Katolikus Esterházy gimnázium, Dombóvár, 1923

REV 2010 Súlyos és fájdalmas csapás érte Alma-Materünket 1924. május hó 4-én. Varga Ferenc intézetünk szeretett igazgatója, társadalmunknak egyik kiváló, lelkes, munkás tagja, élete javakorában, hirtelen, egy pár napi gyengélkedés után eltávozott sorainkból és a legválságosabb időben árván hagyta aránylag még fiatal intézetünket. Közéletünkben nem egyszer találkozunk olyan férfiakkal, akiknek fel­tűnése, megjelenése, a közjó érdekében megindított munkássága épen a legidőszerűbb. Ilyen férfiú volt Varga Ferenc, főgimnáziumunk igazgatója. 1918-ban került a dombóvári kir. kath. főgimnázium élére, amikor az intézet megszüntetésének gondolata és e gondolat megvalósítására tett elő­készületek foglalkoztatták nemcsak a felsőbb tanügyi köröket, de itt Dom­­bóvárott is előkészítették, puhították a talajt a cél érdekében. Kutató, vizsgáló szeme rögtön felfogta az intézetet fenyegető, súlyos helyzetet és az első pillanattól, amikor hivatalát átvette, utolsó leheletéig küzdött a dombóvári kir. kath. főgimnázium fennmaradása érdekében. Szervező egyénisége, a zavaros helyzetben is tisztánlátó képessége, rövid időn belül ledöntötte mindakaz akadályokat, amelyek az intézet kifejlődésének útjában állottak és bölcs vezetése alatt a már 11. éves múltra visszatekintő intézet egy még jobb-szebb jövő reményében teljesítette az oltár, a haza és a keresztény magyar kultúráért legszentebb kötelességét. Dacára Csonka Magyarország gyenge teherbíró képességének, dacára a kommunizmus által alapjában felforgatott iskolaügynek, az ő erélyes és meg nem alkuvó, erős akaratereje, mondhatni a semmiből varázsolta elő intézetünk fennmaradására a legmelegebb támogatást, intézetünk hiányos felszerelésére a legmesszebb menő adakozást. Amikor Csonka Magyarország a tanügy terén a legválságosabb időket élte, amikor az iskolák a szén­hiány miatt hónapos szüneteket tartottak, a dombóvári kir. kath. főgimná­zium szinte tüntetett a tanítás zavartalan folytonosságával. Majdnem egész könyvtárt hozott össze úgy a főgimnázium tanári könyvtárának megteremté­sére, mint az ifjúsági könyvtárnak megalapozására. Intézményeket, a tanügy

Next