Állami főreáliskola, Déva, 1906
t Ballan Ernő zetének sajátságaihoz és honának földjéhez. Szíve itt hagy mindent a Kárpátok koszorúja között, ha külföldre lép, mert hiszen nincs előtte semmi kedves, semmi vonzó az idegenben, ami szívéhez tudna tapadni, ami át tudná hatni egész lényét. Ott, a külföldön talán még jobban érzi, hogy mennyire tudja ő szeretni hazáját, hogy csak ott tudna ő boldogan élni és nyugodtan meghalni. Ott, az idegen népek tengerében érzi és látja legjobban, hogy mennyire szüksége van a hazának is reá, az ő esze és két karja munkájára, bármi kevés is az, amit parányi erejével tenni tud. De bármi kevéssé is tudja lebilincselni szívünket a külföld, eszünk mégis belátja, hogy szükségünk van az idegen népek és a mieinktől eltérő szokások ismeretére. Belátjuk, hogy az idegenben könnyebben vehetjük észre honi szokásaink, életviszonyaink hiányait, hogy ott nyerhetünk új irányeszméket hazai művelődésünk fejlesztésére. Igaz, hogy a fejlődésre, haladásra magunkban is elegendő erővel kell rendelkeznünk, de ha saját tapasztalatainkon kívül másoktól is tanulni akarunk, ez az okulás nemzeti jellemünk és közviszonyaink alakulására bizonyára csak kedvező befolyással lehet. Ezért az értelmes magyar, ha teheti, szívesen megy a külföldre tanulni; honának bérceit, völgyeit szívesen odahagyja egy rövid időre, hogy az idegenből visszatérve okulását, tapasztalatait hazája javára fordítsa. És annyi különböző műveltségű és fejlettségű ország közül váljon melyik gyönyörködtethetné jobban az ember lelkét, melyik nyújthatna több okulást a szépérzéknek, a mindennapi életen felülemelkedő gondolkodásnak, mint a természeti és művészeti kincsekben oly gazdag Olaszország? Ebben az országban töltöttem én is egy évet, iparkodva megfigyelni mindent, ami a magyar szokásoktól, műveltségi és természeti viszonyoktól eltér. Nem szándékozom ezúttal még nagy vonásokban sem leírni ezen tanulmányaim eredményét. Hiszen az olasz földön a magyar emberre oly tömege vár a feltűnő benyomásoknak, hogy azoknak egyenként való felsorolása, jellemzés nélkül is, nagyobb teret igényelne. Néhány képet tárok csupán az én kedves tanítványaim elé, olyanokat, amelyek az ő figyelmüket