Dunaferr, 2007 (56. évfolyam, 1-52. szám)
2007-05-25 / 21. szám
DR. MUDRA LASZLO-PORTRE Stációk (I.) Ma már közhely — persze olyan, amelyik igaz —, hogy majd' hatvan évvel ezelőtt új történet kezdődött a pentelei fennsíkon. Akkortájt kezdték építeni a gyárat és a várost. Arról már kevesebb szó esik még manapság is, hogy nemcsak gyár és város létesült itt, hanem egy újfajta kultúra is kialakult. A gépek, berendezések, technológiák, lakások, a szerves együttélés újfajta módit teremtett, s a korábbitól eltérő kultúra született. Persze e kultúrának is voltak úttörői és megteremtői. Egyikük dr. Mudra László, a hideghengerlési és számítástechnikai tudás ideültetője. Bár azóta sok víz folyt le a Dunán, ma, hetvennégy évesen is irigylésre méltó harmóniában él múltjával, jelenével és környezetével együtt. Jó csapat volt" — Szép út vezetett Dunaújvárosba, Szabolcsból, Penészlekből. A Ganz- MÁVAG-ban lettem vasöntő, majd onnan kerültem a Miskolci Egyetemre és szereztem diplomát. Onnan vissza a MÁVAG-hoz, majd 1959-ben kerültem ide, a meleghengerműbe. Akkor még épült persze, és mi, fiatal szakemberek jártuk az országot-világot, tapasztalatokat szerezni. Jártunk Diósgyőrött, Ózdon, Lengyelországban, az akkori Szovjetunióban. Végre aztán összeállt egy műszak, majd kettő, és termelni kezdett a meleghengermű. Én egyébként a diploma mellett megszereztem a hengerész szakmát is. Műszakos üzemvezető lettem, majd 1964-ben átkerültem a hideghengerműbe, amelyet egy év múlva adtak át. Az akkori gyáregységvezető, Szalay Géza műszaki helyettese, főtechnológus lettem. (Kérésemre bejártuk hideghengerműt. Annál is inkább a kíváncsi voltam reagálásaira, hiszen 1973-ban ismerkedtünk meg, amikor én ott beállító lakatosként dolgoztam. Mit ne mondjak, mintha el sem telt volna a harmincegynéhány év, ugyanolyan otthonosan mozgott a gépsorok között, meg-megállva egy ismerős berendezésnél vagy régi kollégánál. Csak arcán tükröződött néha — bár megpróbálta titkolni — meghatottság (öröm? nosztalgia?). — Laci bácsi, annak idején is minden reggel bejárta az üzemeket? — Természetesen, az volt az első. Minden főnök munkakezdéskor bejárta a maga területét. Gyakran megjelentek a gyár legfelsőbb vezetői is. Utána összeültünk egy értekezletre, és megbeszéltük hol a gond, mit kell csinálni, és így tovább. Amikor Szalay Géza a termelési főmérnökségre került, én lettem a hideghengermű főnöke. És ezt a rendszert tartottam végig. — Minden új volt? — Igen, hiszen lapostermékeket előállító ilyen méretű hengermű nem akadt az egész országban. Újak voltak a berendezések, a technológiák. A hengerelt lemezre pedig nagy szükség volt itthon és külföldre is kellett gyártani, mert kellett a deviza. Örök probléma volt, melyik ujjunkat harapjuk... A gyártott mennyiség egyre növekedett, az én időmben elérte az évenkénti 250 ezer tonnát. Ez táblalemez volt, széles tekercs, hasított tekercs. Ennek a mennyiségnek az egyharmada ment tőkés exportra, nagyon szigorú minőségi követelményeknek kellett megfelelni. — Kikre emlékszik a legszívesebben? — Mindenekelőtt egykori főnökömre, aztán az üzemvezetőkre, hengerészekre. Magam előtt látok szinte ma is mindenkit. Kaczander Károlyt, Sántha Györgyöt, Böröndi Istvánt, Szűcs Lajost, Molnár Mihályt, Kovács Lajost, Tóth Istvánt, Horváth Ákost, Bende Józsefet, Venczel Ferencet, Oláh Károlyt és a többieket. Nagyon jó csapat volt. És élményekkel teli évek voltak. 1974-ben Magyarországra látogatott az akkori iráni sah. Elhozták Dunaújvárosba is, a feleségével együtt. A kor szokásainak megfelelően meglátogatta a gyárat is, és én itt fogadtam a hideghengermű I-es kapujánál. Egy másik nagy élményem, ugyancsak abban az évben történt, és meghatározta egész későbbi pályafutásomat is. Répási Gellért akkori műszaki vezérigazgató-helyettes járt a hideghengerműben, az 1200-as irányváltó hengerállványnál azt mondta nekem: — Mudra elvtárs, negyedéven belül ennél a gépsornál meg kell valósítani a számítógépes termelésirányítást. — Értettem Répási elvtárs, meglesz — válaszoltam, mert hiszen más válasz elképzelhetetlen volt. A számítógépes termelésirányítás ugyan csak tíz év múlva valósult meg, de a történet jellemző az akkori vezetési stílusra, hozzáállásra. Nem ismertünk lehetetlent. Ma már primitívnek tetsző körülmények között, de meg kellett oldanunk a problémákat. Azt hiszem, ez a válaszom is döntő mértékben befolyásolta azt, hogy még abban az évben átkerültem a számítástechnikai főosztály élére. — A hideghengerműs éveket hogyan summázná? — Az egészet én egy hegy oldaláról szemlélem. Látom, hogyan sikerült odáig felkapaszkodni, és látom előttem a csúcsot. A csúcs persze mindig emelkedik, egyre magasabb. Azokban az esztendőkben az volt a jelszó, hogy mindent meg lehet, meg kell és meg tudunk oldani. Különböző mozgalmak születtek: az újító mozgalom, a dolgozz hibátlanul munkaszervezési mozgalom. Ha valaki most visszanéz azokra az évekre, figyelembe kell vennie, hogy abban az időben Magyarország is el volt szigetelve a legfejlettebb technikáktól, technológiáktól. Embargó volt. Nekünk ezt valamilyen módon pótolni kellett, jórészt a szellem erejével, a tudással, az összefogással, a tenni akarással. Ésszel dolgoztunk. Később természetesen azért hozzánk is szivárogtak be információk, követelmények, elsősorban az exportból adódóan. Állandó probléma volt a minőség. De azt hiszem, ez ma sincs másként, talán csak a lehetőségek bővültek. Még egy dolog azonban mindenképp hozzátartozik azokhoz az esztendőkhöz is. A vezetői kiválasztódás döntő szempontja már akkor is a szakmai tudás és a rátermettség, a vezetői készség volt. Ma is sikernek tartom, hogy nemcsak én, de szinte minden kollégám folyamatosan tanult, képezte magát. Én a gazdasági mérnöki szakot végeztem, egyetemi doktori, majd kandidátusi címet szereztem, és mindez — mint ahogy a társaim tanulása sem — nem volt öncélú, hanem itt, a gyárban adódó problémákból keletkezett szükségszerűség. Nekem, mint vezetőnek, természetesen példát kellett mutatnom, és ezért is biztattam minden kollégát, eredményesen, hogy tanuljon. Mivel nem volt elég pénz, kellett a szellemi teljesítmény. Ez pedig nem ment tanulás nélkül. Viszont folyamatos fejlődést eredményezett, hozott... (Folytatjuk) Stossek Mátyás DUNAFERR 2007. május 25. — 21. szám 7