Dunántúl, 1918. október (8. évfolyam, 221-247. szám)

1918-10-01 / 221. szám

Kedd, 1918. október 1. DUNÁNTÚL . — A főispán Budapesten. Benyovszky Móric gróf főispán ma délután hivatalos ügy­ben Budapestre utazott. A főispán, akit ma reggel táviratilag hívtak Budapestre, 2—3 nap múlva érkezik vissza Pécsre. — A király a bírósági jegyzőkhöz. A Szent István napján tartott országos bírósági jegy­zői joggyakornoki és ügyvédjelölti nagygyűlés táviratilag fejezte ki őfelségének hódolatát. E táviratra Töry Gusztáv dr. igazságügymi­niszter úr útján a következő válasz érkezett: Ő császári és apostoli királyi felsége az Ügyvédjelöltek Országos Egyesülete által Szent István napjára Budapestre összehí­vott nagygyűlés nevében Tárcas Tivadar dr. elnök által táviratilag tolmácsolt hódo­latot szives köszönettel legkegyelmesebben fogadni méltóztatott.­­4- Vaskorona-rend egy 69-es hadnagynak. A király az ellenséggel szemben vitéz és ered­ményes magatartásáért Kalauz Ferenc 69. gyalogezredbeli tartalékos hadnagynak a vas­­korona-rend 3. osztályát adományozta a hadi­­ékitm­énnyel és a kardokkal. — A pécsi újságírók egyesülete. A pécsi új­­ságírók vasárnap este társas vacsorára jöttek­­ össze a Nádor-szálló külön termében, ahol e egyrészt Várad­y Ferenc kartársukat ün­nepelték királyi kitüntetése alkalmából, más­részt pedig kimondották, hogy megalakítják a pécsi és baranyai írók és újságírók egyesü­letét. A részletek kidolgozásával Linder Ernő szerkesztőt és Katona Imre hírlap­írót bíztak meg. — Tiszti kitüntetések. A király az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért Varga József, a 19. népfelkelő gyalogezrednél be­osztott 19. honvéd gyalog, Voczasek La­­jos, a 8. honvéd huszárezrednél beosztott 4. honvéd huszárezredbeli tartalékos főhadna­gyoknak. T­u­­c­s­n­i­k Vince, a 19. népfelkelő gyalogezrednél beosztott 14. honvéd gyalog­­ezredbeli tartalékos hadnagynak az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásukért, W­a­i­t­z József, a 19. népfelkelő gyalogezred­nél beosztott 30. honvéd t­yalogezredbeli tar­talékos hadnagynak az ellenség előtt tanúsí­tott vitéz magatartása és kitűnő szolgálatáért a 3. osztályú katonai érdemkeresztet adomá­­nyoza a hadidiszitménnyel és a kardokkal. — Férficínek kaphatók. Holnaptól, október 1-től kezdődőleg a pécsi cipőkereskedőknél meglevő készletből bármely B. osztályú ház­tartás vásárolhat egy pár cipőt a családtagok számára való tekintet nélkül, ha az igényjo­­gosultság egyéb feltételeinek megfelelnek. Azok természetesen, akik hatósági bőrből ké­szült új cipőt, vagy kész cipőt már kaptak, cipőt nem vásárolhatnak. Legutóbb különö­sen a női és gyermekcipőket kapkodták el, amelyekből alig maradt. Ezeken kívül azon­ban mintegy 300 pár férfi bakancs és boxbőr­­ből készült férficipő van még a kereskedők­nél raktáron. Ebben a készletben a közönség­­ ne igen válogasson, mert a tél folyamán újabb cipőkészlet Pécsre érkezésére aligha lehet számítani. Ezenfelül a borközpont is olyan ke­vés bőrt utalt ki a városnak, hogy abból alig­­ tudják a szükséges javításokat elintézni, új cipő készítésére pedig egyáltalában nem ke­rülhet a sor.­­ A szentlőrinci templom 200 éves. Most van 200-ik éve annak, hogy a szentlőrinci ple­­bánia-templom fennáll. A plebánia-templom az 1718. évben épült özv. gróf Kőnigszegné, szül. Brajner Anna Antónia grófnő bőkezű áldozatkészsége folytán. Az uj templomot­­ 1719. junius 8-án konsekráták, 1720-ban pe­dig plébániai templommá lett. A templomot a­ mostani sokkal nagyobb régi plébánia hívei­ Tiek anyagi hozzájárulásával újra alakították 1808-ik évben, amikor Szentlőrincen tisztele­tére benedikálták. A szentlőrinci plébánia hí­­vei a 200 éves jubileumot október 6-án tart­ják meg, mely alkalomból az ősrégi templo­mot Keil György pécsi neves festő művészi . Ízléssel festette.­­ A lapok címét sem lehet változtatni. A hivatalos lap mai száma közli az újságpapír forgalmának és felhasználásának korlátozá­sára vonatkozó rendelet kiegészítését. A ren­delet értelmében a már meglevő időszaki lap­ból címének vagy ezenfelül még akár szer­kesztőségének, akár kiadóhivatalának vagy tulajdonosának megváltoztaásával alakult s tar­tót új időszaki lapnak kell tekinteni és ehhez képes az ilyen lap sem rotációs, sem bármi más újságpapír felhasználásával nem jelenhe­tik meg. — A mohácsi szociális misszió társulat gyű­lése. A szociális missziótársulat baranya me­­gyei szervezetének mohácsi fiókja október 1-én, kedden délután 5 órakor beszámoló gyűlést tart Mohácson a ferencrendiek aulá­jában. A gyűlés keretében R­ón­ay Paula misszió nővér és Hajós György dr. a bara­­nyamegyei szervezet egyházi tanácsadója tar­tanak előadást. — A gabonaprémiumoik meghosszabbítása. A hivatalos lap mai száma közli a kormány rendeletét, amely az idei termésre megállapí­tott prémiumokat módosítja. E szerint arra az ártöbbletre, amelyet­ a régebbi rendelet a leg­­mattasabb áron felül "búzára métermázsánkint " koronában, rozsra, kétszeresre, árpára, zalo­­m­os kölesre nézve pedig métermázsánkint ló kaonában állapított meg, mindazoknak igényük van, akik az 1918. évi termésből szár­mazó búza, rozs, kétszeres, árpa, zab és köles feleslegüket legkésőbb 1919. évi április hó 1-ig a Hadi Termény Részvénytársaság (Hor­­vát-Szl­avonországokban az ottani Országos Ellátási R­t.) illetékes bizományosának meg­vételre felajánlják és leszállítják vagy szállí­tásra bejelentik, illetve akiknek termésfeles­legét az átvevő bizottság a fent emlitett határ­időig megállapi­a. Ez a rendelet kihirdetésé­nek napján lép életbe. Hatálya kite­red a ma­gyar szent korona országainak egész terüle­tére. — Segnum laudis. A király megparancsolta, hogy Fronhoffer Károly 52. gyalogezred­beli főhadnagynak, az ellenséggel szemben vi­téz magatartásáért legfelső dicsérő elismeré­se a kardok egyidejü adományozása mellett utóla is Vidtől adassák. — Alapvizsga. Petrovics Dragutin gö­­rögg keleti tábori lelkész a mai napon a pécsi püspöki jogakadémián a más-odik alapvizsgát kitüntetéssel tette le. — Vas érdemkeresztes pécsi honvédek és munkások. Az illetékes hadsereg parancsnok­ság az ellenség előtt teljesített különösen kö­­telességhű szolgálataik elismeréséül a vas ér­demkeresztet adományozta: Péter István nép­felkelő őrvezetőnek, Delfin Fedele és Kraut Sándor népfelkelő tizedeseknek. Kereacs An­tal népfelkelési kötelezettség alatt álló min­­t­ásnak, König Alfonz és Balaszló Jzsef nép­felkelőknek. Bodi János, Bosniak Mátyás, Csöme János, Dávid­ János, Farkas János, Kancsár József, K­ásadi Pál, Pavlovics Már­kus, Biró János és Stevics Mihály nélfölkelési kötelezettség alatt álló munkásoknak, a 19. honvéd cvalodezred kötelékében. — Közszükségleti cikkek a tisztviselőknek. Az állami tisztviselők beszerzési csoportjá­­nak vezetősége közli a tagokkal, hogy októ­ber 1-től kezdődőleg naponta mindkét pénz­tárnál keményítő és száraztészta kerül ki­osztásra, elsején délután pedig az I. számú pénztárnál makói téli vöröshagyma árusítás lesz. Felhívja e­z ívben a vezetőség a tagokat, hurfo tírufa és frank-kávé járulékaikat min­den hónapban legkésőbb 10-ig váltsák ki. — Kf?*ona temetés Pécsett. A S­trater Já­nos 19 honvéd gyalogezredben közlegény ma az egyik pécsi tartalékkőházban­­meghalt. Temetése október 1-én, dé­tán 2 órakor lesz a központi temető halottasházából. — Bőrtolvajlás a főpályaudvaron. A főpá­lyaudvaron veszteglő négy vasúti kocsit, ame­lyekben bőrrakomány volt, az elmúlt éjjel fel­törték és azokból nagy mennyiségű bőrt el­loptak. A gyanú a főpályaudvaron átvonuló katonákra irányult. A rendőrség az ügyben folyamatba tette az eljárást. — Hős pécsi honvédek. Az illetékes hadse­reg parancsnokság az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásukért Gazdag István tartalé­kos tizedesnek és Pap József népfelkelőnek, az első osztályú, Faragó Tamás népfelkelő tizedesnek, Beck Ferenc, Mikes János és Albrecht János népfelkelőknek, valamint Ka­sza József népfelkelő őrvezetőnek ,a másod­posztaty-u- vzüstgozse. — Papier und Buchhandlung Pécs. Nemrég bevonuló kis diá­kok vannak együtt a falusi iskolában. Az uj tankönyveket most kapták kézhez s ki-ki vizsgálgatja a magáét vastag­ság, képek s egyebek szempontjából. Az egyik a könyv tábláját nézegeti s a szeme megakad a könyvekereskedő bélyegzőjén, amely igy szól: Blancz József, Papier und Buchhandlung Pécs. A nebulónak a hangja, — aki­ csak most lépett fel a tudományok lépcsőzetének máso­dik fokára — élesen válik ki az általános zsongásból. A gyerek sokáé, a szöveg német, nehezen fog menni, gondolom magamban. Neki fog s el is jut szerencsésen a Buchhandlungig. A szó hosszú, nem is épen könnyű, kíváncsian figyelem, mi lesz ebből. Bu­c kezdődik a hangos sillabizálás, d­e mindjárt szünet áll be, mert mi is legyen a c-vel, ami után két h is következik? Újra kezdi s most már hoz­zákapcsolja a c-t s tovább — b­u c-handlung. Ez nehéz munka volt, de miután keresztül rágta magát rajta, meg is ismétli,­ még pedig úgy, ahogyan először is olvasta: bu-buc-han-dj lung. A szemfüles Sanyi hirtelen hosszúra nyújtja a nyakát. — Hol az a bubuc? — Itt ni, felel­ rá és az általános csendben még beleolvassa az utolsó szót, Pécs. De miért is használnak magyar tankönyveken né­met cégjelzést, gondolja magában a tanítóné­­ni, akivel együtt mások is általánosan hely­telenítik ezt az eljárást. — Belehalt égési sebeibe. Egyik múltkori számunkban megírtuk, hogy Steck István 6 éves fiúcska, szüleinek, a Bálics­ utcában levő lakásán kitört szobatűz alkalmával égési se­beket szenvedett és beszállították a közkór­házba. Ma sajnálattal arról értesülünk, hogy a kis­fiú szeptember 28-án belehalt sérülé­seibe. — Jótékonycélú előadás Szentlőrincen. A baranya­szentlőrinci iparos olvasókör pécsi műkedvelők közreműködése mellett vasárnap este saját helyiségében a 19-es honvédek "öz­vegyei és árvái segélyezésére, anyagilag, de­­ különösen erkölcsileg fényesen sikerült jóté­­konycélú előadást rendezett. Az előadás már délután kezdetét vette a tágas kerthelyiség­ben, tekeversennyel, mely alkalommal a győz­tesek értékes nyeremény tárgyakban része­sültek. Este 8 órakor kabaré előadás vett vá­logatott műsorral, melyet pécsi műkedvelők adtak elő szép sikerrel, amiért általános elis­merésben is részesültek. A szereplők közül különösen kitüntették magukat Stocker Ma­riska, Hoffmann Jolánka, Stefanits Mariska, Molnár György, Decsy Aimál és Neihardt Já­nos. 1 / — Feltört lisztkereskedés. Az elmúlt éjjel a Kossuth Lajos­ utcában levő Kerösztös-féle lisztüzletet feltörték és onnét egy zsák lisztet 85 kiló súlyban elloptak. A betörő álkulcscső hatolt az üzletbe. Az ügyben­­ a rendőrség folyamatba tette az eljárást. ? — Megmérgezte magát. Gergely Irma 20 éves cselédleány szolgálati helyén, a Ber­csényi­ utca 4. számú házban vasárnap reg­gel megmérgezte magát. A cselédleányt élet­­untsága indította arra, hogy marószóda olda­tot igyek. A rendőrség az öngyilkosjelöltet beszállította a városi közkórházba. Sérülései jelentéktelenek. A szobranje nem határozott (A Dunántúl tudásit­alának telefonfeletés? ) Bécs, szeptember 30. Szófiából érkező hírek szerint: A szobranje határozathozatal nélkül 4 napra elnapolta üléseit. 5. oldal.

Next