Új Dunántúli Napló, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-30 / 151. szám
EGY PERCBEN Evek óta nem működik a fényfestés PÉCS Az idei Múzeumok Éjszakáján sem gyönyörködhettek az érdeklődők a Zsolnay Múzeum fényfestésében, amit 2009-ben 30 millió forintból készítetett el az akkori tulajdonos, a Baranya Megyei Önkormányzat. Az installáció költségét akkor több szakértő sokallta. A fényfestést annak idején mintegy kárpótlásként rendelte meg a megye, mivel a múzeum felújítása során egy segédmunkás szabálytalan munkavégzésének egy értékes reneszánsz freskó látta kárát. ► 2 Apróvadak az út szélén BARANYA Elütött őz hevert az út szélén. Árnádtemfea-Pék tábla között. A megye útjait járva hasonló látványban lehet részünk szinte mindenhol: sünök, mókusok, borzok tetemei „szegélyezik” az utakat. A szakemberek szerint ennek több oka lehet. ► 3 2015. JÚNIUS 30., KEDD • XXVI. ÉVFOLYAM, 151. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT Előzetesben ^CH a késelő tinédzser mii* i • ifi——mhinnis rmiimillír—sm PÉCS Elrendelte tegnap kora délután a Pécsi Járásbíróság annak a 17 éves pécsi fiatalembernek (képünk jobb szélén) az előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy két férfit megkéselt Pécsett szombaton hajnalban. Mindkettőjük túlélte az esetet, de életveszélyes sérülésekkel szállították őket kórházba. Amint azt korábban megírtuk, a 17 éves Ú. M. egy hatfős társaság tagjaként bulizott szombat éjjel Pécs belvárosában, és a rendőrség a másik öt személyt is előállította és őrizetbe vette a történtek után, ketten azonban már szabadlábon vannak, ők nem is voltak ott a tegnapi tárgyaláson. Azt is megírtuk korábban, hogy a bűnesetnek összesen három sérültje volt, a két megkéselt férfi közül egyvalakit hasba szúrtak, egy másik férfit háton. A harmadik, segítségükre siető férfit leütötték, beverte a fejét a padkába, de megúszta könnyebb sérülésekkel. A tárgyalás előtt a gyanúsítottak rokonai is megjelentek, és próbálták megakadályozni, hogy az operatőrök, fotósok, újságírók felvételeket készítsenek a gyanúsítottakról, valamint azt mondták, szerintük volt, aki nem is volt jelen a késelésnél. Úgy tudjuk, a másodjára megkéselt fiatalember egy orvostanhallgató, aki az először megszúrt férfi segítségére próbált sietni. ► 3 Nagy horderejű pécsi siker PÉCS A mesterséges megtermékenyítés eredményességét 30-ról 50 százalékra fokozó pécsi kutatás publikációja nyerte meg a Laboratóriumi Medicina Európai Szövetségének díját a napokban Párizsban. Ezt a nemzetközi szinten is igen rangos elismerést magyar szakemberek első ízben kapták meg. A pécsi team egyik biológus kutatójával, dr. Montskó Gergellyel beszélgettünk a sikerről. ► 5 Jó reggelt e gy idősebb hölgy szólított meg nemrég a vasútállomás környékén. Amikor félszegen elindult felém, már sejtettem, miről van szó, gyorsan át is futott az agyamon, hogy van-e nálam valamennyi fémpénz. Nem túl sok, de volt. S nem biztos, hogy azt a keveset szívesen odaadtam volna, ha megint olyanok kérnek, akik nem feltétlenül maguknak gyűjtenek, vagy akiken látszik, hogy piára és cigire mennek majd a forintok. A sorsuk persze biztosan szomorú, de mégis. Csak egy százasom volt, meg néhány ötös és tízes. Amikor ezt némileg szabadkozva mondtam a hölgynek, így válaszolt: „Uram, akinek semmije sincs, annak az öt forint is pénz.” Szívesen adtam oda az utolsó petákot is. K. Mayer A. A Libri megvette a Jelenkort PÉCS-BUDAPEST A Libri Könyvkiadó Kft. tulajdonába került a pécsi székhelyű és kortárs szépirodalmi kiadványok megjelentetésével hírnevet szerző Jelenkor Kiadó. A Libri Kiadói Csoport hétfői közleménye szerint a kiadó eddigi vezetője, Csordás Gábor ezentúl szerkesztőként és tanácsadóként vesz részt a könyvműhely életében. „Az egyre kedvezőtlenebb piaci körülmények, az adósságok felhalmozódása lehetetlenné tették a változtatás nélküli folytatást, és szerzőink érdekében is új megoldást kellett keresnem" - idézi a közlemény Csordás Gábort. A Jelenkor a tulajdonváltás ellenére megőrzi eddigi profilját. MTI Itt vannak a buszok PÉCS Megérkezett annak a 115 használt Volvo buszból álló flottának az első kontingense, amellyel a Tüke Busz az Ikarusokat és a Mercedeseket váltja le, 3,5 milliárdos hitelből. A piros buszokat zöldre matricáztatnák át, forgalomba helyezésük előtt szervizelés, műszakiztatás is vár rájuk, s a legtöbben nyithatóra cserélik az ablakokat. (bsa) HIRDETÉS Tud jobbat? BETÉT AKCIÓ lakosságnak és vállalkozásoknak! Lakossági és üzleti ügyfelek részére 90,180, vagy 360 napos egyszeri lekötés esetén új forint számlabetétre összeghatártól függően jegybanki alapkamat + évi 0,5-1% fix kamatot (EBKM: 2,0-2,5%), új evo betétre 6 és 12 hóra fix évi 1 % (EBKM: 1,0 %) kamatot kínálunk. • A betétlekötéshez nem kell egyéb szolgáltatást igénybe vennie! • Nem kell a bankbetét mellé más befektetést eszközölnie! h akit és halit további mellékjairól áttadja a fiókjainkban! Jelen tájékozttatő nem minősül ésonkíttételnek. A szerződések részletes letresél tű üzlet- és tetraekszabályz.tttok tortalmxrezők! m MECSEK TAKARÉK rrrríMenkGffitísímsa, Buszozás helyett súlyos baleset PÉCS Egy 74 éves pécsi asszony szenvedett balesetet múlt kedden a Tüke Busz egyik járatán. Éppen kapaszkodott fel a lépcsőn, amikor az ajtók bezárultak, az érintettet karja és lába beszorult. Ekkor a busz még el is indult, majd a nő az ajtók közül kiszabadulva az úttestre esett. Az idős hölgyet combnyaktöréssel műteni kellett. A közlekedési társaság „minden részletre kiterjedő, alapos vizsgálatot indít”. Az eset megítélése egyelőre egyáltalán nem egyértelmű: az asszony családja szerint több mulasztás is történt, hiszen nemcsak a mentősöket, de a rendőrséget is ki kellett volna hívni az esethez. Érdekedjön fiókjainkban! ► 2 Roham a mobilos cégeknél MAGYARORSZÁG Elárasztották hétfőn a Telenor ügyfélszolgálatait azok a fogyasztók, akik a szerdán életbe lépő díjszabás-módosítással kapcsolatban kívántak nyilatkozni - a Telekomnál is intézkedésre volt szükség. A két cég az NMHH-val kötött szerződésben vállalta, hogy újra felhívja az előfizetők figyelmét a július 1-jén hatályba léptetni kívánt tarifamódosításra. A módosítás nem lép érvénybe, ha az előfizetők 15 napon belül úgy nyilatkoznak, nem fogadják el. A Telenor úgy döntött, június 30-ig visszahívást kérhetnek az ügyfelek ebben az ügyben, a Telekom pedig új értesítőket küld, így az előfizetők a kézhezvételtől számított 15 napon belül utasíthatják vissza a tarifaváltozást. MTI 770865 913029 15 15 1 SZERKESZTŐSÉG Email: bama@bama.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-10 óráig - a vonal végén Wald Kata 80/200-088 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS hétfőtől csütörtökig 8-16 óráig, pénteken 8-13.30 óráig - ha hirdetni kíván, érdeklődjön ezen a telefonszámon 72/505-079 MA HOLNAP 2529 Ma időnként még kissé élénk lesz a légmozgás, de tovább melegszik az idő, és csütörtöktől már kánikula várható. ► 12 Boldog névnapot kívánunk Pál és Bese nevű olvasóinknak!