Diósgyőri Munkás, 1967. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1967-02-14 / 7. szám

fh o Típás proletármi, egyesüljetek' W eMMERS A DIÓSGYŐRI NAGYÜZEMEK DOLGOZÓINAK HETILAPJA XXII. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM ÁRA 59 FILLÉR 1967. FEBRUÁR 1Á Biztatóak a januári eredmények Az anyagellátás még most sem zavartalan Az ütemes termelés szem­pontjából rendkívül fontos, hogy dekádonként és havon­ként kedvezően alakuljanak az eredmények. Felkerestük a Gépgyár több gyáregysé­gét és aziránt érdeklődtünk, hogy milyen eredményeket hozott a január, miként ala­kultak a tervteljesítés szá­mai, E-EGYSÉG Teljesítették készáru- és ex­porttervüket. Január havi feladataik között jelentős ér­téket képviseltek az RL—2500 típusú lemezállók, a 8 tonnás autóemelők, melyekből 900 da­rabot­ készítettek, a 100 és 200 tonnás hidraulikus sajtók, az előbbiből 6, az utóbbiból pe­dig 5 hagyta el az egység üzemcsarnokát. Mindkét típu­sú sajtóból egy-egy gépet a brnói vásáron is bemutatnak. A lemezollóból három került exportra. Ezt a gyártmányt jól ismerik a tőkés piacokon is. Szállítottak már Chiliébe, Argentínába, Indiába is és ter­mészetesen a testvéri szocia­lista országokba. HEGYSÉG A január havi munka nem volt éppen zökkenőmentes, de a rugalmas egységvezetés és a dolgozók jó hozzáállása mégis eredményekhez vezetett. Ko­moly anyaghiányokkal küz­­ködtek, s csak úgy tudtak se­gíteni a bajon, hogy néhány későbben sorra kerülő gyárt­mányt előre soroltak. Így si­került befejezett tervüket 117 százalékra, exporttervüket 208,3 százalékra, pótalkatrész­gyártási tervüket pedig 118,2 százalékra teljesíteni. A kiug­ró export­tervteljesítésük szá­ma azért ilyen magas, mert a népgazdasági érdekeknek meg­felelően terven felül vállalták, hogy elkészítenek 3 db hat­hengeres és 2 db négyhenge­res diesel-aggregátort. Az elismerésre méltó ered­mények mögött ott áll az egy­ség dolgozóinak áldozatos munkavállalása és az a tény, hogy jól készítették elő ezt az esztendőt Az anyaghiány most is nehezíti munkájukat. Pél­dául olyan fontos dolgok hi­ányoznak, mint a diesel­­aggregát dinamórésze. Ez a körülmény bizony erősen ve­szélyezteti az ütemes tervtel­jesítés lehetőségeit. Jogos a gyáregység kérése; rendszere­sebb anyagellátást! C-EGYSÉG Ezerötven darab kerékpár készült januárban ebben a gyáregységben. Jelentős volt az exportmegrendelés is. 300 kerékpárt Jugoszlávia számá­ra, 50 darabot pedig az osztrák megrendelő cégnek szállítot­tak. Befejezett tervüket 100 százalékra, exporttervüket 150 százalékra teljesítették. A gyáregység termelési célkitű­zései között elsőként szerepel a gazdaságosság, a minőég és a határidőre való szállítás. Ezek­nek a feltételeknek januárban is maradéktalanul eleget tet­tek. SZ-EGYSÉG Nem a legjobban indult az esz­tendő a szivattyú-üzemekben. Nem sikerült eleget tenni első havi kötelezettségüknek. Egy­millió forinttal kevesebb érté­kű szivattyú készült el, mint amennyi a tervben szerepelt. A gyáregységvezető véleménye szerint elsősorban ez abból adódott, hogy a kooperáló ön­tödék nem teljesítették a gyár­egység felé vállalt kötelezett­ségüket. A kedvezőtlen ered­ményekhez az is hozzájárult, hogy az elmúlt év végén nem tudtak kellőképpen felkészülni az 1967-es esztendő első hó­napjára. Az elmúlt év negye­dik negyedévében 24 fős lét­számhiánnyal küzdöttek és így nem maradt arra kapacitásuk, hogy előforgácsolást végezze­nek erre az évre. Februárban is fennakadások mutatkoznak, de a többi gyáregység dicséret­re méltó segíteniakarással vál­lalta, hogy 4200 óra forgácso­lási kapacitással könnyítik a szivattyú egység munkáját. Mindent összevetve a Gép­gyárban a szivattyú-gyáregy­ség és az egyedi gépgyártó gyáregység kivételével vala­mennyi egység teljesítette, sőt túlteljesítette tervét. így ala­kult ki az összesített ered­mény: a gyár január havi be­fejezett tervét 105,9 százalék­ra, exporttervét 142,5, pótal­katrészgyártási tervét pedig 108,3 százalékra teljesítette. Az ismertetett eredményeket a statisztikai jelentés alapján közöltük. Puskás Csaba A tapasztalatok felhasználásával A Lenin Kohászati Művek­ben — a szakszervezet kezde­ményezésére — már korábban rátértek a szakmai kézi­könyvekkel való önellátás módszerére. Ebből a célból üzemi, gyakorlati szakembe­rekből munkaközösségek ala­kultak, amelyek a vonatkozó szakirodalom, valamint az idős, élen járó munkások ta­pasztalatainak felhasználásá­­­val sorra összeállítják az egyes szakmákra vonatkozó legfon­tosabb tudnivalókat népszerű, közérthető stílusban. Eddig már tíz foglalkozási ágból jelent meg 80—100 ol­dal terjedelemben szakmai kézikönyv, amelyeket elsősor­ban a szocialista brigádtagok­nak osztottak ki, hogy tudá­sukat, ismereteiket könnyű­szerrel bővíthessék. Elkészült az idei első, s ez immár a­­ tizenegyedik szakmát tár­­­­gyaló kézikönyv, amely a da­­­­rukezelőknek nyújt segítséget­­ munkájukhoz. A továbbiak­­­­ban­ a kovácsok, a csavargyár­tók, továbbá az acélöntők­­ mesterségbeli fogásait foglal­­­­ják könyvbe. A jól bevált,­­­­ hasznos kézikönyveket rend­­s­­­szeresen megküldik a testvér­­i­­ gyáraknak, Ózdnak, Dunaúj­ t­i városnak, Csepelnek is. k MI KÖZBEN Gyártás közben gyakran adód olyan probléma, me­lyet az üzemi szak­embernek, a szerelő­nek, a minőségellen­­őrnek közösen kell megbeszélni a konst­ruktőrrel. Ez törté­nik itt is. A DSC—20 összecsap­ógép szere­lés közben felszínre kerülő problémáját közösen oldja meg a szerkesztő, a szerelő, a művezető és a meós. m A jugoszláv keres­kedelmi partner megrendelésére ké­szül ez a sodrógép a Gépgyár I-egységé­­ben. A gyártmány minőségét a meós Kiss Ferenc üzemre. 7,«tő jelenlétében végzi. b«M> Szigetvart CIKKÜNK NYOMÁN: Megérkeztek a hiányzó alkatrészek Néhány héttel ezelőtt riport­ban számoltunk be a hidrauli­kus gépgyártó gyáregység munkájáról, feladatairól és a meglevő problémákról. Emlí­tést tettünk arról, hogy a nagy jelentőségű manipulátor készre szerelését gátolja az a körülmény, hogy nem érkez­tek meg időben a hidraulikai elemek. A másfél millió fo­rint értékű berendezés így fél­készen állt az üzem csarnoká­ban és a gyáregység dolgozói a külkereskedelmi vállalat mulasztása miatt nem tudták határidőre elkészíteni. Cik­künk megjelenése után tele­fonon értesített bennünket Erős László, a gyáregység fő­mérnöke, hogy a hónapok óta hiába várt hidraulikai elemek végre megérkeztek. A szakemberek azonnal hoz­záláttak a berendezés készre szereléséhez és még az elmúlt héten megkezdték a beren­dezés próbaüzemeltetését. Ter­vük szerint az indiai megren­delésre készülő manipulátor még ebben a hónapban el­hagyja a gyárat Az esztergályos szakma minden fortélyát ismeri Rehó Gyula, aki a Gépgyár I-egysé­­gében dolgozik. Több évtizedes kiváló munkáját már több kitüntetéssel is j­uttatták: EMBEREK A KORMÁNYPADNÁL­ ­." A kép ismerős, mégis min­dig újnak tetsző. Megragadja az embert a nagy mozgás, az izzó öntecsek és hosszúra nyújtott bugák látványa, az egész nagy zengés-zúgás, a munka ritmusa, daruk sziré­­názása, a kemencék izzó mély­sége, a hatalmas munka ezer­nyi szépsége. A durvahengermű blokkso­­rának kormánypad helyiségé­ben félhomály. A jobb oldali sarokban az ipari televízió képernyőjén méltóságteljesen kúszik az izzó öntecs, a kor­­mánypad-kezelők szemmel tarthatják az anyag útját. A hő­mérséklet, most ilyenkor tűr­hető, az emberek nem izzad­nak, bár ott megy alattuk a több mint ezer fokos öntecs. A sistergő anyagról tüzes szik­rák pattognak, nekivágódnak a kormányfülke üvegablakai­nak, azután visszahullanak a görgőkre. A kormánypad ke­zelői pontosan nyomják le a különböző karokat, reflexsze­­rűen működik a láb, a pedálok hol felemelkednek, hol lenyo­módnak. Itt minden mozdulat­nak meg­van az értéke, a mozdulat pontosságától függ­nek a tonnák, a minőség, a mennyiség, és az esetleges üzemzavar is. A nyomásmérő mutatója megperdül, sistereg az önteés, lapul, formálódik, tízezer lóerő van a hengerekben s ezt a 1zezer lóerőt szelídítik meg a ormánypad kezelői, jelen pil­lanatban Novák István szocia­lista brigádja.­­ 2. A brigádvezető Novák Ist­­­­ván középtermetű, 40 éven ftt­ 7 lüli ember, előhengerész. Bar­­­­mincnyolc ember irányítója, a segítőj­e, néha fegyelmezője is.­­ Régi ismerősként beszélgetünk­­ a blokksor kormányfülkéjében,­­ mialatt­ a többiek Csomna Imre, * Kardos József, Veréb János,­­ Bakos István végzik a munká­­­jukat, irányítják a tízezer ló­­f erőt, gyártják a tonnákat. A brigádvezető előtt egy kis ola­­­jos asztalon az elmúlt évi bri­­t­gádjelentés számokkal, adatok­­­kal, az 1966-os évi munkájuk­­ összes mutatóival, és ezek a­­ mutatók­­ nagyszerű dolgokat­­ mondanak. Többek között azt,­­ hogy 19685. első negyedévében : 106,4, az­ első félévben 102,2, ■ éves terveiket pedig 107 száza­■­lékra teljesítették. Ez annyit­­ jelent, hogy 12 044 tonnával­­ termeltek többet és még mást­­ is; az elmúlt évben 10 hóna­­­­pon keresztül a blokksori bri­gádok közül Novák István szo­cialista brigádja mindig első­­ volt, a legtöbbet termelt. — Mi a titka ennek a szép­­ eredménynek? A brigádvezető behajtja a füzetet, gondolkozik néhány pillanatig, azután válaszol: - ~ Nézze, az úgy volt, hogy­­ 1965-ben a mi brigádunk le­­­­maradt. Sok kritikát kaptunk emiatt, s akkor elhatároztuk, hogy megmutatjuk, mi is tu­dunk úgy dolgozni, mint a többi brigádok, sőt... Össze­hívtam a brigádtagokat a­­ múlt év januárjában-február­­­­­ában, megbeszéltünk min­dent, elemeztük a munkán­kat, megmondtam, aki úgy érzi, hogy nem tud eleget ten­ni a brigádon belüli kötele­zettségének, az jobb ha elmegy. Egy vagy két ember vált ki a brigádból, hogy úgy mond­jam, összeszedtük magunkat Megértette mindenki a lénye­get: 28 tagú brigádunk olyan legyen mint a család, ne húz­zon senki se jobbra, se balra, hanem egyforma erővel egye­nesen a cél felé törjön Hogy mi a titka a jó munkának, il­letve az elmúlt évi eredmé­nyünknek. Az, hogy megértet­ték ezt az emberek, s ha va­lahol valami baj volt, közös erővel igyekeztünk megszün­tetni, hangsúlyozza a brigádvezető, barátian néz a kormánypad fölé hajló emberekre, s a te­kintetében mintha ez lenne: nagyszerű emberek a brigá­dom tagjai, olyan munkát vé­geztünk az elmúlt évben, hogy ilgen­­ nagyszerű eredményt ym y­odukált még senki. — Milyen gondolatokkal kezdték az 1967-es évet a No­­vák-brigád tagjai? — Az új gazdasági mecha­nizmus bevezetésének előévé­­ben vagyunk. Mindannyian is­merjük a követelményeket, éppen ezért a tervteljesítés mellett három döntő szempontot veszünk figyelem­be: az anyagfelhasználás ja­­vítását, a minőségi munkát, és a selejt csökkentését. Ami ez évi tervünket illeti, a leg­utóbbi értékelés szerint január 23-ig bezáróan már 1016 ton­nával teljesítettük túl a ter­vünket A minőség is javult, most már az a lényeges, hogy az anyagellátásunk biztosítva legyen. Én bízom a brigád tag­jaiban, szeretem őket, és ab­ban is bízom, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 50. évfordulója tiszteleté­re­ ismét sok terven felüli, jó minőségű tonnát tudunk majd felmutatni. A biokiksor szorgalmas, leg­fiatalabb szocialista brigádja óramű pontossággal dolgozik Később, már majdnem a bú­csúzás küszöbén szóba kerül az órabér, az hogy az elmúlt év­ben a Novák-brigád jócskán elmaradt a többiek mögött. A brigádvezető nem akar nyilat­kozni erről, ahogy mondja: „ígéretet kaptunk, hogy majd most.” Persze, erről is kell beszélni,­­ a brigádvezető op­timizmusa e tekintetben talán nem is indokolatlan. Minden­esetre a képes darusok, a ka­ros darus, a forrósztárok, a két ollónál dolgozó emberek és itt, a televízió fénylő képer­nyője mellett feszült figyelem­mel dolgozó kormányosok, szó­val a Novák-brigád tagjai tö­retlen kedvvel végzik munká­jukat. Folyik a tárcsaanyag hengerlése, a nyomásmérő mu­tatója ismét megperdül, zeng, zúg az egész csarnok, sistereg­ve habzsolja a rázúduló vizet az önteés, a munka nagyszerű ritmusát irányítják a Névrák­­brigád kormányosai. iám» A mozdulat pontossága — Tizenkétezer tonna terven felül — Tervek, elképzelések — Har­mincnyolc ember közös munkája

Next