Új Dunántúli Napló, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
Vasárnapi Dunántúli Napló, 2015-09-27 / 36. szám
EGY PERCBEN Az ötös lottó 39. heti nyerőszámai # ## ## Joker _fiai* Hazai győzelem Mohácson MEGLEPETÉS Azt tudni lehetett, hogy nem lesz könnyű dolga Márton Gábor együttesének a Moháccsal, amely a hatodik fordulóig hibátlan volt, ám még így is meglepetés, hogy a PMFC vereséget szenvedett a szombati mérkőzésen. ►15 „Hová visz ez a busz?” MENEKÜLTEK Ásványvízzel, élelemmel várják a segélyszervezetek Cseremenden a menekülteket. Ők jószívvel fogadják a segítséget, amellett csak egyet szeretnének: tudni, hová indul velük a busz tovább. ► 3 Bogdán Ádám Liverpool hőse LABDARÚGÁS Szerdán a Carlisle elleni Ligakupa-mérkőzésen mutatkozott be tétmeccsen Bogdán Ádám, és az 1-1- es végeredményt követően három tizenegyest védett, ami továbbjutást ért. Mégsem elégedett, hiszen szerinte a foci nem tizenegyesekből áll. ► 15 Fenntartunk, vagy avatunk MŰEMLÉKVÉDELEM Ráday Mihály szerint jó, ha van állami pénz Ár-rpád-kori templomokra, kastély- programra, várfelújításra, az épített örökségünk fenntartása viszont megoldatlan. A városvédő a párbeszédet is hiányolja. ► 7 j TRáSirTa MOST JímvÁ? SEBESSÉGMÉRÉS Az autósok máris érzik a pénztárcájukon, hogy szolgálatba álltak az új traffipaxok. A szakemberek szerint a hazai szigor meszsze elmarad más országok gyakorlatától. Igaz, a magyar büntetési tételek magasak, viszont eddig jóval kevesebbszer buktunk le, mint például az osztrák autósok. Augusztusig negyedmillió járművet szállított a Tihanyi rév, remek volt a szezon Október végéig járnak a balatoni hajók SIÓFOK A Balatoni Hajózási Zrt. személyhajózási üzletágában tavalyhoz képest 1,8 százalékkal nőtt az árbevétel augusztus végéig - mondta Kollár József vezérigazgató szombaton Siófokon, s egyben bejelentette, hogy október végéig meghosszabbítják az őszi menetrendet. A vezérigazgató kifejtette, a társaság jó szezont zárt, a menetrend szerinti hajókon a márciusi szezonkezdéstől augusztus végéig több mint 454 ezren utaztak, 4,2 százalékkal kevesebben az elmúlt évhez képest, de ezt ellensúlyozta, hogy a nem menetrend szerinti járatokon 1,3 százalékkal nőtt a forgalom (a sétahajókon 157,5 ezren utaztak idén), így összességében 1,8 százalékkal nőtt az üzletág árbevétele. A Szántód-Tihany között közlekedő komp 875 ezer utast szállított, ami 4,5 százalékkal több, mint tavaly, és 255 ezer jármű kelt át, ez 6,6 százalékos emelkedés. A balatoni hajózási szezon még nem ért véget, számos tóparti eseményhez kapcsolódva indítanak hajókat. Meghoszszabbítják az őszi menetrendet is: a legkedveltebb útvonalakon - Siófok, Balatonfüred, Tihany, Badacsony között - egész októberben indítanak hajójáratokat a péntek-szombat-vasárnapi napokon, de hajós programok kísérik majd a szigligeti Süllő Fesztivált és a novemberi tihanyi Garda Fesztivált is. VR/MTI Szellemvasútként közlekedik tegnap óta az M4 Nincs vezető a metrón BUDAPEST Szombattól a teljes üzemidőben járműkísérő személyzet nélkül közlekednek a 4-es metró automata szerelvényei - közölte a BKV. A márciusban átadott új vonalon a megnyitás óta zajlott a próbaüzem, a szerelvények eddig is automata üzemmódban közlekedtek, de mostanáig voltak járműfelügyelők a vonatokon. A BKV közlése szerint nem történt hiba, ezért szombattól elindultak a kísérő nélküli szerelvények. A vezetők a továbbiakban az állomások forgalmi ügyeletén teljesítenek szolgálatot. VR/MTI Vége a hagyományos kazánok korszakának BUDAPEST Az európai uniós bizottsági rendelethez igazodva a nem egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználók, a cégek és intézmények tegnaptól már csak olyan gázkészülékeket helyezhetnek üzembe, amelyeknek szezonális hatásfoka legalább 86 százalék. Ezt a feltételt csak kondenzációs technológiával lehet elérni, az ilyen kazán ugyanis a füstgáz hőjét is hasznosítja. Az uniós jogszabály az egyetemes és a nem egyetemes szolgáltatásra jogosult fogyasztói kör számára is ez év szeptember 26-át határozta meg, amikortól már csak kondenzációs kazán kaphat használatbavételi engedélyt. A hét elején megjelent kormányrendelet azonban az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználók, vagyis a lakosság számára haladékot ad, ebben a szférában 2016. július 1-jéig még használatba vehetnek nem kondenzációs gázkazánt is. A vízmelegítő bojlerekre 2017. szeptember 26-tól vonatkoznak majd szigorúbb követelmények, míg a szilárd tüzelésű berendezéseknél 2018. szeptember 26. a szigorítási határnap. MTI SZERKESZTŐSÉG Email: bama@bama.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-10 óráig - a vonal végén Wald Kata 80/200-088 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS hétfőtől csütörtökig 8-16 óráig, pénteken 8-13.30 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 72/505-079 MA HOLNAP 15 16 . Ma már kevesebb csapadékra kell számítani, nyugaton a felhőzet is felszakadozhat, de erős szél lesz. Reggel 8-14, délután 14-18 fok várható. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Adalbert, Vince nevű olvasóinknak!