Dunántúl, 1923. március (13. évfolyam, 48-73. szám)

1923-03-01 / 48. szám

Csütörtök, 1923. március 1. DUNÁNTÚL Művészet-Zene Filharmonikus hang­verseny Pécs, febr. 28. — A zenekedve­­■ lök mai szimfonikus hangversenye őszinte örömmel és megelégedéssel tölthet el mindenkit, akinek érzéke ▼an a zenei kultúra iránt. Ez a túl­nyomó nem hivatásos zenészekből, hanem a zene művészi szépségéért önzetlenül lelkesedő jeles műkedve­lőkből álló hatalmas orkeszter olyan eredményt produkált, amelyről csak a­ teljes dicséret hangján lehet szólni. Alig valamivel több, mint egy éve an­nak, hogy a háború és megszállás , okozta hosszú esztendőkig tartó kényszerszünet után új életre kelt ez a letargikus álomba merült zenei egyesület s ma már oly fokon áll, hogy bátran vállalkozhatik bármely művészi feladat megoldására. Minden hangszer megvan, csupa alapos tudá­sú, képzett és gyakorlott zenészem­ber működik közre s az összlétszám akkora, hogy itt már normális érte­lemben vett teljes, nagy zenekarról beszélhetünk. A mai h­angversenyest úgy prog­­rammjánál, mint elért művészi ered­ményénél fogva felette áll minden eddiginek. Három műsorszám volt, há­rom nagyszabású, abszolút értékű mű­. Az első Liszt Ferenc ,,Les prelu­des“ című szimfonikus költeménye, a nagy mester sajátosan egyéni öve­­z­etű alkotó géniuszának egyik leg­frappánsabb megnyilatkozása Elemi erővel ható hangulathullámok zugó áradata ömlik végig ezen a pazar színképektől csillogó, majd lirikusan kontemplatív, majd pedig egeket os­­tromlóan viharzó érzéseket reprodu­káló alkotáson. A következő műsor­szám Grieg második Peer Gynt suite­­je volt. A nagynevű északhoni zene­költő e műve tipikus Grieg-zene, eli­­teénk tárul benne a norvég mester egész gondolatvilága, igazi mesterké­letlen mivoltában. Csodás dallambő­­ség vonul végig mind a négy tételen, az utolsót Solvejg híres dala zárja le. A második tétel exotikus, forró han­gulatú tánczenéje után diametrális ellentétül hat, a harmadik tétel szin­te izgalmasan érdekes viharfestése. A hangszerelés páratlanul leleményes elejétől végéig, a szerkesztés mesteri. A műsor harmadik száma volt a hangverseny igazi próbaköve s egy­ben koronája, Beethoven ötödik szimfóniája, a zeneirodalom örökérté­kű drága kincse. A kopogtató sors motívumán felépült C-moll szimfónia tökéletesség és stílus tekintetében Beethoven egyik leggrandiózusabb al­kotása. Alapeszméje az ember küz­delme a kegyetlen sorssal, elbukása az aránytalan harcban s a végén a spregdicsőülés. Amit ebben a mélysé­ges, örök­­ emberi gondolatban han­goknak színeivel ki lehet fejezni, azt Beethoven hatalmas géniusza csodá­latos plaszticitással állítja elénk. Az első tétel a mindössze négy hangból álló motívum variációinak szövevé­nyével lélekbe vágó hatású, a máso­dik tétel dalformái a páratlan tökéle­­­­tességű­ logikus zenei gondolkodás mintaképei. A komor hangulatú, bo­­rongós harmadik tétel után a hozzá­kapcsolt utolsó, négy negyedes alle­gro tétel oly ragyogó napsütéses ki­bontakozásba vezet, amilyent csak Beethoven tudott teremteni. Beetho­ven C-dúrban írt diadalmas öröm­­hangjainál fenségesebbet és magasz­­tosabbat senki sem alkotott a zene­irodalomban. A végső tétel giganti­kus ősereje lenyűgöző hatású. \ ‹›Az előadás minden dicséretet meg­­s­eriemel. Látszott rajta az alapos, gondos, részletekre kiterjedő, lelkiis­meretes előkészítés. Nemcsak hogy "pzurfekten, hibátlanul, pontosan ösz­­sze­válgóak­, ~ ritmikusan ment minden, hanem szigorúan stílusos, lendületes és művészi volt az interpretáció. A s­angszínezések teljes érvényre ju­tottak, a fokozások, tompítások kitű­nően sikerültek, a­ finom nüanszok ki­dolgozottságát élvezet volt hallgat­ni, ott pedig, ahol nagyobb erőeffek­­tusokat kellett kifejteni, mint a Liszt darabban és Beethoven utolsó téte­lében, impozáns hatásokat váltott ki a zenekar együttese. A Pannónia termét teljesen meg­töltő közönség egész este nem fogyott ki a lelkes tapsból, amely szólt a pompás zenekarnak, de nem­­ kevés­bé a kiváló karmesternek, dr. B­o­r­­d­i­s Dezsőnek, akié a főérdem, mert nemcsak nagyszerűen dirigált és ké­szítette elő a hangversenyt, hanem mert neki köszönheti egész Pécs vá­rosa a zenekedvelők zenekarának felélesztését, újjászervezését s ezzel a pécsi zenekultúra újabb lényeges előbbrevitelét. .­­. )­( Közkívánatra megismétlik va­sárnap délelőtt 11 órakor zenekedve­lőink tegnapi rendkívüli sikerű szim­fonikus hangversenyük teljes műso­rát mérsékelt helyárak mellett. A zenekedvelők ezzel is módot akarnak nyújtani, hogy az ifjúságnak alkalma legyen a zeneművészet remekeivel megism­erkedni, úgyszintén, hogy az a sok­ érdeklődő, aki a tegnapi hang­versenyre már nem kapott jegyet, pó­tolhassa az elmulasztottat. Jegyek Vámos dr. drogériájában jegyezhetők elő.­)­( A Horthy-akció hangversenyére felhívjuk a zenekedvelő közönség fi­gyelmét dr. Heinz Thon Beethoven, Wieniavszky, Kreizler szebbnél-szebb műveit fogja előadni Jicinszkyné úri­­asszony kísérete mellett. Jegyek Vá­mos dr. drogériájában. PARK-MOZI TELEFON 381. Csütörtök-péntek, március 1­2. A bpesti Urania hatalmas műsora: TIlNCÖRÜLEt Világvárosi erkölcsrajz 6 felv.-ban. PATHE JOURNAL Aktualitások a világ összes tájairól. Magyarország legismertebb lát­óeresze &CHmuRA oki. iatszeresz Molorikué nagy­üzeme PECSETI Városház-épület. háintézet BUDAPEST Ferencziek -tere. Színház ■■■ A színház műsorát, péntek kivé­telével az Aranymadár uralja egész héten, így tehát a Pillangó kisasszony szombatra tervezett reprize elmarad és úgy szombaton, mint vasárnap este Zerkovitz.Harmath szenzációs si­kert aratott operettje van műsoron Bellák Alartka, Takács Rózsi, László, Körösy, Korda és Rónaival a vezető­szerepekben. Az Aranymadár eddig ötször került színre, mind az ötször zsúfolt ház előtt úgy, hogy még a szí­­nészpáholyok is tömve voltak. Ez a nem mindennapi siker magyarázza meg a­ színház műsorváltozását. * H Hamburgi menyasszony — Ta­kács Rózsival. Vasárnap délután mér­sékelt helyárakkal kerül színre Vín­­cze Zsigmond pompás nagy operettje, melynek női főszerepeit ezúttal Bán­­ffi Anni és az új táncos -szubrett, Ta­kács Rózsi játszák. Ez a bájos, fiatal színésznő egy csapásra betáncolta magát a közönség kegyeibe. Tempe­ramentumos, tehetséges művésznő és így nem csoda, hogy komoly tényező az Aranymadár sikerében is. A SZÍNHÁZ HETI MŰSORA: Csütörtök C) bérlet Aranymadár Pénteken A) bérlet Kékszakáll nyol­cadik felesége Felelős szerkesztő: LINDER ERNŐ. Kiadja: A DUNÁNTÚL KÖNYVKIADÓ ÉS NYOMDA RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Nyomatott a „Dunántúl“ körforgógépén V Tőzsde Budapest, febr. 28. — Hivata­los clearing árfolyamok: Belga frank 157—165, lira 142—48, fr. frank 17950 —18950, svéd korona 784—814, Napo­­leon 11000 p, angol font 13780— 14080, leva 17—18, dollár 2925— 3000, márka 125—1400, o. kor. 415— 35, lei 14—15, sokot 8650—9050, sv. frank 550—70, dinár 28—30, lengyel márka 6—7, holland forint 1160— 1200, Koppenhága 70—90, Krisztiá­­nia 540—60. Értéktőzsde: A mai tőzsdei üzlet barátságos hangulat­a élénk forgalom mellett kezdődött. Hangulat zárlatkor igen bizakodó. Értékpapírok :­­ Cement 39000, Szászvári 46000, Magnezit 370000, M. Aszfalt 9700, Ált. Kőszén 240000, Salgó 84500, Pallas 10350, Lipták 4550,­­Ólom 4900, Rima 12450, Hungá­ria matr. 90000, Őstermelő 18000, Vas. forg. 7650, Olaj 16800, Telefon 31500, Pannónia sör 4700, Villányi 5000, Guttmann 23500, Hazai fa 15000, Erdő 1275, Nemz.­fa 24500, Uj O.­fa 32000, Slavonia 4900, Nasici 133000, Közúti 1550, Déli 13000. Ezüstpiac: Ezüst 1 koronás 250, 2 koronás 500, forint 660, 5 koronás 1280, arany 10 koronás 7750, 20 ko­ronás 15500, dukát arany 8300. Az irányzat lanyha. Terménytőzsde: Zab lovag. 8750 Kaposvár, 2 vág. 85 Baranya, 1 vág. 8450 Szigetvár. Sertésjelentés: Szabadvásári ma­radvány 262, érkezett 265 sertés, 12 süldő, eladatott 65. Árak: Fiatal könnyű 550—660, nehéz 630—675. Zártvásáron nem volt forgalom. Zürich, febr. 8. — (Zárlat.) Ber­lin 0.0237,, Hollandia 211, Newyork 532.5, London 2508, Paris 3240, Mila­no 2562, Prága 1580, Budapest 18 (nyitás 18), Belgrád 512.5, Bukarest 245, Szófia 310, Va­r­só 105, Bécs 0.0074,75, o. b. 0.0075 Mindazoknak, kik felejthe­tetlen jó férjem, édes atyánk, illetve nagyatyánk HOJCK MÁRTON temetésén résztvettek vagy rész­vétet fejeztek ki, ezúton mon­dunk hálás köszönetet. Pécsvárad, 1923. február 24 A gyászoló család, A pécsi kir. törvényszék. P. II. 657/1—1923. sz IDÉZŐ HIRDETMÉNY. A pécsi kir. törvényszék közhírré teszi, hogy Pollák M. Emil terménynagykeres­kedő nagykanizsai bel. cég felperesnek, Lőwenfeld Jenő volt drávapalkonyai la­kos korcsmáros alperes ellen 536.320 kor. tőke és jár. iránti indított perében a per felvételére határnapot tűzött és felhívta a feleket, hogy 1923. évi április hó 19. napján délelőtt 9 órakor hivatalos helyiségében (Munkácsy Mihály­ utca 2. házszám, I. emelet, 26 ajtó) jelenjenek meg, egyszersmint pedig alperes részére, aki ismeretlen helyen tartózkodik, ügy­gondnokul dr. Wolf Mór pécsi ügyvédet nevezte ki. A bíróság felhívja az alperest, hogy a fent megjelölt határnapon és órában meghatalmazott ügyvéd által jelenjen meg, mert ellenkező esetben az ügy­gondnok fog helyette eljárni. Pécs, 1923. február 14. Petneházy s. k. törvényszéki bíró. Kiadmány hiteléül: Gaál irodafőtiszt. 3. oldal ■f. ■ ♦ . APOLLO TELEFON 46. Csütörtök-péntek, március 1­2. A budapesti Royal­ Apollo újdonsága ÉJFÉLI LOVAG Amerikai történet 5 felvonásban. Főszerepben: R­obert Warwick, nők imádott kedvence. Jó mint meztelen táncos Amerikai bu­leszk. Patsie Reime és Fittie Journal. Előadások: 1/s5, 6, Vs8 és 9 órakor INGYEN BECSÜLÖK is ARANYAT, ezüstöt, briliánsot, ékszereket a legmagasabb árban veszek. SOMOGYI IMREI ékszerkereskedő Citrom­ u. 8. sz. (Főpostával szemben.) Telefon 8—18.­­ Külön beszélgető szobi. Teljes diskréc­és Hamis fogakak­ aranyat, ezüstöt, brilliánsot és platinát a hirdetett árakon felül fizetek. Herczfeld Gyula Király­ utca 27., az udvarban. 2674 Egy urinő hitvesesénynek vagy kuk­­ámenek elmenne, esetleg a délelőtti órákra főzni. Cím a kiadóba. 3 évi gyakorlattal bíró rövidaru-ke­a kiadóhivatalban. 1142 Legtökéletesebb műláb, műkéz és test­egyenészeti aparátok készülnek Botlik László testegyenészeti műszerezem Kálvária- u. 2 sz. Telefon 12-15. sz. tanoncznak felvétetnek jó fizetéssel Botlik László orvosi műszerésznél. Kál­vária-utca 2. Telefon-12-15. Sürgősen olcsó áron eladok prima ajtók a legjobb mérettel, k­ü­­lömböző építési anyagok és egy 22 m. üvegfolyosó. — Értekezni lehet Deák­ utca 11. szám alatt, reggel 8-tól d. u. 5-ig. 1136 Venikum­ egyetelre vagy esetleg bérbe kerestetik ki­sebb városban vagy jobb község­ben. Cim a kiadóban. 1109 Egy jobb leány elárusító, vagy ehhez hasonló állást keres. Szives megkeresést „Szorgalmas“ jeligére a kiadóba kérek. 1133 Eladta GAZDASÁGI HÁZ 1080 n­ al telek, kert, gyümölcsös, szoba-konyha, kamra, istálló, sertésól, félszerrel átvehető 2 millió kor. (38) Budai városrészben GAZDASÁGI HÁZ kerttel, több­­lakással, jókarban, átvehető utcai 2 szobás lakás. 3 és, fél millió kor. (32) Siklósi városrészben nagy BÉRHÁZ, tőkebefektetésre. 6 millió kor. (40) Szigeti városrészben modern EMELE­TES HÁZ, udvar, kert,, szőlő, gyümöl­csös kb. öt nöid, raktár, műhely, 3 szo­bás modern lakás átvehető. Esetleg csere kisebb családi házzal ráfizetéssel. Ára 13 és fél­ millió. (46) Siklósi városrészben csinos CSALÁDI HÁZ (parkett) souterrainnal, udvar, egyelőre 2 szoba-konyha vehető át. Ára 5 millió. (47) Szigeti városrészben csinos CSALÁDI HÁZ, fürdőszoba, istálló, udvarral má­jus 1-én átvehető 3 és fél millió kor. (34)CSALÁDI HÁZ a Felsővámház­ utcában udvar, kert, souterrainnal május 1-én átvehető. Ára 3 millió 800 ezer. (17) CSINOS CSALÁDI HÁZ, lugas,, ud­varral május 1-én átvehető. Ára 3 és fél millió kor. (3) Pacsirta­ utcai 3. számú CSALÁDI HÁZ átvehető 2 millió 500 ezer. (30) ÉLELMISZER ÜZLET forgalmas helyen 1 szobával, berende­zéssel és áruval potom áron. (45) MEGVÉTELRE keresek sürgősen több családi házat 2 szobától 8 szobáig. FÖLD megvételre 3 holdtól 500 holdig, ab­lak­­kal vagy anélkül. BÉRLETEK­­ 20 holdtól 1500 holdig azonnali , vagy októberi átvételre Baranya, Somogyi Tolna, Fehér és Szolnok megyékben. PÉNZ 2—3 millióig elhelyezhető. Decseva Endre ingatlan iroda, Széchenyi-tér 8. sz. 1. es. Telefon 13­86 és 13­92.­reskedő segéd áilyat keres. Elmenne vidékre is. Cim a kiadó­hivatalban. 1134 Jilin és sídieisi fiatal házaspárhoz március 15-ére, esetleg április 1-re kerestetik. Cim .

Next