Új Dunántúli Napló, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-14 / 38. szám

2 1 1 Hegyet mozgat, hegyet tart így tíz év távlatából talán bevallhatom: az első napok­ban, pécsiként nem teljesen értettem, mi is a bajuk a pécsváradiaknak, hosszúhe­­tényieknek. Igen, építenék a katonai lokátort, de ott vannak valami bazsarózsák. Ennyi. Hm, de beszélgetve a helyiek­kel­­ meg egyre többször bejárva a hegyet - nagyon hamar rádöbbentem, hogy a Zengőn nem csak virágok, fák vannak. Hanem ott van minden gyomorgörcsös távol­ba tekintés, amikor az ősök az őrhegyről lestek, jön-e az ellenség. Ott van minden szerelmes pillantás, ami a hajnal első sugaránál esett a kedvesre. Ott van minden gyerek kacaja, aki lepkét ker­getett a csúcson. S ez vész el örökre, jóvátehetetlenül, ha megépül a lokátor. A Zengő többé nem lesz Zengő, s emiatt állt egymás mellé számos olyan ember, aki tudta, mivel tartozik az ősöknek és mivel a gyere­keknek. Aki tudta, a Zengő már ott állt, amikor róla még nem is hallottak, s ott kell állnia akkor is, ha ő már nem lesz ezen a vilá­gon. S a Zengőnek Zengőnek kell maradnia. Emiatt állt egymás mellé világnézet­től függetlenül az orvos, a grafikus, a tanár - s a töb­biek, vállat vállnak vetve. Tíz évvel ezelőtt, a hóban, a farkasordító hidegben szó szerint így álltak. Vállat vállnak vetve, velük szemben ott tornyo­sult a Hatalom, pénzzel, erő­vel. De ott állt makacsul egy maroknyi civil, nem csak reménykedve, nem csak bizakodva, hanem azzal a biztos tudattal, ha az ég a földdel összeszakad, a Zengő akkor is megmarad. Mámo­­rító, tiszta, szabadon lélegző pillanat volt. S kézzelfogha­tó, látható, érezhető valóság lett a mondat: a hit hegyeket mozgat - de ha kell, meg is tart. JEGYZET1 NYAKA SZABOLCS MMN BARANYA A Zengő-csatára emlékeznek évforduló Sólyom László, Lányi András és Illés Zoltán is túrázik PÉCSVÁRAD-HOSSZÚHETÉNY Tizedik alkalommal rendezik meg a Zengő-csata emlék­túrát és emlékkonferenciát szombaton. Hajdú Zs. A Civilek a Zengőért Mozga­lom tizedik alkalommal rendezi meg február 15-én a Zengő-csa­ta emléktúrát, amelyen részt vesz Sólyom László volt köz­­társasági elnök, Lányi András író, környezetfilozófus és Illés Zoltán környezetvédelmi állam­titkár is. Mint az ismert, 2004 februárjában helyi civilek, a Greenpeace és a Védegylet kör­nyezetvédői testükkel védték a Zengő fáit a kivágástól, megaka­dályozva ezzel a katonai lokátor telepítését. A túra szombaton 10 órakor indul Hosszúhetényből, a Kos­suth Lajos utcai kőbányából, illetve Pécsváradról, a Kossuth térről. A két csoport délben a Zengő-csúcson találkozik, ahol dr. Bíró Ferenc, Pécsvárad pol­gármestere mond köszöntőt. A csúcsról leérkezve, délután fél háromtól a hosszúhetényi kul­­túrházban megtekinthető Csiz­madia László Zengői Harckép­­csarnok és Györffi Mihály Az én Zengőm című alkotása. Ezt követően, 15.45-kor kezdődik az emlékkonferencia, amelyen Mészáros Gyula ezredes tart elő­adást. Koltay Erika néprajzku­tató, filmrendező előadása után Lányi András egyetemi docens a Zengő-mozgalom társadalmi hatását mutatja be tíz év távlatá­ból. Délután fél 6-tól három Zen­­gő-filmet is vetítenek. A győzelem pillanatai 2004 februárjában: a biztonsági cég emberei elvonultak a Zengőről A februári napon a markolók is megjelentek a hegyen A Greenpeace is besegített A NATO-radar végül Medinán épült fel a zengő-hegyi csata a környe­zetvédők és a környező települé­sek lakóinak akciója volt 2004. február 13-án, ennek során megakadályozták, hogy a faki­vágó munkások biztonsági őrök kíséretében megkezdjék a Zen­­gőre tervezett NATO-lokátor épí­téséhez szükséges munkát. Az akció során a környezetvédők nem szálltak szembe a biztonsá­gi őrökkel, ehelyett testükkel védték a kivágandó fákat, és amikor közülük valakit elvon­szoltak, azonnal más állt a he­lyébe. Volt, aki fához láncolta magát, más a fakoronában fog­lalt el „őrhelyet”, később az akkori kormány le­mondott arról, hogy a Zengőn építse fel a lokátort, az új hely­szín a Tubes lett. Mivel ezt is sok kritika érte, 2007. március 2-án a lokátorról Pécsett nép­szavazást tartottak, ám hiába győztek az ellenzők, az a rész­vételi arány miatt eredményte­len lett. A további tiltakozások miatt végül a kormányváltás után új helyszínt jelöltek ki, a radarállomás a Tolna megyei Medina közelében épült fel. Helyi civilek és környezetvédő aktivisták, mint régen az őrtüzeknél 2014. FEBRUÁR 14., PÉNTEK HÍREK Pécs február 15-én, szom­baton tartja következő túrá­ját a Napüdvözlet Egyesület. A túra délelőtt fél tízkor indul a Dömörkaputól, s ide is érkezik vissza délután három óra körül. A táv 8,8 km, a szintemelkedés 300 méter. (fz) Pécs ZENÉS „ÖKOKALANDO­ZÁST” és origamifoglalkozást rendeznek a Természet­­tudományi Múzeumban (Szabadság u. 2.). Művészeti műhellyé válik a Janus Pan­nonius Múzeum Természet­­tudományi Kiállítása február 15-én. A foglalkozások 10 és 11 órakor kezdődnek. (k) Baranya MÚLT SZOMBATI szá­munkban pontatlanul írtunk arról, hogy a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Prog­ram önrészét biztosító fél­­milliárdos hitelt a Biokom Nkft. veszi fel. Valójában a Mecsek-Dráva Önkor­mányzati Társulás vesz fel 500 millió forint működési hitelt, amelyhez - a pécsi közgyűlés 2014. február 6-i ülésének határozata szerint­­ a hitel visszafizetését Pécs MJV Önkormányzata mellett a Biokom NKft. is készfizető kezesként biztosítja. Emmausz-járás, rockfesztivál és csirkepaprikás Bernt kisváros képviselői és programszervezői már az év elején összeállították Boly hagyományosan sok látoga­tót vonzó rendezvényeinek naptárát. A sorban az első a külföldről is rendre nagyon sok vendéget vonzó Emmausz lesz, a húsvéthoz kötődően április 21-én. A vendégjárást ezúttal is a bólyi pincesoron rendezik. Már megkezdődtek az elő­készületei Kántor-rét nagy­­rendezvényének, a rockfeszti­válnak is, amit idén júliusban rendeznek meg. A szervezők a pontos időpontról később tájé­koztatnak. Tavaly minden ed­diginél több zenekar és látoga­tó vett részt a rendezvényen. A nagy tömeget vonzó közösségi rendezvények sorát idén is a szüreti csirkepaprikás-főző fesztivál zárja. ■ K. E. Egy hét múlva választ rektort a Pécsi Tudományegyetem voksok A két jelölt, Bódis József és Mellár Tamás vitafórumon ismerteti programját jövő hétfő délután Pécs Egy hét múlva minden eldől: február huszadikán ül össze a Pécsi Tudományegye­tem Szenátusa, hogy eldöntse, a két rektorjelölt (Bódis József és Mellár Tamás) közül me­lyiket szeretné az intézmény élén látni. A harminchat tagú Szenátus minden tagja titko­san szavaz majd, ez alapján megszületik a sorrend - a PTE ezután az élen állót fogja java­solni rektornak a kinevezési joggal rendelkező Emberi Erő­források Minisztériuma felé. Bár minden valószínűség szerint a szenátorok már tud­ják, kire fognak szavazni, a választást a hagyományoknak megfelelően megelőzi a rektor­jelöltek vitafóruma. Ezt febru­ár 17-én, azaz jövő hétfőn, dél­után fél kettőtől rendezik meg a Halasy-Nagy József Aulában - a program során Bódis Jó­zsef és Mellár Tamás ismerteti rektori programját és válaszol a kérdésekre. A vitafórum a jelöltek megállapodása alap­ján az egyetemi polgárok szá­mára nyilvános, a külső sajtó számára nem. Mégsem marad le a vitafórumról egyetlen ér­deklődő sem, hiszen az ese­ményt az Universitas Televízió élőben közvetíti a www.pte.hu oldalon. A rektorjelöltekkel lapunk már korábban készített inter­jút, amelyben a programjuk­ Bódis József­ről is beszéltek. Bódis József kiemelte: amennyiben folytat­hatja a munkát, mindenképpen lépni fog néhány területen, rea­gálva a csökkenő diáklétszám­ra és a forráskivonásra. (Erre már csak azért is szükség van, mert márciusig el kell készíte­ni az intézmény költségveté­sét.) Mellár Tamás mint kihívó ugyanakkor másra helyezné a hangsúlyt: ő a „vállalkozó egyetem” kifejezést használ­va arra koncentrálna, hogy az itteni kutatások, innovációk megtalálják a maguk piacát, s így belátható időn belül rész­ben önfenntartóvá válhatna a Pécsi Tudományegyetem. ■ Fülöp Z. Mellár Tamás Júliustól kezdődik a négy évvel ezelőtti választá­son ketten indultak: az akkori rektor, Gábriel Róbert kihívója Bódis József volt. A szavazáson az akkor 38 főből álló Szenátus minden tagja részt vett, s a vég­eredmény sokakat meglepett: Bódisra 24-en, Gábrielre 14-en voksoltak, azaz az új rektor a voksok közel kétharmadát be­gyűjtötte. Az új vezető 2010. jú­lius elsejével állt munkába, a szavazatok mostani megosz­lására nem tippelnénk, ám egy hasonlóság biztos: a miniszté­rium által kinevezendő rektor most is július elsejével kezdi a munkát.

Next