Új Dunántúli Napló, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
2019-03-26 / 71. szám
A hazai legjobb érkezik most PÉCS A női mezőny magasan legjobb együttesét fogadja ma délután a PEAC-Pécs élvonalbeli kosárlabdacsapata. A baranyaiak a tavalyi EuroLiga ezüstérmes, magyar bajnoki címvédő Sopront fogadják. ► 16 Százévesen köszöntötték POGÁNY Századik születésnapját ünnepelte Rumy Zoltán Károlyné, Julika néni. A Baldauf Gusztáv Evangélikus Szeretetotthon vezetősége, Pécs és Pogány elöljárói, egy unoka, hat dédunoka, egy ükunoka és a Magyar Vöröskereszt köszöntötte. ► 2 Darázs mehet a poloskára USA Az ázsiai márványospoloska az amerikai gyümölcsösökben is sok kárt okoz. Mivel inváziós fajnak számít, nincs természetes ellensége. Tudósok Ázsiába utaztak, hogy felkutassák a poloska természetes ellenségeit. A legelterjedtebb ilyen faj a szamurájdarázs. ► 7 Például Beszakadt az aszfalt a belvárosi bevásárlóközpont autós bejáratánál. A gond csak az, hogy a parkolóba ezen az egyetlen úton lehet bejutni, így az eddigi logikus körforgalom most mindkét irányban működik. Ugyanis a legrutinosabb sofőrnek is komoly manőverekkel sikerül csak bekanyarodni az elkerített úthiba mellett, ha meg ellenkező irányban haladnak a kocsik, akkor kevés a hely. Összességében nagy a fejetlenség, sok a veszélyhelyzet. Nem kerítenék ennek az ügynek ekkora feneket, ha nem kínlódnának itt az autósok immár két hete, mert azóta tart a tarthatatlan állapot és nyoma sincs, hogy nekikezdenének a fél méternyi aszfalthiba rendbetételének. M. B. E. A csata és a túlélés nyomait kutatták MAJS-SÁTORHELY Több középkori falu nyomát kutatták fémkeresőkkel Majs, Sátorhely és Nagynyárád térségében régészek irányítása mellett a hétvégén a Janus Pannonius Múzeum, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Detect Max Hungary Kft. munkatársai. A kutatás távlati, a mohácsi csata 500. évfordulóig kitűzött célja behatárolni a mohácsi ütközet központi helyszínét és megtalálni a jelenleg ismeretlen tömegsírok helyeit. P4 Szekerce, puskagolyó, lópatkó került már elő a földből, de a régészek ennél értékesebb leletben is bíznak Fotó: MTI A váratlan helyzet sem lesz gond BARANYAI KÖRKÉP A száztizennyolc megyei polgárőr egyesületben több mint háromezer polgárőr tevékenykedik. Számos területen bevethetőek, ha kell mentésben vagy tűzoltásban segédkeznek, és arra is van példa, hogy betörőket fülelnek le. Annak érdekében, hogy a váratlan helyzet se lepje meg őket, intézkedéstechnikai képzésen vettek részt a Baranya megyei polgárőrök. ► 4 Özönlenek vissza a dzsihadisták EURÓPA A rendelkezésre álló statisztikák szerint az utóbbi években több ezer uniós állampolgárból lett terrorista - az Európai Parlament (EP) 2016-os kutatása szerint létszámuk 3900-4300 közöttire tehető -, akiknek a jelentős része, harmada már visszatért Európába. Az Iszlám Állam összeomlása ezt a folyamatot fel fogja gyorsítani, számuk tehát drasztikusan növekedni fog. ► 9 Több mint egy órán át fárasztották a hatalmas szürkét A Óriás harcsa akadt horogra SZŐKE Két sporthorgásznak emlékezetes marad a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka a szőkéi 3-as horgásztónál. Szabó János érezte, hogy hatalmas harcsa akadt a horgá ra. A hal tenyeres (15-17 cen tis) kárászra kapott, a fárasztása egy és egynegyed órát tartott. A szürke harcsa 60,60 kilogrammot nyomott és 189 centiméter hosszú volt. Egy másik tórekord is született: Nagy Tamás tőpontja 21,05 kilogramm súlyú volt. Mind a két óriáshal természetesen visszakerült a tóba. Hegedűs János tógazda lapunknak elmondta, a tóban lévő állomány súlya 80-100 mázsa között lehet. Java része nagytestű, közel 10 kilogramm súlyú ponty, de óriási harcsákból sincs hiány. Zs. J. Szabó Jánost megörökítették a kapitális harcsával Fotó: H. J További képek és értékelés: BAMA.hu Tóth Lola Dunaújváros Tudjon meg többet Loláról a 3. oldalon. Népszerű a távirati sebesség MAGYARORSZÁG A törvény már nem kötelezi a Magyar Posta Zrt.-t a táviratküldő szolgáltatás fenntartására, mégis van táviratfeladásra lehetőség Magyarországon. Az üzenetek minél gyorsabb célba juttatása mindig is fontos volt, ezért is fejlődött ki számos lehetőség ennek az igénynek a kiszolgálására. Az új technológia lehagyta a régit, ma már a lassabbak közé tartozik a táviratozás, mégis népszerű. ► 7 Döntsenek a helybeliek a bányáról! PÉCS A Magyar Urán Resources Kft. hatásvizsgálati kérelmet adott be bányanyitás céljából. Az Összefogás Pécsért benyújtotta helyi népszavazási kérelmét a bányanyitás megakadályozására - mondta el lapunknak Kővári János, az ÖPE elnöke. A választási bizottság 30 napon belül dönt, hogy a kérdés alkalmas-e népszavazásra. Kb. 12 ezer aláírás kell a vétóhoz. M.B.E. Szoros eredmény született ROMONYA Szoros végeredményt hozott a vasárnapi időközi polgármester-választás a településen. A névjegyzékben szereplő 433 választópolgár több mint 65 százaléka jelent meg a voksoláson. A település új vezetője a korábbi alpolgármester, Miklós Dezső lett, aki 24 szavazattal győzött Keszler Attila közgazdász előtt. Schönberger Pálra 15, míg Radó Nándornéra 3 szavazat érkezett. Az időközi választást a korábbi polgármester, Herman József halála miatt kellett kiírni. Zs. J. SZERKESZTŐSÉG E-mail: szerkesztoseg@dunantulinaplo.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-16 óráig 06-72/999-111 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 06-46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig 06-72/505-079,06-72/505-034 MA HOLNAP 12 10 Hűvösebb napok érkeznek térségünkre, viszont a tegnapinál már lényegesen jobb idővel, helyenként napsütéssel számolhatunk. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Emánuel, Dénes és Dusán nevű olvasóinknak!