Állami főreáliskola, Déva, 1899
Daciának Hunyadmegyére vonatkozó legrégibb földrajzából. Hunyadmegye földrajzi helyzeténél fogva Dacia főközlekedési vonalaiba esett, s az Alföldről a Maros és Béga völgyei, az Al-Dunától a Vaskapuhágó közvetíté ősidőktől a népek hadászati és közgazdasági forgalmát, délfelé pedig a Zsilvölgy határlánczolatán át a Vulkán (Volkány) hágó közvetlenül a Balkán-félsziget egyik sűrűn használt átjárójául szolgált. Hogy Hunyad megye eme kedvező földrajzi fekvését már a legrégibb időkben felismerték, s főleg az arany után áhítozó phoenikiaiak és görögök már a Kr. e. évezred kezdetével sűrű érintkezésben állhattak Dacia őslakóival, azt a dél és nyugat felé kivezető völgyeken és határszorosokon felmerülő régiség-leletek, s különösen az arany pénzek és bronzkorszaki érmek nagy tömegével is igazolhatjuk. Nem csoda tehát, ha Herodotos, a történetírás atyja is tudomást szerezhetett Kr. e. 480 körül, (mikor a miletosi görögöknek az Istros torkolatánál virágzott gyarmatait, a Pontus mellékén körülbelül a Dnyeper vizéig meglátogatta) a skythák földjéről s az Istrosba ömlő és azt nagyranövesztő öt nagy folyón kívül arról is tudomást szerzett, hogy a Maris mentén lakozó agathyrsusok aranyban bővelkedő elpuhult nép valának. Így Herodotos, mint byzanti Stephanos (egy szintén Kr. e. V. századbeli görög író) a Hunyad, Szeben, Fogaras és Brassó megyék déli határán kimagasló déli Kárpátokat a Haimos (vagyis a Balkán-hegyláncz) északi szárnyának tekintették. Byzanti Stephanos szerint tehát az agathyrsusok a Haimoson belül lakozó nép valának. Túlfelől nyugatra a rómaiak előbbrenyomulásával felmerülő első vonatkozások szerint a Kárpátokat szintén nem tekintették önálló hegységnek.