Dolgozó Nő, 1958 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
jságírói ténykedésemben először éreztem, hogy riportot, hanem röpkellene írnom. A nagy fekete, becsak ennyit : Au- Box-lássanak meg a lengyelek, de nem Oswiecim, ahogy az útjelző táblákon és az állomás épületén olvastam. Oswiecim csak annyit néd nekünk, hogy Auschwitz nincs. De vétót entelek a csak ennyi ellen. Auschwitz latin légdsyda, nem egy rossz, álonc,hanem valóság volt — ezt, ép- Ezt nem szabad elfelejteni. Röplapot kellene írni, elvinni a világ minden sarkába, fölragasztani öt kontinens minden hirdető oszlopára, felragasztani minden ház falára, s elküldeni az eljövendő kor űrhajójával a világegyetembe. Nagy fekete, vagy tüzesen lángoló betűkkel tekini vele a világot. Nem vagyok eszelős, de ember, aki látta a világtörténetem legnagyobb gonosztettérül tanúskodó bűnjeleket. Bűnjeleket írok, mert a bűnügyi irodalom még nem talált rájuk ielőbb elnevezést, pedig tudom, hogy ezzel a névvel milliomod részére csökkentem súlyukat. Elolvashatok száz kötetet a nácik kegyetlenkedéseiről s az sem tesz rám akkora hatást, mint a hitlerfasiszták egykori legnagyobb koncentrációs táborában eltöltött három óra ! Nem vállalkozom mindannak hűséges leírására, amit fitt láttam. Egy ilyen leírás higgadtságot, tárgyilagosságot kíván. Ez esetben azonban én nem tiulik eltogulatlauul íutásra. Nem tudok, mert mi jelerről épp becsületérzésemmel, minden idegszálamkal azoknak a pártján vagyok, akik itt elégtek. Lenyűgöz az iszonyat, ha arra gondolok, hogy miközben a szögesdrótkerítésen túl emberek élték megszokott életüket, szomorúak voltak, vagy vidámak, születtek, szerettek, terveztek és reméltek, addig itt a korszerű technika eszközeivel, német precizitással, futószalagon gyártották a halált. Amikor az Orbis gépkocsija még a kattowicei úton roligott válunk, ktstársaim arcát figyeltem. A kocsiban Csend volt, egy-egy szárnyaszegett beszélgetés mutatta, hogy útitársaimat is saját gondolataik kötik le. Ipartelepek, ritka fenyvesek, útszéli feszületek és vendéglők előtt suhantunk el. S aztán mindenütt a vasút mentén. Makacsul hozzánk szegődtek, velünk vágtattak és előre szaladtak a sínek. Ezeken a síneken gördült a sok halálvonat. Ezek a síkságonnőtt satnya fenyvesek, ezek a nyárfát és megvénült bozótot" búcsúztatták azt a sok-sok utast, aki csak annyit tudott, hogy a bizonytalanban nem azt is, hogy a nagy semmibe megy. S írták az auschwitzi blokkokban eredetifényképfelvételeken, a szörnyű valóságot megmintázó maketteken, a tábor megmaradt nyomain végigkísértem azt a tragédiát, amelyet annakidején oly nagy gonddal és nem is sikertelenül rejtegettek a közvélemény elől. Csoportomtól lemaradva egyedül bolyongok az emeletes épületek között. Valóságos kis város, egyforma házakkal, nyílegyenes utcákkal, minden félnek, minden saroknak, minden falnak megvan a maga megrázó története. Kis város, különös vá ___ ros, állandóan messziről jött emberek j népesítik"^ be, némán hullámzik útjain a törrtegt itt talán évek óta egy hangos szó nem csattant. Az utak menten mindenütt nyárfák Susognak, s a fákról időnként egy-egyvarjúcsapat rebben fel. Szürke ... szürke . .. minden szürke Ez Auschwitz alapszíne. Szürke por úszik, a levegőben, szürkék az épületek, szürke félhomálok a termekben. Körülkörül, amerre járok s ameddig a szem ellát, mindenütt szürke tetonoszlopok, helyenként két sor oszlop, s rajtuk most is ott van a szögesdrótháló, csak éppen a magasfeszültségű gabanosáram szaladt ki Ix tele. Halt ! Szinte rám, ordít a tábla, egy Villanásnyira mintha látnám is a géppisztolyos SS-katonát. Pár lépésnyire b őrtorony, amelynek mellvédjéről géppuska szórta a halált arra, aki szándékosan vagy véletlenül letért a foglyok számára kijelölt földcsíkról, önkéntelenül számolni kezdem az oszlopokat. Anyagából vajon hány bölcsődét lehetett volna építeni ? Minden harmadik oszlopon Villanykörte helye. A____ barakkoktól sötét lyukakbnya éltek A rabok.-oltani helyen, ahová, mielőtt emberekkel töltötték meg, az SS nem rejtezte elhelyezni tehénállományát. Itt kinn villanyfényben, véreinkkel őrködött „a felsőtórendű faj fia“, nehogy eipber innen az életbe visszatérhessen. ——' •"A négyes számíVTridtokban Európa térképét láttam a falon, minden iránytól fekete vonalak futottak össze rajta egy pontban. Auschwitz. Egy másik teremben megéletődve álltam huszonnyolczászló előtt. Ennyi országtól hurcolták ide áldozataikat a fasiszták. Az egyik képen csukaszürke ruhás katonák állnak hanyag közömbösséggel és előttük emberek végtelen sora halad el. Hányszor megírták már ezt a jelenetet, de más könyvből olvasni és megint más megállni egy néma percre az auschwitzi vasútállomáson. Végtelen oszlopokban jönnek a vonatok, a bátyus vagy már bátyújuktól is megfosztott emberek sora, mint kiapadhatatlan patak, állandóan csörgedezik, folyik, egyre csak folyik egy végtelen és feneketlen óceánba. A sínek mentén szuronytól felhasított párnák pihéje havazza ló a házakat, a mezőket, anya keresi gyermekét, ifjú vagy szülőjét. Hosszú sorokban, szürke sorokban folyik itz emberpatak. Van itt cleans és rongyos, napszámos és filozófus, okos és olyan is, akinek, szemétén már ott lelóg az őrillet tompa fénye. Folyik a szürke patak, talán nincs is vége. Európa földjéből, az életet adó földből taposta ki ezt a patakot a porosz csizma. S az állomáson csukaszürke ruhás katonák gázolnak tele. Az egyenruhás orvos, akinek megadatott, hogy életeket mentsen roog, most szelektál. Jobbra mutat : a gyors halál, birkenaui gázkamra és krematórium; balra mutat az auschwitzi blokkok, a lassú halál. Felnagyított fénykép előtt állok. Thilo doktor éppen jobbra int, csak hüvelykujját mozdítja meg, mert tótra támaszkodó öreg ember halad el előtte. Van egészséges is, aki tót égnek tetteti magát. Thilo doktor jobbra int. A történelem sok kegyetlenséget ismer, de soha még ennyi halálos ítéletet egyetlen szó, egyetlen arcrezdülés nélkül ki nem mondtak. Meztelen nőket hajszolnak faarcú katonák. Fiatalok és idősebbek. A szemüket kutatom, de a titokban készült fénykép a lélekről nem vall. A katona, aki készítette, nem a telkekre volt kiváncsi, bizonyára otthon Hanzinak és Szopniak akart dicsekedni érdekes felvételével. „Jöjjetek, hát, emberek és lássátoka felsőbbrendű faj fiának dicsőségét!“ Elfordított fejjel mennék meztelen nők. Lehet köztük olyan is, aki életet hord a szíve alatt. Mindannyian boldogságról álmodtak, egykor szerelmesük is volt, s ítélettől mindent reméltek. Most itt viszik széttépett álmaikat, letaposott ifjúságukat. Arrébb tüzek lobognak a szabads ég alatt, mert a kreinatóriumok akkor már nev győzték a munkát is. Árnyékként bolyongok a szilgeszróföl között, a nyárfák alatt, g fülledt levegőjű épületekben. Harmincöt mktártól, amelyekbe az áldozatoktól életükben és holtaligsján elvett értékeket halmoztak fel, huszonkilencet elpusztítottak a hitleristák, hogy nyomuk, se maradjon. Ők, hat raktár megmaradt, megsemmisítésükre már amit vett idély és tartalma ferségesen elég ahhoz, hogy felrázza az egész emberiség lelkiismeretét. Művégtagokat és mankókat látok felhalmozva az egyik szobában. Nem ezer és nem százezer ember közül került ki ennyi nyomorék. Szemüvegek hevernek halomban. Sok, sok szemüveg, díszes keretiek és olyanok, amelyeket egyszerű gerte drót .-tartott a falon. Rövidlátó és "távollátó, kicsinyítő" és nagyító, kiváló német gyártmány és olcsóbb, silányabb portéka — mintha a félvilág rövidlátó emberei itt adtak volna egymásnak találkát. Porosak ezek a szemüvegek, nem csillognak. Vajon ki fogja őket valaha megtörülni ? Hegyek között, szelidebb lankák és égnek szökő csúcsok előtt haladok el. Hegyek ? Ilyen hegyeket a földrajz nem ismer. Sose tudtam, hogy nincs árvább egy elhagyatott, gazdájától megfosztott cipőkefénél. Ezer meg ezer nyomorult cipőkefe és borotvapamacs mered itt rám. És bőröndök, amelyeken név-és lakcím van, egyeseken talán hotelcédula is, de soha senki nem fog már velük utazni. Agyontaposott cipők mindenféle méretben és alakban. Némelyiknek csak a talpa maradt, a másiknak éppen a talpa hiányzik. Az idő zöldes penésszel vonta teőket, de mindegyik mintha élne. Úgy érzem, elég egy részvétteli pillantás, hogy megszólaljanak. Gazdájukról talán többet vallanak, mint bármely születési bizonyítvány. S az a sok, sok pici cipő.-némelyiknek kemény talpa sincs még .. .S egykori gazdájuk iránt nem marad semnyi kétség. Lehet, hogy a legnagyobbnál is van nagyobb, de a nácik gonosztetténél nagyobb van-e ? Az egyik szobában női hajat láttam. Nem egy szöszke tincset, amelyet édesanya tett el emlékbe, nem egy fodrászműhelyből kikerült fürtöt, hanem hétezer kiló női hajat. Fekete és vörös, göndör és