Dunántúl, 1923. november (13. évfolyam, 248-272. szám)
1923-11-01 / 248. szám
2. oldal." k temetűk ünnepe Ünnepségek — rendszabályok / Pécs, okt. 31. — Mindenszentek napján az élő Pécs elzarándokol a halottak városába. A rohanó életből mindenki egy pár órára a múltba tekint és felkeresi elhunyt szerettei sírját. Minthogy a város közönsége igen nagy tömegben keresi fel a temetőt, szokás szerint bizonyos különleges rendszabályokat kell a hatóságinak erre a napra életbe léptetni a tolongások elkerülése és a rend fentartása céljából. 1. A sírokon gyertyák, mécsesek égetése ezúttal nem esik semmiféle korlátozás alá. Az államrendőrség pécsi kapitánysága Mindenszentek és halottak napjára déli 12 órától a következő rendelkezéseket léptette életbe: — A temetőbe menők csupán a Város felé eső kapun léphetnek be, távozni pedig csak a túlsó, nagy kapun át szabad. Kocsival a temetőbe behajtani nem szabad. A kocsival érkezők kötelesek a város felé eső kapunál leszállani és amennyiben a kocsi nem várja meg őket, ezt innen kötelesek visszaküldeni. A várakozó kocsikat a főkapu elé kell küldeni, ahol azok helyét az érkezés sorrendjében jelöli ki az ott szolgálatot teljesítő rendőr. _ Ugyancsak a városhoz közelebb eső kapun át léphettek be a temetőbe a honvéd helyőrség gyászünnepélyére érkező hivatalos küldöttségek, akár gyalogosan, akár kocsival érkeznek. Záróra a temetőben szokás szerint fél 6 órakor van. A sötétség korai beálltára való tekintettel délután 5 órakor mindenki hagyja el a temetőt, mert fél 6 órakor az öszszes kapukat bezárják* A pécsi honvéd helyőrség Mindenszentek napján délután fél 4 órakor rendezi gyászünnepélyét a háborúban sebesülés vagy betegség következtében elhalt, Pécsett eltemetett hősök síremlékénél. A gyászünnepély sorrendje a következő: 1. Berta Lajos tábori lelkész gyászbeszéde. 2. Rövidi Maxon Lajos tábornok elhelyezi a helyőrség koszorúját. 3. A Pécsi Polgári Daloskör gyászdalt énekel. 4. A vitézi szék és a hadviseltek nevében lipipah órai Pillepich Rezső ny. tábornok megkoszorúzza az emléket. 5. A Pécsi Polgári Daloskör énekszáma. 6. Esetleges koszorú elhelyezések. 7. Tisztelgő elvonulás, diszmenet az emlék előtt. Halottak napján délelőtt háromnegyed 10 órakor az irgalmasok templomában a honvéd helyőrség részt vesz a világháború összes magyar hősei lelki üdvéért bemutatandó gyászistentiszteleten. A keresztény szocialisták Vermes Gyula, Hollósi Ádám és DózsaJános sírjait koszorúzzák meg. Szónokuk Légrády Ferenc lesz. Az egyetemi hallgatók és a diákság d. u. háromnegyed 3 órakor vonul ki a Széchényi térről a temetőbe Dózsa, Vermes és Hollósi sírjához. A pálosok templomában 8 naponát délután 6-tól 7-ig gyász zsolozsma lesz a halottak lelki üdvéért. uivxiviiBir Csütörtök, 1923. november 1. A létszámcsökkentés a városnál és a vármegyénél A vármegye januárban új tisztviselőket választ Pécs, okt. 31. — A létszámcsökkentési bizottság Pécs városánál befejezte működését és a belügyminiszter rendelete értelmében a végelbánás alá kerülő tisztviselők a mai napon kézhez is kapták a róluk szóló intézkedést. Pécs városánál 31 állásbeszüntetés történt: 2 a fogalmazói karon, 3 a szám és pénztári szakon, 1 műszaki tiszti állás, 15 a kezelő tisztviselői karon és 10 a szolgaszemélyzethez tartozó különböző állások között. Elbocsátanak két tisztviselőt. A városnál nagyon helyesen úgy iparkodtak a kérdést megoldani, hogy már régebb idő óta nem töltöttek be több állást és azokat kombinációba vették a bekövetkezendő létszámcsökkentés esetére, így tényleg már régebben megtörtént a tisztviselők kevesbítése és ezért a rendelet keresztülvitele különösebb nehézséget nem okozott. Az állások beszüntetésének számaránya szerint a tényleg működött tisztviselőknek 13 százalékát bocsátják el. Valójában azonban mégis megfelelnek a belügyminiszteri rendelet intencióinak, mert a 106 főből álló tisztikar és segédszemélyzetből 21 állás szűnik meg, ami épen 20%. Viszont a 103 főnyi szolgaszemélyzetből azért szűnik meg csak 10 állás, mert a közbiztonsági és őrszemélyzet, a tűzoltók és hegyőrök létszáma olyan csekély, hogy tovább már nem csökkenthető. Az ő levonásukkal a szorosan vett szolgaszemélyzetből elbocsátott 10 ember is eléri a miniszter által kívánt 20 százalékot. Egyébként Pécsett a megszállás és a törvénytelen kommunista városi rezsim idejéből annyi közigazgatási teendő maradt vissza, hogy erre a kivételes helyzetre is figyelemmel kellett lennie az eljáró bizottságnak. Ez a munkatorlódás a tisztviselői kar egész teljesítő képességét igénybe vette és veszi még most is. Baranya vármegyénél mindössze 10 állást szüntet meg a rendelet Ezek közül 6 a központban, 4 a járásokban van. A központban megszűnik 2 árvaszéki ülnöki, 2 aljegyzői és 2 bijnoki, a járásokban 3 közigazgatási gyakornoki és egy irodasegédtiszti állás. Minthogy az álláscsökketés mértékét a vármegyénél a várostól eltérőleg a belügyminiszter állapította meg, a létszámcsökkentő bizottságnak a vármegyénél az egyének kiválasztása volt legkényesebb teendője. Elsősorban a be nem töltött állásokat szüntették meg, azután figyelembe vették a végelbánást önként kérő tisztviselőket, valamint azokat a szolgálati idejük vége felé közeledő tisztviselőket, akiknek nyugdíjba vonulása már csak rövid idő kérdése volt. Ez utóbbi tisztviselőkre ez az eljárás anyagilag kedvezőbb a nyugdíjazásnál. Az elbocsátandó tisztviselőket ma értesítették, hogy 1924. június hó 30-ával szűnik meg állásuk, de már január 1-től kezdve szabadságot élveznek, hogy esetleges új pályájukon legyen idejük elhelyezkedni. A létszámcsökkentés egyébként jobbára csak átmeneti a vármegyénél is. Megérkezett ugyanis a belügyminiszternek az a rendelete, amely szerint az üresedésben levő állások betöltéséhez már nincs szükség minisztertanácsi engedélyre. Ezért a januári közgyűlésen már betöltésre kerül az üresedésben levő 4 főszolgabírói és a többi, választás folytán megüresedő, valamint egyéb állás is, így a vármegyében levő létszámredukció sem fog az ügykezelésnek kárára válni. •aBE8HQEE!KäESaiäSEiS3EEEItSiS[Ss00EEHi0EaBEI0H0BnBBl»BI Gyilkolt, mert idegen marhákat talált a tenyeresében Pécs, okt. 31. — Klerics György 18 éves kökényi lakos tegnap délelőtt marhákat legeltetett a község határában. A fiatalember, szokása szerint, leült a subájára és nem sok ügyet vetve a csendesen legelésző tehenekre, fütyörészve bámult bele a nagy világba. Amint egyszer szétnézett a tehenek után, észrevette, hogy azok betévedtek egy tenyeresbe. Nyomban felugrott és odaszaladt, hogy elterelje onnét a marháikat. Alig, hogy a tenyereshez ért, valahonnét felbukkant annak gazdája, a 67 éves Szvinyárovics József, jómódú kökényi gazda és rátámadt, miért engedte a teheneket a tilosba. A gondatlanságát érző fiatalember azzal próbált mentegetődzni, nem vette észre, hogy a tehenek a tenyeresbe tévedtek. Az öreg Szvinyárovics Józsefet ez annyira kihozta a sodrából, hogy a fiatalemberhez szaladt és vastag botjával teljes erejével fejbe vágta. Klarics nyomban összeesett, az öreg pedig elmenekült. Az arra járó falubeliek találtak az eszméletlen állapotban levő fiatalemberre, akit beszállítottak a faluba, hogy onnét a pécsi közkórházba vigyék. Mire azonban a faluba értek, Klarics György belehalt sérüléseibe. A csendőrség a gyilkos Szvinyárovics Józsefet még aznap letartóztatta. A hivatalos bizottság ma szállt ki a helyszínére, hogy a vizsgálatot megejtse. Ma boncolta fel a hatósági orvos a fiatalember holttestét is. A faluban nagy szenzációt okozott az eset. Senki nem tudja magyarázatát adni, hogy tudott a gazdag Szvinyárovics úgy megfeledkezni magáról, hogy embertársa életét oltsa ki. Sürgősen eladó egy teljes kőrisfa hálószoba. Cím a kiadóba: 4097 Málom község ünnepe Pécs, okt. 29. — Nagyszabású és sokáig emlékezetes kettős ünnepe volt vasárnap Málom községi Majtek. Ekkor szentelték fel a gazdakör remek zöld színű zászlóját és leplezték le a hősi halottak emlékére, a templom falába illeszttett díszes emléktáblát. A kori Hiányzó képviseltében Derényi Emil jelent meg az emléktábla leleplezésén. A közigazgatás részeiről senki nem vett részt az ünnepiségeken. A Pécsről érkező vendélgeket bandérium kisérte a templom elé ahol a diadalkapu előtti együtt volt a község apraja nagyjai. Először a gazdakör zászlajának beszentelését ejtették meg a templomban. Stefán Ártin kesszai plébános lendületes beszédben mélttaíítta a zászló jelentősségét és utána beszentelte a részi lót. A zászló anyai tisztet ScKft® Józsefné látta el. A zászlószegek beverése után szent mise volt, amelyet Stefáni Arthur Fesztv plébános tartott. Szentmise után kezdődött a Bölsők emléktáblájának leleplezési ünnepélye. A templom déli falai körül gyülekezett a közönség. Stelfán Arthur plébános remek beszédben méltatta a hősi halottakait, akiktől mindenkinek példát kell venni arra nézve, hogy kell a Hazát szeretni. Beszéde közben hullott le a lepel a pompás kiállítású emléktábláról, amely hét Kősa halott és egy eltűnt nevét örökíti meg. Három hada árva szavalatai után Muszti István a kerület nemzetgyűlési képviselője mondott beszédet. Derényi Emil a kormányzó képviselője lelkes szavakkal az egyetértést hangoztatta, mert csak ez hozhatja meg a jobb jövőt. Az emléktábla megkoszorúsása után a hadviseltek és a lejventék díszmenetben elvonultak az emléktábla előtt. A felemelően sikerült ünnepély után a gazdakör díszközgyűlést tartott az iskola udvarán. Svarída Gyula igazgató tanító, a gazdakör elnöke felolvasta a gazdakör működéséről szóló jelentést. Utána Förster Jenő gazdasági egyesületi igazgató, majd Szabó Géza hírlapíró és Muszti István nemzetgyűlési képviselő mondottak beszédet. A diszközgyűlést a Himnusz fejezte be. Délben bankett volt az iskola- teremben. Az első felköszöntét Muszty István nemzetgyűlési képviselő mondotta a kormányzóira, akit táviratilag is üdvözöltek. Az emléktábla és a zászló létesítése körül legnagyobb érdeme Svarda Gyula igazgató- tanítóinak nem, de dicséret illeti a mindig hazafiasan érző népet, amely meghozta a kívánt áldozatot az ügy érdekében. Vendégestély a régi Sörházban novemb. 3-án (szombaton) 8—4 óráig, melyre az öszes volt növendékeimet tisztelettel meghívom. Tisztelettel Szilpics József oki. tánctanár télikabát és divatos átmeneti kabátszövetek gyönyörű választékban Telefon: 413. kizárólagos posztógyári iga raktárában!, KIRALY UTCA 15. SZ.