Dunántúli Napló, 1986. október (43. évfolyam, 270-300. szám)
1986-10-25 / 294. szám
* * Heti jegyzetünk Szenzációk Mi volt a hét szenzációja? Az, hogy nem volt szenzáció. Legalábbis nagy horderejű, megdöbbentő, az egész közvéleményfigyelmét felkeltő nem. Apróságok voltak. Például: kikapott a Rába Torinóban. Hogy ez nem szenzáció, hanem akár előre is elkönyvelhető tény volt? Lehet. De aki olvasta Gellei Imre nyilatkozatát a Magyar Hírlapban („...az AC Torino kiverésével folytatni akarjuk kupaszereplésünket."), akkor ugyancsak értetlenül nézte a képernyőt szerdán este. És elgondolkodhatott azon, honnét táplálkozik némely esetekben a realitásoktól elrugaszkodott optimizmus? És kinek kívánnak ezekkel szolgálatot tenni? •Ilyen szempontból mennyivel reálisabb Komora Imre szövetségi kapitány, aki a Sturm Graz elleni edzőmérkőzés után nem rejtette véka alá elégedetlenségét. Jó volna mielőbb elfelejteni a második félidőt — mondta. Bizonyára szeretné már maga mögött tudni a görögök elleni válogatott mérkőzést is. Valószínűleg sokan vannak, akik szeretnének néhány évvel idősebbek lenni, már csak azért, mert talán addigra a javulás jelei dominálnak ,merjd a hazai futballban. Jó volna persze minden napra egy Szenzációs jó hír. Dehát nem jut minden napra. Mivel tartsuk izgalomban a közönséget? Olyan „szenzációval”, amilyen van. Dunai Antal ügyével például. Végül is lezárult, „kölcsönös megegyezéssel”. Egybiztos: ilyen jó sajtója talán még nem volt hasonló szerződésbontásnak. Az egykori bajai—pécsi—újpesti gólgyárostól pedig még fénykorában sem jelent meg annyi terjedelmes írás, mint mostanában. Most már csak azt várjuk, milyen változások következnek ezután. Soha többet nem mondanak fel edzőknek? Dehogynem. Hiszen mindennap olvasni ilyesmiről asportújságban. Például Mészöly Kálmán is lemondott. Mert a csapata hazai veresége után háromtagú intézőbizottságot (válságstábot?) hozott létre a klubja és a jövőben az állítja össze a csapatot. Elegánsan csinálták, meg kell hagyni. A híres mesternek így módjában áll megsértődni, lemondani - úgy távozhat, mint egy megbántott Caesar. Dehát a lényegen ez nem változtat, csak kendőzi. Viszont lényeges változás állt be a ZTE másik ügyében, ami miatt már többen lemondtak az elmúlt héten. Hírt adtunk róla, hogy többmillióshiányt fedeztek fel az egyesületnél, de a fegyelmi vizsgálat lefolytatását nem tartják indokoltnak. Most újabbhírt olvashattunk: mégis lesz fegyelmi eljárás. Végtére is nem kis összegekről van szó, azok csak felelőtlen gazdálkodás miatt úszhattak el. A felelőtlenségért pedig ■mindig felelős valaki, vagy valakik. -K Labdarúgás és más sportágak Tömegsport Szigetváron és környékén Muszala: játékos csábítás a testedzésre Mozgalmas napjai vannak mostanában a szigetvári testnevelési és sportfelügyelőségnek. Nemcsak azért mert a felügyelőségnek otthont adó épület is a megújulás időszakát éli, de azért is mivel a felügyelőségen - a csendes nyári napok után - ismét teljes gőzzel halad a különböző szintű bajnokságok, sportversenyek szervezése, irányítása. Megismerve a Kákonyi Tamás által vezetett csoport munkáját elmondhatjuk: a megyében bizony csak a jéghegy csúcsát látják abból a tevékenyből, abból a rendszeres munkából, amit Szigetváron és környékén a sport területén kifejtenek. Mivel ezúttal a „jéghegy” csúcsa a minőségi szakosztályok eredményét jelentik, legfeljebb csak azokról van némi elképzelése a Baranyában sportot figyelemmel kísérőknek. Márpedig a felügyelőség tevékenységének 90 százalékát a „víz alatti" terület jelenti. Akárcsak a megye más területein, Szigetváron és környékén is a labdarúgás a legnépszerűbb sportág. S jóllehet a területet csupán két együttes, a Szigetvár és a Sellye képviseli a labdarúgásunk harmadik vonalában, az alsóbb osztályokban bő utánpótlásról számolhatnak be a sportágat irányító szakemberek. A megyebajnokság I. osztályában három csapat: Bükkösd, Drávátok és a Szentlőrinc képviseli a Baranya nyugati részét, ám a megyei II. osztályban már 6 együttes verseng a pontokért. Ami pedig a legkisebb , hivatalos megnevezéssel: társközségek !- települések labdarúgását illeti elmondhatják, hogy alig akad község, ahol ne működne csapat. A városkörnyéki bajnokságban 13 együttes küzd, s csak azért nem 14, mert Bodát a jobb közlekedési lehetőségek miatt, Pécs város környéki bajnokságba osztották be. Ám, hogy még mindig van fejleszteni való terület bizonyítja az, hogy éppen az ősz kezdetén alakítottak labdarúgócsapatot Almamelléken és Zádoron, amelyek ráadásul máris jól szerepelnek a városkörnyéki bajnokságban, hiszen a 7. forduló után Zádor 10 ponttal a 4., míg Almamellék 3 pontjával a 11. helyen állt. Ugyancsak 14 csapatot számlál a városi kispályás labdarúgó-bajnokság, amelyen üzemek, intézmények együtteseikergetik hetente a labdát. Mindezt alapul véve, nem meglepő,hogy a városban működik a megye egyik legeredményesebb tehetségkutató csoportja, amelyik tevékenységének eredményeként évről évre új és új arcok kerülhetnek a különböző korosztályú edzőcsoportokba. Ez a magyarázata annak is, hogy éppen innen választottak vezetőt a közelmúltban a megyei utánpótlás bizottság élére Csik Jenő pedagógus személyében. Mindez azt sugallná, hogy a labdarúgáson kívül nem is létezik más sportág, amelyik képes volna megmozgatni Szigetvár és környéke fiataljait. Márpedig van. Mindjárt a labdarúgás után kívánkozik említésre az, hogy Pécsen kívül egyedül itt tudtak városkörnyéki bajnokságot szervezni a női kézilabdázóknak. Nos, a nyolc csapatot számláló osztályban éppen most folynak a helyosztó mérkőzések kuparendszerben, odavisszavágókkal. Az első helyért Sellye és Szentegát, a harmadikért Nagypeterd és Szentlászló, míg az ötödik helyért Bicsérd és Kétújfalu együttesei küzdenek. A bajnokság győztese jogot nyerhet a megyebajnokságban való indulásra. Ám nemcsak kézilabdában van lehetőségük sportolni a város és a környékén lakó lányoknak-asszonyoknak. Részt vehetnek az asztalitenisz küzdelmekben is. A férfiaknál például 12 csapatot számlál a bajnokság, amelynek éllovasai a Királyegyháza és Drávátok triói. Szép eredményekkel hívják fel magukra a figyelmet a környék atlétái és sakkozói ■is. A nyári spartakiábon például Karsa Tibor (Kétújfalu) magasugrásban országos 2. helyezést, míg a sakkban Pais Belőné (Patapoklos) révén ugyancsak országos ezüstérmet szereztek. A tömegeket azonban ezen sportágban is az általános iskolák biztosítják. Figyelembe véve a helyi körülményeket dicsérte, hogy a 23 áltató női iskolából 15, valamennyi felügyelőség által szervezett versenyen képviseltette magát. Az úttörő olimpiai pontversenyben a szigetvári Lenin lakótelepi iskola szerezte a legtöbb pontot 159- et, 2. helyen Nagypeterd végzett 138, a harmadikon a Szigetvár I. 134, míg a 4. helyen a Szentlőrinc uttas iskola 130 ponttal. S, hogy nem ülnek babéraikon a város sportot szervező és irányító társadalmi munkások bizonyítja az, hogy a Lenin lakótelepen helyi sportcsoportot, a város természetbarátainak közel 200 főt számláló természetjáró csoportot hoztak létre, és idén másodszor is megrendezték a Zrínyi-napok alkalmával a régi népi sportvetélkedőket felelevenítő tömeg sportnapjukat, amelyen immár nemcsak kisdiákok, de a felnőttek is beneveztek a meghirdetett bajnoki címekért. A Műszála játékok sikere a biztatás a szervezőknek arra, hogy tovább folytassák, keressék a lehetőségeket a rendszeres testedzés népszerűsítésében. Kapu László Nagy harcot vívtak a falusi spartakiád Szigetvár környéki döntőjében a Szentegát és a Kétújfalu női kézilabdázói. Ezúttal a szentegátiaknak sikerült győzni. GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ KÖZGAZDASÁGI EGYETEMI VAGY SZÁMVITELI FŐISKOLAI VÉGZETTSÉGŰ dolgozót keres a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, (7623 Pécs, Köztársaság tér 7.) PÉNZÜGYI-SZÁMVITELI VEZETŐI munkakörbe. Jelentkezés a pénzügyi és számviteli osztályvezetőnél. A PÉCSI IFJÚSÁGI HÁZ a magyar—történelem és matematika—fizika tantárgyakból egyetemi felvételire előkészítő tanfolyamot szervez A tanfolyam 60—60 óra tantárgyanként Érdeklődni a 11 511-es telefonon, illetve az Ifjúsági Házban lehet. Jelentkezési határidő: november 1. A hétvége sportműsora Október 25., szombat: LABDARÚGÁS. Területi bajnokság: Sellye—Kisdorog, Sellye, 10.30, MÁV NTE—Siklós, Nagykanizsa, 13.30. Megyebajnokság: Pécsi Kinizsi-Drávaszabolcs, Kovácstelep, 10.30, Universitas PEAC-Pécsi Hunor, Pécsújhegy, 10.30, Pécsi BTCPécsi Postás, Bőrgyár-pálya, 14.00. KÉZILABDA, NB I. B. nők: PMSC —Székesfehérvári KOFéM, Városi Sportcsarnok, 14.00, férfiak: Komlói Bányász—KÖZGÉP -SE, Komló, Városi Sportcsarnok, 14.00. TÁJFUTÁS, Meteor Kupa, Petőcpuszta, 9.30. MOTORCSÓNAK. Világcsúcsjavítókísérletek, Deseda-tó, 10.00. TÖMEGSPORT. Szolidaritási Kupa kispályás labdarúgó- és kézilabdatorna. Komló Városi Sportcsarnok, 9.00. RÖPLABDA. NB II. férfi: Steinmetz SE—SAÉV, Eszék u., 12.00. Október 26., vasárnap: LABDARÚGÁS. NB II. Ganz- MÁVAG—Komlói Bányász, Budapest, 13.30, Olajbányási-Veszprém, Nagykanizsa, 13.30, SBTC—Kaposvári Rákóczi, Salgótarján, 13.30, Szekszárdi Dózsa—Diósgyőr, Szekszárd, 13.30, Baja—Bp. Volán, Baja, 13.30. Területi bajnokság: Bólyi MEDOSZ -Szigetvár, Bóly, 13.30, Marcali- Mohácsi Új Garázda Tsz SE, Marcali, 13.30, D. Vasas—PVSK, Dombóvár, 13.30, H. Táncsics-Bonyhád, Kaposvár, 13.30, Paks—Mázaszászvár— Bányász, Paks, 13.30, Nagyatád —DVMSE, Nagyatád, 13.30. Megyebajnokság : Steinmetz SE—Vasasi Bányász, Postás-pálya, 10.30, Villány—Szentlőrinc, Villány, 14.00, Harkány—Pécsi Zsolnay, Harkány, 14.00, Újpetre-Somberek, Újpetre, 14.00, Beremend— Drávátok, Beremend, 14.00, Geresdlak-Bükkösd, Geresdlak, 14.00. KOSÁRLABDA. NB I. nők: MTKVM—PVSK, Hungária krt. 10.30, férfiak: Dombóvár-PVSK, Dombóvár, 11.00. KÉZILABDA. NB I. férfiak: PMSC —Várpalotai Bányász, Pécs, Városi Sportcsarnok, 11.00. TAJUTAS. November 7.-i emlékverseny: Zobák-puszta, 9.00. RÖPLABDA. NB II. nők: Pécsi VM—Kaposvári Sportiskola, 6z u., 11.00, férfiak: U. PEAC-Szombathelyi Tanárképző, POTE-csarnok, 13.00. TÖMEGSPORT. Jubileumi futóverseny, Pécs, Szuperett Áruház, 9.30. Szolidaritási Kupa, terembajnokság, Komló, Városi Sportcsarnok, 9.00. Labdarúgó HÍD II. A Komló folytatja? Alaposan belelendült a labdarúgó NB II-ben a Komló. A bányászlegénység a legutóbbi öt fordulóban 9 pontot gyűjtött, felküzdve magát ezzel a középmezőnybe. A csapat most nyújtja azt, amit már korábban is vártunk — mondta Prohászka István, az egyesület elnöke. — Egyre inkább beérik a kemény munka és lassan elmondhatjuk magunkról, hogy bármelyik ellenfelünkkel szemben képesek vagyunk a helytállásra. Továbbra is az a legfőbb célunk, hogy meghatározó szerepet játsszunk az NB .Il-ben. Az elnök azt várja, hogy a veretlenségi sorozat nem szakad meg vasárnap a Ganz- MÁVAG otthonában sem. A fővárosiak eddigi hazai mérlege eléggé vegyes, hiszen 4 győzelem és egy döntetlen mellett a Metripondtól, 5-0-ra, a Veszprémtől 2-0-ra kikaptak. A bányász hasonló bravúrra készül. Nehezíti helyzetüket, hogy a Szarvason arcsérülést szenvedett Takácsot szerdán megműtötték és a jelek szerint az ősszel már nem léphet pályára az eddigi házi gólkirály. Kiújult a balhátvéd Barta achilles-ínsérülése is, így ő sem játszhat. Rónai István edző a Menyhárt Miklós, Schulteisz, Gallai, Papp dr. Dárdai, Zrínyi, Hohmann, Katona - Réfi, Varga összetételű kezdő csapatot tervezi pályára küldeni. G. G. Fókusz A számok tükrében A 13. Ganz-MÁVAG-Komlói Bányász találkozó: Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Komló szemszögéből: 12 6 1 5 10-9 13 Csak a Kőbányai úton: 6 114 3-63 Az előző bajnokság összesített eredménye: 2 1-12-22 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményeiből: 1966-os 0-1, 1968-as 0-0, 1973-74 0-1, 1974-75 1-0, 1976- 77 2-3, 1985-86 0-1. Komló a győzelmét 1975. április 13-án a következő összeállításban érte el: Buús - Kovács (Ladó), Keller, Tallósi, Pál,Csordás I. — Lingl, Kiss, Bányász — Kolesánszky, Cs. Kovács. Góllövő: Pál. A következő játékosok rúgtak gólt a Ganz-MAVAG-nak a Kőbányai úton: Pál, Farkas és Róth. A két csapat jelenlegi hazai, illetve idegenbeli mérlege: Ganz- MAVAG jelenlegi hazai mérlege: 7 4 1 2 14-10 9 Komlói Bányász jelenlegi idegenbeli mérlege : 7 1 2 4 7-15 4 Lehel Jenőné Kézilabda NB I. Pontvesztés négy másodperc alatt Elektromos-PMSC 29-29 (15-18) Fáy utca, 300 néző. V.:Brecska, Szabó. PMSC: Tóth — Vörös 1, Füzesi 6, Kakas 4, Putics 12, Perger 1, Takács 5. Cserék: Jedlicska (kapus), Kovácsevics.Edző: Koleszár György. Mintegy a vasárnap pécsi vereséget feledtetve kezdtek a Tromos otthonában a pécsiek. A félidő közepére négygólos előnyre tettek szert (9-5), s jóllelhet ahazaiak mindent elkövettek az előny csökkentéséért, a piros-feketék vonulhattak 3 gólos előnnyel pihenni az öltözőbe. Szünet után tíz percen át tovább növelte előnyét a vendég együttes, olyannyira, hogy a 40.percben már 22-17-re elhúztak. Ekkor azonban jött a már-már rendszeres rövidzárlat, és az ötgólos előnyt (amit 40 perc alatt sikerült a pécsieknek kiizzadniuk), ahazaiak negyed óra alatt behozták. Az 55. percben már 28-27-et mutatott az eredményjelző. Mindkét gárda szorosra fogta a „gyeplőt”,mert az utolsó 5 percben már csak 2-2 gól esett, ám nem akárhogy. 18 másodperccel a végső sípszó előtt, 29-28-as pécsi vezetésnél Kakas törhetett egyedül a Tromos kapujára, ám elejtette a labdát, amiből az ellentámadás során szabaddobást harcoltak ki a bordó-sárgák. Mindössze négy másodperc volt még vissza, amikor Ursuly a felállt falat átlőve kiegyenlített. A pécsiek, akik a mérkőzés nagyobb részében jól játszottak, immár ki tudja hányadik pontjukat herdálják el az utolsó percekben. A budapesti döntetlennel a PMSC-legények csak tovább bonyolították a tabella alakulását, amelynek végső alakjához nagyban hozzájárulhat a holnap Pécsett a Várpalotai Bányász ellen lejátszandó mérkőzés végeredménye. Éppen ezért nem mindegy, hogy milyen idegállapotban lépnek majd parkettre a városi sportcsarnokban. A pécsi csapatban Putics, Kakas és Füzesi játszott jól, míg a hazaiaknál Molnár 8, Kovács Mihály pedig 7 góllal volt a legeredményesebb. Birkózó-vb Nagyüzem a második napon * Pénteken nagyüzem volt a Budapest Sportcsarnokban a 35. kötöttfogású biflázó vb második napján. A csütörtökön öt súlycsoportban megkezdődött világverseny a további öt kategóriával egészült ki. Korán reggel az 52, 62, 74, 99 és 130 kg-osokat mérlegelték,sorsolták össze. Nyolcvanhárman álltak mérlegre. Nem nevezhető balszerencsésnek a magyar csapat. Bíró László (52 kg) szabadfogású ezüstérme után a klasszikus fogásnemben is rajtolt. Agán a bolgár világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Krumov, valamint az Európa-bajnoki ezüstérmes román Csizmás áll. Sípos Árpád (62 kg), az idei Európa-bajnok a világbajnoki ezüstérmes lengyelt Klozikkal találkozott, de elkerülte az Európa-bajnok szovjet Madzsidovot és a világbajnok bolgár Vangelovot. Dunántúli naDió Az MSZMP Baranya Magyar Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombos Jani Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: dr. Jódi János Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf.1 -134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex:12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizetheti bármely hírlapkézbeszti postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1., — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra?43.- Ft negyedévre 129.- Ft eglévre 516.- Ft ^idexszám: 231151 •SIM $