Délvilág, 2014. január (70. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-13 / 10. szám
A Délmagyarország Csongrádon, Vásárhelyen, Makón, Mindszenten, Szentesen és térségükben megjelenő kiadása Alapítva: 1944-ben Hétfő, 2014. január 13. 70. évfolyam, 10. szám Ára: 130 Ft (előfizetve: 103 Ft) www.delmagyar.hu ÜZLETI TITOK A KÁRTÉRÍTÉS Nem lehet tudni, hány embernek és milyen összegben fizetett eddig kártérítést Makón a csatornázási balesetek miatt a projektgazda. Elzárt radiátorral is lehet fűteni Hiába zárta el olvasónk a kisszobájában lévő radiátort, csak a fűtési szezon végén derült ki, hogy a termosztatikus szelep átengedi a meleget. „A fűtési rendszer hibája” Erzsikének 80 ezer forintba került. SZEGED SEGESVÁRI CSABA - 2011-ben, a ház szigetelése után szerelték fel 55 négyzetméteres lakásunkba a költségmegosztót, addig évente 200 ezer forintot fizettünk a fűtésért. A korszerűsítéssel a havi csekkek mellé 2013-ban egy 80 ezer forintos elszámolót is kaptunk, amit már nem tudunk kifizetni - kezdte történetét szegedi olvasónk. A nyugdíjas nő kérte, szólítsuk Erzsinek, de teljes nevét ne írjuk le. Az asszony állítja, tavaly télen nem fűtötték a kisszobát és a konyhát, az elszámolás szerint mégis ők fizették a legtöbbet. ELZÁRTÁK A RADIÁTORT, MÉGIS FOGYASZTOTTAK. Három radiátorunk van. A házszigetelés után a régi csapokat a fűtőtestnél leszerelték, helyette termosztatikus szelepet raktak és hozzá elektronikus költségmegosztót. A konyhai és a kisszobai radiátort a múlt télen két hónapra elzártuk, ugyanis ott a férjem ragasztóval dolgozik, és emiatt folyamatosan szellőztetni kell. Kiderült, az elzárt radiátornál is pörög a fogyasztásmérő - mesélte Erzsike, majd megmutatta: „hó-pihe” állásban tartották az új szelepet. - Panaszkodtam a mérőt felszerelő „ista Magyarország Kft.”-nél, ahol elmondták: a termosztatikus szelep zárt állásnál is átenged. Hogy ez megszűnjön, a Szegedi Hőszolgáltató Kft. munkatársai a radiátor alsó csövére felszereltek egy hagyományos golyós csapot, így már valóban nem jut meleg víz a fűtőtestbe. Csakhogy a 80 ezres tartozás ettől nem tűnik el - folytatta Erzsike. A szegedi asszony megmutatta, annak ellenére, hogy elzárták az összes radiátort, 23 fok van a lakásban. - Ha fázok, egy elektromos kályhával fűtök, nem merem a szelepet kinyitni. A mérőt leolvasó kft. a hőszolgáltatóhoz küldött, a hőszolgáltató a közös képviselőhöz és a mérőt felszerelő kft.-hé. Egymásnak dobálják a labdát magyarázta a nyugdíjas asszny. - Nem azt kérem, hogy a tejes tartozást engedjék el, haem hogy ismerjék el, hibázzak! mondta búcsúzóul Erzsiké. Folytatás az 5. oldalon Nem a nagyító nagyítja föl Erzsiké fűtésszámláját. A költségmegosztó akkor is pörög, ha a radiátort elzárták. A SZERZŐ felvétele A TÉMA: KIHALÓ MESTERSÉGEK Eltűnnek a régi szakik SZEGED. Cipészt, bőrdíszművest, lakatost, órást kerestünk fel, hogy meséljenek saját szakmájukról. A múltról kimeríthetetlen történeteket tudnak mindannyian, amikor azonban a jövőről kérdeztük őket, elnémultak, nincs utánpótlás, a fiatalokat nem érdeklik a régi, hagyományos szakmák. Ha véletlenül mégis, akkor a megszerzett tudást legtöbbször Nyugaton kamatoztatják. Ha eltűnnek a régi szakik, kérdés, ki fogja kézzel reszelni a templomkulcsot, és ki tudja majd „egalizálni” a bőrből készült tárgyakat. Szegedi szakik munkagépe mellett kerestük a válaszokat. Összeállításunk a 10-11. oldalon Övcsatcsere. Gyakori munka Márkus Imre bőrdíszműves műhelyében, fotó: Schmidt andrea Andante matracok 15% kedvezménnyel 6 hónapos kamatmentes részletre Az akció január 31 -ig érvényes. A feltételeket keresse üzletünkben vagy a www.quattromobili.hu weboldalon. Új címünk: Szeged, Vásárhelyi Pál u. 18. (Lajta u. felől) www.quattromobili.hu QuattroMobili Egy életre szóló otthon Átlagkeresetek: hátulról a második a dél-alföldi régió A gazdasági folyamatok regionális különbségeiről minden évben elkészíti kiadványát a KSH debreceni főosztálya. A 2012-es adatokon nyugvó tanulmány nemrégiben jelent meg. Az elemzés nettó jövedelmeket összehasonlító fejezetéből az derül ki, hogy a dél-alföldi régió hátulról számítva a 2. helyen áll. DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ MUNKATÁRSUNKTÓL A háztartások jövedelmének alakulása szoros kapcsolatban áll a térségek eltérő gazdasági teljesítőképességével. Az egy főre jutó jövedelmek régiónkénti különbsége 2012-ben valamelyest csökkent - állapította meg A gazdasági folyamatok regionális különbségei 2012 című KSH-elemzés. 2012-ben a bruttó átlagkereset növekedése 3,2 és 7 százalék között szóródott az országban. A listavezető Közép-Magyarországon a bruttó havi jövedelem több mint másfélszerese volt a rangsor végén elhelyezkedő 2 alföldi, köztük a dél-alföldi régiónak. Folytatás és jegyzet a 3. oldalon Félmillió pingvin földjén - Az Antarktiszra is eljutott Jenti Péter munkája révén Egy 30 éves szegedi fiatalember egy hatcsillagos luxushajóról jelentkezett antarktiszi útja alatt. Péter pincérként dolgozik, ő a szobaszerviz főnöke. Ha idejük engedi, szigorúan ellenőrzött körülmények között kimennek tanulmányozni a fehér kontinens állatvilágát. Egy ilyen alkalmat örökített meg Péter kollégája, amikor több ezer királypingvinnel látható. Egy földrész, ahol a bálnák együtt úsznak a hajókkal, fókák játszanak 5 méterre az emberektől, és jéghegyeken utaznak a pingvinek. írásunk a 2. oldalon