Dunántúli Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-26 / 48. szám

1971. február 26. DUNÁN TÚLI NAPLÓ Miért tűnnek el Pécsről a fából készült zöldségesboltok? N­­­­éhány évvel ezelőtt mindenki örült, amikor a termelő­­szövetkezetek színes fabódéikkal megjelentek a pécsi piacokon. Mindig volt bennük friss áru és a választékra sem volt panasz. Leghálásabbak az uránvárosiak voltak, mert ha egy utcát vagy tömböt átadtak, már ott állt a kis zöldség-gyümölcs áruda. S most mégis úgy néz ki a dolog, ahogy ez a városrész is­ elnyeri végső arculatát, úgy tűnnek el a fából készült zöldséges árudák. Mindez fokozatosan történik, hol innen, hol onnan tűnik el egy-egy üzlet. Ha van ideje sorban állni. A városrész legforgalma­sabb pontján — a postai buszmegállók környékén — néhány éve még egész sereg zöldséges bódé állt. Ahogy a Mecsek Áruház felépült, a tsz-ek szedhették sátorfáju­kat, s az árudák helyén ma gépkocsiparkoló van. A hi­ányzó árudák szerepét ma szinte kizárólag a mammut házban megnyílt MÉK zöld­séges boltja tölti be, tegyük hozzá elég jól, hisz szép nagy, reprezentatív üzlet, mindent kaphat az ember, ha van ide­je munkából jövet sorban áll­­ni. A Tüzér utcában a szo­ciális otthonnal szemben a vízvári tsz zöldséges boltja tűnt el egyik napról a má­sikra, s ma Csokonyavison­­tán, mint víkendház várja a fürdővendégeket. A Dombay János utca lakói egyik reggel arra ébredtek, hogy a fűszer­bolt előtt álló zöldséges bolt­nak nyoma veszett, éjszaka egyszerűen elvontatták. Ez a bolt a drávasztárai tsz áru­dája volt, s a gyanútlan ve­vők, akiknek sokáig hiány­zott, nem tudhatták, hogy ez a tsz egyszerre tíz árudáját szüntette meg. A városrendezés pecsételte meg a sorsát jó néhány piaci árudának is. Mikor a lepke­tetős uránvárosi piac felépült, a régi felvonulási épületeket lebontották, ezekben műkö­dött a városrész két legna­gyobb és legforgalmasabb tsz-árudása, a baksai és az izsáki zöldségesben a friss gyümölcstől az élő baromfiig mindent lehetett kapni, még füstölt árut is. A felvonulási épül­etek épp a leendő hatos út­i nyomvonalán álltak, a tsz-eket felszólították, hogy építsenek új, esztétikusabb boltokat. A 150 kilométerre lévő izsáki tsz ezt nem vál­lalta, inkább kivonult Pécs­ről, a Kispiacról és a Kert­városból is, Baksa sem épí­tett újat. Pillanatnyilag tehát harminc tsz-ázada működik Pécsett — számuk valamikor meghaladta az ötvenet — s félő, hogy rövidesen már ennyi sem lesz, helyét a tanács az Endresz György utca és a Faludi Fe­renc utca kereszteződésében tervezte, ezt azonban 1973 előtt semmiképp nem kezdik el építeni. Úgy hírlik, nincs is nagy érdeklődés iránta, mint ahogy a vásárcsarnok iránt sincs különösebb a tsz-ek részéről, mert a tsz-ek piaci jelenlétének, vagy nem létének igazi oka nem a vá­rosrendezésben keresendő, hanem abban, hogy a tsz-ek nem tudják ellátni boltjai­kat széles áruskálával. A jövő útja Az utóbbi években olyan erőteljes szakosodás indult meg a szövetkezetben, és hogy­­ van olyan tsz, amely ma már­­ csak két-három féle növényt termel. A baksai termelőszö­vetkezet például, amely an­nak idején elsőként jelent meg árudáival a városban, most felszámolja őket, mert ma már csak három féle nö­vényt termel, búzát, kukori­cát és lucernát, a két utóbbi nem emberi táplálék, a búzát pedig nem bódékban és pia­cokon árusítják. Korábban tojóhibridet tartottak, most tenyésztojást állítanak elő, ami szintén nem piaci cikk. Drávasztára is azért igyek­szik szabadulni boltjaitól, mert nem tudta saját áruval ellátni őket, s a végén már az Alföldről kellett beszerez­ni az árut, ami­ igen költsé­ges és sok erőt, energiát von el az igazi tsz-feladattól. A kővágószőlősi Vörös Szikla tsz is beszerzési problémák miatt számolta fel pécsi áru­dáit. Felmerül a kérdés: a tsz-ek miért nem működtek együtt a Baranya megyei MÉK-kel — a borotai tsz uránvárosi boltját ugyanis a kecskeméti MÉK látja el folyamatosan áruval, s a bolt igen jó for­galmat bonyolít. Egyedül a reménypusztai tsz kap a Ba­ranya megyei MÉK-től árut a boltjaiba. Pedig a jövő útja csakis ez lehet. A MÉK-nek kell betöltenie azt az űrt, ami a pécsi zöldségpiacon a tsz-ek kivonulása után kelet­kezik. Szükség van a tsz-ek piaci jelenlétére, különösen Bara­nyában, ahol olyan alacsony a zöldségkínálat, hogy már kisebb nem is lehetne. Egyen­ként azonban — ha vannak is elvétve jó példák, mint például a mohácsszigeti Du­­navölgye Tsz, amely öt boltot tart fenn jövedelmezően Pé­csett, de ugyanennyit Buda­pesten és a Balaton környé­kén is üzemeltet — a ts£-ek gyengék ahhoz, hogy tartó­san megvethessék lábukat a piacon. Az új MÉK-be tömö­rülve azonban közös erővel meg tudnak felelni annak a fontos társadalmi elvárásnak, amit egy nagy ipari város jó ellátása jelent. — Rné — A gyors és pontos áruszállításért Verseny a pécsi vasút­állomáson A pécsi vasútállomás szo- ,­o­cialista brigádjai ebben az­­ évben a Kiváló vasúti cső- t­­­mópont és a Szocialista szol­­­­gálati hely címért versenyez­nek. Ez a verseny főként a fuvaroztatóknak és az utazó­­közönségnek hoz eredményt, hiszen gyorsabbá, pontosab­ ,­bá válik az áruszállítás, kul- ■ turáltabban utazhatunk. Ezeknek a céloknak az ér­dekében átszervezik a szo- , cialista brigádokat a pécsi állomáson — állapították meg az állomás kereskedelmi dol­gozóinak a minap tartott ta­nácskozásán. Ezentúl az egy szolgálatban, egy helyen és­­ egy időben tevékenykedő dolgozók egy brigádot alkot­nak. Ily módon eredménye­­­sebb, jobban szervezett mun­kát végezhetnek. Az állomás kereskedelem-­­­mel és fuvarozással foglal­kozó dolgozói azt szeretnék, ha a fuvaroztatók mindig biztonsággal számíthatnának rájuk, mindig meg lennének elégedve pontos és minőségi munkájukkal. Az újmecsekaljai játszótéren az elmúlt héten új játékokat helyeztek el. Három mászóglóbust, két tornyot, egy gúlát és egy sátor alakú mászót. Monstre per helyett kiegyezés Három baranyai termelőszövetkezetnek kétmillió forint kártérítést fizet a Szegedi Rosztermeltető Vállalat Új fordulatot vett az utób­bi évek legnagyobb szabású gazdasági pere: a Szegedi Rosttermeltető Vállalat meg­egyezett a kártérítést köve­telő termelőszövetkezetekkel. Röviden az előzmények: az ország harminc termelőszö­vetkezete kártérítési pert in­dított a Rosttermeltető Vál­lalat ellen, mely szerződéses termelői viszonyban állt az érintett szövetkezetekkel, s nem a megfelelő minőségű vetőmagot biztosította. Az országos botránnyal fe­nyegető ügynek nemzetközi vonatkozásai is vannak: a vetőmagot Jugoszláviából im­portálta a vállalat. A terme­lőszövetkezetek által benyúj­tott kereset tehát monstre pernek ígérkezett a külföldi érdekeltekkel. A kiegyezés kellemes hír, s egyben meg­lepetés. Az ügyben tegnap telex-interjút kértünk Fehér Lajostól, a Szegedi Roszter­meltető Vállalat vezérigazga­tójától, aki a­ kérdésre — igaz-e a hír? —, a követke­ző választ adta: — A harminc termelőszö­vetkezet közül huszonkilenc­cel megegyezés született, ve­lük tehát nem lesz per. A megegyezés alapja vállala­tunk azon törekvése, hogy továbbra is jó kapcsolatot tartson fenn partnereivel. A jugoszláv import-vetőmag valóban hibás volt, korán bekövetkezett az érés, így a kenderszár alacsonyabb és rosszabb minőségű lett a kí­vánatosnál. Baranya megyé­ből három termelőszövetke­zetet ért emiatt károsodás. A három szövetkezet össze­sen 2 millió 30 ezer forint kártérítést kap vállalatunk­tól. A legnagyobb összeggel az egyházasharaszti Jóbarát érintett — ők 900 ezer fo­rintot kaptak. A vejti Rá­kóczi 590 ezer, a dunaszek­­csői Dunagyöngye pedig 540 ezer forintot kapott kártérí­­t­­ésképpen. A megegyezés ha­­t­tására a termelői hangulat­­ lényegesen javult, a három érintett baranyai termelőszö­vetkezetből kettő máris újabb termelői szerződéseket kötött. A vállalat ezzel leg­főbb célkitűzését el is érte, igaz, a kapcsolatok normali­zálásának nagy ára volt: 10 millió forintnyi meg nem té­rülő kárt vállaltunk magunk­ra ... A megegyezéssel kapcso­latban felkerestük Horváth Lászlót, az egyházasharaszti Jóbarát elnökét is. — A vetőmag mediterrán éghajlathoz „szokott”, ennek megfelelően két hónappal korábban következett be az érés. Az alacsony növés és a minőségromlás miatt min­ket 1,2 millió forint kár ért. Keresetünket be is nyújtot­tuk a Megyei Bírósághoz, vé­gül is azonban elálltunk a pertől: az ügy másfél-, két évig is elhúzódhatott volna. A külföldi szállítók megidé­­zése újabb bonyodalmakat ígért. A Rosttermeltető által felajánlott kártérítés elfo­gadható volt számunkra, hisz a tárgyalás alapját úgysem az 1970-es esztendő, hanem az elmúlt öt év termelési adatai képezték volna. Ilyen alapon már csak egymillió forint körüli összeget tett ki a kár — a megegyezés tehát kézenfekvő volt. A kérdésre: miért nem szerződtek ismét a vállalat­tal, Horváth László a követ­kezőket válaszolta: — Haragról szó sincs, szö­vetkezetünkben felfuttattuk az állattenyésztést, erre he­lyezünk most minden súlyt — erről van szó, s nem más­ról. A dunaszekcsői termelő­­szövetkezet főkönyvelője szintén úgy nyilatkozott, hogy a kedélyek lecsillapod­tak, a megegyezés, illetve a kártérítés összege megfelel a szövetkezet érdekeinek. Az idei esztendőre száz hold kenderre szerződtek. A vejti szövetkezet hetven holdra kötött szerződést — a biza­lom tehát itt is helyreállt. Eddig az információk, me­lyek végül is önmagukért beszélnek. Kommentárként egyetlen mondatot: e vita el­simítása, illetve az ügy sze­replőinek egymáshoz való viszonya mintapéldája lehet a termelőszövetkezetek és ál­lami nagyvállalatok rugal­mas, egyenrangú, jövőt épí­tő jó kapcsolatának. Békés Sándor A hanyatlás fő okai Mi az oka annak, hogy a tsz-ek 1965-ben nagy lendü­lettel megkezdődött piaci tér­hódítása megtorpant, s ma a hanyatlás jeleit mutatja? Nemcsak a városrendezés —, bár ez is lehet egy szempont — hisz az új piacon is zak­latják őket, a Mecsektej bó­déját és mellette egy maszek árudát ez év májusáig le kell bontani, mert a vízművek felvonul, hogy az új hatos úttal kapcsolatos csatornázást megkezdje. Érthető, ha a tsz-ek ilyen körülmények kö­zött idegenkednek a nagyobb beruházástól, hogy a modern városrészbe valóban nem illő bódék helyett komoly bolto­kat létesítsenek. Ki kellene végre jelölnie a városnak a zöldséges árudák végleges helyét, nevezzék azt vásár­­csarnoknak, vagy bárminek, csak végleges legyen. A jelenlegi uránvárosi piacról­­ azt mondják, ez nem jó piac, mert nincs át­menő forgalma, s csak reg­gel, este, meg szombaton le­het jól eladni —, csak mel­lesleg jegyezzük meg, hogy az izsáki tsz-nek éveken át nem voltak itt értékesítési problémái, mert jó árut ho­lott. Az új uránvárosi piac A­zt kérdezte tőlem egy Bea nevű három esz­tendős kisasszony, hogy akarnék-e egy darabka rágó­gumit, mondom erre, feltét­lenül, s hozta is parányi te­nyerében a három szem sa­vanyúcukrot. Cserébe kölcsön adom a golyóstollamat, ami­vel nyugodtan firkálhat az asztal politúros lapjára, te­kintettel arra, hogy a ma­gas, csinos mama úgy sem lát a konyhából be a szo­ba. Aztán elgondolkozva hallgatom a fiatal aknászt, Bányai István, aki 1970. jú­nius 25-én kis híján majd­nem életét vesztette Pécs­­bányán. Jó évekkel ezelőtt birkózott, bányász ifjúsági bajnokságot is nyert, de a sportnak — amely edzetté, szívóssá gyúrta szervezetét — részben köszönheti életben­­maradását, de mindenekelőtt Balogh professzornak. — Hogyan éltél az Al­­­­földön? — Hosszú évek múltán­­ már megszépülnek a gyer-­­­mekévek, pedig nem volt­­ valami fene jó dolgom. Nagyszüleiül neveltek, és ami enyhítette nehéz éveimet,­­ az a nagy, ragaszkodó sze­­r­retet volt, amivel viseltet-­t tek irántam. Földjük nem volt, napszámba jártak, de negyvenöt után kaptunk 12 holdat, Balotaszőlősön. De tudod mit ért az a tizenkét hold az alföldi homokon? ! Semmit jóformán, talán an­­­­­nyit sem, mint itt két hold. " Egy kis rozsot, csenevész­­­kukoricát meg dinnyét ter­­­­meltünk. A nagyapám taní­tott meg kaszálni, mintha érezte volna, hogy egyszer át kell, hogy adja nekem a szerszámot. Még kölyök vol­tam, amikor érelmeszesedést kapott, egyedül vágtam a rozsot, ők ketten meg a markot szedték utánam. Az­tán nagyapám meghalt, ket­ten maradtunk, télen az er­dőgazdaságnál dolgoztam. Sivár élete volt a fiatalok­nak ott, igaz, akkoriban DISZ szervezet alakult ná­lunk is, a tanyavilágban, de a jó öreg isten sem tudta összehozni a társaságot. Hi­szen nyolc, tíz, tizenkét ki­lométeres távolságban vol­tak a tanyák egymástól, es­tére elfáradtunk a munká­ban, majdnem elaludtam a levesestányér mellett. A III. emeleten van a la­kás, a Tolbuhin út 11. alatt. Elég kicsi, egy szoba, aztán konyha és a szintén kicsire méretezett fürdőszoba, olyan rövid kis káddal, mintha kettévágták volna. Van egy üzemi szolgálati telefon is, amit hely híján az előszoba­szekrénybe helyeztek el. Sze­retnének valami minőségi cserét lebonyolítani, mert hármuknak azért mégis csak szűk. Amikor Bányai Pista karácsony előtt néhány nap­pal hazatért a kórházból, s meglátogatták lakásán a fő­nökök, munkatársak, beosz­­­­tottak, pontosan tizenhatan,­­ de nyolcan lent várakoztak­­ az utcán, hogy aztán fel-­s váltsák a többieket, külön-­­­ben nem fértek volna el a­­ szobában. — Alföldi létedre hogyan kerültél bányába? Azt mond­ják, a síkvidékiek még a he­gyet sem szeretik. — Kisiskolás voltam, ami­kor Nagymányokra men­tünk tanulmányi kirándu­lásra és nyolcunkat levit­tek a bányába. Nekem na­gyon tetszett. Aztán ötven­­hétben itt Pécsett vájártanu­lónak szerződtem, három év után pedig elkezdtem a tech­nikumot. Be is fejeztem és azóta, most már hetedik éve aknász vagyok. — Mi tetszik a bányán? — Képtelen vagyok meg­mondani. Nem tudom. Any­­nyi biztos, hogy nem hagy­nám ott a bányát. Tudod, volt itt átszervezés is, vagy kétszáz embert elvittek tő­lünk, még műszakiakat is, mi meg szinte tíz körömmel ke­­perkedtünk, hogy csak bele ne essünk a szórásba. Most hogy balesetem volt, a nagy­anyám nem tudott megláto­gatni, nem bírja már a hosz­­szú utazást, de rokonaim jöt­tek, próbáltak lelkemre be­szélni, menjek haza, egészen más világ van már otthon, a tanyákról lassan beköltöz­tek az új községekbe, nem kell a magánytól félni, meg­zabolázták a homokot is, szóval, csak menjek haza, hagyjam a fenébe a föld alatti munkát. Nem szóltam nekik semmit. Úgy sem tud­nám meggyőzni őket. Fekete Károly a vezetője annak a meddőelővárosi brigádnak, amelyet Bányai István aknász patronál. A brigád előrehaladási teljesít­ménye havonta 175 méter volt, s akkoriban úgy hatá­roztak, hogy ezt túlteljesí­tik. Hogy mennyivel, azt nem közölték, de úgy maguk kö­zött arról beszélgettek, hogy a 200 métert jó lenne elérni. Nagyon tisztes és egyben nehéz vállalás ez. Hogy si­kerüljön, annak sok feltétele van. Többek között: üres csillék biztosítása, ami külön gond. Június 25-én éjjel Bá­nyai Pista megtudta, hogy a rakodón van hat darab üres csille, éppen elég ahhoz, hogy a lerobbantott anyagot műszak végére elhordják. Le is ment a hat csilléért, de a mozdonyvezetőnek — miután más munkarendben dolgo­zik, — lejárt a műszakja. — Nekem van mozdony­­vezetői vizsgám is, így aztán a mozdonnyal fölvittem a csilléket. Utána a mozdonyt visszavezettem. Már a lég­ajtó előtt fékeztem, egészen lassan haladtam, majd le­ugrottam, hogy az ajtót ki­tárom. De a mozdony na­gyon lassan jön az enyhe lejtőn, visszalépek, beha­joltam, hogy fékezek. Nem is gondoltam volna arra, ami ezután következett. A sapkám megakadt valamibe, de mire megigazítottam, a mozdony már az ajtónyílás­hoz ért és engem behúzott. A mozdony páncélja és az ajtókeret közötti rész nem több 14 centiméternél. Kép­zelheted, hogy ezen a kes­keny résen szinte átpréselt. Összetörte több helyütt a medencecsontomat, aztán bel­ső zúzódásokat szenvedtem. Fölállni nem tudott, kia­bálni nem tudott a fájda­lomtól, egyébként is a ven­tillátor búgása elnyomott vol­na minden hangot. Deréktól lefele képtelen volt mozdul­ni, így aztán a karjaival ka­paszkodva kúszott jó néhány métert a földön és a lámpá­val integetett a mintegy öt­ven méterre dolgozó társai­nak. — Körülbelül a harmadik vagy negyedik napon tisz­tult ki az agyam a kórház­­ban. És utána még hóna­pokon át nyomtam a kórházi ágyat. Rossebes egy dolog ez. — Visszamész? — Az orvosok egyelőre megtiltották. Most kint dol­gozom irodán, a műszakfej­lesztésen. Képzeld el, én meg az irodai munka! Utókeze­lésre járok a klinikára, de annyira fájdalmas, hogy majd belegebedek. De hát el kell viselnem, mert mindenkép­pen le akarok menni a fej­tésbe. — Remeg a kezed ... Visszateszi öngyújtóját az asztalra. — Legjobban az idegeim készültek ki. A fájdalmat ki lehet bírni, de az idegek.. Azt hiszem akkor jönnék rendbe, ha egyszer újra le­mehetek. — Már egyszer megéget­ted magad, és mégis? — Ezt ti nem értitek meg. Sem te, sem más. Mit gon­dolsz, több mint tíz év óta egy gárdával dolgozom, ez­alatt olyan erős kapcsolat alakult ki közöttünk, hogy el sem tudod képzelni. Hogy mennyire hiányzunk egy­másnak, az most derült ki, míg feküdtem a kórházban. Állandóan bejártak hozzám. Heller Bandi bácsi is, a párttitkár, aztán Beke József, a biztonsági mérnök, Jani bácsi, a bányamester, a csa­patból a Sipos meg a töb­biek. Nem is hiszitek, hogy a durvának, konoknak mon­dott bányászok, milyen cso­dálatos emberek .. . Rab Ferenc A csodálatos emberek

Next