Új Dunántúli Napló, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-09 / 235. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Idén is adnak támogatást SIKLÓS A város vezetése a legrászorultabb családok ré­szére az idén is egyszeri tá­mogatást biztosít legfeljebb 20 ezer forint mértékben, hogy ezzel is segítsék a téli tüzelő, gyógyszer- és élelmi­szervásárlást valamint az el­maradt számlák rendezését. A tervek szerint az adventi tá­mogatást már december ele­jén ki fogják tudni utalni a ké­relmet benyújtó, szociálisan rászoruló családoknak. (zsk) Jól szerepelt a pécsi zenekar PÉCS Egy pécsi zenekar, a Band Of Streets is bemutat­kozik az idei X-faktor televí­ziós tehetségkutató verse­nyen. A szombaton kezdődő műsorban jól szerepelt a ze­nekar, a zsűri három igen és egy nem szavazattal juttatta tovább az együttest. (zsk) Konyakos fügés a nyerő édesség PÉCS Kiemelkedő minősítést kapott a pécsi manufaktú­ra csokoládéja az Internatio­nal Chocolate Awards 2018- as Kelet-Európai csokoládé­versenyén. A 70 százalékban Santo Domingos csokoládé­ból készült konyakos fügés és karamellizált diós étcsokolá­dé ezüstérmes lett a verseny­ben. Ugyanez a csokoládé idén már a londoni Great Tas­te Awards (Gasztro-Oscar) ver­senyen is jól szerepelt, onnan két csillagot hozott el. (zsk) Indulnak az éjszakai fürdőzések HARKÁNY Hétvégén kezdődik a téli fürdések szezonja Har­kányban. A látványfürdőben másfél éve tartanak zenés éj­szakai fürdéseket. Tavaly hoz­závetőlegesen kétezren keres­ték fel e hétvégi estéken az él­ményfürdőt, mely idén is várja a vendégeket. (zsk) Az ajánlott küldemények átvételére panaszkodnak Utaznak és sorban állnak a levelekért Nehézkes az ajánlott külde­mények átvétele - sokak­nak nem a legközelebbi pos­tára kell menniük, és a vára­kozás is gyakran hosszadal­mas. A Magyar Posta Zrt. ta­pasztalatai szerint a letéti küldemények átvételére ki­jelölt posták száma Pécsett a küldeményforgalomnak és az igényeknek megfelel - az ügyfelek zömét hét percen belül kiszolgálják. Wald Kata katalin.wald@mediaworks.hu PÉCS Kilométereket kell utaz­ni az ajánlott küldeményekért, ha a postás nem találja otthon a címzettet - panaszolta a Posta­bontásban megjelent írásában egy olvasónk. - Az újhegyiek­nek a hét kilométerre találha­tó Indóház térre kell menniük, amikor az otthonaikhoz köze­lebb, két kilométeres sugarú körben három posta is műkö­dik. A Szigeti úti lakosok a Jó­kai utcai főpostán vehetik át ajánlott küldeményeiket, hol­ott az otthonuktól 500 méter­re található az Ybl Miklós ut­cai, uránvárosi posta - jelez­te. Egyben kifogásolja, hogy az Indóház téri postán jellemzően nagy a zsúfoltság, van, hogy fél órát kell várakozni egy ajánlott levél átvételére.­­ Pécsett jelenleg 17 postát üzemeltetünk, ebből három helyre ügyfélhívó rendszert is telepítettünk, a gyorsabb és magasabb színvonalú kiszolgá­lás érdekében. A városban üze­melő posták különböző nyitva­tartási időkben, szinte egy tel­jes napot lefedve 7-től 20 óráig állnak ügyfeleink rendelkezé­sére - válaszolta az olvasói ész­revétel kapcsán feltett kérdése­inkre Panulin Ildikó, a Magyar Posta Zrt. szóvivője. Figyelembe veszik a távolságot A 17 üzemelő postából 6 he­lyen biztosítják a letéti külde­mények átvételének lehetősé­gét. A szóvivő kiemelte, a Ma­gyar Posta a letéti kezelésre történő kijelöléskor figyelem­be veszi az érintett terület cím­helyeinek távolságát a kijelölt postától, a leterheltségét, meg­közelíthetőségét, nyitvatartá­­sát - vagyis, hogy minél hos­­­szabb ideig elérhető legyen (le­hetőség szerint szombaton is). A tapasztalatok szerint Pécsett a letéti küldemények átvételé­re kijelölt posták száma a kül­deményforgalomnak és az ügy­féligényeknek megfelelnek.­­ A Magyar Posta a várako­zási idő alakulását folyamato­san monitorozza. A pécsi In­dóház téri postán átlagosan 6 ügyfélszolgálati ablakkal ál­lunk rendelkezésre. A Jókai ut­caiban modern, a mai kor elvá­rásainak megfelelően kialakí­tott banki környezetben, ügy­félhívó rendszerrel felszerelt ügyféltér várja a postai szolgál­tatásokat igénybe vevőket. Idén átlagosan az ügyfelek 71 száza­lékát 7 percen belül kiszolgálta a posta - tette hozzá. Időpontfoglalás is lehetséges A posták nagy részében a várakozási idők csökkentésé­re, ügyfél irányítási technikát alkalmaznak, melyekkel ke­zelhetők az eltérő ügyintézési idő miatti várakozási csúcsok. A postákon kihelyezett „Ne­künk fontos az Ön ideje” ügy­fél tájékoztatási eszköz infor­mációt szolgáltat arra vonatko­zóan, hogy mikor vannak a for­galmas és kevésbé forgalmas időszakok, így a posta felkere­sése tervezhetővé válik. Az ügyfélhívó rendszer le­hetőséget ad az elektronikus időpontfoglalás igénybevételé­re. Erre a Magyar Posta hon­lapján, illetve mobil applikáci­ójában van lehetőség „Én Pos­­tám” regisztrációt, illetve be­lépést követően. A szolgáltatás igénybevétele esetén az ügyfél­nek a postára érkezéskor nem kell sorszámot húznia, a kijel­zőn megjelenik a foglaláskor kapott szám és rövid időn belül elintézheti ügyeit. Értesítést hagy a postás, ha nem találja otthon a családot Fotó: MW Az okozott károkért helytállnak Négy napig tartott egy gyász-dísztávirat kézbesítése, és ennyi idő alatt is csak utá­najárást követően sikerült tel­jesítenie a postának a felada­tot - panaszolta az SMS rovat­ban nemrég egy olvasónk. Pa­nulin Ildikó az eset kapcsán a következőkről tájékoztatta la­punkat. Általánosságban el­mondható, hogy a közönséges táviratot a Magyar Posta a fel­vételtől számított hat órán be­lül, a sürgős külön szolgálta­tással feladott táviratot a fel­vételtől számított négy órán belül kézbesíti. A panaszos által említett táv­irat kézbesítésével kapcsolato­san érdemi információt az eset konkrét ismerete nélkül nem tudnak adni, ám a Magyar Pos­ta minden beérkező panaszt harminc napon belül kivizsgál. Általánosságban mondható el az is, hogy amennyiben a vizs­gálat postai szabálytalansá­got állapít meg, akkor az oko­zott károkért a Magyar Posta helytáll. Interaktív virtuális websétával várják az érdeklődőket Bemutatják a fejlesztéseket PÉCS Október 22-ig tekinthe­tő meg a Nádor Galériában a Modern Városok Programban megvalósuló egyetemfejleszté­si projektek bemutatója. A „Pécs a jövőd kapuja néven jegyzett” nagyszabású egye­temfejlesztési program már tervezési szakaszában is jelen­tős kreatív energiákat mozga­tott meg: az előkészítésben 79 tervezőt foglalkoztatott a Pé­csi Tudományegyetem, továb­bá 11 építész stúdiót vont be az elmúlt két év során. Az építke­zések javában zajlanak, és már most látható, hogy mitől lesz egyedi és megnyerő az egye­tem kínálata. A különleges bemutatót el­sődlegesen azzal a céllal hoz­ták létre a szervezők, hogy a város polgárai, a jelenlegi és leendő PTE-s hallgatók talál­kozhassanak a fejlesztési ter­vekkel, tájékozódhassanak az eddigi eredményeket illető­en, és egyben, illetve folyama­tában láthassák a különböző helyszíneken zajló építkezése­ket, beruházásokat. Mindezt a hagyományos és a legkorsze­rűbb infokommunikációs esz­közök segítségével - a többi között most debütál az egye­temfejlesztési program bemu­tatását szolgáló interaktív vir­tuális webséta is. M. Z. 2018. OKTÓBER 9., KEDD Önkéntesek segítenek három napon át BÓLY-MOHÁCS-PÉCS A 72 óra kompromisszum nélkül egy szociális önkéntes akció, ame­lyet a három történelmi keresz­tény egyház szervez idén már tizenegyedszer október 11-e és 14-e között. A Pécsi Egyházme­gyében, ahogy a korábbi évek­ben is a Katifi, az egyházmegye ifjúsági referatúrája koordinál­ja a fiatalokat. - A megyében több mint 350- en jelentkeztek, főleg Mohács­ról, Bolyból és természetesen Pécsről. A korosztály is vegye­sen alakult, idén sokkal több egyetemista, fiatal dolgozó fel­nőtt jelentkezett mint tavaly - mondta el Czopf Ágnes, a ren­dezvény koordinátora. Az akcióban részt vevő fia­talok megtapasztalják, hogy együtt milyen nagy dolgok­ra képesek, és milyen jó érzés másoknak önzetlenül segíteni. Csütörtökön délután a Magtár Látogatóközpontban ünnepé­lyes megnyitóval veszi kezde­tét az akció. Az első projekt péntek 11 órakor a Prohászka Otthonban lesz, itt óvodások adnak műsort az időseknek. Délután a Szent Lőrinc Gondozóotthonban se­gédkezik egy csapat. Szomba­ton a Tettye Kollégiumban és a Collegium Seraphicumban nagytakarítást tartanak, míg a Máltai Szeretetotthonnál tiszta­sági festés lesz. Más akciókkal is készülnek: megtisztítják a te­metőket, templomokat takarí­tanak. A rendezvény vasárnap este hat órakor az Ágoston té­ri templomban szentmisével és agapéval zárul. Zs. J. Az önkéntesek a temetőket is megtisztítják Fotó: MW Album készül a festő gyűjtéséből SIKLÓS Vida Dezső, Siklós fes­tője címmel reprezentatív ki­advány készül, amely a két éve elhunyt művész életét és munkásságát, valamint a vá­roshoz fűződő emlékeit mutat­ja be. A művész még életében kereste meg a Siklósi Könyv­tárért Közalapítványt az öt­lettel, hogy a várossal kapcso­latos emlékeit, családi vagy egyéb vonatkozású története­it egy kiadványban megoszt­hassa. Vida Dezső saját kézírásával írt le történeteket, és mutatott be fotókat, melyek érdekes­nek bizonyultak, de nem vol­tak olyan formában, mely le­hetővé tette volna, hogy könyv alakban megjelenjenek. A mű­vész betegsége miatt nem tud­ták már befejezni a könyvtár munkatársaival végzett közös munkát. A festő halála után az alapítvány igyekezett for­rást találni az album megje­lentetéséhez. A könyvtár közadakozásból, valamint a Duna-Dráva Ce­ment Kft. és a siklósi önkor­mányzat támogatásából tudja megvalósítani a művész ter­vét, a megjelenő kiadvány fe­lerészben szöveges emlékeket tartalmaz majd, míg a másik fele a festő alkotásaiból álló vá­logatást teszi közzé. Zs. K.

Next