Új Dunántúli Napló, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-09 / 236. szám
EGY PERCBEN Generációk óta autót javítanak PÉCS A Wolfram családban a férfiak már négy emberöltő óta szerelnek autót, hivatásszerűen. Ifjabb Wolfram Ernő, valamint a fia, Wolfram Erik közös műhelyben dolgoznak, egymást segítve. Az apáé a rutin, a gyereké a frissen megszerzett szaktudás. ► 4 Művészeti termet kapnak KOMLÓ Megteremtve a művészetoktatáshoz kapcsolódó nagyobb létszámú próbák, bemutatók, koncertek megtartásának feltételeit, bővítik a komlói Kökönyösi Gimnázium Gagarin Általános Iskoláját - a fejlesztésre mintegy 430 millió forint támogatást kapott az intézmény. ► 4 Német földön kalandoztak MOHÁCS A Park Utcai Katolikus Általános Iskola idén tizennyolc tanulóval utazott az iskola testvérvárosába, Bensheimba. A két intézmény közel harminc éve tartja fenn testvérkapcsolati viszonyát, s ennek eredményeképp már több száz diák utazhatott Németországba. ► 2 Nem támadás volt a gázolás LONDON A Scotland Yard tegnap bejelentette, hogy a South Kensington-i Természettudományi Múzeum mellett nagy ijedelmet okozó incidens nem terrorcselekmény volt, hanem közlekedési baleset. Az eset során kilencen sérültek meg. ► 10 Például jó, ha az ember ismeri a közeli kisboltost. Többször fordult már elő velem, hogy valamit elfelejtettem megvenni a hétvégi nagybevásárlás során. Elmarad a liszt, tej, vaj vagy valami apróság, így történt ez minap is. Otthon kotyvasztottam épp a másnapi ebédemet, rántott hús volt készülőben. A hús megvolt, a liszt, prézli, só, bors és a krumpli is. Egy hozzávaló hiányzott, a tojás. Irány a kisbolt. A polcról le a tojás, jöhet a fizetés. Nyújtom a húszezrest, mikor jön a válasz. Nem tud visszaadni az eladó. Keresgélés, kisebb címlet nincs nálam, a kártyámon nincs pénz. Most mi legyen? Az eladó rám néz, és mosolyogva közli, majd legközelebb behozza. Zs. J. Szuvenírbolttá alakul a szép emlékű Papucs Feléled a Rózsakert működne tovább, nappali nyitvatartással. A korábbi Papucs borozó szuvenírbolttá alakul. Ajándéktárgyak mellett könyveket, kiadványokat, borokat is vásárolhatnak a turisták. A belsejéből egy csigalépcső vezet majd fel a Rózsakertbe. Fotó: Löffler Péter / 2 PÉCS Nagy átalakításokra készül a Pécsi Egyházmegye a belvárosban. Az egyik legérdekesebb fejlesztés révén a városlakók kedvenc helye lehet majd újra a Rózsakert. Itt egy ligetet hoznak létre, fákkal, jelentős zöldterülettel és rózsalugasokkal, ami közparkként A PEAC-Pécs meghajolt a rózsaszínek előtt Otthon nyert a PINKK KOZÁRMISLENY Szombaton este rendezték meg az idei női kosárlabda-NB I. első baranyai rangadóját: a PINKK-Pécsi 424 Kozármislenyben fogadta a PEAC-Pécset. Bár nem volt sok szurkoló a lelátón, a hangulatra így sem lehetett panasz - persze ehhez hozzájárult a két csapat is. Az első félidőben kifejezetten magas színvonalon játszottak, de a PEAC egy kicsit pontosabb volt ellenfelénél, így tizenegy pontos előnyt harcolt ki. A nagyszünet után aztán a PINKK tudot váltani, a Gabriel Carrasco edzette pécsieknek pedig erre nem volt válaszuk. A nagy presztízsű csata első idei felvonását tehát a PINKK-Pécsi 424 nyerte meg - ez volt egyébként Jens Tillman csapatának első győzelme is a bajnokságban. ► 15 Igazi presztízscsatát hozott a baranyai rangadóFotó: L. P. Továbbra is óvatosan a tojás vásárlásával MAGYARORSZÁG Bár az elmúlt hetekben már nem találtak újabb szennyezett tojásszállítmányt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei az országban, a fogyasztói óvatosságot továbbra is indokoltnak tartják. A hatóság azt tanácsolja, hogy a fogyasztók alaposan nézzék meg, milyen terméket tesznek a kosarukba, a termelők pedig minden esetben győződjenek meg arról, hogy megbízható forrásból szerezzék be az állományok kezelésre szolgáló szereket. A célellenőrzések még tovább zajlanak. ► 7 Az autonómia felfüggesztése is felmerült KATALÓNIA A spanyol miniszterelnök nem zárja ki, hogy az alkotmány 155. cikke alapján felfüggesztik Katalónia autonómiáját. Mariano Rajoy egy vasárnap adott interjúban beszélt ennek lehetőségéről. Mint kifejtette, az lenne az ideális, ha nem kellene rendkívüli megoldáshoz folyamodni, de ahhoz, hogy erre ne kerüljön sor, több dolognak is meg kellene változni. Leszögezte: Madridnak meg kell őriznie az ország egységét. ► 8 Ősszel több lesz a vadbaleset BARANYAI KORKÉP Az őszi hónapokban megszaporodnak a vadbalesetek, tavaly több mint 170 állatot ütöttek el a megyében. A vadveszélyes területeken, az utak mentén az illetékes vadásztársaságok vadveszélyre figyelmeztető táblákat helyeznek ki. Ezekre az őszi időszakban különösen ajánlatos figyelni, mert a jelzett útszakaszon a sofőrnek úgy kell megválasztania az autó sebességét, hogy a rad hirtelen felbukkanása esetén is elkerülhető legyen az ütközés. ► 3 Tömeg köszöntötte a villányi vöröset VILLÁNY Több ezer vendéget vonzott a „Szőlő és a bor városába” az elmúlt három napban az a régi tradíció, hogy a betakarított termést a helyi lakosok vidám szüreti felvonulással, reggelig tartó mulatozással köszöntik. Ezt a hagyományt ünnepelték a hétvégén az 1988-ban megalakult Villányi Borrenddel, immár a harmincadik évét megérő Villányi Vörösbor Fesztivállal. ► 6 SZERKESZTŐSÉG Email: bama@bama.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-10 óráig a vonal végén Wald Kata TERJESZTÉS 8-16 óráig HIRDETÉS 40/510-510 72/505-079 MA HOLNAP 15 18 Megyénkben ma már hosszabb időre kisüthet a nap, csapadékra csak elvétve kell számítani. Lassan melegszik a hőmérséklet, mérséklődiik a szél. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Dénes és Lóra nevű olvasóinknak!