Új Dunántúli Napló, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-22 / 94. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP Piaci szempontok * Fülöp Zoltán zoltan.fulop@mediaworks.hu A­kkor tisztázzuk rögtön az elején: a „házi” nem egyenérté­kű a „jó”-val. Ezen sorok írója kortyolt már bele borzalmas házi pálinkába, kapott már vállalhatatlan házi lekvárt, vett olyan házi savanyúságot, amelynél pocsékabbat még soha nem kóstolt, és dobott már ki három nap után szétrohadt házi karfiolt. És persze a „házi” helyére kedvünkre beilleszthetjük a „termelői” vagy a „kézműves” szavakat is, a lényeg nem változik. Mert valójában ez a lényeg: az, hogy a szó önmagában nem értékteremtő, legfeljebb a sznobizmus tobzódásának leképező­je. Persze pakolhatunk mögé bármit, akár filozófiát, akár gaz­dasági modellt - de a legfontosabb mégis csak az, hogy az adott termék jó-e vagy sem. És hát itt pontosan olyan nagy a szórás, mint máshol: vannak ügyes A „házi" nem jelent automatiku­san jót termelők és remek termékek, meg vannak kóklerek és po­csék áruk. A különbséget a hagyomá­nyos árusítási formáktól a sze­mélyesség jelenti. A termelői piacokon ugyanis ott áll ve­lünk szemben a termék előállítója, rákérdezhetünk bármire, fir­tathatunk eredetet, érdeklődhetünk elkészítési módról, sőt, a leg­többször még alkudozhatunk is, ha­­úgy tartja kedvünk. Aztán úgyis minden otthon dől el­­ a kóstolásnál, az ebédkészítésnél. Ha akkor stimmel minden, akkor stimmelni fog legközelebb is. Mert akkor a már említett személyességből hirtelen ismerősség lesz, meg bizalom, jókedv, és ezzel párhuzamosan visszatérő vásárlás. A jó termék megél a piacon, szokták mondani - és itt és most pontosan erről van szó. HÍREK Könyv és emléknap Várkonyi Nándorról PÉCS Száz éve született Csorba Győző, s erről az év során több ren­dezvényen is megemlékeznek. Van azonban ebben az esztendő­ben még egy kivételes jubileum: 120 éve született Várkonyi Nán­dor. A tiszteletére május 19-én délután tartanak majd emlékna­pot, a róla elnevezett pécsi könyvtárban. Itt többek között Keresz­túri József és Bertók László mond beszédet, és lesz egy Kende Ka­­ta-könyvbemutató is, a kötet Várkonyi életét ismerteti képekben. (c) Díjat kapott Minárik Tamás PÉCS Az ANK Gimnáziumának magyar-történelem szakos taná­ra, Minárik Tamás Kazinczy-díjat vehetett át a napokban Győrben, az 51. Szép magyar beszéd verseny záróeseményén. E rangos el­ismeréssel olyan személyeket díjaznak, akik példamutató, szép, közérthető beszédükkel, anyanyelvápoló munkájukkal sokat tesz­nek anyanyelvünkért. A díjakat Szakonyi Károly és Wacha Imre ad­ták át. (fz) AJÁNLÓ Pénzverde a római és az Árpád-korból PÉCS Alkalmi pénzverde nyílik a hétvégén a múzeumban: a római kori és Árpád-kori, Baranya megyében fellelt éremleletekről tart előadást Nagy Balázs régész-numizmata április 23-án 16.30- kor a JPM Múzeum Galériában. Itt a résztvevők ki is próbálhat­ják az érempénz verését valódi veretővel. Kiderül itt az is, hogy miért fontosak az érem- és kincsleletek a történelem és a régé­szet számára. Betekintést nyerhetünk a pénzeken szereplő fel­iratok és ábrázolások rejtelmeibe, és azt is megtudhatjuk, hogy miért szenzációs a pécsi István téren előkerült éremlelet. (c) 2016. ÁPRILIS 22. PÉNTEK Egyre divatosabb biót és kézművest vásárolni Több szempontból fura mon­dani, de divat lett termelői pi­acon vásárolni Pécsett. Min­denesetre ez az a helyzet, ami­kor érdemes divatkövetőnek lenni. Babos Attila attila.babos@mediaworks.hu PÉCS Ha azt mondjuk, létezik Pécsett piac, és létezik külön termelői piac, első hallásra furán hangozhat - hiszen ki más árulna piacon? Van kife­jezetten olyan időszakos pi­ac ugyanis - sőt Pécsett több is -, amelyen szigorúan ellen­őrzött módon kizárólag őster­melők vehetnek részt, főként pécsiek és környékbeliek, így segítve piacra jutásukat. Újabb csavar, hogy a leg­sikeresebb olyan helyszínen van, ahol korábban piac mű­ködött: a Búza téren. Ahová jó értelemben véve divat lett jár­ni, s ahol nemcsak az árusok lesznek egyre inkább ismerő­seink, hanem a vásárlók is. A kényszerű téli szünet már­cius közepén véget ért, azóta ismét van itt minden szomba­ton piac. Az elmúlt hetek bi­zonyították: mostanra beérett a kezdeményezés, egyre több az árus és a vásárló. Utóbbi­ak két nagy csoportra oszla­nak, egyeseknek a fizikai kö­zelség miatt tetszik a hely, de a másik nagy körhöz hasonló­an ők is szeretik, hogy itt biz­tosan termelői árut kapnak, olyanoktól, akik a jövő héten is itt lesznek. A kínálat alap­ján pedig nem is kell másho­vá menni, több komplett me­nüsort össze lehet állítani az itt beszerzett termékekből és alapanyagokból. Barna Béla, a Pécs Holding vezérigazgatója közölte, a Bú­za téri piacot a Holding és a Pécsi Patrónus Kft. közösen szervezi. Jelenleg alkalman­ként átlagosan ötven-hatvan árus települ ki, ami igen jó­nak számít. A kihasználtság folyamatosan növekszik év­ről évre, de éven belül is. Aho­gyan pedig javul az időjárás, érnek a szezonális gyümöl­csök, jelennek meg a termé­nyek, áruk, úgy az árusok is egyre többen lesznek, vagy­is még várható a kínálat bő­vülése. Zöldség- és gyümölcsárak a pécsi vásárcsarnokban (Ft/kg) Rendezvényekre Amilyen sikertörténet a Búza téri piac, olyan módon halt el a szerdai és pénteki napo­kon a Nick-udvarba szervezet piac. Azt kérdeztük Barna Bé­lától, nem terveztek-e változ­tatást, nem volt-e eleve rossz a kéthelyszínes elképzelés. Azt válaszolta, a Nick-udvar­­ban komoly élet van jelenleg is. Március közepe óta nyit­va van, a programok folyama­tosak benne, a Nick Galériá­ban minden hónapban új ki­állítás nyílik, a turistaszezon­ban, valamint az adventi idő­szakban zenei és egyéb kul­turális - adott esetben gaszt­­rokulturális - rendezvényeket szerveznek, így kimondottan ilyen jellegű események hely­színeként lett pozícionálva az udvar, nem vásári szempon­tokat helyeztek előtérbe. Dupla földieper Termelői és kézművespiac működik még a Diána téren, illetve a Kossuth téren is, utób­bit a KÉK Egyesület szerve­zi, havonta egyszer, pénteken, míg a Csinos Presszóban min­den hó második vasárnapján van alkotói és kézművespiac. Természetesen jó szívvel ajánl­juk most is a vásárcsarnokot, már tegnap is sok szép áru volt, s nemcsak a termelők­nél, a kereskedőknél is. Ha­marosan indul a földiepersze­­zon, a fóliás magyar még drá­ga, félpénzért kapható görög. Annál inkább érdemes ven­ni újkrumplit, ami még árban duplája a réginek, de kis meny­­nyiség többeknek megenged­hető, íze pedig kárpótol. Ajánl­juk még nagyon a spárgát, annak is szezonja van, szép, zsenge, friss áru is kapható. A nagyokkal szemben az antikváriumok képviselik Pécsen a függetleneket, köztük nincs konkurenciaharc Éjszakába nyúlik a kis könyvesboltok ünnepe BARANYA Helyi könyvesbolt is csatlakozott a Kis Könyves Éj nevű országos kezdeményezés­hez, amellyel több tucat helyszí­nen ünnepükt a független üzle­teket. A ma este zajló program­­sorozat már ötödik éve igyek­szik minél többeket megismer­tetni a könyvesboltok egyedül­álló hangulatával, kiegészítve különleges programokkal. A megyében ritkaságnak számító kis üzletek (lásd ke­retes írásunkat) közt egyet­len helyszín, egy a pécsi Fe­rencesek utcájában működő antikvárium vesz részt a he­lyi értékekre fókuszáló esemé­nyek sorában. A szervezésük­ben különleges kedvezményes belépővel lesz látogatható 16 órakor a Zsolnay-mauzóleum, ahonnan a séta a Zsolnay-ne­­gyeden át a belvárosig vezet. Az üzletben pedig versdiszkó­val is készülnek, költemények hangfelvételeihez kevernek ritmusalapot és más hangu­latfestő zenei elemeket, a ren­dezvény egészen éjfélig várja a könyvbarátokat. A Kis Könyves Éjben a kezde­tektől részt vállaló üzlet vezető­je, Nagy Levente szerint muszáj minden elképzelhető módon megszólítaniuk a közönséget, ha ki akarnak tartani a piacon. Arról azonban, hogy konku­renciaharc lenne a megmaradt kis üzletek között, szó sincs. Kölcsönösen tisztelik egymást - fogalmazott a könyvárus. Mindenki megtalálta a profil­ját, amiért éppen hozzájuk tér­het be, aki könyvek után ku­tat, vagy éppen hanglemezt, régi képeslapot, esetleg mű­tárgyat keres. Akad olyan üz­let is, amely nemcsak régi pél­dányokat árul, hanem újak be­szerzését is vállalja megrende­lésre. Egyébként a kicsiknek az új könyv­készleten tartása egy­szerűen nem éri meg, nem tud­nak versenyezni a nagy hálóza­tok üzleteinek árpolitikájával, amibe az akár néhány hónap­ja megjelent újdonságok drasz­tikus leárazása is belefér. Nógrádi L. Hálózat és kicsi Baranyában is átrendeződött a piac, a kis boltok jellemző­en bezártak, inkább az orszá­gos könyvesházak üzletei mű­ködnek. A kisebb városok kö­zül Siklóson és Harkányban ta­láltunk egyáltalán olyan - nem hálózatos - boltot, amelynek a könyv a főprofilja. Jellemzően a nagyáruházakban, plázák­­ban működnek ilyen osztályok vagy külön könyvüzletek. Pé­csett a nagyok mellett mind­össze a három antikvárium (a Jókai téren, a Ferencesek ut­cájában és a Várady utcában) képviseli a függetleneket.

Next