Délvilág, 1994. december (51. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-01 / 282. szám

3 Vásárhelyen a lap! „Össze kell fogni Makóért" Tegnap este Makón, a vá­rosi könyvtárban lakossági fórumot tartottak. Szentpéteri János polgármester-jelölt, aki n magát a legfüggetlenebb, azaz senki által sem támo­gatott jelöltnek mondta, röviden vázolta elképzelé­seit, amelyeket megválasz­tása esetén valósítana meg a hagymavárosban. Előadását Makó perifériás, gyengén fejlett, gazdaságilag összezavart helyzetének elemzésével kezdte, majd a város fejlesztésének szüksé­ges feltételeit ismertette hallgatóságával. „Meg kell változtatni a képviselő­­testület szemléletét. A város szellemi kapacitását be kell fogni az önkormányzati mun­kába, amelynek szabadnak, demokratikusnak, de fegyel­mezettnek kell lennie. Köve­tendőnek kell tekinteni a szemléletet, amely szerint legfontosabb a város és az ál­lampolgár érdeke.” - szögez­te le a jelölt. - A város gazdasági struk­túráját úgy kell átalakítani, hogy az agrár ágazat mellett feldolgozó és egyéb ipart is létesíteni kell. - Szentpéteri János kiemelkedően fontos­nak ítélte a városkép átalakí­tását, az utak és a környezet tisztaságának megóvását, a meglévő és kialakítandó lé­tesítmények megfelelő hasz­nosítását is, valamint a jelen­leg elhanyagolt állapotban lévő városrészek felzárkózta­tását. Kitért a város vendégfo­gadásához elengedhetetlenül fontos feltételek megterem­tésére, a város menedzse­lésének és vezetésének fon­tosságára is. „A város zavar­talan működtetéséhez takaré­kosságra, ésszerű átszerve­zésekre, vállalkozás szellemű vezetésre, intézményi együtt­működésre, megfelelő költ­ségvetésre, fegyelmezett adó­fizetésre van szükség. A nehéz szociális helyzetben lévők esetében vizsgálni kell a tényleges rászorulók körét, meg kell valósítani az igaz­ságosabb elosztást. Össze kell fogni az egyházakkal, a segélyszervezettekkel, hogy segíteni lehessen a lecsúszott rétegeken.” - mondotta Szentpéteri János, aki a lakásépítést az eladásra váró üzemek beindítását, fejlesz­tését, a feketemunka vissza­szorítását, valamint a köz­­biztonság javítását tartotta a legfontosabb feladatnak. P. T. P. Jobbról Szentpéteri János. (Fotó: Somogyi Károlyné) Az MSZP frakciója vasár­napi ülésén alakítja ki vég­leges álláspontját a személyi jövedelemadóról és a tár­sasági adóról szóló módosító törvényjavaslatok, valamint a jövő évi költségvetés ügyé­ben - jelentette be Lamperth Mónika frakcióvezető-he­lyettes. Beszámolt arról, hogy jelenleg a szocialista képviselőcsoport minden erejét a költségvetés tárgya­lása köti le. A két adótör­vénnyel kapcsolatosan eddig mintegy 120 módosító javas­latot dolgoztak ki a szocia­lista képviselők, de ezeknek csupán a töredéke találkozott a munkacsoportok egyetér­tésével. A vasárnapi frakciü­­lésen minden bizonnyal szó­ba kerül, hogy elrendeljenek­­e kötelező végszavazást a jövő évi költségvetésről avagy sem. A frakcióvezető­helyettes szót ejtett arról, hogy a sajtóhírekből érte­sült: van III/III-as személy az országgyűlési képviselők között. E témával eddig egyáltalán nem foglalkozott sem a frakció, sem az elnök­ség. Ennek alapján nem tud választ adni arra a kérdésre, hogy szocialista képvise­lőről van-e szó, miként arra sem, hogy ha esetleg soraik­ban lenne ilyen törvényhozó, akkor felszólítanák-e man­dátumának visszaadására. A szocialista frakció mező­­gazdasági munkacsoportja sikerként könyveli el, hogy a Parlament Mezőgazdasági Bizottsága legutóbbi ülésén úgy döntött: javaslatot tesz a földadó eltörlésére. • Javaslat a földadó eltörlésére Kinek a csapatában középpályás a volt lll/lit­as? A Munkáspárt szeretne jobb önkormányzati munkát az eddigiekhez képest. Nem a nagypolitikához tartozó szobordöntögetéssel kellett volna foglalkozni, hanem azzal, hogy például az élel­miszerüzletekből ne legye­nek szexshopok és a fontos közművekből drágán termelő részlegek. A lakások eladása egyszerű dolognak tűnt a városokban, holott az új és leendő tulajdonosoknak nincs pénzük a szükséges felújításokhoz. Egyre több pénz kellene a szociális feladatok megvalósításához, ezzel szemben az 1994-es színvonalon akarják tartani az önkormányzatok költség­­vetését. Hogyan lehet ez, amikor az energiaárak 60-70 százalékkal emelkednek jö­vőre? Tegnap délután Szentesen - választási gyűlését meg­előzően - ilyen gondola­tokkal kezdte sajtótájékoz­tatóját dr. Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke. Majd azzal folytatta, hogy a leg­közelebbi önkormányzati vá­lasztáson minimálisan szeret­nék megkétszerezni a mun­káspárti képviselők számát. Erre Csongrád megyében is jók az esélyeik. Az országban 3064 képviselőjelöltjük van, polgármesterjelöltjük pedig 84. Ezzel olyan parlamenti pártot is megelőznek, mint a Fidesz. Ráadásul a televízió - amely a hatalmi ágazat része - meglehetősen „távol tartja magát” a Munkáspárttól. • Lapunk munkatársának idevonatkozó kérdésére dr. Thürmer Gyula azt válaszolta, hogy teljesen elhibázottnak tartja a szocialisták részéről az SZDSZ-szel való koalíciót. Kohl legutóbb egyetlen sza­vazattal lett kancellár, és nincs álmatlan éjszakája. Pláne nem lehet Horn Gyulá­nak az 54 százalékos többség birtokában. A szocialisták látványosan feladnak hatalmi pozíciókat, lassan például a tévében kevesebb alkalom­mal szerepel az MSZP, mint a KDNP vagy más ellenzéki párt. A gazdaságpolitikában nemhogy engedményeket tesznek a szocialisták, hanem ezen a területen az SZDSZ azt csinál, amit akar. Pedig az állampolgárok fellendülést, erre való felkészülést várnak. Ezért és más kérdések miatt is 1995. kritikus esztendő lesz a kormányzati koalíció élet­­képessége szempontjából. A sajtótájékoztatót követő gyűlésen bemutatkoztak a Munkáspárt helyi önkor­mányzati képviselőjelöltjei. • Thürmer Gyula Szentesen A koalíció életképessége kritikus lesz jövőre Fotó: Hárs László ­ Lakossági fórumot tar­tanak a vásárhelyi 8. és 9. választókörzet szocialista és szabaddemokrata képvi­selőjelöltjei ma, csütörtökön délután 5 órától a 602. sz. szakmunkásképző épüle­tében. A gyűlésen az MSZP részéről Zakó Pál és Hegedűs Tibor, az SZDSZ részéről pedig Szentirmai Csaba és Hampel Tamás jelöltek vesz­nek részt. Az érdeklődők a két párt közös polgármester­jelöltjével, Lehmann Ist­vánnal, valamint Fritz Péter országgyűlési képviselővel is találkozhatnak.­­ Lakossági fórumot tart Vásárhelyen, a hódtói isko­lában ma, csütörtökön este 6 órakor Bereczki Piroska, a hódtói körzet FDFSZ-képvi­­selőjelöltje. • Makón pénteken délután 5 órakor az FKgP helyi szer­vezete az újvárosi nyugdí­jasklubban mutatja be ön­­kormányzati képviselőjelölt­jeit. • A batidai olvasókörben mutatkozik be pénteken este 6 órakor dr. Kószó Péter, a vásárhelyi 14. választó­­kerület MDF-Fidesz közös képviselőjelöltje. • Vásárhelyen a tarjáni ol­vasókörben pénteken délután fél 6-kor a Munkáspárt két képviselőjelöltje, Jankó Sándor (3. vk.) és Kerekes István (4. vk.) találkozik az érdeklődő választókkal. • Programismertető fórumot tart pénteken délután 5 órai kezdettel Vásárhelyen, a Szabadság Olvasókörben (Klauzál u. 105.) Csáki Imre önkormányzati képviselő­­jelölt. • Városi sportfórumon ta­lálkozik a vásárhelyi válasz­tókkal Lehmann István, az MSZP és az SZDSZ közös polgármester-jelöltje pénte­ken délután 3 órakor a Szántó Kovács János Általános Isko­lában. A sportfórum vendége: Greminger János, az OTSH elnökhelyettese. Az össze­jövetel előtt a rendezők Sza­bó Ernő sportmúzeumába (Lévai utca 54.) várják az érdeklődőket. • A vásárhelyi 3. és 4. vá­lasztókörzet szocialista és szabaddemokrata képviselő­­jelöltjei pénteken délután fél 6-tól a Tarjáni Olvasókörben találkoznak a választókkal. A gyűlésen az MSZP részéről Orbán János és Körmendi János, az SZDSZ részéről Papp István és Farkas Ferenc vesz részt. Az érdeklődők Lehmann Istvánnal, a két párt közös polgármester-jelölt­jével is találkozhatnak a fó­rumon. • Szentesen, a Villogó utcai óvodában tart bemutatkozó fórumot pénteken délután 5 órakor Félegyháziné Somo­gyi Éva, az FKgP-MDF 4. választókerületi közös kép­viselőjelöltje. • A mindszenti Tisza Műve­lődési Ház csütörtökön 18 órától maratoninak ígérkező választási fórumot tart - in­formálta lapunkat Fekete Emil, az intézmény igaz­gatója. A nagyterembe erre az estére meghívást kapott minden, Mindszenten induló polgármester- és önkormány­zati képviselőjelölt, akik három-három, illetve két-két percben ismertethetik prog­ramjukat. Az időt stopperrel fogják mérni. választási napló 1994. DECEMBER 1CSÜTÖRTÖK megkérdeztük e Székely Andrásnét. Mely termékekkel bővült a jövedéki áruk köre? A két legutóbbi Magyar Közlöny - a kereskedők szá­mára - megdöbbentő információkat közöl a jövedéki termékek szaporodásáról. Mivel a változások a Vásár­helyen tevékenykedő kereskedőket is érintik és az ön­­kormányzat ügyfélszolgálatának forgalmára is hatással lesznek, megkérdeztük Székely Andrásnét, az ügy­félszolgálati csoport munkatársát, melyek a változással kapcsolatos legfontosabb tudnivalók. • Mely termékekről ír a törvény?­­ Az értékesítő cégek szá­mára nyilván meglepő, hogy december elsejétől a petróle­um, a paraffin, minden paraf­finmentes párlat, valamint minden mosóbenzin jöve­déki terméknek minősül, ez azt jelenti, hogy míg eddig egy átlagos festékboltnak nem volt szüksége az ilyen áruk forgalmazásához enge­délyre, most be kell szerez­niük ezt az iratot. 0 Honnan kérhető ez az engedély?­­ Az engedélykérő nyom­tatványt a vám- és pénzügy­­őrségnél lehet megkapni, a kitöltött lapot pedig hoz­zánk, vagyis a vásárhelyi vá­rosháza földszinti tizenhár­­mas szobájába kell elhozni, a törvény szerint december tizenötödikéig. • Mennyiben változtak a fűszerpaprika forgalma­zásának lehetőségei? - Mivel a fűszerpaprika­­őrlemény is jövedéki termék lett, ezután hivatalosan ismét csak üzletekben lehet meg­venni és árusítani ezt a fű­szert. Az általános áruházak, élelmiszeráruházak, élelmi­­szerszaküzletek és élelmiszer jellegű vegyesüzletek gaz­dáinak így december 15-éig kell leadniuk a kiegészítő en­gedélyt kérő nyomtatványt, mely szintén a vám- és pénz­ügyőrségtől szerezhető be. B. A. A rossz szomszédság való­ban sok keserűséget okozhat az embernek - legalábbis ez derül ki Galyas Istvánné szavaiból, aki Vásárhelyen az Ötvenhat mártír utcában lakik, és titokzatos szomszé­dai vannak. Ezek az emberek - az asszony szerint - éj­jelenként töméntelen füsttel árasztják el a környéket: a közvetlen szomszédok már mind eladták házaikat, az új tulajdonosok pedig, épp a füst miatt, nem költöztek be. Az asszony elmesélte, hogy kerítéséről letördelték a lé­ceket, ellopták virágait, s né­hány nappal ezelőtt egy éjjel füstölő fűrészporos hordókat állítottak az ablaka alá, s a tűztől meggyulladtak a redő­nyök. A hivatal és a rend­őrség - az asszony szerint - semmit sem tesz. E. I.-né gyanútlanul haladt az Andrássy úti kerékpár­úton, amikor a szembejövő kerékpáros nekihajtott. Az asszony ráesett az egyik virágtartóra, amely a kerék­párutat díszíti, és több he­lyen csúnyán megütötte ma­gát. A férfi bocsánatot kért a figyelmetlenségéért, és arra hivatkozott, hogy rossz nap­ja volt. Olvasónk ezúton sze­retné figyelmeztetni a bicik­livel közlekedőket, hogy a kerékpárúton is vigyázzanak egymásra, mert most is a vé­letlenen múlott, hogy nem lett nagyobb baj. Miért akarják bezárni a Hód ABC mellett lévő nyil­vános vécét? - kérdezte N. Z.­­né. Vásárhelyen már a Kos­suth téren lévőt is bezárták. Nagyon nehéz helyzetben vannak az Oldalkosár utcán és a Csengettyű közben dol­gozó maszek boltosok, mert mindannyian oda jártak elvégezni sürgős dolgukat. Ezután hova menjenek? Kocsmába, vagy vendég­lőkbe nem szeretnének járni, nem beszélve arról, hogy hosszú időre nem zárhatják be az üzleteket. Ma is Szabó Attila kollé­gánk várja hívását. Ne feledje! A telefonszámok: 341-905, 342-236. Mindennap délelőtt 10 és 12 óra között! Csörögjön bátran! Várjuk hívását!

Next