Új Dunántúli Napló, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)
2018-03-26 / 71. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Ma este vértanúkra emlékeznek PÉCS Megemlékezést tartanak a pécsi Lyceum-templomban ma este hat órától azokról a keresztény vértanúkról, akik a huszadik században és napjainkban életüket áldozták az Evangéliumért. A liturgiát dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök vezetni, utána minden résztvevőt várnak egy beszélgetésre a sekrestyébe. (zsj) Szélesítik az utat a községben NAGYKOZÁR A napokban megkezdődött a Nagykozár- Pécsújhegy útszakasz felújítása. Másfél méternyit szélesítenek a Hajnal utcai kereszteződésig, illetve padkarendezési és egyéb munkálatok zajlanak, egészen április 19-ig. (zsj) A rendőri hivatást népszerűsítik PÉCS Továbbra is várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a rendőri hivatás iránt. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság toborzócsoportja március 26-án 8 óra 40 perctől Pécsett, a Zsolnay Vilmos Szakgimnázium és Szakközépiskolában, míg március 28-án 9 órától a Rendőrségi Információs Pontban várja az érdeklődőket. (zsj) Felcsaptak a lángok az udvaron MOHÁCS Prevenciós napot tartott a mohácsi Radnóti Gimmnáziumban a tűzoltóság. A foglalkozás során látványos bemutató keretében a diákok megtapasztalhatták, hogy milyen egy füsttel telített helyiségben mozog ni, onnan valakit menteni, valamint a tűzoltók bemutatták nekik a kályhán felejtett olaj helyes és helytelen oltását is. (zsj) Roppant kedvelt az „Aludj a cápákkal!” program Gyorsan népszerű lett a medúzafolyosó Sötétben világító medúzák díszítik az egyik kis folyosót a pécsi állatkertben, amit tegnap nézhetek meg először a látogatók. Zsigmond József József.iSigmond@mediaworks.hu PÉCS Gyerekzsivajtól volt hangos a hétvége a pécsi állatkertben, ahol a Víz Világnapját ünnepelték. A tavalyi évhez hasonlóan a Tettye Forrásház Zrt. munkatársainak köszönhetően több érdekes műsort, vetélkedőt, vizes játékot próbálhattak ki a családok, és megnézhették, milyen gépek működtetik a nagy medencét. A legnagyobb sikere a gyerekek között mégis a medúzafolyosónak volt. Az eddig üresen álló falat az akvárium-terráriumban egy budapesti művész készítette el öt nap leforgása alatt. Az életnagyságú medúzákat UV-festékkel varázsolta a falra, ami a sötét folyosón szépen ragyog. Mint megtudtuk, az ötletgazda a Tettye Forrásház Zrt. sajtóosztályának egyik munkatársa volt, a felvetést örömmel vette az állatkert vezetősége. A folyosó végén most még csak egy akvárium található talajlakó medúzákkal, ám újabb két akvárium érkezik Németországból, amit más medúzafajokkal töltenek fel. - Az idei év a pécsi állatkert életében a társas kifutókról fog szólni - mondta a tegnapi sajtótájékoztatón Siptár Dávid, a zoo vezetője. Hozzátette: szeretnék elérni, hogy az itt élő fajokat a földrajzi elhelyezkedésük szerint mutassák be a látogatóknak. Egy egységes dél-amerikai részt hoznának létre, és a már meglévő Afrika-kifutót tovább fejlesztenék. Újdonságként megemlítette, hogy a tél folyamán kis varacskosdisznók születtek, akik az első napsugarakkal várhatóan előbújnak anyjukkal együtt. A gyerekeknek már a vasárnapi megnyitón is nagyon tetszett az állatkert új látványossága Fotó: Löffler Péter Akció: aludjunk a Három új program is indult idén. Az egyik az akváriumi keringő, amit a Pannon Filharmonikusokkal közösen valósítanak meg - ebben a halak mozgására rímelő klasszikus zene jótékony hatását élvezhetik a kicsik. Ezt a legkisebbeknek ajánlják. A nagyobbak számára lehet érdekes a dúdolda: ez az állatok köré épített zenés gyermekfoglalkozásról szól, cápákkal! A harmadik egy igazi kuriózum: jelenleg egy olyan állatkert van Magyarországon, ahol valóban egy éjszakát el is lehet tölteni. Az „Aludj a cápákkal!" programra nagy az érdeklődés, eddig három turnus ment le. A gyerekek valóban egy éjszakát tölthetnek el a cápa akváriuma mellett, s megismerhetik az állatkert működését, a tengeri élővilág sokszínűségét. Új ragadozó, egy leopárd érkezik A bemutató elején nagyon sejtelmesen beszélt Siptár Dávid, az állatkert igazgatója - szavaiból ugyanis kiderült, hogy két hét múlva egy új lakó érkezik Pécsre, méghozzá egy nagytestű ragadozó. A titokra hamar fény derült: egy perzsa leopárdról van szó, azaz a pécsi állatkert hím leopárdja, Taian kap társat. Taian a csehországi Dvur Kralove állatkertjéből érkezett 2016. március 3-án. Mint az állatkert honlapján olvasható, az elején a zöld ruhás gondozókat nem igazán szerette, gyakran vicsorgott, támadott rájuk az üvegen át. Ma is harciasan viselkedik, ha gondozói a leopárdház kezelői folyosójára lépnek, azonban a barátságtalan természetet mára egyre inkább levetkőzte. Salamon Ferenc 1956 szemtanúitól is segítséget kért Korrajzot adott a regényben SZIGETVÁR Regényes formában tárulnak fel az 1956-os városi események Salamon Ferenc most megjelent könyvében. A Valamerre című regényt csütörtökön este mutatták be a Szigetvári Városi Könyvtárban. Az események jelentős része megtörtént, és a benne szereplő személyek is léteztek, akiket hiteles történelmi környezetben mutatok be - mondta Salamon Ferenc író, a Szigetvári Várbaráti Kör alelnöke, aki a regény írása során igyekezett megtalálni azokat a pontokat, amellyel még hitelesebbé teheti a történetet. - Ebből a szempontból egy történelmi regény, ám a folyamatok bemutatása a társadalmi hátteret is vázolja, miközben az elnyomás, a terror és a létbizonytalanság éppúgy megjelent nemcsak Szigetváron, hanem az ország más részein is. Azt hiszem, hogy amit leírtam, az nemcsak városunkról szól, hanem az egész országra érvényes kor- és korrajz. Korabeli iratok, dokumentumok, újságcikkek, személyes beszélgetések, helytörténeti anyagok felhasználásával alakult végül ki a történet végső formája, amiben mindenki főszereplő. Jeki Gabriella A most megjelent regényben mindenki főszereplő Fotó: J. G. 2018. MÁRCIUS 26., HÉTFŐ Valóban csak egyéjszakás kalandnak indult PÉCS A Vasváry-házban március 22. óta megtekinthető A háború pillangói - Érosz a Nagy Háborúban című tárlat témája az első világháborús prostitúció és a tábori bordélyok. Elsőre könnyed hangvételű, pikáns kiállításnak tűnhet, ám egyáltalán nem az, a tárlatot végigjárva mindenkiben tudatosul, hogy félresiklott életekről, tönkrement férfiakról, nőkről és családokról szól. Elgondolkoztató időutazás, mely egy ritkán emlegetett, különleges aspektusát mutatja meg a háborúnak - ahogy a megnyitón el is hangzott. Az országjáró időszakos kiállítás Kecskemét, Salgótarján és Budapest után érkezett el Pécsre, minden városban hatalmas sikert aratott. A megnyitón szép számmal megjelentek érdeklődők - ez is jól mutatja, hogy a kiállítás valószínűleg a jövőben is nagy érdeklődésre fog számot tartani izgalmas, kuriózumnak számító témája miatt. Az Érosz-kiállítás elsősorban a felnőtteknek szól A tárlat több részből tevődik össze, a tudomány, a történeti háttér és a kutatási eredmények nagyon komoly szerepet kaptak benne. Jól elkülöníthető az orvostörténeti vonatkozás, emellett önálló vitrinben kapott helyet a népi kultúra erotikus tárgyait bemutató anyag, ennek többsége a termékenységhez köthető, szimbolikus tárgy. Mint Szabóné Bognár Anikótól, a kiállítás kurátorától megtudtuk, a kiállítási egység alapját a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány és a Székesfehérvári Helyőrségtörténeti Emlékgyűjtemény kezdeményezte. Ezt az anyagot bővítette ki a kecskeméti Katona József Múzeum, így jött létre a tárlat, mely a mai látogatók számára talán már borzongató világot mutatja be. A kiállítás „egyéjszakás kalandnak” indult, Múzeumok Éjszakjára hajazó tárlatot szerettek volna belőle létrehozni, ám kinőtte magát. T.V. Programozható robotok érkeztek MOHÁCS Négy Lego és egy EDBOT Humanoid programozható robot érkezett a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnáziumba. Mivel napjainkban az informatika térhódítása folyamatos, ezért az iskola nagy gondot fordít a diákok ismereteinek bővítésére - a robotokat szeptembertől számítástechnika órákon, szakkörök és természettudományos tárgyak keretében választható robotikaórákon is alkalmazhatják. Manapság sok területen használnak gyártás és kiszolgálás segítségére automatizált, programozható gépeket, ezért az informatikus és a programozó pályán jó kereseti lehetőség, illetve kecsegtető karrier vár a szakemberekre. Ezt szeretné népszerűsíteni a tanulók körében a mohácsi gimnázium is. - Iskolánk két informatikatanára és egyelőre néhány érdeklődő tanulója nagy lelkesedéssel próbálja mozgásra bírni a robotokat - árulta el lapunknak az igazgatóhelyettes, Hahnerné Feth Gabriella. A népszerű Lego kockákból kisautók, s akár munkagépek is építhetők, amelyek különféle mozdulatokra programozhatók a virágöntözéstől a súlyok megemeléséig. D. Zs.