Új Dunántúli Napló, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-03 / 281. szám

2 Konyak, Pick szalámi A legmenőbb bolt volt Pécsett a ’80-as években a Konzum Áruházban lévő élelmiszer­­üzlet s maga a Konzum (a dollárboltokat nem szá­molva persze). A fenti részre szívesen mentünk nézelődni, a mozgólépcső miatt is, hisz akkoriban ilyen másutt nem volt a városban, azt viszont már akkor, gye­rekként sem értettem, miért zsörtölődnek sokan a polcok mellett és a sorban állva, s szidják az ott rendszeresen vásárló, telepakolt kosaras horvátokat, szerbeket, a „ju­­gókat”. Pontosabban: ma már értem, csak nem értem meg e hangokat, a talpraesettebbek nem hagyták, hogy a jó rugók még többen fáradjanak hozzánk, hanem ők maguk vettek egy csomó Pick szalámit, egész karika trappistát, s szállítot­ták le Eszékre, Szabadkára, ki tudja még, hová, s a be­fektetett pénzt és hasznot ott rögtön elköltötték „konyak­ra", rágóra, Adidas cipőre, melegítőre, ami itthon kelt el, akik ebben benne voltak, ma is úgy mesélik, hogy azok voltak ám a szép idők, kisem­bernek, határőrnek egyaránt, így közösen intettek be a szo­cializmusnak. a kisember mindig szeretne egy kicsit jobban élni, bol­dogulni, próbál ügyeskedni, kiskapukat, jó kis üzleteket találni. S mindig vannak, akik kiszolgálják ezt az igényt, a mindenkori élel­mesek, a bevásárlóturizmus új keletű élénkülése jó hír, hisz azt jelenti, még mindig van, amiben jók vagyunk, jobbak lehetünk, amiért érdemes hozzánk jönni, nem az örök fanyalgó beszél belőlem, de valóban azt sze­retném, ha az efféle kisebb üzletek mellett nagy közö­sekről írhatnánk, amivel a versenytársaknak inthet­nénk be, mi, szomszédok ugyanis egy­másra vagyunk utalva. JEGYZET : BABOS ATTILA BARANYA Baranya Érzékelhetően nö­vekedett a határ közelében található településeken, de még Pécsett is a horvát­­vásárlók száma, akik közül sokan nálunk szerzik be az élelmiszereket a hétköz­napokra és az ünnepekre készülődve is. A szerbek a műszaki cikkekre utaznak. Máté Balázs A kilencvenes évek elején letűnt aranykor ugyan aligha tér visz­­sza, de a horvátok közül - kü­lönösen az ország tavaly nyári uniós csatlakozása óta - ismét egyre többen járnak át Magyar­­országra vásárolni. A minden­napi fogyasztási cikkek, elsősor­ban az élelmiszerek jelentősen olcsóbbak nálunk, mint Horvát­országban. Az árelőny átlagosan tíz-húsz százalék Magyarország „javára”, egyes cikkek akár fele­annyiért is megvásárolhatók. Utóbbiak közé tartozik például a kávé, a kenyér, az étolaj, a vény nélkül megvásárolható gyógy­szerek. Ez a magyarázata, hogy a határ közelében található váro­sokban, de még Pécsett is egy­re több horvát rendszámú ko­csit lehet látni a bevásárlóköz­pontok parkolóiban. Bár nyit­néhány évvel ezelőtt, amikor egekbe szökött a benzin ára, megközelítve a négyszázötven forintot, sok, a határ közelé­ben lakó magyar járt át tan­kolni a szomszédba, mivel Horvátországban néhány tíz forinttal olcsóbb volt az üzem­anyag. még idén januárban is megérte a kiruccanás a dízeleseknek, a gázolaj literje akkor harmincöt forinttal volt olcsóbb Horvát­országban, így egy ötvenliteres üzemanyagtartály esetén a megtakarítás 1750 forint volt tankolásonként, most viszont éppen fordított a helyzet, nagyjából ugyanennyi­vel kerül kevesebbe nálunk a 95-ös benzin. A gázolaj szintén olcsóbb idehaza, az árkülönb­ség azonban kisebb. Mindebből következően üzemanyag-turiz­musról ugyan nem beszélhe­tünk, de a benzinkutasok gyak­ran találkoznak horvát rendszá­mú kocsikkal az állomásokon - ha már eleve nálunk járnak szomszédaink bevásárolni, nem hagyják ki a tankolást sem, egyébként az üzemanyagokért mától ismét kevesebbet kell fi­zetni néhány forinttal. Fordult a világ, ma már ők tankolnak itt A határ közelében található városokban, de még Pécsett is egyre több horvát rendszámú kocsit lehet látni a bevásárlóközpontok parkolóiban Harkányt is megrohamozták, nem csak a fürdő miatt ha turisták érkeznek egy bara­nyai településre, pláne ha rend­szeresen és a korábbiaknál na­gyobb számbenn, az mindig örömteli hír. Így vannak ezzel Harkányban is, ahol - mint megtudtuk - mintegy két-három hete immár, rendszeresen, gya­korlatilag naponta érkeznek busszal, esetenként buszokkal horvát turisták, a szervezett utaztatás ráadá­sul déli szomszédaink közremű­ködésének köszönhető. Érdekes részlet, hogy nem elsősorban gyógyturizmusról van szó, ami­re talán mindannyian elsőként gondolnánk Harkánnyal kap­csolatban, hanem bevásárlótu­rizmusról. Habár mindig akad­nak olyanok közöttük, akik sa­ját kiegészítő vagy fő program­ként ellátogatnak a fürdőbe, de főképpen a harkányi piacra ér­keznek, amely még mindig messzi földön ismert, és ami ké­ső délutánig fogadja a vásár­lókat. Ugyancsak érdekes, hogy a helyiek szerint nemcsak a ha­tárhoz közelebbi, de több tenger­parti településről is voltak, van­nak vendégeik. (bsa­­ván nem mindenki költekezni érkezik hozzánk azok közül, akik átlépik a határt, figye­lemre méltó tény, hogy tavaly csaknem egymillió-négyszáz­ezren vették igénybe valame­lyik átkelőhelyet a megyében, csak Udvarnál több tízezerrel nőtt a személyforgalom. Az olcsóbb árak mellett or­száguk uniós tagsága miatt a kedvezőbb vámszabályok előnyeit is élvezhetik a horvát állampolgárok: a nem kereske­delmi mennyiségű élelmisze­rek szabadon be- és kivihetők, ez a gyakorlatban azt jelen­ti, hogy egy nagybevásárlás például simán belefér, ezért - amint azt több üzletben is elmondták lapunk érdeklődé­sére - sokan a karácsonyi be­szerzéseiket is nálunk intézik. A horvátok mellett még a Vajdaság nyugati részében élőknek is megéri célba venni a baranyai településeket. Szer­biához képest nálunk az éle­lem szintén jóval olcsóbb, de az igazi csábítást a műszaki cikkek jelentik, mivel az áfát számla ellenében visszaigé­nyelhetik, s ha a termék értéke nem haladja meg a háromszáz eurót, vámot sem kell fizetni utána. Mindezzel több tízezer forinttal lehet olcsóbb például egy tévé, mintha Szerbiában vennék meg. A város is beszáll az új tornacsarnok építésébe mohács Bár már az állam gond­ja az oktatási intézmények fenn­tartása és fejlesztése, a város képviselő-testülete legutóbbi ülésén mégis úgy határozott, szerepet vállal a gimnázium új tornacsarnokának építésé­ben. A beruházásra azért van szükség, mert az intézménynek ugyan van tornaterme, ám meg­lehetősen szűkös, ezért a min­dennapos testnevelésórák meg­szervezése komoly gondot jelent. Szekó József, Mohács polgár­­mestere úgy fogalmazott, köte­lességük segíteni, hiszen több­ségükben mohácsi gyerekek járnak mind a gimnáziumba, mind pedig a szintén a megfe­lelő tornaterem hiányával küsz­ködő, az intézmény közelében található további két iskolába is. A város a beruházást meg­alapozó tervek elkészítteté­sének költségeit vállalta magá­ra, ezzel is lendítve az elképze­lés megvalósításán. Maga a csarnok a Mohá­csi TE Kórház utcai bázisán - ami az önkormányzat tulaj­dona - állami forrásból épülhet fel, vagy az egyesület a sport­­támogatások révén, a város és a szakszövetség segítségével készíttetheti el a beruházást. Az, hogy melyik változat lesz a befutó, egyelőre bizonytalan, a szaktárcával mindenesetre már ezen a héten elkezdődnek az egyeztetések. ■ M. B. Adventi hangversennyel indult a cipősdoboz-akció. Vasárnap este a Baptista Szimfonikusok pécsi koncertjével (felvételünkön) in­dult el a Baptista Szeretetszolgálat 2004­ óta minden évben meg­szervezett cipősdoboz-akciója, amelyhez évről évre egyre többen csatlakoznak. Az országban és a megyében is több ponton várják a cipősdobozba rejtett ajándékokat, amelyeket a rászoruló gyere­kek kapnak meg. Az akció tavaly ezerötszáz gyerek karácsonyát tet­te szebbé Baranyában. 2014. DECEMBER 3., SZERDA TV-AJÁNLÓ Angelina Jolie nagyokat néz LARA CROFT már akkor ikon volt, amikor még nem létez­tek a filmjei - a Tomb Rai­der nevű számítógépes játék tette azzá. Maga a játék nem sokban különbözött a szoká­sos akciósoktól: volt benne üldözés, vetődés, lövöldözés. A nagy különbséget az je­lentette, hogy a billentyűk­kel egy tökéletesre formált női testet mozgathatunk. A film ilyen szempontból hű az alapanyaghoz: itt is megvan a vetődés, a lövöl­dözés, a tökéletes női test, egészen konkrétan Angeli­na Jolie - a színészi játékot pedig nagyjából helyettesíti a látvány. A történet persze nem túl veretes, hőseink ezúttal Pandora szelencéjét szeretnék megtalálni, de va­lójában édesmindegy, mi a cél, a lényeg úgyis az, hogy Angelina nagyokat nézzen a kamerába, s néha azért mosolyogjon is. Ennyi elég a boldogsághoz. ■ F. Z. (LARA CROFT 2., TV2, 22.40) HÍREK Pécs IDÉN ELŐSZÖR a Kert­városban is állítanak Pécsett egy, a Széchenyi téri mindenki karácsonyfá­jához hasonló közös kará­csonyfát. A szép örökzöldet december 5-én állítják és díszítik fel a Csontváry sé­tányon. (bsa) MágOCS ENGEDÉLYEZTÉK A településen a Széchenyi utca és annak környékén kóborló rókák kilövését, a lakossági panaszok miatt. A munkát december 14-ig naponta hajnali 4 és 6 óra közt, valamint 20.30-tól 22.30-ig a hivatásos va­dásztársaság emberei vég­zik. (kei) Geresdlak a hagyományok­hoz híven idén is meg­nyílott Geresdlakon, a Hu­nyadi utca 21. szám alatt a kedvelt Mézeskalács-falu kiállítás. Ezúttal a három településrészt (Püspöklak, Geresd és Kisgeresd) ké­szítették el a lakosok süte­ményből. (kei) Borbála-napi főhajtásra várják a baranyaiakat Baranya Megyeszerte tiszte­legnek a bányászat, bányászok előtt Szent Borbála, a bányá­szok védőszentjének napja al­kalmából. Komlón egész héten zajla­nak a Borbála-napi programok. Szerdán 14 órakor Borbála-napi konferenciát tartanak a Város­házán, majd 16 órakor a Vájár szobornál lesz megemlékezés. Ezután fáklyás körmenet indul a múzeumkerti emlékhelyhez és a márkacsilléhez. Csütörtökön 16 órakor az újtelepi emlékkőnél lesz főhajtás, 18 órakor pedig szentmisét tartanak a katolikus templomban. Pénteken 14 óra­kor az Engel János-szobrot ko­­szorúzzák meg, majd 14.20-kor kezdetét veszi a XXIV. Település­­történeti konferencia a múzeum­ban. December 7-én, vasárnap Szent Borbála-emléktúra indul 8.45-kor a múzeum parkjától. Pécsett is tartanak szentmi­sét Szent Borbála tiszteletére, csütörtökön a gyárvárosi temp­lomban 19 órakor. A Szent Bor­bála-szobornál (Budai vám) de­cember 3-án 14 és 4-én 17 óra­kor is lesz megemlékezés, illetve koszorúzás. Szintén csütörtökön 14 órakor lesz a tiszteletadás Kő­vágószőlősön. Hosszúhetényben, Mázán és Szászváron is lesznek megemlé­kezések, a pontos helyszínről és időpontról a településeken érde­mes érdeklődni. ■ K. E. I.

Next