Dunántúl, 1922. április (12. évfolyam, 75-98. szám)

1922-04-01 / 75. szám

Szombat, 1922. április 1. DÜNÁNTDE — A Magyar Jövő főpróbája. Pécs középiskoláinak Magyar Jö­­­vő ünnepségéből a főpróba az if­júság jelenlétében ma délután 4 órai kezdettel zajos siker kíséreté­ben folyt le a pécsi nemzeti szín­házban. A tanítóképző fegyelme­zett férfikara a Magyar Hiszekegy­­gyel nyitotta meg a műsort. G­e­­d­e­o­n Endre dr. felsőkereskedel­mi iskolai tanár az ifjúsághoz, a magyarság jövőjéhez szólva, fejte­gette az ifjúság kötelességeit. A ciszterci rendi főgimnázium ének­kara két éneket adott elő preci­zitással. Magda Pál irredenta szavalata s P a 11 a­g Ilona női fel­sőkereskedelmi iskolai tanuló Utol­só magyar óra című szavalata a befejező élőképpel nagyon hatásos volt. A szünet után a Pius-interná­­tus vegyes zenekara játszott. A Rákóczi-nyitány és a ráadásul adott népdalegyveleg zugó tapsvi­hart aratott. Biermann Ferenc főreáliskolai tanuló megrázó sza­valata nagy hatást keltett. Bájosak voltak F­ü­z­y Matild és Adri­ján Ilona tanítónőképzősök az el­árvult korona, valamint a régi s most darabokra tört magyar cí­mer angyalainak megszemélyesítői. Az ünnepély fénypontja Mére Ste­fánia: Magyar Jövő élőképe volt, amelyet a leánygimnázium tanulói adtak elő rendkívüli ügyességgel és rátermettséggel. Az élőkép be­­fejezésekop fölcsendülő Himnusz a Pius-internátus fúvós zenekarának kíséretével zárta az ünnepélyt. A rendezés, az élőképek s jelenetek hatásos beállításának érdeme R­e­­m­e­t­e Géza színházi főrendezőé.­­A szombat délutáni előadásra je­gyek még kaphatók reggel Dom­­ján-féle könyvkereskedésben és az előadás előtt a színházi pénztárnál. — A borotválás új árai. Megír­juk, hogy a pécsi borbély és fod­rász mesterek is, tekintettel arra, hogy a segédek béremelést kér­tek, emelni fogják a hajvágás és borotválás árát. Ezzel egyidejűleg a mesterek egy része el akarja tö­rölni a havi előfizetéses rendszert is. A borbélymesterek szövetsége tegnap este tartott tárgyalásán a következő új díjszabást léptette­­életbe: a belvárosban borotválás 115 korona, fésüléssel 18 K, nyirás­­géppel 30 K, frizurára 40 K, gyer­­mekhajvágás 25 és 30 K, fejborot­­­válás 40 K. Az előfizetéseket meghagyták. Bérlet: hetenkint egy­szeri borotválás 80 K, kétszeri ill 6K, háromszori 170 K, négyszeri 210 K, hatszori 320 K. A külváros­ban: borotválás 12 K, hajvágás géppel 25 K, ollóval 30 K, gyer­­mekhajvágás géppel 20 K, ollóval 25 K, baby hajvágás 35 K, hajsütés 30 K, fejborotválás 30 K, bérlet 70, 100, 140, 180 és 260 K. Az elő­fizetéseket a külvárosban el akar­ják törölni. — A Kertész dr. pénzügyi titkár által szerkesztett Legújabb általá­nos 3%-os forgalmi adó lerovás! pénztárkönyv Karpl Berta könyv­kereskedésében, Király­ u. 15. kap­ható. — A volt ötvenkettesek tömörü­lése. Siklóson a volt 52-esek baj­társi szövetsége vasárnap alakult meg. A Pelikán szálloda nagyter­mében összegyűlt volt bajtársak ?. siklósi csoport tisztikarát a követ­­lés havi árának megállapításáról — A vagyonváltság-búza ára. A pénzügyminiszter rendeletet adott ki a vagyonváltság fizetésére vo­natkozólag a búza 1922. évi ápril kezőkép választották meg. Díszes nők: Vadnay Jenő főszolgabíró, elnök: Vida Aladár, alelnök: Gutt­­mann Sándor és Umheiszer Imre, jegyző: Práger Ödön, pénztáros: Cserni János, bizottsági tagok: Jäger Ádám, Husvét Mihály, Pet­­rovics Mihály, Denke Dániel, Fá­bián Ferenc, Toldi Ferenc, Kriz­­manovics György, Markovics An­tal, Unger Aurél, Welner József, Pintér János, Gazsi Sándor, Bá­rány Leó, Illés Ferenc, Meszlényi Sándor, Pillér Károly. Pécsváradon április 9-én alakul meg a volt öt­venkettesek bajtársi szövetsége. A pécsi központ egy bizottsága fog a megszervezés céljaira Pécsvárad­­ra kiszállani. Fellner László a pécsi bajtársi szövetség céljaira, egy tel­­jes fényképező készüléket adomá­nyozott, melyért ezúton is köszö­netét fejezi ki az intéző bizottság.­­ A pécsi izr. biblia társulat (Talmudtóra) ezévi felolvasó cik­lusának záró­ estélyét vasárnap, áp­rilis 2-án este fél 7 órakor tartják az izr. népiskola dísztermében. Ez alkalommal I. Engel Róbert dr.-né szobrászművésznő illusztrált előadása kerül felolvasásra „A Biblia a képzőművészetekben“ cí­men. Vendégeket szívesen látnak. — A droguista ifjak asztaltársa­sága április 1-én este fél 7 órakor tartja a Pannónia szálló külön ter­mében alakuló gyűlését a követ­kező tárgysorozattal: körlenek vá­lasztás, alapszabályok megállapi­­pítása, tisztikar, választás, indít­ványok. Az egyesület a kulturális célok elérése céljából alakul Gyű­lésükön szívesen látnak minden­kit,a­ki ügyüket pártfogolni és tá­mogatni óhajtja. — Konferencia beszédek Gyön­­kön. A 20 év óta megalakult, de a viszonyok mostohasága folytán eddig még kis kápolnára szert nem tehetett gyönki római katolikus hitközség részére, a gyönki kaszi­nó termeiben április 9, 10. és 11. napjain, mindenkor délután 5 óra­kor, a hitközségi buzgó nőtagok felkérésére, Breitigam Ferenc szakadáti plébános előnyösen is­mert hitszónok, a nagyobb váro­sokban szokásossá vált vallásos konferenciákhoz, teljesen Hasonló lelkigyakorlattal egybekötött kon­ferenciát tart, amelyre idegeneket és más vallásuakat is szívesen lát a hitközség. — Füszerkereskedők figyelmé­be! A pécsi kereskedők testületé­nek vasárnap délelőtt fél 11 óra­kor megtartandó közgyűlésén a fűszerkereskedők teljes számban jelenjenek meg. — Schottis szövetek gyönyörű szép mintákban új küldemény ér­kezett 420 K-tól a Párisi áruház­ban, Király- és Kazinczy-u. sarok. Telefon 5­36. A rendelet szerint a vagyonvált­­ságról szóló törvény értelmében a mezőgazdasági ingatlanok vagyon­­váltsága fejében fizetendő búza ára április hónapra métermázsán­­kint 2740 korona. — Eljegyzés. Csillag Böskét eljegyezte Gráf Gyula építész. (Minden külön értesítés helyett.) — Ipari és technikai könyvek a Dunántúl könyvkereskedésben, Széchenyi-tér 9. mellett. — A Pécsi Iparosok Szövetsége 1922. április 2-án d. e. 10 órakor tartja rendes közgyűlését a városi székház közgyűlési termében a kö­­vetkező tárgysorozattal?: 1. Elnöki megnyitó. 2. Főtitkár évi jelentése 3. Helyi csoportok beszámolója .. Pénztárosok jelentése. 6. Az évi számadás jóváhagyása. 7. Alapsza­bály-módosítás. 8. Az Ipari Szak­tanács megerősítése. 9. Indítvá­nyok. 10. Közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítésére 4 tag kiküldése. — Építőiparosok nagygyűlése. A pécsi építőiparosok 1922. évi április hó 2-án délután 3 órakor a Pécsi Ipartestület tanácstermében nagygyűlést tartanak. Tárgysoro­zat: A kőművesmesterek régi jo­gainak visszaállítása iránti moz­galom megindítása. Az építkezések meginditása. Az építőanyagok ked­vezményes szállítása. A nagygyű­lésen budapesti kiküldöttek fog­nak megjelenni. — Pécsi kalapgyár. Legmegbíz­hatóbb beszerzési forrás. Dús rak­tár gyári árakon. Olcsó és szak­szerű javítás, Király-u. (Lyceum­mal szemben.) — Elfogták az öregbödéri csa­­ládirtó cigányokat. A múlt év szep­temberében a Nagybabony köz­séghez tartozó öregbödéri cigányt nejével és 6 gyermekével együtt ismeretlen tettesek brutális módon legyilkolták és kirabolták. A nyo­mozás sokáig eredménytelen ma­radt, míg végre most Gulyás Mihály csendőrtiszthelyettesnek, Kiss József törzsőrmesternek és J­e­n­e­i Lajos próbacsendőrnek került egy szerencsés véletlen foly­tán a tetteseket: Kalányos János cigányt és Orsós Márton csavargó személyében kézrekeríteni, akiket beszállítottak a kaposvári ügyész­ség fogházába. — Anyakönyvi hírek. Az anya­könyvi hivatalban a mai napon a következő haláleseteket jelentet­ték be: Antal Irén rk. 24 éves, Fá­­bel Józsefné szül. Terhoffer Fran­ciska rk. 25 éves, Schwerk Antalné sz. Hohmann Éva rk. 23 éves, Schumann Györgyné sz. Reiss Ka­talin rk. 68 éves. —­ Kosztümök készen minden méretre, Lőwy-cégnél, Ferenciek­­utca 1. szám. — A Dunántúlban e hó 1-ére jele­zett Brunner-féle hentes üzlet meg­nyitása elutazás miatt némi Kalász - fást szenved. T- Építőiparosok részére M. A. K. I-a portland cementet 390 kp­­rónáért szállít Graics István, Fel-­­sőházi­ utca 10. Telefon megren­delést 10-23 fogad el. — Gápazsúrozást a legszebb ki­vitelben készít Várnai Mariska, Jókai-tér 3. — Szorulásoknál és székrekedé­seknél a Hunyadi János keserű­­viz kitűnő szolgálatokat fog tenni önnek. Rendes adag reggeli előtt __ _ , egy boros pohárral, langyosra fel-Royal-kávéház melegítve. £ — Szeplője, májfoltja nem lesz, ha Éden-érémet használ. Kaphatói Éden-parfümérie, Színház mellett­. Művészet-zene Breuer Éti hangversenye Pécs, márc. 31. — Hiába —s senki sem próféta a maga hazá­jában. Úgy látszik Breuer Étinek is ez a sorsa. Pedig városunk ze­neszerető közönségének büszké­nek kellene lennie, hogy ily Isten áldotta művésznője van s föllépé­seit eseményként kellene ünnepel­nie, mint a­hogy csak igen ritkáit lehet alkalmunk egy ily ízig-vérig művész játékában gyönyörködni. A művésznő, aki minden jótékony­­célt készséggel szolgált, ma való­színűleg elcsodálkozott, mikor lát­ta, hogy a terem nem telt meg ak­kor, amikor önálló hangversenyt­ rendezett. Pedig sokat vesztettek azok, akik ott lehettek volna, de elmaradak. Maga a műsor elsőrendűen volt összeválogatva. Corelli nemes ko­­molyságú, klasszikus mélységű d­­moll szonátája, Volkmann ragyogó­ a-moll versenyműve, Bach örök­, szép Airje, Reger szellemes Cap­­riceje, Chopin szentimentális lágy­­ságú Es-dur Nocturje, majd a briliáns Popper Tarantella, Jagd­­stück, Papilion, Saint-Saens Signeres egy-egy gyöngye a csehb­irodalom­­nak. A művésznő játékáról ma i­­s csak azt írhatjuk, mint már any­­nyiszor. Technikája tökéletes, fel­fogása eredeti, kifejezésmódja elő­kelő ízlésre valló, tónusa erőteljes, a cantilenában tömören széles, a gyors tempókban könnyed. Előadá­sa érző szívből jövő melegségével azonnal létrehozza a kapcsolatot az előadó és a hallgató között. A közönség lelkesen ünnepelte a művésznőt, aki sok ráadást adott­. A zongorakiséretet dr. Beidig Dezsőné zongoraművésznő látta el* Kitűnő technikai készültsége, pon­tosan alkalmazkodó önalárendelé­se megértő művészetének eléggé, nem méltatható sajátosságai. A két művésznő között egész este * legteljesebb mértékben uralkodói megértés a művészi eredmény lé­nyeges alapja volt. ‘ Y«­ A­mmmmamm» 3. os 9 a 3. 11 textiláru nagykereskedő, kender és SutaentfälBäbsn SzéchengMér T. AOBH Herman Telefon 175.­­ Telefon 175.

Next