Dolgozó Nő, 1966 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1966-01-01 / 1. szám

1 a Világ proletárjai, egyesüljetek! Dolgozó No társadalmi-politikai és kulturális folyóirat Kiadja a Románia Szocialista Köztársaság Országos Nőtanácsa Szerkesztőség: Kolozsvár, Horea út 19 Telefon: 1-30-16, 1-35 99 Hátlap­ (ION MICLEA MIHALE felvétele) Képszerkesztő CSEH GUSZTÁV Megjelenik havonta. Megrendelhető minden pos­tahivatalnál és kézbesítőnél. Előfizetési díj egy évre 30.-lej, félévre 15.-lej, egyes szám ára 2,50 lej L A A tartalomból. ALKOTÓ SZÁMADÁS TANULÓ ASSZONYOK A VARRÓTŰ „MŰVÉSZETE“ ÉS AZ UTÁNPÓTLÁS A meghamisított MARYLIN Elbeszélés KÉT HÓNAP A VIETKONG SORAIBAN TV, KULTÚRA, NEVELÉS A TÉLI DIVAT .PRIMADONNÁJA A FIATALASSZONYOKNAK Mi van ebben Élni , csak gondolkodva érdemes. Olyan közhely ez, melyen talán már el sem tűnődünk, pedig mire valók az élet tárgyai, mire valók az ese­mények, a színek, hanem arra, hogy értelmünkkel és érzelmünkkel befo­gadjuk őket ! A világból annyi a miénk, amennyit érzünk, amennyin elgondolkodunk; a látás — még nem elsajátítás, de a hallás sem az, a tapintás sem az — nem, csak a gondolkodás révén lesznek a mieink a ké­pek, a színek, a formák, az egész világ. A képek. Igen, a képek... Nézzék csak meg a lapszámunk borítólapját. Első, felületes pillantásra nincsen rajta semmi különös. Igazán, semmi különös. A háttérben zenekar, csupa fiatal ember, mondhatni, fiú— az előtérben pedig két szép leány. Szép a szemük, kedves a mosolyuk, szépek ők egészben — dehát mi különös van ebben? Semmi. S a képeslapok képeit sokan csak éppen hogy megnézik. Két szép lány, az egyik énekes, a másik akkordeonon kíséri — no és? Nem, ez a kép nem csupán ennyi. Ez a kép sokkal több ennél. S ez benne a legfontosabb, az benne a leg­sokatmondóbb, hogy — nincsen benne semmi különös. Az egyik lány román, a másik lány magyar. Mosolyognak és muzsi­kálnak. Ha nem lennének népi viseletbe öltözve, eszünkbe sem jutna, hogy az egyik román lehet, a másik magyar. Igen, ennek a képnek az a mondanivalója, hogy — nincs benne semmi különös. Kolozsvári diáklányok, egyetemi hallgatók mindketten, s egyete­mi hallgatókból áll az a zenekar is ott a háttérben. Ott voltam, amikor ez a kép még nem volt, amikor ezen a képen még nemcsak a színek és for­mák és vonalak zengtek, hanem amikor a zene zengett, a román és a magyar népdalok. Ott voltam e kép „erdetijénél“, hangos változatánál. Ott vol­tam akkor is, amikor a kolozsvári egyetemi hallgatók népi zenekarának a párt és az állam vezetői tapsoltak, ott voltam, amikor Nicolae Ceauşescu elvtárs és Ion Gheorghe Maurer elvtárs tapsolt a bórának, a csárdásnak... Nincsen ebben semmi különös. Az lenne különös, ha nem így lenne. Az csak a furcsa ember a mi szemünkben, akinek az elméjében nem így állnak össze a világ képei. Azon csodálkoznánk, aki úgy érzi: csodálkoz­nia kellene ezen. Ahogyan csodálkozott ezen — bár, valljuk meg, öröm­mel! — az az idős amerikai újságíró, aki nem is olyan régen végigjárta a Kárpátok medencéjét, és kereste a kézzelfogható igazságot a román nép és az együttlakó nemzetiségek viszonyáról. Kolozsváron saját szemével láthatta, hogy a román, a magyar meg a német és más nemzetiségű egyetemi hallgatók éppolyan szíves bará­ti-testvéri együttesben élnek, bárhol is figyelte meg őket — a tanulóter­mekben, a remek diákszállókban, de akár a diákbálokon vagy a cukrász­dákban, a sportpályákon meg a színpadon s nézőtereken — mint ahogyan szüleiket sem választja el szótár vagy a nevük... Nézzék csak figyelmesen a borítólap színes képét. Nézzék csak sokáig — és majd egyszer csak úgy érzik, mintha hallanák is a dallamot. A népi dallamokat, amelyek annyi sok évszázadon át összekapcsolták bajban, nyomorúságban, rettentő harcokban itt az embereket — hát hogyne fognák össze fiaikat és lányaikat ma, a feltörekvés évtizedeiben? Mi nem kutatunk családfákat. És mégis: de érdekes lenne, ha egy-egy mai egyetemista ükéit, szépapáit megkeresnénk történelmünk fóliánsai­­ban! S ha megmutatnánk a mai fiatal orvosoknak, tanároknak, mérnö­köknek, agronómusoknak, hogy miképpen éltek, miképpen fogtak össze név szerinti őseik is Bábolnán vagy Dózsa seregében ! Szállnak a régi dalok, szállnak az újabb dalok. Mi van ebben különös? Csakis így lehet. Csakis így szabad. Csakis így igaz, csakis így szép. BODOR PÁL

Next