Divatcsarnok, 1862 (10. évfolyam, 2-51. szám)
1862-01-14 / 2. szám
18 lene, mert a mi él, az minden perczben változik s a tökéletesedés fogalma magába zárja folytonos fejlődést ! Tökéletesedésre, örökké előrehaladó fejlődésre van teremtve e szép világ s a tehetetlenségben született ember, a tökéletesedés ösztönét hozva magával a világra, a földi teremtmények legmagasztosabbika csak azért, mert tökéletlenségét fájdalommal érzi. A boldogság után epedő vágy nem egyéb, mint vágy a tökély után. E vágy szülője minden találmánynak, tanitója minden művészetnek, ösztönzője a tudományosságnak s magasztos tetteknek. E vágy alakította évezredek folytán a vad népeket nemzetekké, melyek az Istenben az örök szeretetet, bölcsességet, igazságot imádják; e vágy hóditatta meg az emberekkel a villámokat, napsugarat, gőzt s mely legfőbb kincsét a kereszténységben birja, mi annak elismerésére vezetett, hogy a boldogságszomjas emberi szívet nem az élvezetek, hanem az Isten akaratába való önmegadás, azaz a jónak fogalmas elismerése elégítik ki. A világot nem lehetett tökéletessé, azaz haladásképtelenné teremteni, következőleg életünk kísérőivé kelle válni a bajoknak, melyekkel küzködünk, mert azok legyőzésében áll erőnk gyakorlata, tökéletesedésünk tehetsége. Valamint az élet örömei s elvei különbözők , úgy különbözők a nélkülözések is, de minden egyesnek természetéhez s tehetségeihez vannak egyszersmind alkalmazva, mert fejlődéséhez, haladásához szükségesek. Ki az emberéletet figyelemmel vizsgálja, ez állítás igazságát el fogja ismerni. A nyers természeteknek, kiknél a szív s szellem nevelés, oktatás által nincsen kiképezve, szegénység s nélkülözés jutott osztályrészül, hogy ez ösztönözze őket munkára s tevékenységre. A munka kifejti az ember erejét. A munkagyakorlat által lesz képessé a napszámos , hogy erős karjait könnyűséggel mozgatja, az fűszerezi meg ételét, teszi álmát édessé. De egyszersmind el is foglalja s nem igen marad ideje, hogy képzés nélkül maradt eszét, szivét roszra fordítsa. Minden szorgalmas munkás, legyen a munka szellemi vagy anyagi, egy megrabolhatlan birtokot szerez magának : az önbecsülést ; míg a test s tunya, bár reggeltől estig szórakozásokban s élvezetekben töltse idejét, előbb utóbb saját maga iránt fog elégedetlenséget érezni. Azért látunk látszólagos boldog körülmények között, gazdagoknál is, annyi valódi szenvedést, melyek az önbecsérzet hiányából származnak s a világgal való elégületlenségben, az élvezetek lecsillapithatlan szomjában nyilatkoznak. A szorgalmas ember az ily szenvedéseket nem ismeri, de ismer helyettük másokat, melyeket törekvéseinek meghiúsulása, a nemes czél elérésére szükséges erőhiány, az esztelenség vagy részakarat által elébe gördített akadályok készülnek számára. Hogy minden egyes embernek saját hibáiban rejlik bánatának s szenvedéseinek legközelebbi oka, azt tudjuk s természetesnek találjuk, de nem ritkán még jó tulajdonaink, kiküzdött erényeink is okozhatnak oly szenvedéseket, melyeket az önbecsérzet s öntudat nem birnak megvigasztalni. Hány gyöngéd s szeretetteljes szív nem szomorgott azok hálátlansága miatt, kiknek boldogságáért saját örömei s élveiről lemondott ; hányan nem szenvednek épen azok miatt, kikért éltöket örömmel áldoznák! Önmegadás megkönnyebbiti a munkát s elégedetté tesz a kevéssel, a szelid türelem eltűrhetővé teszi a betegséget. Minden szenvedésnek van egy angyala, mely azt kíséri s szárnyaival a homlok kincseppeit, a szemek könyeit letörli. Irgalom, szánalom, részvét, bátorság s Istenbe helyezett bizalom neve ez angyaloknak, kik alkalmas időben érkeznek mindenkor s a fájdalom falánkjait kihúzzák az ember szivéből. , Csak annak a szenvedésnek nincsen vigasztaló angyala, melyet azok okoznak kimélytelenül, kiket szeretünk ; s a védtelen nő az ily szenvedésnek, a mennyiszer van kitéve ! A hűtlenül elhagyott menyasszony, a kiméletlenül megbántott nő, a megszomorított .