Dunántúli Napló, 1971. április (28. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-22 / 94. szám

t 1971. április 77. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Baranya megye 2000-ben Csökken Pécs túlsúlya — Növekszik a többi város szerepe Erőteljes iparosítás az alsó Duna-szakaszon Milyen is lesz Baranya megye 1985-ben, illetve 2000- ben? Evvel a témával fog­lalkozik a budapesti Város­­építési Tudományos és Ter­vező Intézet egy vaskos ta­nulmánya, mely a múlt év­ben készült el. Előre bocsátj­­uk, hogy nem tervről, ha­nem csak fejlesztési koncep­ciókról van szó, az alább le­írtak tehát még nem tekint­hetők elhatározásnak, hanem csak olyan gondolatoknak, amelyeket figyelembe vesz­nek majd, amikor elkészítik a megye távlati fejlesztési tervét. Az országos modell — kicsiben Nézzük az országot! La­kossága 10,3 millió, ebből 2 millió a fővárosban él. Min­den 5. ember budapesti, az ország többi városának la­kossága együttesen nem tesz ki 2 milliót. A hazai ipar mintegy 45 százaléka, szel­lemi kapacitásának kb. 90 százaléka a fővárosban össz­pontosul. Most lássuk Baranyát! A megye lakossága az 1970-es népszámlálás adatai szerint 426 ezer. Ebből 146 ezer Pé­csett lakik. A megye másik három városában 58 ezer ember él csupán. Az ipari foglalkoztatottak 60 százalé­ka Pécsett, közel 80 százalé­ka a pécsi komlói ipari koncentrációban dolgozik. A szellemi kapacitás túlnyomó többsége Pécsett koncentrá­lódik. Bármilyen kicsi is a me­gye, az a modell, amit itt láttunk, nagy vonalakban mégiscsak hasonlít az orszá­goshoz. Ezért nem meglepő, hogy a VÁTI fejlesztési kon­cepciója — ugyancsak nagy vonalakban — az országos mintát követi. Mert mi is ez­ a minta? Egy alkalommal már szót­ ejtettünk róla a „Magyarország 2000-ben” cí­mű cikkünkben. Ha vissza­­emlékszünk, arról volt szó, hogy csökkenteni kell Buda­pest túlsúlyát, növelni kell a vidéki városok — különö­sen a vidéki nagy- és közép­városok — szerepét. A lé­nyeget tekintve ugyanezek az elvek érvényesülnek majd —­ kicsiben — Baranya me­gyében is. Mi történik a falvakkal? 426 ezer ember él a me­gyében, ebből Pécsett 146 ezer, a másik három város­ban 58 ezer, a négy város­ban összesen 204 ezer. Bara­nya lakosságának több mint fele — 222 ezer ember — falun lakik. A VÁTI szerint 2000-ben 480 ezer ember él majd a megyében. Ebből 185 ezer Pécsett, 40 ezer Mohácson, 30 ezer Komlón, 20 ezer Sik­lóson és 17 ezer Szigetvárott. A megye négy „vidéki” vá­rosának lakossága tehát el­éri a 107 ezer főt, azaz több mint fele lesz annak, mint amennyi akkor — várhatóan — Pécsett él. Ez az adat ön­magában is azt bizonyítja, hogy Pécs túlsúlya csökken majd. A VÁTI tanulmányából ítélve további 35 ezer em­ber él majd a megye 10 ki­emelt alsófokú központjá­ban, tehát Boly, Szentlőrinc, Pécsvárad, Szászvár, Mágocs, Sásd, Beremend, Vajszló, Vil­lány, Sellye községekben. To­vábbi 153 ezer ember lakik a 26 alsófokú központban és a hozzájuk tartozó települé­seken. Mindent egybevetve: 188 ezer ember, az akkori lakos­ság csaknem 40 százaléka még 2000-ben is falun él majd. Ezt mondja a papír­forma. A valóságban viszont már most is megfigyelhet­jük, hogy a 10 kiemelt alsó­­­­­fokú központban csatornázás­i gondolatával foglalkoznak. Más szavakkal: a 10 község­­ és annak 35 ezer lakója­­ olyan életkörülmények, élet­­,­viszonyok közepette él majd­­ 30 év múlva, mely nem sok­­­­ban különbözik a városi élet­módtól. A 10 kiemelt alsófokú köz­pont, plusz 26 alsófokú köz­pont összesen 36. Evvel szemben ma mintegy 90 kör­zeti központ van Baranyá­ban. Mit is jelent ez? Azt jelenti, hogy a VÁTI-szak­­i emberek — a már említett 1 10 községet követően —­­ Lánycsók, Dunaszekcső, Hi­­mesháza, Majs, Somberek, Szederkény, Véménd, Kővá- I­gószöllős, Hosszúhetény, Hi­das, Kozármisleny, Szalánta, Görcsöny, Újpetre, Bükkösd, Abaliget, Magyarszék, Ka­­posszekcső, Baranyajenő, Nagyharsány, Bogádmind­­szent, Kétújfalu, Nagypeterd, Mozsgó, Szentlászló, Nagy­­dobsza településeknek jósol­nak nagyobb jövőt, a többi szerényebben fejlődik, vagy egyenesen visszafejlődik, il­letve kihal. Komló jövőjéről Ha megfigyeltük, a VÁTI- szakemberek még 2000-ben is csak 30 ezer lakost „jó­solnak” Komlónak, s 40 ez­res Mohácsról beszélnek. Ugyan mire alapozzák a két várossal kapcsolatos feltevé­seiket? Mint tudjuk, Komló ipará­ban még ma is a szén domi­nál, a széntermelés pedig az egész mecseki medencében stagnál. A­­"bányászok létszá­ma csökken. Nyilván, hosszú ideig szükség lesz még a ki­tűnő mecseki feketeszénre, de arra már nem számítha­tunk, hogy a szénbányászat olyan dinamikus, városfej­lesztő elem lesz, mint 1950— 1960 között volt. Át kell ala­kítani az egész város ipari struktúráját, ami már meg is kezdődött. Ha a szenet nézzük, Kom­ló ipari vonzáskörzete jelen­tős, ha a többi iparágat te­kintjük — meglehetősen sze­rény. Márpedig a vonzási körzet is városfejlesztő elem, s ha az ipart kihagyjuk, ma­rad még az egészségügy, ke­reskedelem, kultúra és köz­­igazgatás. Gyakorlatból tud­juk, hogy a komlói rendelő­­intézet és kórház ellátja a környéket is, minden más szerepkört megtartott azon­ban magának Pécs. Komló annyira közel fekszik Pécs­hez, hogy a két várost gya­korlatilag egyetlen agglome­rációnak kell tekinteni. Mindez nem azt jelenti, hogy Komló nem fejlődik, s nem lesz ott szebb és jobb az élet 2000-ben, mint ma. De ha a távlatokat tekint­jük, valóban kedvezőbbek Mohács lehetőségei, s hogy miért azok, azt korunk víz­éhségével kell magyarázni. Miért fejlődik gyorsan Mohács? Ahhoz, hogy Mohács pers­pektíváit világosan lássuk, vessünk egy pillantást az or­szág térképére. Menjünk vé­gig gondolatban Budapest és Komárom között, a Duna mentén! Mit látunk? Ipar-­­ telep ipartelepet ér, olyan Duna-parti falvak — Nyer­gesújfalu, Lábatlan, Almás­füzitő stb. — füzére követi egymást, amelyeket a szó megszokott értelmében már nem is lehet falvaknak ne­­­­vezni. Ezek már miniváro­sok, maholnap egyetlen ipa­ri településhalmazzá válik az­­ egész környék. S mit látunk a Duna alsó szakaszán, tehát Dunaújvá­rostól lefelé? Némi túlzással mondva: háborítatlan falusi­as idillt. Az északi Duna-­ szakasz zsúfolt, a déli ki nem használt, nem véletlen tehát, hogy az Országos Tervhiva­tal vezetői a közelmúltban azt hangoztatták egy sajtó­­tájékoztatón, hogy a követ­kező évtizedek iparosítási programjának jelentős része a déli Duna-szakaszon fog lezajlani. Ugyancsak az OT- ben közölték, hogy már most is helyet keresnek a déli sza­kaszon egy 150 ezer tonna évi kapacitású cellulózgyár­nak, s azt követi még több más is. Hogy Mohács, Baja, vagy más lesz-e a kiszemelt hely, azt persze még nem tudni. Egy viszont bizonyos: ez a program pezsdítően fog hatni Mohácsra. Nem látszik túlzottnak a VÁTI ama fel­tevése, hogy Mohács az ez­redfordulóig országos jelen­tőségű ipari központtá ala­kul, s Pécs legjelentősebb ipari ellenpólusává válik. Az elmúlt 100 év alatt alig nö­vekedett Mohács lakossága­­­s annak a korszaknak múl­hatatlanul vége. Közismert, hogy Pécs ipari struktúrája is egyoldalú, s ha nem is komlói arányú, de jelentős átalakításra lesz szükség. A város közgazda­­sági fekvése elég kedvezőt­len, mert távol van Pesttől. Tatabányán például vagy féltucat pesti gyáregység te­lepült le az elmúlt években, mert közel fekszik a fővá­roshoz. Nyilván, valamikép­pen ellensúlyozni kell a tá­volságból eredő hátrányokat. Egyébként ez a téma is szó­ba került az Országos Terv­hivatal közelmúltban meg­tartott sajtótájékoztatóján. Kérdésemre válaszolva Kö­böl József, az OT főosztály­­vezetője elmondotta, hogy ismerik és méltányolják ezt a problémát, s az öt megyei város közül egyedül Pécs kap preferenciát. Csak a jövő döntheti el, hogy elegendő lesz-e ez a preferencia. Egy biztos: Pécs ipari struktúrájának átalakí­tása még ma is nyitott kér­dés, a VÁTI tanulmánya nem tud — pontosabban: nem is tudhat — kielégítő választ adni erre a problé­mára. Ezt az alapvető kér­dést Baranya megye 1972- ben készítendő távlati fej­lesztési tervében kell majd tisztázni. Magyar László — Emberek egészségügye a tudományos és technikai for­radalomban. Ezzel a címmel tart előadást dr. Bakács Ti­bor, az OKI főigazgatója 23- án délután 17 órai kezdettel a MTESZ klubban. Az össze­jövetelt a TIT egészségügyi szakosztálya rendezi. Közúti Igazgatóság üzemének dolgozói lemossák, megtisztítják a szennyeződésektől a 6-os út mentén a korlátokat, oszlopokat majd ezt követően újrafestik a fehér részeket és a fekete sávokat. Erb János felvétele A választásokat üdvözölve kommunista műszakok A választásokat üdvözöl­ve, a lenini évforduló tisz­teletére sok üzemben, gyár­ban társadalmi munkafel­ajánlást tesznek a dolgozók — kommunista műszakok­ban vesznek részt A Mecseki Szénbányák valamennyi termelő és a termelést közvetlenül segí­tő — kiszolgáló üzemek — munkahelyén 24-en tarta­nak kommunista szomba­tot. Hozzávetőlegesen két­ezer-kétezer-hatszáz bá­nyász munkájára számíta­nak. A munka ellenértéké­nek jelentős részéből viet­nami segélyakciókat szer­veznek, a többit a KISZ- alapszervezetek anyagi hely­zetének javítására fordít­ják. Az elmúlt héten a mecse­ki ércbányászok két üzemé­ben tartottak jól sikerült kommunista szombatot. Az Ércdúsító üzemben közel kétszáz ember dolgozott. Az üzem területét parkosítot­ták, vezetékhelyeket ástak ki, az üzemi labdarúgó­ pá­lya felújításán dolgoztak. A Münnich-brigád a Csertetői Gyermekotthonban a játé­kokat javította, parkosított, festett. A IV-es Bányaüzem­ben szintén összejöttek a dolgozók , az üzem kör­nyékét csinosították. Ugyancsak jól sikerült az építőgépgyártók szombati plusz-munkanapja. A KISZ- szervezet főleg a fiatalok munkájára számított, de szinte minden korosztály képviseltette magát. A mun­kanap megszervezése köve­tendő , sok ötletet adhat más vállalatnak is. Reggel 6-tól 12-ig tartott a mű­szak, majd a gyár KISZ- szervezete ebéden látta ven­dégül a munkásokat — este pedig hangulatos családi est zárta a napot. A kommu­nista szombat bevétele kö­zel 80—100 ezer forint volt, mely összeget a KISZ cél­jaira fordítják. A tavalyi jól sikerült „egymillió vetés” után az idén sem maradhat el a kommunista szombat meg­rendezése a Hirdi Kender­fonóban. A gyár KISZ-szer­­vezete a munkanapot a vá­lasztások után rendezi. A jelenleg dolgozó három mű­szakból egy — erős — mű­szakot szeretnének kialakí­tani. Közel 300 fő részvéte­lére számítanak. A Beruhá­zási Vállalttól a pécsi Bajcsy-Zsilinszky utcában kaptak egy lebontásra ítélt házat A bontást a fonó és a cementipari kiszesei vég­zik. Az így nyert téglából viszont Hirden a község számára egy óvodát építe­nek a társadalmi munká­ban. Mi történt a Műszaki Főiskola kollégiumában?­­ Egy döntés tanulságai Elmúlt dolgokat nem szí­vesen emlegetünk. Olykor mégis elkerülhetetlen szembe nézni már lezárt tényekkel. Kezdem az elején: A Pol­lack Mihály Műszaki Főiskola kollégistái közt szinte „palo­taforradalmat"’ váltott ki a főigazgató — a főiskolai ta­náccsal egyetértésben hozott — intézkedése. Eszerint — ideiglenesen — megszűnt a koedukáció és ezzel együtt a fiúk és a lányok egymás lakószobájába való látogatá­sának kialakult rendszere is. A fiúkat egységesen áttele­pítették az új tízszintes diákotthonba. A lányok ma­radtak a régi­ épületben, az időközben Pestről (a fiúk he­lyére) érkezett másodéves lányokkal együtt.­­Egymással — a lakószobák kivételével — valamennyi régi és új teremben, helyiségben válto­zatlanul találkozhatnak. Ilyen pedig bőven akad, beleértve a játék- és klubtermeket, a rajz- és egyéb tanulószobá­kat s az új épület szintjein a társalgókat, tv-vel és ké­nyelmes fotelokkal). A főigazgató indokai ké­­zenfekvőek, nevelési szem­pontból helyesnek bizonyul­tak. Miért­? Juhász Jenő fő­igazgató a következőket so­rolta el: 1. A februárban Pestről érkezett mintegy kétszáz hallgató jó egyharmada lány. Az új diákotthonban az épí­tőipar késése miatt meleg­vizet egy ideig egyáltalán nem tudtak biztosítani a szo­bákban. A lányhallgatókat következésképp csak a régi kollégiumban helyezhették el. 2. A régi kollégiumban fiúk és lányok egymás szobáit este 9-ig látogathatták, együtt tanulhattak, készíthet­ték rajzaikat. Az alapvető konfliktust ennek a kedvez­ménynek a megszüntetése okozta. Jóllehet, aki egy csöppet is gondolkozik, meg­értheti, kérdéses, hogy a ki­alakult közösségi fegyelem tartható-e, amikor több száz, a kollégiumi közösséghez még nem szokott fiatal is be­járhat egymás szobájába. 3. A tanulmányi fegyelem érezhetően meglazult. Az el­sőévesek mintegy 30 százalé­kát eredménytelenségük miatt félévkor eltanácsolták. 4. Az új hallgatók meg­érkezésével az addigi közös­ség szocialista kollégiumi szintje, azaz minősítése au­tomatikusan megszűnt.­­ (Mindaddig, amíg az új kö­zösségben is sikerül kialakí­tani a belső önkormányzat kollégiumi jogait megillető színvonalat.) Mindezt részletesen ismer­tették mind az új, mind a régi hallgatókkal. Az ered­mény: egyfelől hosszú, egy­mást őrlő, éjfélekbe nyúló viharos „tanácskozások” az intézet vezetői, a diáktanács és a fölheccelődött hangadók között. Másfelől — és ez az egész ügy igen szomorú ta­pasztalata­ — bizonyos hall­gatók „S. O. S”-hangnemű névtelen levelek sorozatával keresték meg „az illetékese­ket”. Ami kifejezetten fel­háborító: „400 kétségbeesett hallgató” nevében illetve ilyen „aláírással”. Egyebek közt az MM és az ÉVM, továbbá a Magyar Ifjúság és a Magyar Rádió segítségét kérve „egekre kiáltó” sérel­mükben ... Egyszerű lehetne most el­intézni annyival, hogy ezek a fiatalok jó dolgukban kép­telenek mértéket tartani. Kár lenne azonban figyel­men kívül hagyni a történ­tek néhány fontos tanulsá­gát. Mindenekelőtt az igazság­hoz tartozik az is, hogy a fiatalokat nem tájékoztatták kellő időben. Magyarán szól­va rosszul időzítették a fő­iskolai tanács határozatának kihirdetését. A hallgatók na­gyobb része mintegy tízna­pos vizsga utáni szünetben otthon tartózkodott. Csak az utóvizsgások voltak jelen, amikor az intézkedés „ki­robbant”. A többség kész tényre érkezett vissza. — Tehát nem beszélték meg idejében és megfelelően a határozatot azokkal, akiket érintett. Ezzel lehetőséget nyújtottak néhány hőzöngő fiatalnak egy széles ható­körű hecckampányra. Nem vagyok híve szociális juttatásaink állandó emlege­tésének. Ezek oktatási rend­szerünkben a fejlődés tör­vényszerű velejárói. Mégis azt hiszem, nem ártana olsét­kor jobban, hatékonyabban tudatosítani, megismertetni­ a fiatalokkal a magyar állam áldozatvállalásainak mérté­két. Azt, hogy a jó szak­emberképzés érdekében kor­szerű, európai színvonalon minden elképzelhető feltételt biztosít a részükre. Úgy tű­nik, fiataljaink egy része egy kissé túl természetesnek tekinti ezt és a viszonylagos jólét, az átlagosnál több sza­badság közepette hajlamos minden ok nélkül is követe­lőzni.­­A fiatalok többsége 50—100—200—300 forint ét­kezési és szálláshozzájáru­lást fizet havonta. Ennél többet csak az igen jó anya­gi helyzetű szülők gyerekei térítenek. A többit az állam vállalja. Nem kevés rizikó­val. Példaként: az I. évesek 30 százaléka képességhiány és a fegyelem meglazulása miatt félévkor kibukott a fő­iskoláról.) A főiskola vezetői az ügy rendezése után úgy ítélték, hogy ami történt, nem te­kinthető destruktív indulaté és tudatos lázításnak. A rosszízű hangulatkeltés — vélt jogos sérelmük ürügyén — a tapasztalatok és a kellő tájékoztatás hiányának ered­ménye. Ezért nagyvonalúan és jó pedagógiai érzékkel még a hangadókkal szemben sem indítottak fegyelmit. Retorziók helyett a rend és a fegyelem mielőbbi meg­szilárdítására törekedtek az új diákbizottság és a KISZ se­gítségével. Sikerrel. A vihar hullámai viszonylag gyorsan elültek. Közvéleménykutatá­sok szerint a hallgatók 95 százaléka egyetért a hozott intézkedésekkel és a mara­dék 5 százalék is elfogadja azokat. A kedélyek megnyu­godtak, a fiatalok energiáikat a maguk és a közösség hasz­nára, a kollégium minősítés mielőbbi megszerzésére tö­rekszenek fordítani. Ez pedig magasfokú önkormányzati jogokat és kötelezettségeket jelenthet majd a felnőtté válás, a szocialista szakem­berképzés új pécsi műhelyé­ben. Wallinger Endre

Next