Dunántúli Napló, 1980. október (37. évfolyam, 270-300. szám)

1980-10-05 / 274. szám

Munkatársunk helyszíni riportja Modern favágók — A bal egyesnek kérem a kesztyűjét... Az ott fönt! A „bal egyes" persze nem vendég, hanem favágó, ponto­sabban erdei szakmunkás, kö­vetkezésképpen ez sem egy vendéglő vagy étterem, ha­n­em ügyes kis lakókocsi, amelynek falán több beépített szekrényke van, továbbá hossz­irányban egy asztal, ülőkékkel, aztán zománcozott tűzhely, prospektusokból kivágott szí­nes, mélynyomású képek, ame­lyek modern erdészeti gépeket ábrázolnak. A lakókocsi itt áll Görcsöny határában egy er­dei irtás szélén, masszív gumi­kerekeken, amelyet gépkocsira kapcsolva odavontatnak, ahol a következő munkaterületet ki­jelölik a brigád számára. Most például a pécsváradi erdé­szetből költöztek ide három­négy hétre a görcsönyi határ­ba. A Mecseki Erdő- és Fafel­dolgozó Gazdaság — szakkife­jezéssel élve — „lábon" vásá­rolt meg a szövetkezettől há­romezer köbméter fát, köbmé­terenként 400 forintért. A hely­színre Bobánovics László er­dőmérnök kísért ki — termé­szetesen terepjáró kocsival. — Mi lesz a fa sorsa? — Feldolgozzuk a Mohácsi Farostlemezgyár részére, ezzel a nagyszerű aprítórendszerrel, amit itt lát... A tisztáson dübörgő óriási — pirosra festett — gép a gabo­nakombájnhoz hasonlóan csápszerűen kihajló csövön át szinte kilöveli magából az ap­ró forgácsot, amely most már valóságos heggyé gyűlt föl a gép mellett. Ezt a forgácsot aztán a mohácsiak dolgozzák fel majd lemezzé. — Nagyon pontos szervezést kíván az egész munkafolya­mat. Csakis így gazdaságos a gép üzemeltetése — mondja a mérnök. — Milyen gyártmányú masi­na ez? — A gép amerikai, de egy kanadai farmer találmánya. Három ilyen aprítórendszer van hazánkban, egynek az ára tizenkétmillió forint. Négy-öt év alatt „kigazdálkodjuk" az árát . .. A gép neve: Morbark-22. A tulajdonképpeni fakiterme­lést három döntőpár végzi STIL-motorfűrésszel. Azért be­szélünk döntőpárról, mert egy ember nem, csakis kettő dol­gozhat a fűrésszel, biztonsági okokból. (A baltával történő nagyüzemi fakitermelés már a múlté.) Merkl István és Hock András egy kis mélyedésben dolgozik, rémisztő robajjal ros­­kad le az utolsó fa. Csak itt az utolsó, aztán fönt a völ­­gyecske peremén folytatják. Az a lényeg ennél a munká­nál, hogy a kidöntött fák a szállítás irányában feküdjenek, hogy a (szintén kanadai) Tim­­berjack-traktorok könnyebben egy nyalábba foghassák raga­dozó karmokhoz hasonló eme­lőjükkel. A cser- és gyertyán­fákat aztán — egyik traktorral — Németi Árpád vontatja föl a Morbark—22-höz. Mielőtt a gép behúzná az óriásfákat, a túlzottan széles terpeszű oldal­ágakét Müller József brigádve­zető befűrészeli kissé, így könnyebben tűnik el a rönk a gép „torkában". A Morbark —22 oldalnyílásán kihullik az ügyesen különválasztott lom­bozat és kéreg. És végül — amint már említettem — a má­sik végén kilövell a forgács, vagyis ennek a gépnek a vég­terméke. Végeredményben hat-nyolc tagú brigád dolgozik az aprí­tógép-rendszerben: a Morbark —22 a hagyományos fakiterme­lést megháromszorozza. A döntéstől kezdve úgy kell meg­szervezni a munkát, hogy a gépet folyamatosan kiszolgál­hassák legalább hat órán ke­resztül. Két óra szükséges a karbantartásra, üzemanyag­­feltöltésre, vagy például most éppen olajszűrőbetét-cserére. A gépet Király Vilmos gé­pésztechnikus kezeli, bár ez a képzettség nem okvetlenül fel­tétele a gépkezelői beosztás­nak, mégis jelentkezett erre a munkára. A szűrőcsere eléggé piszkos ténykedés, könyékig olajos, dehát istenem. — Most száraz a talaj, de hogyan viszi ki ezt a gépet, ha bejön az esőzés? Széttárja a karját. — Eddig még megúsztuk. Egyébként fogalmam sincs. El sem tudom képzelni, micsoda vontatóerőre lenne szükség. A lakókocsiban a „modern" favágók munkájáról, életéről beszélgetünk. Nehéz munka ez még most is, amikor a gépek már rég átvették a hagyomá­nyos „balta" helyét. Tizenöt esztendővel ezelőtt a Mecseki Erdőgazdaság fizikai állomá­nya 2700 fő volt, ma 2000 csu­pán, és mégis körülbelül 70 ezer köbméterrel többet ter­melnek évente, mint akkori­ban. A tél vagy az esős és hideg ősz kemény próbára te­szi a favágókat. Olyan üzem ez, ahol nincs „tető", azaz­hogy van: a magasságos ég­bolt. A gazdaság 90 fakiter­melő brigádja közül már vagy ötvennek van ilyen lakókocsi­ja, az elkövetkezendő években pótolják a többit, de ez is drá­ga mulatság: egy kocsi ára 60—70 ezer forint. Télen mun­kavédelmi rendelkezés írja elő, hogy mínusz 15 fok alatt már nem végezhetik a fadöntést, mert a fában levő nedv meg­fagy, nagyon gyorsan megpat­tan, bizonytalan a cser vagy a tölgy dőlési iránya. A gépek üzemeltetése is függ a hőmér­séklettől. Komolyabb hidegben a magyar gázolaj — éppen a magas terpentintartalma miatt — besűrűsödik, ledermed. — Milyen munkaköri árta­lom érheti a favágót? Németi Árpád mondja: — A Stíl-fűrésszel dolgozók vibrációs betegségre panasz­kodnak. Persze közel sem min­denki, csak aki hajlamos ,rá. A vibrációs betegség szív­­bántalmakat jelent. Bobánovics László erdőmér­nök mondja: — A motorfűrészgyárak egy időben arra törekedtek, hogy minél magasabb fordulatszá­mot érjenek el és csökkentsék a fűrészgép súlyát. Később rá­jöttek, hogy a gép okozta vib­ráció káros az egészségre. Ezért kísérletek folynak a vib­ráció csökkentésére. Például gumituskó beépítésére, vagy a fűrészgép markolatának fel­­gumizásával. Az eredmények eléggé biztatóak. Egyébként ha már kezdeti stádiumban ta­pasztalható szívbántalmakról panaszkodik bármelyik szak­munkásunk, az orvos — vizsgá­lattól függően — nem engedi tovább abban a munkakörben dolgozni. Kocsival hozzák délre a me­leg ételt. A Müller-brigád sze­rencsés helyzetben van most, mert meleg ételt kap, de a brigádok zöme még konzerv­­étellel kénytelen beérni. Ezt is melegítik a helyszínen, az em­lített lakókocsikban és a kon­­zervhez is megkapják a szoká­sos vállalati ebédtérítést. Min­den a szállítási távolságtól függ. Néha a munkahelyek olyan messzire — több tíz­­kilométerre! — vannak a kony­hától, hogy elvileg olcsóbb lenne, ha a brigád a pécsi Nádorban étkezne. De hát ugye ez mégsem megy. Rab Ferenc Fotó: Rapi Emília A Morbark-22 elnyeli a fatörzseket A Timberjack traktor nyalábba fogja a kidöntött fákat HÉTVÉGE 4. Hivatalok és emberek Korábban sokat sóhajtoz­tunk: bár a hivatalok, a külön­böző hatóságok, intézmények, no és persze a szolgáltató üze­mek is tudomásul vennék­, hogy az idő — a munkaidő — pénz... Ha valamelyest csök­kenthető lenne az a (óvatos becslések szerint is évi 600 mil­lió órára tehető) munkaidő­veszteség, amit „törtnapi ki­esések" címmel tartanak nyil­ván a statisztikusok, s aminek oka jórészt az, hogy menni kell a tanácshoz, az OTP-be, a biz­tosítóhoz; várni kell a szerelőt, a tüzelőt, s ki tudná felsorolni, hogy még ki mindenkit. Illetve: az esetek egy — és egyre na­gyobb — részében fogalmaz­zunk csak múlt időben, így pontosabb. Manapság már mehetünk — mehetnénk! — a napi munka végeztével is a hi­vatalba ... De nem megyünk. Mert megszoktuk? Mert nem tudjuk, hogy például a taná­csoknál, bizonyos napokon „nyújtott" műszakban várják és fogadják az ügyfeleket? Vagy mert a munkahelyek — esetleg­ maguk sem tudván a rugalma­sabb ügyfélfogadási rendről — változatlanul könnyen engedé­lyezik a napi néhány órás el­távozásokat? Igaz, a szolgáltató vállalatok változatlanul a termelő válla­latok munkarendjében dolgoz­nak, mondván — s tudom ezt néhány szolgáltató egység ve­zetőjével való beszélgetés­ből —, hogy ugyan mi jogon és mi módon „kényszeríthetnék" a munkavállalókat a „normális­tól” eltérő munkarendre? Hogy mi jogon? Netán an­nak jogán, hogy minden válla­lat saját maga határozhatja meg és írhatja elő a legcélsze­rűbb munkaidőrendet. És annak okán, hogy mégiscsak fejtetőre állított helyzet az, ha a terme­lő üzemek kénytelenek igazodni a szolgáltatóipar munkarendjé­hez, és nem fordítva. S hogy mi módon? Például: a Fővárosi Gázművek a háztar­tási készülékek kötelező ellen­őrzését naponta 8 és 14 óra között végzi. Erről a lakókat jó előre értesítik, az időpont megjelölésével. Ilyenkor az „él­­hetetlenebbje" egy nap sza­badságot kér, az „ügyesebbek" pedig néhány órai eltávozást. Legfeljebb nem jön az a szere­­telő időben, s ezért a műszak vége előtt jelenhetnek meg a munkahelyükön. Vagy még ak­kor sem ... A Gázművek azon­ban viszonylag könnyedén megoldhatná a problémát, ha például a berendezéseket el­lenőrző szerelők rugalmas mun­kaidőben, a kora reggeli vagy az esti órákban dolgoznának. Új formák, új módszerek je­lentek meg az ügyintézési gya­korlatban, ám az új lehetősé­gek jórészt kihasználatlanok S hogy miért, annak okát inkább az ügyfelek, illetve munkálta­tóik magatartásában kell ke­resni. A fővárosban például minden tanácsnál megszervez­ték a hetenként egy alkalom­mal este 6 óráig tartó ügyfél­fogadást. Túlzás nélkül mond­hatjuk: e napok késő délutáni óráiban a tanácsi ügyintézők szinte zavartalan nyugalomban várhatják a munkaidő végét Az ügyfelek nem jönnek... Olyannyira nem jönnek, hogy más városokban fel­­ is hagytak a nyújtott munkaidő-gyakorla­tával, mert a tökéletes érdek­telenség esetében minek is tar­tanának készenlétben egy ter­jedelmes apparátust. Hasonló tapasztalatokkal zá­rult az a — kísérleti jellegű — kezdeményezés is, hogy egyes tanácsok a vállalatokhoz kihe­lyezett államigazgatási szolgá­lat megteremtésével próbálták könnyíteni az ügyfelek dolgát. Nagyvárosokban ez persze ne­hezen járható út, mert az em­berek többsége másutt lakik, mint, ahol dolgozik. Ám, a kí­sérlet még ott­­ is szerény ered­ményekhez vezetett,­­ a szak­emberek szerint a megfelelő propaganda hiányában —, ahol egy településen belül egyetlen közigazgatási intézmény műkö­dik. Újabban a tanácsok (pa­naszügyekben az ügyészségek is) mind gyakrabban küldenek két időpontra szóló idézést, ám hiába. Sokan a munkaidő szempontjából kedvezőtlenebb — viszont a számukra kedve­zőbb­­ időpontban jelennek meg a hivatalokban. Mert a munkahely elengedi őket. S ugyanez a munkahely időről időre elkészíti a törtnapi hiány­zások statisztikáit, újra és újra megállapítva, hogy a helyzet csak nem változik. Az állami igazgatásban, egy sor szolgáltató jellegű hivatal­ban (például a takarékpénztá­rakban, a biztosító kirendeltsé­geinél) megteremtették a mun­­kaidőn túli ügyintézés lehető­ségeit. A meghosszabbított hi­vatali munkaidő, az ügyfélszol­gálat, a munkahelyekre kihelye­zett államigazgatási szolgálat, a rugalmas munkaidő esetle­ges elterjesztése, az ügykezelé­si eljárás lehetséges egyszerű­sítése ... minden egy-egy moz­zanata a hivatali munka és a szolgáltató tevékenység oly­annyira óhajtott és sürgetett racionalizálásának. Minden szervezési lépésnek szükségsze­rűen további következményei vannak: az új módszerek ru­galmasabban — és feltehetően gyorsabban — működő szerve­zeteket hoznak létre, a racio­nálisabban működő szerveze­tek pedig a munkamódszerek további ésszerűsítését és egy­szerűsítését kényszerítik ki. Vég­­ső soron tehát gyökeresen vál­tozhat az a ma már tarthatatlan szemlélet és gyakorlat, hogy alkalmazkodjék mindenki pél­dául az igazgatási rendszer — minden külső tényezőtől füg­getlenített — rendjéhez, és módszereihez. De ha egyszer változnak a módszerek és tágulnak a lehe­tőségek, miért nem vesszük észre, és miért nem használjuk ki? Vértes Csaba bemutatjuk: Tilhoff József alezredes A fegyveres erők napján szolgálati helyén, a Petőfi Sándor laktanyában vette át a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát Tilhoff József alezredes.* Harminc éve katona, huszon­nyolc éve tiszt. Vonásaiban hiá­ba is keresem a katonás ke­ménységet. Szerény, halkszavú, ötvenéves. Laktanyai irodájá­ban beszélgetünk, gyakran nyí­lik az ajtó, cseng­ a telefon, ügyes-bajos dolgokat intéz, jó­kívánságokat köszön meg. — A hivatásos, továbbszolgá­ló és a polgári állomány sze­mélyi ügyeivel foglalkozom már tizenkét éve, kívülállónak csi­p­­csup, számukra mégis a leg­nagyobb gondot jelentő ügyes­bajos dolgaikat igyekszem megoldani, örülök, ha sikerül. A Vas megyei Hosszúperesz­­tegről indult a fővárosba, szak­mát és megélhetést szerezni. A MÁVAG-ban kitanulta a moz­dony- és gépszerelő szakmát, párttag lett, művezetőként dol­gozott. Meglepődött, mikor pártszervezetében közölték: a néphadseregbe javasolják, tisz­ti pályára. Harminc éve került először Pécsre. — Ebbe a laktanyába vonul­tam be. Nézze, ezeket a nagy nyárfákat mi ültettük. Szidnak is azóta, mert nyáron tele van pelyhükkel az egész udvar, mintha havas lenne. — Milyen volt akkor a kato­naélet? — Márciustól októberig sá­tortábor, szalmazsák, a pénzből igencsak fillérezve lehetett ki­jönni tisztnek, kiskatonának egyaránt. Megszerettem a ke­mény, katonás életet. A Kossuth Tüzér Tiszti Iskolán avattak al­hadnaggyá 1952-ben, ott fog­tak pártmunkásnak. Másodszor 1954-ben jöttem Pécsre a Dó­zsa Gyalogos Tiszti Iskolára tü­zérelőadónak, honvédelmi is­mereteket is tanítottam a ta­nár- és orvosjelölteknek. Megismerkedett egy orvos­­tanhallgató lánnyal, összehá­zasodtak, albérletben kezdték, majd amikor a Dózsát áttelepí­tették Tatára, a fiatalasszony követte férjét. — Naponta vonatozott Buda­pestre az orvosegyetemre - so­sem fejezte be, de más isko­lákkal kárpótolta magát. Jöttek a „viharos” évek. Az ellenforra­dalom alatt karhatalmi szolgá­lat Budapesten, aztán ismét katedra az egyesített tiszti is­kolán, majd amikor a mostani alakulatom megalakult Buda­pesten, oda kerültem, azóta is náluk vagyok. Hívtak máshová is ... — Nem bánta meg? — Nem. Végigjártam a raj-, a szakasz-, s ütegparancsnoki posztokat, voltam oktató, had­műveleti tiszt, megbízott tüzér­­főnök, gyakran költöző és csa­ládját alig­ látó apa. Azok kö­zött lehetek, akikkel már sok időt töltöttem­ együtt, legtöbb­jüket tanítottam is. Az emberi kötődés és a jó közösség sok mindenért kárpótol. — Ki a jó hivatásos katona? — Aki elhivatottságot érez e pálya iránt, és e szerint él, cselekszik, aki másoknak is se­gít, hogy megismerjék, meg­szeressék a katonaéletet, aki biztos családi „hátországgal” bír. A mi alakulatunkhoz szíve­sen jönnek, és tőlünk nem szí­vesen válnak meg tisztek, tiszt­­helyettesek. Nálunk a szaktu­dáson és az emberségen van a hangsúly. És az sem utolsó szempont a hivatástudat kifej­lődésében, hogy munkánkat a társadalom­ is elismeri, megfe­lelően jutalmazza. Nehéz elkanyarodni a hiva­tásától, tudom, hogy nála a szorgalmat szorgalom követte: munkában, tanulásban, önkép­zésben. — Magánemberként mire vit­te? — Fiam szakmunkás, lányom bolti eladó és anya, a kisuno­­kám fél éves. Van egy kis gyü­mölcsösöm itt a közelben és egy nyolcéves Zaporozsecem. Most voltunk Bulgáriában üdül­ni. Jövőre szeretnénk Ladára befizetni, hogy az unokát is vi­­hessük kirándulni, utazgatni. Vonásaiban hiába is kere­sem a katonás keménységet. Nála a szorgalmat szorgalom, az emberséget segíteni akarás követi. Tilhoff József alezredes most harmadízben kapta meg a Haza Szolgálatáért Érdem­érem arany fokozatát. Murányi

Next