Dunántúl, 1919. szeptember (9. évfolyam, 179-202. szám)

1919-09-19 / 193. szám

2. oldal. Munkások a kommunizmus ellen Állásfoglalás a III. inter­­nacionáléval szemben ,­r­á­z, szept. 18. — A Dunántúl értesülése A német-ausztriai kommunista­párt stájer csoportjának tagjai be­jelentették a stájerországi szociál­demokrata pártnak, hogy kilépnek a kommunista pártból, mert meg­győződtek arról, hogy a kommunis­ták taktikája ártalmára van a pro­­letáriátusnak s csak a reakciónak tesz szolgálatokat. A németországi, de különösen a magyarországi ese­mények megmutatták, hogy a törté­nelmi fejlődés ezidőszerint még ki­zárja a tiszta szocialista, vagy kom­munista társadalom megvalósítását. Ez okból elhatározták, hogy újra belépnek a szociáldemokrata párt­ba. A stájerországi szociáldemo­krata párt országos képviselete tu­domásul vette ezt a nyilatkozatot, örömének adott kifejezést afelett, hogy a pártból eltávozottak jobb be­látásra ébredtek és üdvözölte őket visszatérésük alkalmából. A svájci távirati ügynökség je­lenti: A harmadik internacionáléhoz való csatlakozás tárgyában elren­delt szavazás során eddig 2865 sza­vazás szól a csatlakozás mellett, 4614 szavazat pedig ellene. Több fontos szakosztály szavazásának eredménye még ismeretlen ugyan, de a végeredményen ezek már alig­ha fognak változtani. A bécsi polgári tanács nagysza­bású tüntetést rendezett, amelyen valamennyi szónok a polgárság szer­vezkedésének szükségességét han­goztatta a népnek oly idegen ta­nácsrendszer ellen. A tanács hatá­rozati javaslatot fogadott el, amely szerint a nép ragaszkodik a köztár­saság demokratikus alapelveihez, azonban a legélesebben száll szem­be a munkás- és katonatanácsok mellékkormányzásra irányuló ten­denciájával és felszólítja a kor­mányt, hogy gondoskodjék a politi­kai szabadságjogok és a magántu­lajdon sérthetetlenségéről. Czernín könyve — A Dunántúl értesülése — London, szept. 18. Czernín gróf volt osztrák-magyar külügyminiszter könyvet adott ki a világháborúról, amelyben kijelenti, hogy sem Anglia, sem Franciaor­szág nem akarta a háborút. Bis­­mark öröksége átok volt Németor­szágra és a német betörés Belgium­ba nagy szerencsétlenség volt. Japán mozgósított a vörös hadse­reg ellen — A Dunántúl értesülése. — Rotterdam, szept. 18. A Times jelenti Tokióból: Ja­pánban négy korosztályt, szeptem­ber 15-iki határidővel behívták. A mozgósítás azért történt, mert Ja­pán offenzívát akar kezdeni Szibé­riában a vörös hadsereg ellen. Az amerikai republikánusok elnök­jelöltje — A Dunántúl értesülése — London, szept. 18. A Times értesülése szerint az­ Egyesült­ Államok köztársasági pártja Wood tábornokot jelöli az elnökválasztáson. A választás ideje még nincs meghatározva. Magyarország nem nyugszik bele Nyugatmagyarország elvesztésébe — A Dunántúl értesülése. — B­é­c­s, szept. 18. Bécsújhelyi jelentés szerint Su­gray gróf Nyugatmagyarország kor­mánybiztosa a soproni városi ta­nácshoz táviratot intézett, amely­ben közli, hogy bár az ántánt a nyugati vármegyéket Ausztriához­ csatolta, a magyar kormány ezt nem ismeri el, mert az ántánt a magyar kormánnyal még nem ta­nácskozott a békéről. A magyar kormány ezt a szerződést nem is­meri el és Ausztriával szemben fegyveresen fog fellépni. A magyar csapatok parancsot kaptak, hogy a határszéli közlekedést szigorúan el­­lenőrizzék. Nyugatmagyarországot Lehár ezredes védi a székely bri­gáddal. Az osztrák békedelegáció vissza­térése — A Dunántúl értesülése — B­é­c­s, szept. 18. A Magyar Távirati Iroda jelenti: Az osztrák békedelegáció tagjai tegnap délelőtt megérkeztek Bécs­be. Renner dr. államkancellár, aki Linzben megszakította útját­, ma érkezik meg. Balfour visszatért Angliába — A Dunántúl értesülése — St. Germain, szept. 18. Balfour, az egyetlen angol béke­delegátus Visszatért Angliába. Bal­four a békekonferencia egész tar­tama alatt szakadatlanul Párisban időzött. Garami—Vázsonyi blokk-terve — A Dunántúl értesülése — B­é­c­s, szept. 18. Garami tegnap Budapestre uta­zott, hogy ott demokrata blokkot hozzon össze. Vázsonyi Vilmos teg­nap Svájcból Bécsbe érkezett. Két úrileány a Drávába fúlt A Kammerer és Thassy család gyásza Pécs, szept. 18. (Dunántúl tudósítójától.) Az örvényekben gazdag, sebes folyású Drávának minden évben nagyszámú áldozata van. Alig mú­lik el hónap, hogy egy-két szeren­csétlenség ne történne. Tegnap új­ra két fiatal életet raboltak el a Dráva folyó fodros hullámai. A megdöbbentő szerencsétlenségnek két Pécsett is ismert, fiatal uiri­­l­eány az áldozata. Az egyik K a­m­­m­e­r­e­r Mara, aki tizen­nyolc éves, a másik Thassy Éti, aki huszonegy éves volt. Utóbbi Wenckheim grófnak volt a meny­asszonya. Kammerer Mára, aki Kam­merer Ferenc kisteleki földbirtokos­nak a leánya, a napokban érkezett unokanővéréhez, Thassy Étihez látogatóba. Thassy Éti, a nemrég elhunyt Thassy Elemér földbirto­kosnak a leánya, akiknek Dráva­­tamásiban van a birtokuk. Tegnap, szerda délelőtt a nyári napmeleg­ben a két fiatal leány jókedvvel fü­rödni ment a Drávába. Vígan úsz­káltak a sebes folyású vízben, ami­kor egyszerre Kammerer Mara, ak­i érvénybe került, segítségért kiálto­zott. Thassy Éti, aki közelében volt, segítségére is sietett unoka­nővérének, nem tudta kimenteni. Az örvény őt is elkapta s mindket­tőjüket magával sodorta. A két vi­ruló leányélet a hullámok közt lelte korai halálát. A megrendítő szerencsétlenség­ről még tegnap érkezett az első hír­adás Pécsre, de a kettős csapás olyan hihetetlenül hangzott, hogy mindezideig reménykedtünk a szo­morú hír cáfolatában. Sajnos, ez a cáfolat nem következett be, a ket­tős szerencsétlenség hírét megerő­sítették és ma értesítették erről a Kammerer és Thassy család pécsi rokonságát is. A két fiatal uri­­leány váratlan és szomorú tragé­diája általános­­megdöbbenést és őszinte mély részvétet keltett. .ruL Sopronmegyei emlék , merre a kommu­nizmus elvonult Pécs, szept. 18. (Dunántúl tudósítójától.) Egy sopronmegyei földbirtokos beszéli el a következőket: .. . Nálunk június elején volt va­lami kis ellenforradalom fele. Nem is volt komoly jellege a dolognak, hiszen csak abból származott az , egész, hogy nem volt aprópénz. Egy-kettőre le is csendesült az egész. De mivel S­­amuelly éppen Sopronban járt, hát hozzánk is ki­nézett, hogy megtudakolja, mi tör­tént. Június 5-én érkezett meg a különvonat a terrorfiukkal. A di­rektóriumi elnök azonnal eléje sie­tett, hogy megnyugtassa a terror­vezért: nálunk nincsen ellenforra­dalom. — Hát maga is azokkal a kutyák­kal tart! ■— rivallt rá Szamuelly az elnökre, majd fenyegetően felemel­te a kezét: , — Vigyázzon és fogja be a szá­ját, ha jót akar! . . . Ezzel a terrorfiukat felállí­totta az utcán, maga pedig 4—5 pribéktől követve, megindult házról­­házra. — Jó reggelt — köszöntött be az első udvarba. Mire a házbeliek eléje siettek. — Mit tetszik parancsolni? — kérdezte szolgálatkészen a gazda. Szamuelly válasz helyett a mel­lette álló pribékjéhez fordult, aki egy kötelet tartott a kezében. — Te, elég erős a köteled? Ne­hogy leszakadjon, mint a múlt­kor. — Nem­ szakad le, elvtárs, ne fél­jen, — nyugtatta meg a segéd­hóhér. — Na, próbáljuk ki az öregen — adta ki az utasítást Szamuelly. ... Mire a pribékek megragadták a gazdát és az egész családja sze­­me láttára felakasztották az udvar közepén álló fára. ... Nem kérdezték a nevét, a bű­nét, csak a halálhörgését akarták hallani, csak kinban eltorzult arcot akartak látni és végeztek egy ár­tatlan emberrel. ... Ezután tovább mentek a szom­széd házba, ahol egy asszonyt talál­tak egy 16—17 éves fiúval.­­— Ez is gazember, mi?! — kia­bálta Szamuelly, megragadva a fiú nyakát. Az anya kétségbeesett si­koltozással vetette magát a hóhér elé. — Az asszonyt is, ne ordítson itt! — adta ki Szamuelly a rendel­kezést és a szerencsétlen asszony a fiával együtt csakhamar kiszen­vedett. ... Szerencsére távirat érkezett a gyilkos csapat vezéréhez, mire be­szüntették a működésüket és to­vább utaztak. Szamuelly azonban nem elége­dett meg az akasztásokkal, mert ez nem hozott a konyhára. Százezer koronát vetett ki a falura, amelyet fehér pénzben kellett megfizetni. Fehér pénz nem volt a falusiaknak s igy a terrorcsapat katonái váltot­ták be a jó kék pénzt fehér pénzre, így a kék pénzt és a fehér pénzt is magukkal vitték. Clemenceau Amerikába megy — A Dunántúl értesülése. — P­á­r­i­s, szept. 17. Clemenceau két hétig tartó ame­rikai előadóútra készül az Egye­sült­ Államokba. Ezzel kezdődik hír szerint a politikai élettől való telj­es visszavonulása. Állítólag Lloyd George is tárgyal amerikai előadóul dolgában. Péntek, 1919. szeptember 19. HÍREK — Heten pályáznak a belvárosi plébániára. Magenheim József belvárosi apátplébánosnak ez év július 1-vel történt nyugalomba vo­nulása folytán üresedésbe jött a Pécs törvényhatósági jogú város közönségének kegyurasága alá tar­tozó belvárosi plébánia. Zichy Gyula gróf megyéspüspök szeptera­ber 1-re írta ki a pályázatot. A plé­bánia elnyeréséért heten folya­modtak. A pályázók névsora a következő: C­s­e­r­­­i István budai külvárosi káplán, Hofmeister Ferenc szentszéki tanácsos lakó­­csín plébános, Kelemen Andor dr. pécsbelvár­osi káplán, Klein Tivadar pélmonostori plébános, K­o­m­ó­c­s­y Is­tván, az Emerica­­numm­ igazgatóik, Ra­j­c­z­i­ János ki­érdemesült plébános jelenleg szi­getvári lakos és Szabó Dezső volt sióagárdi plébános, pécsi hit­oktató. A megyéspüspök az összes pályázati kérvényeket áttette a város tanácsához. A plébános vá­lasztás előreláthatólag hosszabb ideig fog elhúzódni. — A pécsi hegyközség alakuló közgyűlése, A pécsi szőlősgazdák egyesületének elnöksége ezúton is felhívja a szőlőbirtokosok figyelmét a szeptember 21-én, vasárnap d. e. 10 órakor a városháza közgyűlési term­ében tartandó hegyközségi alakuló közgyűlésre, kérve a sző­lőbirtokosokat a közgyűlésen való megjelenésre.­­ A jótékony nőegylet választ­mánya szeptember 20-án, szomba­ton délután 5 órakor gyűlést tart. — Az utcai perec és kifli árusí­tás szabályozása. Már hetek óta fo­lyik az utcákon és tereken a fehér­süteményeknek ellenőrzés nélkül való árusítása. A zsemlyét, kiflit, per­ecet mindenki végig tapogatja, por, piszok belepi és igy azok iga­zán nem ízlésesek. A rendőrség akciót is indított a fehér sütemények utcai árusításának­ megrendszabá­­lyozására, annál is inkább, mert azok túl drágák. Szakértő meghall­gatása után megállapították, hogy még a jelenlegi magas munkabérek mellett egy 5 dekás zsemlyének nem szabad 30 fillérnél többe ke­rülnie, míg a 3 dekás kifli és perec 20 fillérrel elég jól m­eg van fizetve. Az utcai árusok egyébként is csak fölösleges közvetítői szerepet tölte­nek be, amennyiben maguk is 26 fillérért veszik a süteményeket a péknél és 30 fillérért adják tovább. Az árusítás megrendszabályozásá­­ra K­e­n­e­d­i Géza rendőrkapitány ma javaslatot terjesztett be Soós Nándor rendőrfőkapitány elé, aki a napokban foglalkozik a kérdéssel. — Alapvizsga. Mautner Zol­tán a pécsi püspöki jogakadémián a III. alapvizsgát egyhangú sikerrel letette és abszolutóriumot nyert. — A pécsi dalárda összejövetele. A pécsi dalárda szeptember 20-ra, szombaton estére a Ha­s­szállóban tervezett társas összejövetelét tech­­nikai okok miatt a Pettyén tartja meg. Találkozás a Kött előtt, indu­lás délután 4 órakor. Kedvezőtlen idő esetén összejövetel 6 órakor a Pannónia pincéjében. A Tolvaj fiú. K­o­h­n Ignácnak az Irányi Dániel­ tér 15. szám alatt levő üzletébe kedden délután be­állított egy ismeretlen asszony a fiá­val. Az asszony egy asztalterítőt vásárolt. Mialatt azonban K­o­h­n Ignác kiszolgálta, a fiú kilopott az árusító asztalon levő pénztárcájából 600 koronát. A kereskedő csak tá­vozásuk után vette észre a lopást, amikor az asszonynak és fiának már nem tudtak nyomára akadni Kohn feljelentésére a rendőrség megindította a nyomozást.­­ Újabb angol szövet­szállít­mány érkezett Páll Ödön üzle­tébe Pécs, Király­ utca 35.

Next