Dunántúli Napló, 1967. szeptember (24. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-16 / 219. szám

2 Egy hét a világpolitikában 0 Johnson harapófogóban 0 Magára talál-e Afrika? 0 Arab diplomáciai akciók De Gaulle Lengyelországban E E­gyre összébb zárul John­­son harapófogója, amely­­nek egyik ága Washing­­ton vietnami háborújának fokozódó kudarca, a másik ága pedig az egyre közeledő amerikai elnökválasztás. S mint korábban is, Johnson ebből a harapófogóból Észak- Vietnam terrorbombázásának erősbítésével vél kimenekülni. Vasárnap Haiphongnak, a VDK legnagyobb kikötőváro­­sának lakónegyedeit és gazda­­sági létesítményeit bombázta az amerikai légierő, s a héten a különböző washingtoni po­­litikai centrumok mosakodása mögül kibontakozott kép: az Egyesült Államok elhatározta, a légi háború újabb eszkalá­­cióját, Észak-Vietnam kikö­­tőinek támadását. Washington már augusztus eleje óta gyors ütemben fo­­kozta a VDK elleni légihábo­­rút, egyre szaporította — a vezérkari főnökök kívánságá­­nak megfelelően — a bombá­­zási célpontok listáját. S a vi­­tából, amely augusztus óta tartott a ״ héják” és a ״ ga­­lambok” között, ismét csak a ״ héják” kerültek ki győzte­­sen. Még augusztus végén a szenátus ״ héja-beállítottságú” katonai készenléti bizottsága előtt McNamara hadügymi­­niszter, mint ésszerűtlent, el­­utasította a három fő vietnami kikötő blokádját, kétségesnek mondotta egy ilyen hadműve­­let hatékonyságát és figyel­­meztetett a nemzetközi koc­­kázatokra. Szeptember 1-én, sajtóértekezletén Johnson azt a látszatot keltette, hogy a hadügyminiszterrel ért egyet. A héten viszont, bármennyire próbálta is a Fehér Ház men­­teni az „odadobott” hadügy­­miniszter presztizsét, nyilván­­valóvá vált, hogy McNamara kijelentései ellenére újabb eszkaláció megy végbe Viet­­namban. Ezek a támadások, amelyek célja megfojtani a kikötőket, elválasztani őket az ország belterületétől, a meg­­figyelők szerint egy még szé­­lesebb légi offenzíva előjáté­­kát jelentik. A kinshasai afrikai csúcs­­értekezlet olyan időszakban ült össze, amikor a felszaba­­dulási hullám csúcspontján túljutott Afrika az elmúlt egy­­két évben éppenséggel afféle hullámvölgybe került. Meg­­nyilvánult ez a fokozódó gaz­­dasági problémákban, a nyu­­gati inspirációjú katonai pucs­­csokban, s az egyes afrikai államok meddő, egymás kö­­zötti viszályaiban. Holott kü­­lönösen a rhodesiai és dél­­afrikai fajvédő fehérek akciói és ezzel szemben mindkét or­­szágban új lendületet kapott, de támogatást váró partizán­­mozgalom sürgetően követeli a független Afrika magára ta­­lálását. Az Afrikai Egységszer­­vezet pedig lényegében to­­vábbra is tükrözi azokat az ellentéteket, amelyek már meg­születésekor jellemezték, ra­­dikális előrelépést tehát alig­­ha lehetett elvárni tőle. A kinshasai csúcstalálkozón ho­­zott határozatokat elsősorban a kialakult helyzet és nem a korábban táplált, — sajnos sokszor megalapozatlan — re­­mények szemszögéből kell vizsgálni. S ekként fontosnak minősíthetjük azokat a hatá­­rozatokat, amelyek a portugál gyarmatokon harcoló függet­­lenségi mozgalmak egységére szólítanak fel, vagy azt a köz­­vetítési kísérletet, amely a ni­­gériai polgárháború megol­­dását szorgalmazza. Lényeges a felszabadító mozgalmak cél­­jait szolgáló rendkívüli alap összegének felemelése, jólle­­het a rhodesiai fehér rezsim­­mel szemben hozott határozat semmiképpen sem nevezhető cselekvőnek. A kinshasai csúcstalálkozó lényeges ered­­ménye, hogy — erős vita után ugyan — az afrikai államok rokonszenvüket nyilvánították az EAK iránt és követelték, hogy az izraeli fegyveres erők vonuljanak ki Egyiptom feré­ Az EAK iránti rokonszenv megnyilvánulása a kinshasai csúcstalálkozón fontos része annak a diplomáciai offenzí­­vának, amelyet az arab álla­­mok indítottak a hétfőn meg­­nyíló rendkívüli, s másnap azt követő rendes ENSZ-köz­­gyűlési ülésszak előtt. Mint ismeretes, a khartoumi csúcs­­értekezleten az arab államok a közel-keleti válság politikai megoldása mellett döntöttek. Látható, hogy az arab államok megfelelő következtetéseket vontak le a rendkívüli köz­­gyűlés nyári vitáiból és ezért igyekeznek kiszélesíteni az igazságos ügyüket támogató országok körét, s egyengetni a megfelelő rendezés útját. A héten Belgrádban és Moszk­­vában járt az EAK külügymi­­nisztere, Johnsonnal lépett diplomáciai érintkezésbe Fej­­szál szaúd-arábiai király, Nasz­­szer külpolitikai tanácsosa In­­diába és Pakisztánba látogat, s a kairói Al Ahram sejtetni engedte, hogy „jelentős szin­­ten” ismét érintkezésbe lép­­nek De Gaulle francia elnök­­kel. A francia elnök e héten fe­­jezte be lengyelországi hi­­vatalos látogatását, amely második szocialista ország­­beli útja volt. Ami a francia— lengyel közvetlen kapcsolato­­kat illeti, a látogatást egyér­­telműen nagy előrelépésnek tekinthetjük. De Gaulle var­­sói tárgyalásai az európai ál­­lamok külpolitikai tárgyalá­­sainak láncolatában a realista szemlélet és magatartás jelen­­tőségét, húzták alá. Különösen lényegesek De Gaulle-nak az Odera—Neisse határ sérthe­­tetlenségéről Varsóban és a nyugati — vagyis Bonn által „igényelt” — lengyel vajda­­ságokban tett kijelentései. Ezek a kijelentések viszont nagy elégedetlenséget váltot­­tak ki Nyugat-Németország­­ban. Pedig a bonni kormány állítólag saját ״ keleti politi­­kájának” ״ eladását” szorgal­­mazta, kérte De Gaulle-től. napia Közlemény Antonin Novotny jugoszláviai látogatásáról Brioni: A Brioniban kiadott közlemény szerint Antonin Novotny és Joszip Broz Tito eszmecserét folytatott a nem­­zetközi kapcsolatok időszerű kérdéseiről, különös tekintet­­tel a közel-keleti válságra. A jugoszláv államfő tájé­­koztatta a csehszlovák állam­­főt azokról a megbeszélések­­ről, amelyeket a közelmúlt­­ban folytatott egyes arab or­­szágok vezetőivel, valamint Jugoszlávia eddigi tevékeny­­ségéről e válság megoldása érdekében. A két elnök egyet­értett abban, hogy további széleskörű tevékenységre van még szükség az arab országok elleni izraeli agresszió követ­­kezményeinek kiküszöbölésére. Megelégedésüknek adtak ki­­fejezést azért, hogy a CSKP és a JKSZ kapcsolatai mind sikeresebben fejlődnek és egyetértettek abban, hogy e kapcsolatot tovább kell mé­­lyíteni. Antonin Novotny meghívta Joszip Broz Titót, hogy te­­gyen baráti látogatást Cseh- Szlovákiában. Tito elnök a meghívást örömmel elfogadta. Japán —amerikai tárgyalások Washington: Washingtonban pénteken véget értek a japán —amerikai miniszteri vegyes bizottság tárgyalásai. A kiadott közös közlemény szerint a két ország küldött­­sége megelégedéssel állapítot­­ta meg, hogy Japán és az Egyesült Államok kereskedel­­mi kapcsolatai állandóan bő­­vülnek. A két fél tájékoztat­­ta egymást a szocialista or­­szágokkal szembeni kereskede­­lempolitikájáról. ▲MER öngyilkos lett Kairó. Nyugati hírügynökségek a kairói rádióban felolvasott közleményre hivatkozva je­­lentik, hogy Abdel Hakim Amer marsall, az Egyesült Arab Köztársaság fegyveres erőinek volt főparancsnok-he­ lyettese, akit a közelmúltban államellenes összeesküvés vád­­jával házi őrizetbe vettek, csütörtökön öngyilkosságot követett el, meghalt és szülő­­városában eltemették. Amer megmérgezte magát. Zavargások Chicagóban Chicago: Csütörtökön éj­­szaka újabb faji zavargások törtek ki Chicago néger ne­­gyedében. A zavargásokat az váltotta ki, hogy a rendőr­­ség brutálisan rátámadt a néger diákok egyik ülésére és egy 18 éves lányt véresre vert. Az incidens után a né­­gernegyed utcáit felháboro­­dott tömegek árasztották el A négerek kőzáport zúdítot­­tak az ellenük kivezényelt rendőrökre és kocsikat for­­dítottak fel. Három rendőr és két polgári személy megse­­besült. i 1967. SZEPTEMBER 16. Nyugati jelentés szerint Több mint 2400 amerikai gép veszett el Vietnamban London. A 38 nyugati állam által fenntartott lon­­doni stratégiai tanulmányok intézete most közzé tett új jelentése szerint az Egyesült Államok öt év alatt 3400 re­­pü­lőgépet és helikoptert vesz­­tett a vietnami háború kö­­vetkeztében, míg a VDK légi­­erejének veszteségeit a jelen­­tés körülbelül ötvenre teszi. Ez év júliusában összesen 465 000 főnyi amerikai kato­­naság tartózkodott Vietnam­­ban. Az összlétszám 1968 kö­zepéig valószínűleg eléri ▼agy túlhaladja az 570 000 főt —– hangzik a jelentés. Egy év alatt négy háború folyt a vi­­lágon, (a vietnami, a jemeni, az arab—izraeli és a nigériai polgárháború), de a katonai erők bevetésével lezajlott na­­gyobb események vagy za­­vargások száma 1966 júliusá­­tól 1967 júliusáig elérte a 38- at. A portugál gyarmatokon folyó hadműveleteket a je­­lentés csupán az utóbbi ka­­tegóriába sorolja. Israel hajthatatlan Az ENSZ-közgyűlés előtt Iz­­rael is élénk diplomáciai te­­vékenységet fejt ki. Abba Eban külügyminiszter több nyilatkozatban szögezte le, hogy kormányának álláspont­­ja változatlan. ״ Türelmesen várunk jelen­­legi pozíciónkban arra, hogy eljöjjön a béketárgyalások ideje az arab országokkal” — mondotta Abba Elbán New Yorkba indulása előtt az egyik Tel Aviv-i esti lapnak adott interjújában. A külügyminisz­­ter hangsúlyozta, Izraelre hosszú politikai harc vár, hogy megőrizze a júniusi hat­­napos háborúban kivívott eredményeket Izrael az ENSZ-ben nem fogad el semmi olyan megol­­dást, amely biztonságát veszé­­lyeztethetné. A miniszter el­­vetette Tito jugoszláv elnök közvetítő javaslatait Izrael nem bízhatja magát nemzet­­közi garanciákra, sem a ten­­geri hatalmak nyilatkozataira — mondotta. — Nem számít az ENSZ-re és azokra sem, akik mérsékeltebb arab irány­­zatban bíznak.* Zsákutcába jutott a három nagy izraeli munkáspárt: a Mapai, a Rali és az Ab­dut hónapok óta tervezett fúzió­­ja. Alapvető ellentétek vetőd­­tek fel a választási törvény körül. Eskol miniszterelnök a Mapai párt képviseletében közvetlenül beavatkozik most a vitákba. A Vénusz 4. úton a Vénusz felé Moszkva. Az 1967. július 12-én felbocsátott Vénusz—4. szovjet automatikus űrállo­­más 1967. október 18-án fog találkozni a Vénusz bolygóval — írja a TASZSZ számára készített cikkében Szkorodu­­mov mérnök. Földi parancsra július 29-én módosították a Vénusz—4. röppályáját és az űrállomás­­ról ezután érkezett telemet­­rikus adatok, valamint a mé­­rések arra mutatnak, hogy az űrállomás új röppályára ke­­rült és a kitűzött program­nak megfelelően folytatja út­­ját Szeptember 15-ig a Vé­­nusz—4: 39 638 000 kilomé­terre távolodott már el a Földtől. Az űrállomás berendezése és műszerei kifogástalanul működnek. A szükséges vil­­lanyáramot napfény elemek­­től kapja. Az űrállomás belsejében a hőmérséklet nem haladja meg a húsz Celsiust jóllehet a Vénusz—4, jelentősen kö­­zelebb került a Naphoz. De Gaulle Jugoszláviába látogat Párizs: Marko Nikesics jugoszláv külügyminiszter De Gaulle elnökkel történt talál­­kozása után kijelentette, hogy átnyújtotta neki Tito jugosz­­láv elnök meghívását Jugosz­ láviába. Nikezics hozzáfűzte, hogy De Gaulle elnök a meg­­hívást elfogadta. A hivatalos látogatás időpontját később állapítják meg. Mongóliai riportsorozat I. A Han­gaj hegység felett Érthető izgalommal és vá­rakozással készülődtem mon­­góliai utamra. Leszámítva a himlő­oltás okozta lázat, a Budapest—Moszkva közötti repülőút a lehető legsimább volt. Kitűnőek ezek az IL— 18-as gépek. A seremetyevói repülőtéren várakoztunk né­­hány órát, majd egy TV— 104-es géppel folytattuk utun­­kat Irkutok felé. A gép este 10 órakor gyújtotta be mo­­torjait. Óránkat két órával előbbre igazítottuk Moszkvá­­ban. Alattunk millió fényben vil­­lódzott Moszkva, mintha meg­­fordult volna a csillagos ég­­bolt. Aztán eltűntek a csilla­­gok alólunk, s átfúrtuk a fel­­hőket. A mögöttem lévő sorokban mongol emberek ültek. Úgy, olyan könnyedén, mintha mindennap TU—104-esen utaz­­gatnának. Ahogy elértük a 10 ezer méteres magasságot, csen­­desen szunyókáltak. Indiaiak, lengyelek és pakisztániak utaz­­tak még. A pakisztániak kö­­zött ült a főláma is, öreges, ráncos arca titokzatosan, böl­­csen roskadt mellére. Le­­hunyta a szemeit, de látszott, hogy nem alszik. Omszkban másfél órát pi­­hentünk. A gép üzemanyagot vett fel, a személyzet átvizs­­gálta a gépet és beszállásra szólított a stewardes. Omszk­­ban megint előre igazítottuk az óránkat három órával, s mire a levegőbe emelkedtünk hajnal volt, távolkelet kapu­­jában felkelt a Nap. A tajga felett szép a reggel. A végtelen erdőségek zöldjei között tavak, mocsarak. Né­­hol egy-egy település. Szabá­­lyos köralakú falvak, a házak mögött megművelt földszele­­tek. Láttam egy tavat a ma­­gasból, amely szabályos kör­­alakú volt, mintha mérnöki körző rajzolta volna meg ha­­tárait, partjait. Magasan járt a Nap, ami­­kor megérkeztünk Irkutokba. Itt újabb két órával hajtot­­tuk előre a kismutatót. Ott­­hon ebben az időben zárták el a tévét, hogy aztán nyugo­­vóra térjenek. Mi, a gyors repülőgépek segítségével ezt az éjszakát „elblicceltük”. A repülőtér tranzit éttermében kiadós reggelit kaptunk. A szokásos vámvizsgálat követ­­kezett, majd a váróteremben vártuk gépünk indulásának idejét. Az irkutoki repülőtér igen nagy és forgalmas. Sorba áll­­nak a gépek, hogy zöld utat kapjanak a felszálláshoz. Pe­­king felől egy IL—18-as kínai gép érkezett. Minden utas gomblyukában Mao zománc­­ba rajzolt arcmása. A Tokió­­ból érkező skandináv utasok mozgalmas hangulatot vará­­zsoltak a tranzit­váróba. Egyik szőrme sapkát vásárol, mire mindenkinek megjön a kedve egy szibériai kucsmára. Végre minket szólítanak, hogy szálljunk be az Ulán­­bátor felé induló Ati—24-es gépbe. A gép szárnya a törzs fölött helyezkedik el, négy­­motoros masina, ötven szemé­lyes, ötezer méter magasan re­pül 5—600 kilométeres órán­­kénti sebeséggel. A gép olda­­lán: MONGÓLIA. Fiatal mon­­gol tiszt a pilóta és idősebb hölgy a stewardes. A pakisz­­táni láma az előttem lévő ülésen foglal helyet, úgy lát­­szik ő is Ulánbátorba igyek­­szik. (Később találkoztam még a lámával az Ulánbátori múzeumban is.) Az AN—24-es könnyen fel­­száll és mi búcsút intünk Szi­­bériának, várjuk, hogy útunk végállomására érkezzünk. A Bajkál-tó felett szépséges lát­­vány tárul felénk. A kék szi­­nű tisztaságban itt-ott hajó­­karavánok füstölögnek. A tó partja lenyűgözően szép. A meredek hegyoldal, amely a vízig ereszkedik, szabályosan csipkézi a partot. A víz szé­­lén autóút és vasút kanyarog. Átrepülve a Bajkál felett ér­­deklődöm, hogy mikor érke­­zünk Mongólia fölé. — Azonnal feltűnik a Han­­gaj hegység — mondja a ste­­wardes. Ott van Mongólia alattunk. Kopár hegygerinc, kopár völgy. Egyetlen fát, egyetlen bokrot nem lehet látni a sima gyű­­rődéseken. Végre valahol élet­­jelet fedezünk fel: apró fehér gombák. A mongol emberek lakóhelye, fehér színű sátra, a ger, vagy ismertebb nevén jurta. A Hanga­ ■hegység sima fö­­vényén állatok tűnnek fel. A gép lassan ereszkedik. A Tola folyó még vékonyka csíknak látszik, de már közeledünk Ulánbátorhoz. Szélesebb lesz a folyó víztükre, egy libbenés, majd egy fordulat és betonon fut az AN—24-es gép. Itt lennénk hát Ulánbátor­­ban, a nomád pásztorok fővá­­rosában. A repülőtéren több AN—24-es gép várakozik és egy tucat kisebb, kétfedelű repülő, a helyi forgalom gé­­pjei. Al­iig autónk a város felé robog, adatokat forgatok a fe­­jemben. Ez az ország tizen­­hatszor akkora, mint Magyar­­ország, nagyobb, mint Anglia, Franciaország, Spanyolország és Portugália együttvéve. A lakóinak száma viszont keve­­sebb, mint Budapesté. Az 1 millió 531 ezer négyzetkilomé­­teres területen alig több, mint egymillió ember él. Az or­­szágnak háromnegyed része sztyeppe. Nagyok a hőmérsék­­leti különbségek: nyáron plusz 46 fok, télen mínusz 50 fo­­kot mutat a higanyoszlop. A napi ingadozásról gyorsan meggyőződtem magam is. Ami­­kor kiszálltunk a Hotel Ulán­­bátor előtt körülbelül negy­­ven fok meleg volt. Alig telt­­ el másfél óra, beborult az ég,­­ esni kezdett az eső és a hő­­­­mérséklet 18 fokra süllyedt.­­ Az előbb egy vékonyka ing­­ben is melegünk volt, most orkánkabátot kellett felvenni. Érdekesen viselkedtek a mon­­gol emberek: amikor sütött a nap, fejük felett ernyővel jártak-keltek. Az esőben so­­kan becsukták ernyőiket, s nem siettek tető alá. Mintha mi sem történt volna. Másnap a közeli __ 40 kilo­méterre lévő — SZANG1NO üdülőbe látogattunk. Szép, oszlopos bejárata előtt állat­­szobrok: vadló, kecske, jak. Az üdülő vezetői barátságosan fogadtak bennünket, kedvenc pálinkájukat kínálták, az Ar­­chit. Olyan ez a pálinka, mint az orosz vodka, csak valami­­vel keményebb. Poharazgatás közben magyar szó üti meg a fülemet az udvar felől. Ér­­deklődöm, hogy kik azok. A szomszédos biokombinát ma­­gyar építői. — mondták a kér­­désemre. Gazdagh István A Hangaj hegység vidéke. — Kopár, úttalan táj. ­

Next