Dunántúli Napló, 1967. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-23 / 46. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunámon napja _________Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja_______ XXIV. ÉVFOLYAM, 46. SZÁM 1967. FEBRUÄR 23., CSÜTÖRTÖ1 ÄRA 50 FILLÉR Október hadserege ״ Az önök fegyveres erő mesteri tudásukkal, bátorsá׳ gukkal, önfeláldozásukkal és kitartásukkal a régóta terve■ tett német támadást egyhónapos küzdelemben nemcsak megállították, hanem egyszersmind ellentámadást indítot׳ tak, amelynek messzemenő következményei lesznek, őszinte szerencsekívánataimat küldöm a szovjet hadse■ regnek”, így gratulált Roosevelt, egy׳kori amerikai elnök a szovjet hadsereg győzelmeihez a II. világháborúban. Churchill, aki pedig fő szervezője volt a forradalom győzelme után a szovjet-elleni intervenciónak, a Honvédő Háború alatt így táviratozott Sztálin főparancsnoknak: „Ha ön elküldené nekem az új szovjet-orosz Himnusz kottáját, gondoskodni tudnék arról, hogy a brit rádió minden alkalommal közvetítse, amikor fontos orosz győzelmekről ad hírt.” Így írtak a kapitalista országok vezetői húsz évvel azután, hogy az Októberi Forradalomban az ellenük folyó harcban megszületett a világ első munkás-paraszt hadserege. Ma 49 éve annak, hogy a Pszkov és Narva mellett lezajlott elkeseredett ütközetben a Vörös Hadsereg 1918. február 23-án megadta az első tanulságos leckét az agresszoroknak, megszüntette a forradalmi Petrográdot fenyegető halálos veszélyt. A Vörös Hadseregnek ez a ragyogó győzelme lett a szovjet hadsereg napja. A szovjet fegyveres erők dicső utat tettek meg e nap óta és becsülettel teljesítették forradalmi küldetésüket. A fiatal, de még nem elég erős Vörös Hadseregnek fennállása első napjától kezdve harcolni kellett a Szovjet Köztársaság megvédelmezéséért, a szovjet hatalom ellen felsorakozó intervenciósok és fehérgárdisták ellen. A szovjet nép és hadserege leküzdött minden akadályt, teljesen szétzúzta a külső és belső ellenforradalom egyesült erőit, megvédelmezte Október vívmányait. Nem kevésbé súlyos megpróbáltatások jutottak neki osztályrészül a második világháborúban sem. A Szovjetunió, a szovjet hadsereg vállalta a fasizmus elleni harc fő terhét, mérhetetlen áldozatokat hozva megmentette az emberiséget a fasiszta veszélytől. A Nagy Honvédő Háború volt a legsúlyosabb minden háború közül, amelyet a szovjet népnek a múltban viselnie kellett. Az igaz ügyért vívott fegyveres harc még jobban megszilárdította a szovjet emberek erkölcsi, politikai egységét, bizonyságot tett a szovjet hadsereg internacionalizmusáról. A második világháború után — a hidegháború kellős közepén — a „győztes atomvilágháború” nyugati propagandistái jó ideig a szovjet hadsereg technikai elmaradottságáról és felszereléseinek hiányosságairól cikkeztek. Mígnem nekik is be kellett látniok a valóságot, amelyet a londoni Times így fogalmazott meg: ״ Az orosz hadsereg ma az egyetlen jelentős haderő a világon, amely teljesen új, háború utáni, fegyverzetet halmozott fel és e fegyverek igen képzett katonák kezében vannak, akik egyaránt képesek harcolni nukleáris vagy nem nukleáris háborúban, kisebb vagy nagyobb szabásúban, éspedig bármiféle terepen és időjárási viszonyok között.” Igazat írt a londoni Times. Valóban a szovjet fegyveres erők szervezetében és technikai eszközökkel, valamint új típusú fegyverekkel való felszerelésében a háború után alapvető változások következtek be. Minden fegyvernemet a legmodernebb követelményeknek megfelelően szerveztek át és szereltek fel. A szovjet szárazföldi haderő korszerűség tekintetében első helyen áll a világon. Ugyancsak ugrásszerűen emelkedett a szovjet légierő mennyiségi és minőségi színvonala, mind a stratégiai, mind pedig a harcászati légierőket a legmodernebb gépekkel szerelték fel. Felújították az első vonalbeli harci repülőgépek, a tengeri és rakétahordozó repülőgépek, főképpen a katonai szállító repülőgépek állományának jelentős részét. A szovjet légierők fejlődéséről nyilatkozva jelentette ki James Stowel, az Egyesült Államok légierőinek tábornoka. ״ A Szovjetuniónak olyan távbombázó géptípusa van, amelynek hatósugara olyan nagy, hogy leszállás és üzemanyagfelvétel nélkül is megteheti az utat Amerikába és vissza. Ez a gép atom- és hidrogénbomba szállítására kiválóan alkalmas”. A szovjet haderő minden fegyverneme magfegyverekkel rendelkezik, bombák, tüzérségi gránátok, rakéták, torpedók formájában. A leghatalmasabb fegyver természetesen az interkontinentális és globális rakéta, amely, mint nyugati katonai kommentátorok megjegyezték: ״ szétzúzta a szovjet terület sugárhajtású bombázókkal való bekerítésének amerikai stratégiáját”.ן Az interkontinentális és globális rakétafegyver kétségkívül jelentős állomása a szovjet hadsereg fejlődésének. ״ A rakétának az Egyesült Államokat megelőző oroszországi előállítása — írta ezzel kapcsolatban a New York Herald Tribünét, jelentősen megváltoztatja a nemzetközi erőviszonyokat. Az első szovjet hidrogénbombának 1953 augusztusában történt robbantása óta Oroszország katonai téren még nem könyvelt el ilyen gigantikus sikert. Jelenleg semmiféle védelem sincs a hidrogénbombát szállító globális rakéták ellen”. Még egy fél évszázada sincs és az elmaradt feudális cári Oroszországból a világ egyik leghatalmasabb országa lett. Még egy fél évszázada sincs és az, akkori puskás, sokszor mezítlábas és rongyos vöröskatonákból ma a világ legerősebb hadserege lett. Mi magyarok különös büszkeséggel gondolunk Október hadseregére, hazánk felszabadítójára, a Varsói Szerződésben résztvevő partnerünkre, fegyverbarátunkra. Először a történelem folyamán van egy igaz ügyet védelmező, erős, baráti fegyvertársunk. Büszkék vagyunk arra, hogy olyan hadsereg szövetségesei lehetünk, amely megalakulása óta még nem szenvedett vereséget, s mindenütt győzedelmeskedett. Különös jelentőséget kölcsönöz az idei ünnepnek az a tény, hogy ez évben ünnepeljük az Októberi Forradalom 50. évfordulóját. Jubileumi évben még fényesebben ragyog annak a hadseregnek a csillaga, amely nélkül nem sikerült volna győzelemre vinni százmilliók árnát, a forradalom ügyét. Éljen és erősödjék a szocialista építést segítő nemzeti összefogás! Választási nagygyűlés a Sportcsarnokban Kádár János és Dr. Erdei Ferenc beszéde a választókhoz A Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottsága és a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága szerdán délután választási nagygyűlést tartott a Sportcsarnokban. Az elnökségi emelvény mögött felirat hirdette: Éljen és erősödjék a szocialista építést segítő nemzeti összefogás! A nagygyűlés résztvevői — a budapesti gyárak, üzemek dolgozói — nagy tapssal köszöntötték az emelvényen megjelenő elnökséget. Az elnökségben foglalt helyet Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Gáspár Sándor és Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Németh Károly, a Politikai Bizottság póttagja, dr. Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. A Himnusz elhangzása után Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára nyitotta meg a nagygyűlést, majd Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára lépett a mikrofonhoz, és támogatja megvalósításaikat. Ilyen értelemben fogai■ máztuk meg a Hazafias Népfront választási felhívását amely tömören magában foglalja a párt és a Népfront választási programját. A jelölő gyűléseken úgy tapasztaljuk, hogy a választópolgárok túlnyomó többsége helyesli ezt a programot. A választások iránt — jelentőségének megfelelően — komoly és nyomatékos a választópolgárok érdeklődése és várakozása. Azt várják és erre alapszik egyetértő meggyőződésük, hogy olyan feladatokat tűzzünk az országunk elé, amelyek reálisak, megvalósíthatók, s amelyek révén képesek leszünk gazdasági, társadalmi, kulturális problémáink megoldására, hazánk szocialista ■fejlődésének sikeres előbbrevitelére. Tisztelt Nagygyűlés! , A jövő iránti bizakodás a múltban és a jelenben gyök®rezik. A politikai program hitelét az adja meg, hogy milyen megtett útra, milyen teljesítményekre hivatkozhatnak azok, akik most a következő időszakra szóló programot ajánlják. E tekintetben nyilvánvaló és egyértelmű a helyzet, mégis szükséges erről néhány komoly szót szólni. (Folytatás a 2. oldalon) Erdei Ferenc: A párt továbbra is a népfrontpolitika útján kíván haladni Tisztelt Nagygyűlés, Kedves Elvtársaik! Tisztelt Választópolgárok! A Hazafias Népfront Országos Tanácsa nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm választási nagygyűlésünk résztvevőit és rajtuk keresztül az ország minden választópolgárát: nőket és férfiakat, idősebbeket és fiatalabbakat, közöttük külön azokat a fiatalokat, akik ez alkalommal először élnek majd alkotmányadta jogaikkal _– mondotta bevezető szavaiban Erdei Ferenc. Hangsúlyozta: az általános választás szocialista országunk kiemelkedő jelentőségű politikai eseménye, amely összegezi és értékeli az elmúlt időszakot, programot állít az ország elé a jövő feladatok tekintetében, s erre vonatkozóan az ország összes választópolgárai nyilvánítanak véleményt. A Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusa, politikánk minden lényeges kérdésében már számadást végzett és programot tűzött ki, amit — a tapasztalatok szerint — az ország közvéleménye helyeselt és elfogadott. A kongresszus határozata után pedig még szélesebb körben tárgyalták országszerte a kongresszusi állásfoglalásokat. Megvitatta ezeket a Hazafias Népfront Országos Tanácsa is és arra az egyértelmű állásfoglalásra jutott, hogy egyetért a program céljaival !