Állami Főreáliskola, Déva, 1872

. Erdélyi képek. Az iskolák „Tudósítványai“, a szokásos statisztikai kimutatá­sok leszámításával, első­sorban a szülők számára tartoznának könnyed olvasmányokat hozni, mert minden egyéb kiadványnál inkább biztosítva van bejutásuk a családok körébe, hol pedig magá­tól érthetőleg nem számíthatnak olvasóra a komoly fejtegetések vértjével felruházott par excellence tudományos értekezések. A „Tudósítvány“ egy kapocs a szülő és iskola között, de tükre is más­felől a tanoda szellemi állapotának, s bár szakszerű és mélyebb búvárlatot tanúsító munkálatok az illető tu­dományág művelői előtt tagadhatatlanul ajánlják úgy az ilyennel foglalkozó tanárt, mint azon iskolát, melyhez tartozik, mégis oda kell nézetem szerint hatnunk, s egyelőre eléggé nem hangsúlyozható czélunknak tekin­tenünk, főleg nekünk a központtól távolabb lakó erdélyieknek, hogy ily úton is népszerű­ítsük a tudomány egyes fejezeteit, s így a maglettek ism­reteinek szélesbítése által erősítsük azok bi­zodalmát gyermekeiknek az iskolában nyerendő kiképeztetése felől. De van még más valami is, ami szerény nézetemet támo­gatja, és ez az, hogy a tudományos értekezések m­élyre­ható tár­gyalási módja bizonyos fokát tételezvén fáj az előismereteknek, ez­által nemcsak nem ébreszt olvasási vágyat a legtöbb lak­ás szülében, hanem könnyen azon vélekedésre is szolgálhat okul az alsóbb fokú középtanodáknál ilyeténkép író tanárról , hogy sokkal szűkebb körre szorított tanítási gyakorlatát magasabb szabású tanulmányai közben talán kicsinyli vagy el is hanyagolja. Nem gondolom ugyan világért sem, hogy a fentebbiekre mintadolgozatot adok én itt, csak nyilvánítani akarom a „Tudósít­­ványok“ körül tett tapasztalataimat. S minthogy a mi viszonya­inkhoz az ilyen útiéira­delét képzelem legalkalmasabbnak arra nézve, hogy környékünk geológiai formációival megismertessem az illetőket: helyén látom a nagyméltóságú vallás- és közoktatás­­ügyi m. kir. minisztériumhoz múlt 1872-iki októberben túlterjesztett utazási jelenésemből e pár részletet közrebocsátani. Mar geogra­­phiai elsőbbségénél fogva is lássuk azért először Nagy-Ág környékét .

Next