Polgári Fiúiskola, Dunakeszi-Alag, 1937
d tak. Ezen az oldalon könnyebb volt közlekedniök. A népvándorlás zivataraiban egy ilyen átvonuló helyen állandó letelepedés nem történhetett. A honfoglaláskor ez a rész is Árpád nemzetségéé. Magáról Dunakesziről, mint települőhelyről írott emléket csak 1317-ből találunk, amikor e területet Károly Róbert a Balog nemzetiségbeli Miklósnak adja. Ekkor Keszi és Kesző néven szerepel. 50 házhelyről tudunk. Később a török ezt az útvonalat használván Vácz felé, el is néptelenedik. A sok sarc, teherhajóvontatás s 1644-beni dúlás úgyszólván a nyomát is eltünteti. A felszabadító háborúk után a majdnem egész Pestkörnyéket birtokló Wattay család tulajdonába kerül, akik magukkal hozott felvidéki magyarokat telepítenek ide. Azonban a reájuk rótt magas felszabadítási költségeket nem bírják kiizzadni s 1772 táján az Orczy családé lesz. Már 1730-ban Grassalkovich I. Antal a későbbi gróf, majd annak fia Antal II, aki hercegi címet kap, kezére kerül. Abban az időben kasznárságot szerveznek itt és ismét telepítenek. A III. Antal szintén herceg Grassalkovich 1820 táján erősen megterheli a birtokait, közöttük a kesztt is. A 760.000 holdnyi területére közel 15 millió forintnyi kölcsönt vesz fel, a kamatokat sem tudja fizetni s az egész vagyon 1840-ben zárlat alá kerül. Nagy botrány lesz a hitelügyletből s hogy az ellenük fordult közhangulatot lecsendesítsék, az ekkor annyira óhajtott magyar Nemzeti Színház részére Pesten egy telket adományoznak, ami ma is megvan a Rákóczi-út és Muzeum krt. sarkán. A család fiágon kihalt leányágon ezt a területet a gr. Viczay család örökli, majd 1852-ben a gazdag görög származású Sina báró bécsi bankáré lesz. Tőlük a Banca Credit Industria Bruxelles veszi meg és parcellára. Tagosítás, örökmegváltás révén törzsökös magyar paraszt, jobbágy családok kezébe kerül és mezőgazdasági iparral foglalkozókéba. Ezt a tagozódását a mai napig megtartotta, ill. vezetői ebből az ősrétegből kerültek ki. Az újabb betelepülők azonban már inkább városi iparosok és tisztviselők, akik felismerték a Duna közelségének jelentőségét, jó levegőjét, Budapestről való jó megközelíthetőségét s mintegy nyaralótelep kéz a dunai részen, a régi római átkelőhely közelében kialakulni. Mint útvonalon fekvő hely, háborús időkben mindig visszafejlődött. Eltekintve a török dúlás okozta pusztulását, 1690-ben ismét 50 házzal találjuk, akár Róbert Károly alatt, ez 1784-ig felszaporodik 119 házra 740 lélekkel. 1804-ben a napóleoni háborúk 430-ra apasztják a lakosságot, amely 1820-ig ismét 811 lélekre szaporodik s a szabadságharc kezdetén megközelíti az ezret. Jelenleg már a 8000-et érinti, de predesztinálva van arra, hogy egyike legyen Pestkörnyék legnépesebb és legnagyobb üdülőhelyének. Oly nagy benépesitetlen s a Dunához közel fekvő szabad területei vannak, hogy megfelelő irányítással a megérdemelt kétszeres létszámot pár éven belül el kellene érnie. Jelenlegi vezetőié különösen Bohonka Lajos főjegyző úré az érdem, hogy az utolsó években rohamos a fejlődés. A további fejlesztésben segítségükre akar lenni a polgári iskola is. Munkás küzdelmünk a múlt megismerésein át el fog vezetni mindnyájunkat a szebb jövőhöz, mert hiszünk benne s dolgozunk érte ! Ziegler Gyula