Délvilág, 2000. április (57. évfolyam)

2000-04-25

Sztárfont G­ondolom, nem lehet nagyon éhes a sárga irigy­ség, hiszen manapság eszi a magyar sztárfocistá­kat. Történik mindez abból az alkalomból, hogy köz­hírré tétetett: az angol labdarúgó-bajnokság élvonalá­ban szereplő játékosok évente és átlagban több mint 400 ezer fontot keresnek. Ez az összeg pedig a szegedi Kárász utcán gyakorlatozó valutapörgetőknél is megér vagy 170 millió forintot. S hogy még nagyobb legyen a keserűség élcsapataink öltözőjében, még az is kiderült a ködös Albionból érkező információkból: ez a fizetés kétszer annyi, mint amekkora három fonttal Tony Blair brit miniszterelnök tudja megörvendeztetni konyhapénz osztásakor a kedves feleségét. Csúnya dolog ekkora összegekkel dobálózni, ugye, sporttársak? Még akkor is, ha tudjuk, hogy a mi PNB-nkben is gyilkolja a labdát olyan spíler, aki ideg­­zsábát kapna egy másodperc alatt, ha kiderülne: meg kell elégednie Orbán Viktor magyar kormányfő havi jussával, ami pedig 494 ezer forint. Ám mielőtt még a hágai nemzetközi bírósághoz fordulna, hányatott sor­sa miatt siránkozva, egy-két rendkívül tehetséges, de mélyen alulfizetett honi sztárunk, nem árt talán né­hány mellékes dologra felhívni a figyelmet. Kezdjük talán azzal, hogy az angol bajnokság mérkőzéseit teltházas stadionokban, többször tízezer (nagyon sokat) fizető néző előtt játsszák. A labdarúgók a találkozó kezdetét jelző sípszótól a meccs lefújásáig őrült iramot diktálva hajszolják magukat és egymást. Valamint azt a labdát, amit hol a lábfejükön, hol a homlokukon táncoltatnak, miközben a győzelemre, a nézők minél jobb kiszolgálásra koncentrálnak. S bár az angol bajnokság is sok gonddal küszködik (például nem szervezik át kétévente, s még arra sincs erejük, hogy azért gyilkolják egymást, ki legyen a labdarúgó­szövetség elnöke...), az üzlet működik. A szponzorok pontosan tudják - befektetett fontjaikat nem ellopják, zsebből zsebbe csúsztatják, átmossák, feneketlen zsá­kokba tömködik, hanem arra költik, hogy még a ser­dülő VIII-ban viháncoló kissrác lábára is kerüljön fo­cicipő. A pénzcsinálás módszere tehát roppant egyszerű. Legalábbis angoloknál bevált. És Tony Blair aligha üzen hadat Orbán Viktornak, ha követjük a példájukat. S mondjuk első lépésként elhitetjük a játé­kosokkal: hamarabb kell beleszeretni a labdába, mint a pénzbe... Bátyi Zoltán A hatodik Biliárd-arany! Vasárnap a budapesti Gold Crown Biliárdsza­lonban rendezték meg a pool szakág csapatbaj­noki döntőjét, amelyben érdekelt volt a védő Bili­árd Szeged SE is. A pa­pírforma nem borult, a Tisza-parti gárda hato­dik aranyát is megnyer­te, úgy, hogy zsinórban háromszor bizonyult a legjobbnak. Ezzel pedig elhódította a vándorser­leget. A fővárosi „Arany Koro­nában” megkoronázta eddigi teljesítményét a Biliárd Sze­ged SE, amely a pool bili­árdban már esztendők óta a legjobb. Most is esélyesként érkezett a csb-döntő helyszí­nére, ahol rajta kívül még a Joker Tiszaújváros, a Komló és a Pool Harbour Budapest állt asztalhoz. Az elő­döntőben a Komlóval talál­koztak Nagy Csabáék, s az újonc nem jelentett komoly akadályt. Biliárd Szeged SE-Komló 6:1, pontszer­zők: Nagy Csaba, Kószó Gá­bor 2-2, Tot Sándor, Ger­hard Grischka, ill. László. Az aranycsatát a Tiszaúj­­várossal vívták a szegediek, ott is fölényes diadalt arat­tak. Biliárd Szeged SE-Jo­­ker Tiszaújváros 6:1, pont­szerzők: Tot Sándor, Nagy Csaba, Gerhard Grischka 2-2, Bencze. A bajnokcsapat tagjai: Tot Sándor, Nagy Csaba, Gerhard Grischka, Kószó Gábor, Székely Alin. A csapatvezető, Mihály Ferenc a következőképpen értékelt: - Nagyon boldogok va­gyunk! Ez volt az álmom, a vágyam, hogy végleg meg­szerezzük a vándorserleget, ezt korábban egy csalással hiúsították meg. Most sike­rült! Bebizonyítottuk, hogy mi vagyunk a pool szakág legjobbjai az országban. A Biliárd Szeged SE ver­senyzését a Coca-Cola, a Zwack Unicum Rt. és a Dre­her Sörgyárak Rt. támogatta. • Szintén a Gold Crown Bi­liárdszalonban játszották le az osztályozót, amelynek tétje az NB I-ben maradás volt. Az Objektum Szeged Boldvai Szilárd nélkül uta­zott el a fontos mérkőzésre, ami behozhatatlan hátrány­nak bizonyult. Objektum-Tatabánya 3:4, a szegedi pontszerzők: Hollós Gábor (2), Szalai Mi­hály. Ezzel a Tisza-parti együttes kiesett, s legköze­lebb csak az NB II-ben in­dulhat. I. P. Nagy Csaba teljesítményével Hollós Imre (a kép bal oldalán) szövetségi kapitány is elégedett lehetett. (Fotó: Miskolczi Róbert) Karnyújtásnyira a bronz röplabda A húsvétot játékkal és győzelmekkel ünnepelte a Medikémia extraligás férfi röplabdacsapata. A rájátszás helyosztóján már a bronzérem a tét, s a párharc - három győzelemig tart - első két meccsét magabizto­san nyerte a szegedi gárda. Egy lépés a dobo­­ gós Dunaferr SE­­Medikémia Szeged 0:3 (-16,-23,-20) Extraliga, helyosztó a bronz­éremért, első mérkőzés, férfi­ak. Dunaújváros, 200 néző. Vezette: Mocsnik, Donkó. Dunaferr: Gubik, Nagy, Csebotarev, Forgó, Kiss T., Jacucsenko. Csere: Szabó (li­beró), Pajor, Nyíri, Tóth T. Szűcs. Edző: Viktor Bolda­­rev. Medikémia: MELNI­CSUK (31/17), JÁNOSI (27/14), Torma (10/6), Pé­­terfy (3/1), NYIRKA (25/12), Mondi (3/1). Csere: Petheő (liberó), NEIZER (1/1). Edző: Nagy Péter. Torma-showval kezdődött a találkozó, az első öt szegedi pontból ugyanis négyet a cen­ter ért el. Ez megadta a meccs alaphangját, s a vendégek - jó ütemű blokkjaiknak is kö­szönhetően - magabiztosan nyerték az első szettet. A folytatásban már egy kicsit szorosabb küzdelem alakult ki, Boldarev edző cseresoro­zatokkal próbálta felrázni övéit, a Medikémia nem is tu­dott jelentős előnyre szert ten­ni. De a hajrában a jól és oko­san ütő Jánosi, az ellenállha­tatlan Melnicsuk és Nyirka ve­zérletével elhúzott a Szeged, 20:24. A Dunaferr erejéből csak ijesztésre telt. Karagics Mátyás is meglepetésének adott hangot:­­ A hazaiak rendkívül motiválatlanok, las­san, sok hibával röplabdáz­­nak. Nagyobb harcra számí­tottam. Valószínűleg nemso­kára mehetünk haza... A kivá­ló kecskeméti edző nem téve­dett. A harmadik szettben (7:3-as Dunaferr-vezetésnél) Péterfyt Neizer váltotta, s ez­zel visszaállt a „régi rend”. A meccs leglátványosabb mo­mentumát Jánosi produkálta, aki kétszer is a földön fekve, a fizika törvényeivel dacolva hárított. Ezen a napon a Du­naferr került a padlóra... Viktor Boldarev: - Nem tudom, miért játszottunk ilyen gyengén... Nagy Péter: - Fájó volt, hogy nem sikerült kiharcol­nunk a döntőbe jutást, de a srácok megértették, átérezték, hogy a bronzmeccseknek is van tétje. Magabiztosan nyer­tünk, remélem így lesz hétfőn is. Medikémia Szeged- Dunaferr SE 3:1 (-23,11,27,20) Extraliga, helyosztó a bronzéremért, második mér­kőzés, férfiak: Szeged, 300 néző. Vezette: Bodrogi, Csiz­mán. Medikémia: Mondi (6/3), Melnicsuk (28/12), JÁNOSI (34/16), TORMA (19/14), PÉTERFY (3/1), Nyirka (34/13). Csere: Petheő (libe­ró), Neizer. Edző: Nagy Péter. Dunaferr: TÓTH T, Nagy, Forgó, Gubik, Szűcs, Jacucsenko. Csere: Szabó (li­beró), Pajor, Grózer, Nyíri. Edző: Viktor Boldarev. Az első szettet a hajrában jobban összpontosító Duna­ferr nyerte (21:18-ról fordít­va!), amely jobb teljesítményt nyújtott, mint szombaton. Igaz, nem volt ott a soraiban az orosz Csebotarev, akit a klubvezetés tiltott el lelketlen produkciója miatt. Jacucsen­­kót ez sem hatotta meg, ő ugyanolyan alibi röplabdát produkált, mint az első der­bin. A játszmavesztés feléb­resztette a szegedieket, s a második „felvonásban” való­sággal végiggázoltak riválisu­kon. Torma fantasztikus szá­zalékkal értékesítette a neki szánt labdákat, Jánosi me­zőnyben és támadásban is jót nyújtott, s a feladó Péterfy is elsőrangúan szolgálta ki társa­it. Ebben a szettben a hazai blokk megoldhatatlan feladat elé állította az újvárosiakat. A sánc hatékonyságára - ebből szinte minden szegedi kivette a részét - később sem panasz­kodhatott Nagy Péter edző. A folytatásban nagy küzdelem alakult ki, látványos labdame­netekben gyönyörködhettek a szurkolók, s a vesztes Duna­ferr is 27 pontig jutott. Melni­csuk és Nyirka rengeteget vál­lalt, de sokat hibázott is tá­madásban. Utóbbi azonban a mezőnyben nagyon hasznos tagja volt a Medikémiának, míg „Jura” - Mondihoz ha­sonlóan - sáncban jeleskedett. A Tisza-parti gárda húsvéti győzelmével közel került a bronzhoz. Nagy Péter: - Küzdelmes mérkőzésen, kicsit idegesen röplabdázva nyertünk. A vé­gén helyén volt a fiúk szíve! Viktor Boldarev:­­ A na­gyobb labdabiztossággal és pontosabban játszó Mediké­mia győzelme jogos. A párharc állása: 2:0, a Medikémia Szeged javára. Imre Péter A Medikémia-játékosok szombaton és hétfőn is ünnepelhettek, az újvárosiak pedig szomorkodhattak. (Fotó: Gyenes Kálmán) i=i M #cGon° - “R ° ais" hun..fűm -------------------------- M _________— »T- D«m"SZ RT ^ Sipos már Somogy megyében Munkatársunktól Sipos István arra vállalko­zott, hogy 264 nap alatt, 3120 települést érintve, 20 ezer 500 kilométert teljesítve megdönti a pihenőnap nél­küli futás világrekordját. A „Fialla Kör 2000" pillanat­nyilag a 72. napnál tart, s Si­pos vasárnaptól már Somogy megyében trappolt A bevezetőben megkez­dett számsort folytatva, kezdjük a krónikát adatok­kal. Sipos István és csapata - mint emlékezetes - április 1-én (a 48. napon) lépte át Baranya megye határát, me­lyet április 23-án, a 69. na­pon Boldogasszonyfánál ha­gyott el. Az 52. napon telje­sítette a 4000. kilométert, az 55.-en a századik maratoni (4219,5 km), az 59-en a 4500., a 65.-en pedig az 5000. km-t. Ezt követően minden egyes megtett centi új egyé­ni rekordnak tekinthető, hisz’ 5000 kilométernél hosszabb versenyen még so­ha nem indult „Sipi”. Bara­nyában, a vasárnapi búcsúig, 301 településen haladt ke­resztül, s a rajttól ez az „összeg” már 694-re rúgott, a kilométerek száma pedig a megyehatárnál hozzávetőle­gesen 5255 volt. Ebből Ba­ranya egyedül 1665-öt jelen­tett. A falvakban és városok­ban mintegy 800 gyerek kí­sérte el hosszabb-rövidebb távon az országjáró szegedi u­ltramaratoni­stát. - Jó lenne egy-két nap pi­henő - sóhajtott fel Sipos István, amikor a „Fialla kör 2000” hivatalos mobiltele­fonján utolértük -, de ez eb­ben a kategóriában lehetet­len, a fáradtsággal a célig már együtt kell élnem... Erőt ad a tapasztalat, hogy nem­csak számomra fontos ez a futás, a világrekord-kísérlet. Sokan szurkolnak nekem, is­mernek fel meglepődve. Az út mentén, a surjánt irtó munkások is megkérdezték, amikor már egy nap alatt ne­gyedszer „futottunk össze”. Maga az a csávó, akit lát­tunk a tévében? Menetel a Tatabánya labdarúgó PNB Munkatársunktól A labdarúgó PNB hús­véti fordulója sem a sze­retet, a sportszerűség je­gyében telt el... Már pénteken egymásnak esett a Kispest és az Új­pest szurkolótábora, szombaton pedig az in­­diszponáltan fütyülő Be­de bírót kergette meg a diósgyőri közönség. Egy gólnélküli iksz (Új­pest-Kispest) nyitotta a sort, másnap aztán a házigazdáknak hozott több pontot a nyuszi. Otthon nyert a Dunaferr, a Tatabánya (az „öre­gek" a Fradit győzték le) és az MTK. Idegen­ben is eredményesen szerepelt a Győr és a Vasas. Az angyalföldiek ezzel megtörték a nyír­ségiek tavaszi veretlen­ségi sorozatát. Vasár­napra egy találkozó ma­radt, a kiesési rangadón a Nagykanizsa fontos győzelmet aratott a Sió­fok ellen. E­redmények: Újpest-Kispest 0-0 Budapest, Szőnyi út, 2500 néző. Vezette: Arany. Nyíregyháza-Vasas 0-2 (0-1) Nyíregyháza, 6000 néző. Vezette: Hanyecz. Gólszerzők: Szili, Her­­czeg. Curtaferr-Pécsi MFC 3-1(2-0) Dunaújváros, 4000 néző. Vezette: Puhl. Gólszerzők: Zavadszky, Nagy T., Nicsenko, ill. Pus­kas. Diósgyőr-Haladás 1-1 (0-1) Diósgyőr, 3000 néző. Ve­zette: Bede. Gólszerzők: Frunza, ill. Kaj. Kiállítva: Frunza (Di­ósgyőr). Vác-Győr 1-4 (0-0) Vác, 600 néző. Vezette: Szarka. Gólszerzők: Havrán, ill. Baumgartner, Balla (3, egyet 11-esből). Tatabánya-FTC 2- 1 (1-0) Tatabánya, 6000 néző. Vezette: Hanacsek. Gólszerzők: Vincze, Hor­­nyák, ill. Horváth (11- esből). M­TK-Zalaegerszeg 3- 1 (1-1) Budapest, Hungária krt., 1500 néző. Vezette: Hajdó. Gólszerzők: Buzsáky, Ke­nesei (11-esből), Gusatu, ill. Szabó ZI. (11-esből). Nagykanizsa- Siófok 1-0 (1-0) Nagykanizsa, 3000 néző. Vezette: Szabó Zs. Gólszerző: Szabó Z. Szabadnapos: Debrecen. A bajnokság állása 1. Dunaferr SE 26 18 7 1 58-21 61 2. MTK 26 15 8 3 50-20 53 3. Vasas 26 16 4 6 49-22 52 4. Tatabánya 27 12 10 5 30-30 46 5. Debrecen 26 11 7 8 37-31 40 6. Újpest 27 10 9 8 44-33 39 7. Ferencváros 27 10 8 9 46-33 38 8. Győri ETO 26 10 7 9 44-27 37 9. Nyíregy­háza 26 10 6 10 29-36 36 10. Zalaegerszeg 26 8 11 7 29-22 35 11. Kispest 27 9 7 11 25-33 34 11 Pécsi MFC 26 7 10 9 29-42 31 13. Nagykanizsa 27 6 8 13 21-37 26 14. Haladás 26 6 5 15 27-44 23 15. Diósgyőr 26 5 7 14 23-15 22 16. Siófok 27 6 5 16 21-44 20 17. Vác FC 26 3 5 18 23-65 14 A Szeged LC-t kizárták, és ed­digi eredményeit törölték. A Sió­foktól 3 pontot levontak.

Next