Dunántúl, 1919. december (9. évfolyam, 255-276. szám)
1919-12-04 / 257. szám
Csütörtök, 1919. december 4. DUNÁNTÚL — Kinevezés az egyetemen. A magyar vallás- és közoktatásügyi miniszter, a minisztertanács előterjesztésére Horváth Mihály dr. és Kopits Jenő dr. budapesti tudományegyetemi magántanároknak az egyetemi rendkívüli tanári címet adományozta. — Az F. H. C. kabaré új műsora. Csütörtök este mutatja be a főiskolai hallgatók kabaréja szenzációs új műsorát az Uránia nagyszerűen átalakított színpadán. A fényes műsort Schöner Hugó ez a kalomra írt .Valse de F. H. C. c. nyitánya nyitja meg. Gyenes Pista új fővárosig kupléslágerei következnek ezután. A műsor első részének fő érdekessége a „Játszunk papát, mamát!" c. duett, melyet Jánosházy Baba és Schöner Frigyes adnak elő. Ugyancsak az első részben adják elő Gajáry Magda Schöner és Gyenes Gábor Andor „Pufi az éttteremben1" című kis színpadi tréfáját. A műsor első részét a Meseherceg c. szellemes egyfelvonásos bohózat zárja le, melynek főszerepeit Jánosházy Baba, Stitz, Schöner és Gyenes játszák. A műsor második részének szenzációi Jánosházy Alice szeriőz dalai, a Doll Jazz tánctrió, melyet Jánosházy Baba tanított be és Gajáry M., Schöner és Gyenes A. táncolnak, továbbá Schöner Frici kuplét, Pintér Rózsi szólótánccal, Höfer Pál pedig műdalokkal szereplnek a műsoron. A műsort Hennecquin pompás vígjátéka, a „Csöbör és Vödör“ zárja le, melynek főszerepeit Dörgey Jolán, Gajáry Magda, Schöner és Gyenes játszák. Ifj. Müller János fog konferálni, továbbá előadja a saját szerzeményű futurista költeményét. Az előadás kezdete fél 9 órakor. Jegyek a Domján-féle könyvkereskedésben s az Uránia pénztáránál előre válthatók. — Megint egy sajtóper. László Ferenc pécsi lakos az Új Pécsi Élet című hetilap július 3-án megjelent számában „Aki megveri a kundschaftját“ címmel cikket közölt. A cikkben azt írta Keresztúri Sándorné Megyeri úti kertészről, hogy vevőit durva szitkokkal illeti, kövekkel megdobása és esetleg ütlegel. Kereszturiné feljelentésére ma vonta felelősségre a bíróság László Ferencet, aki vállalta a cikkért a felelősséget. Védelmére azt hozta fel, hogy a cikk megírására a jogos felháborodás és a közérdek indította. Egyik rokona ugyanisvirágot rendelt Kereszturinénál, de a virág nem felelt meg a rendelő ízlésének és visszaküldte. Mikor a rendelő elment Kérész Ariné üzenmébe, azt rátámadt és durva szidalmakkal illette. A cikk megírására a közérdeket vélte szolgálni azzal, hogy az ilyen kereskedőket kipelengérezi. Ez a tisztességes kereskedők érdekeit is szolgálja. A törvényszék Lászlót bűnösnek mondta ki és sajtó útján elkövetett rágalmazás vétsége miatt 200 korona fő és 100 korona mellékbüntetésre ítélte. A törvényszék az ítélet végrehajtását a büntetőnovella alapján felfüggesztette. —t Mackensen utazása. Mackensen tábornagy tegnapelőtt az express vonattal Belgrádon át Parisba utazott, ahonnét visszatér hazájába, — Erdővétel. A nasici faipari részvénytársaság a Dráva mellett levő Szarvas határában megvásárolt egy nagy erdő-komplexumot. A vételár 3 és fél millió korona volt. Az erdőség Frigyes főherceg uradalmához tartozott. — Gazdátlan lovak. A mai nap folyamán bejelentették a rendőrségen, hogy őrizetlenül találtak egy pej kancalovat és annak csikóját. Az igazolt tulajdonos jelentkezzék a rendőrségen. — A háztartási lapok revíziója. Már néhány hete annak, hogy a város közélelmezési ügyosztálya megkezdte az előmunkálatokat a háztartások két osztályba történt sorozására vonatkozóan. Az előmunkálatok lassan haladtak, a napokban azonban végre mégis befejeződtek. A megélhetési és vagyoni visznyok változása folytán többen kérték az A osztályból a B osztályba való átminősítésüket. Ezeket az igényeket annak idején a kerületi bizottságok jegyezték elő. Majd megalakultak közélelmezési kerületenkint azok a bizottságok, amelyek a revíziót végzik. Közös értekezleten megállapodtak azokban az elvekben, amelyeknek figyelembevételével az új osztályozás történik. Mire ez már mind megtörtén, a bizottságok most már kerületenkénti is akcióba lépnek és pénteken délután fél 5 órakor, illetőleg a hivatalos órák alatt kezdik meg utcán élnt a felülvizsgálást. A revideáló bizottság naponként folytatja üléseit mindaddig, amíg az egész kerülettel nem végeztek. Az A. osztályban levők a bizottság ülései alatt is kérhetik a B. osztályba való felvételüket. A bizottságok a közélelmezési ügyosztálytól olyan irányú utasításokat kaptak, hogy a revíziót erélyesen és kellő szigorral hajtsák végre úgy, hogy tényleg csak az arra igazán rászorulók kerüljenek a B. csoportba. — Rohamosan árad a Tisza. Szegedről jelentik: A Tisza erősen árad. Még nem volt példa rá, hogy decemberben a hat métert meghaladja a Tisza állása. Az ártereket víz borítja és az egyre fokozódó áradás miatt be kellett szüntetni a partvidéki munkálatokat is. Növeli a veszedelmet az a körülmény is, hogy a Maros vize is rohamosan árad. Ha a Tisza vízállása eléri a hét métert, a belvízszabályozó igazgatósága azonnal elrendeli az árvízvédelmi munkálatokat. A meyerlingi tragédia telefonelőjegyzésénél a telefonkapcsolás ma oly zavaros volt, hogy állandóan háromnál több előfizető volt bekapcsolva, így az Apollo igazgatósága sajnos nem volt abban a helyzetben, hogy minden igényt, úgy, mint eddig kielégíthessen. Hogy hasonló esetek elő ne fordulhassanak többé, az Apollo az előjegyzést beszünteti. Ennek ellenében csakis a pénztáraknál ad ki jegyeket minden előjegyzés nélkül. Ma csütörtöktől kezdve az előadás már három órakor lesz, a többi fél 5, 6, fél 8 és 9 órakor. A 3 és fél 5 órai előadásra a jegyek a nyári pénztárnál (bejárat a Gábor-utcai kert kapujánál, kijárat a nyári pénztárral szemben levő kapunál.) A 6, fél 8 és 9 órai előadásokra pedig a Perczel-utcai főpénztárnál (bejárat a Perczel-utcai egyik kapun kijárat ugyanott a másik kapunál.) Pénzt ártó rákr. e. 912-ig. Szombaton d. u. a műsor párhuzamosan az Apollóval az Urániában is be lesz mutatva. Itt az előadások háromnegyed 3 órakor kezdődnek és folytatólagosak. — Az idegenek kiutasítása Eszékről. Az Eszékről kiutasított idegenek első csoportja tegnap utazott el különvonaton a demarkációs vonalon túlra. — Jótékonyság. F. A. a szegény gyermekek ebédjére 50, a nőegylet részére 20 és a gyermekmenhely javára 15 koronát juttatott hozzánk. Az adományokat rendeltetési helyére juttattuk. — Beváltják a magyar hadikölcsön szelvényeit. Budapestről jelentik, hogy a kormány már a közeljövőben beváltja a hadikölcsönök szelvényeit. A 6% helyett egyelőre csak 3%-ot fizetnek ki. — Kifosztott présház. Németh István pécsi szőlősgazda ma feljelentést tett a rendőrségen, hogy az elmúlt napok egyikén betörők jártak a Kiskozári dűlőben levő présházában. Az ajtót felfeszítették és a pincében levő borból mintegy 14—15 hektolitert vittek el hordóstól együtt. A betörők minden valószínűség szerint többen voltak és kocsival jártak. A kiskozári szőlőhegyben az utóbbi időben nagyon meggyengült a vagyonbiztonság. Több betörés fordult elő és az ismeretlen tettesek mindannyiszor a présházakban levő bormennyiséget dézsmálják meg érzékenyen. Németh Istvánnak is mintegy 20 ezer korona a kára. Kiskozár azonban nem tartozik a pécsi rendőrség hatáskörébe, azért átteszi az iratokat a csendőrséghez. — Az osztrák-magyar bank papírpénz forgalma. Az osztrák-magyar bank papírpénzforgalma november második felében ismét emelkedett, mégpedig 7333 millióval. Ezzel együtt a bank összforgalma 50 milliárd 583 millió ko-i róna. . . Jjj / . . — A só árusítása. A város által vásárolt sómennyiség elárusitása mint már jeleztük, még e héten megkezdődik. A só ára kilogrammonként 7 , 60 f. A fejadag 80 dekagramm, amit a 40. számú cukorjegy ellenében lehet megvásárolni. — Egy nyugdíjas színész hirtelen halála. Miksai Emil nyugdíjas színész ma délután az Indóház utcában hirtelen meghalt. A helyszínére siető mentők már csak a halált konstatálhatták. Miksai a pécsi kőszínház első igazgatójának, Somogyi Károlynak a társulatában már a kilencvenes évek alatt mint kardalos szerepelt Pécsett. Nyughatatlan vére azonban sokfelé sodorta. Azóta kiöregedett a színészetből és egyik napról a másikra tengette életét. Évenkint körülbelül 500 kor. nyugdíjat élvezett. A mostani színtársulat állandóan küldött segélyt Miksainak. Ma délelőtt is 200 koronát kapott Miksai a társulattól. Steiner M. az Indóházutca 21. szám alatti házában teljesen ingyenesen adott az öreg színésznek lakást. Ma délután épen hazafelé tartott amikor a halál hirtelen magához szólította. A mentők Miksai Emil holttestét a központi temető halottasházába szállították. — Képkiállítás. Egy fiatal pécsi festőművésznő lép újból a nyilvánosság elé legújabb képeivel. Farkas-Forgács Rózsi képkiállítást rendez a Reáliskola utca 2. számú ház II. emeletén levő műtermében. A kiállítás szombaton, december 6-án nyílik meg és naponta délután 2—6 óráig tekinthető meg. — Elfogott tolvaj. Szabó Antal 23 éves gyepmestersegéd a napokban Dudás Mihálytól egy pár cipőt lopott el 300 K értékben, Hovay Gizella baromfióljából pedig 5 darab baromfit lopott el. A rendőrség elfogta a tolvajt és az ügyet áttette a járásbírósághoz. Megverte a lakóját. Kovács István és a felesége tegnap összeszólalkoztak a náluk lakó Kovics Annával. A szóváltás verekedéssé fajult, amelynek során Kovács és a felesége úgy megverték a lakójukat, hogy az orvosi bizonyítvány tanúsága szerint csak hosszabb idő múlva fog sérüléseiből kigyógyulni. A rendőrség megindította az eljárást a verekedők ügyében. — Sikkasztó cipészsegéd. Hári József pécsi cipészmester feljelentést tett a rendőrségen Horváth nevű segédje ellen, akire rábízott egy 300 K értékű cipőt. Horváth a cipőt nem készítette el hanem magának tartotta meg és megszökött vele. A rendőrség keresi. — Egy báli jelenet a bíróság előtt. November 22-én a pécsi szabósegédeik bált rendeztek a nőegyletben. A bálra elment Vissák Katalin is. Werner János, aki szintén ott volt a bálon, szólt! Andrei József és Fábry Emil rendezőknek, hogy Vissák Katalint utasítsák ki a bálteremből. Mikor Vissák ezt megtudta, felugrott a bálteremben levő dobogóra és onnan rákiáltott Weinerre: — Úgy pofon vágom, hogy a szeme kiugrik! Ezután Vissák elhagyta a termet. November 25-én a pécsi lapunkban Vissák Katalin nyilatkozott, hogy Andrei, Fábry és Werner ellen a bűnvádi eljárást folyamatba tette. Az ügyet nea tárgyalta a pécsi járásbíróság. A vádlottakat bűnösnek mondta ki a bíróság és Andrei Józsefet rágalmazás vétsége miatt a Btk. 92. szakasza alkalmazásával 500 korona fő és 200 korona mellékbüntetésre, Fáibry Emilt becsületsértés miatt 400 korona fő és 100 korona mellékbüntetésre és Werner Jánost, mint felbujtót, két rendbeli becsületsértés vétsége miatt 400 korona fő és 200 korona mellékbüntetésre ítélte. A bíróság Vissák Katalint a bálteremben tett sértő nyilatkozata miattbecsületsértés vétségében mondta ki bűnösnek, de az 1914. évi 41. törvénycikk 18. szakasza alapján felmentette a büntetés alól, mert a becsületsértés elkövetésére Weiner János jogellenes viselkedése adott okot. Vissák a Btk. 92. szakaszának alkalmazása miatt felebbezett, Werner pedig azért, mert a járásbíróság Vissák Katalint a büntetés alól felmentette. Andrej és Fáibry megnyugodtak az ítéletben. A járásbíróság elrendelte, hogy az ítéletet a Dunántúlban közzétegyék. — Finom posztó női kabátok, kosztümök készen és gyors szállításra mérték szerint Lőwy-cégnél, Ferenciek utca 1. — Megbüntetett árdrágítók. A rendőrkapitányság Havas Gyulánét árdrágításért összesen 400 korona pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet azért ilyen súlyos, mert Havasné a hajdinát 16 koronáért árusította liderenként. A rendőrség azonkívül elkobozta Havasné egész hajdina készletét, 35 és fél kilót, amelyet most a hadirokkantak kapnak meg. Ivánkovács Istvánná mohácsi lakost is megbüntette a rendőrkapitányság, mert a tojás párját 6 koronáért árusította. Az ítélet 100 korona pénzbüntetés. — Hatósági munkaközvetítés. A pécsi hatósági munkaközvetítő hivatalnál a következő munkakínálat és kereslet van: Foglalkozást kaphat: 1 ács, 1 asztalos (malomba), 4 bádogos, 2 bognár (szekrénykészítő), 1 kárpitos (vidékre), 3 kefekötő, 1 kovács (rugó munkára), 1 szabó (férfi), 1 szíjgyártó (vidékre), 17 tímár, 3 vincellér (helybe és vidékre), 3 szekeres béres, 1 kocsis, 2 gazdasági szolga, 6 répaszedő, 20 tengeri szedő, 9 kosárfonó tanonc, 11 tanonc különféle szakmára. Foglalkozást keres: 1 ács, 8 asztalos, 5 borbély és fodrász, 4 cipész, 1 cipőfelsőrészkészítő, 2 bognár, 3 fagépmunkás, 1 gazdatiszt, 38 gépész, gépszerelő, 27 gépkezelő, sütő, 95 gyári munkás, napszámos, 2 hentes, 1 kádár, 2 kályhás, 2 kárpitos, 3 kazánkovács, 3 kertész, 15 kovács, 7 kőműves, 23 lakatos, 4 mázoló és fényező, 1 mészáros, 8 molnár, 3 nyomdász, 6 sütő, 2 szíjgyártó, 11 vas- és fémesztergályos, 3 vas- és fémöntő, 1 vasgyalus, 16 villanyszerelő, 8 magántisztviselő, 10 üzleti alkalmazott, 12 kocsis, 3 cipész tanonc, 3 szabó tanonc, 6 tanonc különfée szokmára. 3. oldal