetet élünk át, amelyben a demokrácia jelszavainak takarásában a magyarságtudat elsorvasz­tására törekednek - ellen­felei pedig éppen a fordí­tottját állítják: ön hangsú­lyosan magyar utat követ, amelyen az se baj, ha a demokrácia már nem fér el. Mi a véleménye?­­ Az, hogy ez hazugság. Honnan veszik azt, hogy én el akarok tekinteni a demokrá­ciától? Azért, mert egy mellék­­mondatomban azt követeltem, hogy akár rendőri eszközöket is vegyenek igénybe a törvény, érvényesítése érdekében, az még nem a demokrácia felfüg­gesztése, vagy a demokratikus útról való letérés. Ellenkező­leg. A törvények uralmának biztosítása. Hiszen a szabadság és a demokrácia csak ezen alapulhat.­­ Tanulmányában ön megemlíti, hogy erő fel­mutatása nélkül nem lehet politizálni. Mi volna ez az erő, és hol vannak ennek a korlátai? - Ez az erő csakis a tör­vények szavatolására, betar­tatására irányulhat. De ez az erő erkölcsi erő is, öntudatos emberek erkölcsi ereje - ami hiányzik. • A nyilvánosság előtt gyakran kötik össze Csurka István nevét a legszélső irányzatokkal. Ön viszont következetesen jobboldali­nak vallja magát. Kérem, különböztesse meg a népi­nemzeti irányt és önmagát a szélsőjobboldaltól!­­ Erre nekem nincs szük­ségem, mert ez a vád, hogy én szélsőséges vagyok, az én szememben teljesen alaptalan, s én - ezt eddig is figyelemmel kísérhették - az efféle vádakra nem szoktam semmiféle ellen­állást tanúsítani, hiszen meg­alapozatlan állítások ellenében úgysem lehet védekezni. Bár­mit mondok, ha csak­ az ujja­mat megnyálazom és feltar­tom, hogy vajon merről fúj a szél, már azt is szélsőséges cselekménynek veszik. Ha ilyen híresztelések lábra kapnak is, az ember nem tehet mást, mint mondja a magáét. Ezek a vádak szükségképpen elporladnak majd, hiszen nem igazak. • Nem volna szerencsés, ha mégis közérthető kü­lönbséget tenne az olvasók előtt önmaga és a szélső­jobb között? - Ha nem értik a különb­séget, azért nem én vagyok a felelős, hanem a rendszer­­változással túlnyomórészt el­lenséges sajtó- és médiaha­talom, amely a valótlanságokat terjeszti. Erre egyszerűen nem tudok mit mondani. Egy olyan vád ellen, amelynek, mint azt már említettem, semmi alapja nincs, nem lehet védekezni. E híresztelések szerzői vagy nem olvasták, vagy szándékosan félreolvasták azokat a könyve­ket, amelyeket a rendszervál­tozás folyamatában írtam, s amelyekért akkor még büntetés járt, amit meg is kaptam. Nem tudom, hány ilyen embert tud felmutatni az a tábor, amelyik engem szélsőségesnek nevez. Akkor ők még a tiltok oldalán álltak, s egyéb gondjuk sem volt, mint hogy engem „kikü­szöböljenek”, elhallgattassa­nak. Mindhiába.­­ Mennyire tartja politi­kusnak képviselőtársa esz­mecseréjét - kapcsolatfel­vételét - a skinheadek kép­viselőivel a parlament ka­pujában? - Kérem szépen, ha most már erre kerül sor, hogy el­lenőrzik és nagydobra verik, hogy ki kivel, hol áll szóba, utcán, közértben, egyebütt, akkor Magyarországra rátör a káosz. Nem tudom, kikkel tárgyalt Király B. Izabella, s azt végképp nem, miért érde­kes az, ha egy magyar állam­polgár egy másik magyar ál­lampolgárral szóba elegyedik. Amit viszont ma láttam a televízióban, az meglepett, mert ezzel az úrral, aki ott az úgynevezett skinheadek képvi­seletében fellépett, én is ta­lálkoztam már, s elmondha­tom, ő valóban kétes egzisz­tenciaként leírható személy, aki egy maga csinálta párt élén köztársasági elnökjelöltként futtatta magát még ‘89-ben. De térjünk vissza a kérdésre: ez nem ügy. Szögezzük le azt, hogy ha egy képviselőnő ma­gyar állampolgárokkal szóba áll a parlament kapujában, és nem tudjuk, hogy miről be­szélnek, ez nem téma. Csak akkor kaphatja fel a sajtó, ha valamiféle zűrzavart akar kelteni. ODOR JÓZSEF HÉTFŐ, 1992. NOVEMBER 2.

Next