Új Dunántúli Napló, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)

2020-02-26 / 48. szám

Már megvan a közönségdíjas SAVANYA Az előző év sikere után a Pé­csi Család- és KarrierPont újraindította az Év női példaképe pályázatot. A be­érkezett szavazatok alapján a közön­ségdíjat dr. Bereczki-Barna Szilvia nyer­te meg, több mint 700-an kedvelték a történetét a közösségi oldalon. ► 6 Korán mentek ki a földekre BARANYA Az elmúlt hetek enyhe idő­járása arra késztette a gazdákat, hogy megkezdjék a tavaszi munká­latokat. A talajlezárások megkezdőd­tek, a kártevők megjelenését pedig folyamatosan figyelik, hogy időben megkezdhessék a védekezést. ► 3 Voksolhatnak a hőseikre SZIGETVÁR Immár harmadik alka­lommal rendezi meg a Bázis Gyer­mek és Ifjúsági Egyesület a helyiek körében igen népszerű Mindenna­pok Hősei akciót Szigetváron. A szi­getváriak március 9-29. között öt ka­tegóriában adhatják le voksukat a sa­ját hétköznapi hőseikre. ► 3 Negyed­döntős vakrepülés GYŐR A Győri Audi ETO női csapata a Brestet legyőzve nagy lépést tett, hogy csoportelsőként jusson az áp­rilisi negyeddöntőbe. Danyi Gábor együttese minden helyzetért, lövé­sért és labdáért megharcolt, de a tré­ner szerint másfajta hozzáállást nem is engedhet meg magának. ► 15 Például­ rról már lemondtam, hogy a hegyoldal szűk kis utcáiban megvalósuljon a szelektív hul­ladékgyűjtés, így időnként újságok­kal és műanyag palackokkal tömött autóval keresem a nyilvános leraka­tokat. Ám az enyhén szólva bosszan­tó, hogy csak a polgároktól várják el a környezetbarát mentalitást. Mert a napokban a szeles időben érkezett a szemétgyűjtő autó és a kukaürítés­kor jókora adagok mentek mellé, az­tán a nagy szél szárnyán a kerítések­re, az út két oldalára. Itt jegyezném meg, nem a guberálók szórták szét a szemetet, hanem a gyors munka. Szó­val lehet, hogy a kukásautók csak szállítanak, de azért nem lenne baj, ha tisztában lennének a dolgozók is a cég filozófiájával. M. B. E. A Sok ezer ember előtt temették a hideget a busók Máglyán égett a tél MOHÁCS A hagyományos húshagyókeddi máglyagyújtással és a telet jelképező koporsó elégetésével véget ért Mohácson az idei busójárás. A főtéren kedden este is sok ezren voltak. A város tamburásainak közreműködésével még egyszer felcsendültek a legis­mertebb dalok. A máglyát, s rajta a telet jelképező koporsót szürkületkor gyújtották meg, amivel véget ért a busójárás, de a mulat­ság bizonyosan nagyon sokáig tartott még. Húshagyókeddet követően, szerdán kezdődik a negyvennapos böjt, amellyel a kereszté­nyek húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére készülnek. Képgaléria: Bama.hu Fotó: Laufer László Bárki vehet majd kis földeket MAGYARORSZÁG Több mint 13 ezer, 3 hektárnál kisebb területű állami földet hirdet meg eladásra március elején az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Földügyi Köz­pont (NFK), a meghirdetett földekre bárki tehet vételi ajánlatot. Az agrártárca tá­jékoztatása szerint a földér­tékesítési program első üte­mében március 2-án 6540 ingatlant kínálnak eladásra nyilvánosan. ► 7 Reklámok ellen védik a gyerekeket MAGYARORSZÁG Gyermekek­nek szóló reklámok címmel tett közzé tájékoztatót a Gaz­dasági Versenyhivatal, össze­foglalva a cégeknek a tudni­valókat, amelyeket szem előtt kell tartaniuk, hogy a hirdeté­seik ne legyenek jogsértőek. Köztudott, a gyermekkorúa­­kat és a kiskorúakat komplex törvényi védelem illeti meg a reklámokkal szemben. ► 8 f-Q ^ ® Sorsdöntő mérkőzés vár a pécsi pólósokra BUDAPEST Az UVSE otthoná­ban vezeti sorsdöntő csatá­ba tanítványait ma 18 órától Lukács Gergely, a PVSK-Me­­csek Füszért vízilabdacsapa­tának vezetőedzője. Mindkét gárda az OB I. A csoportjának negyedik, még felsőházat je­lentő negyedik helyére pályá­zik. Ha a (jelenleg negyedik) pécsiek mind a három pontot elhozzák a fővárosból, akkor nem kell tovább számolgat­ni, ők folytathatják a legjobb nyolc között. - Egy ilyen meccsre várunk több mint öt éve. A játékosa­imnak is azt mondtam, hogy éljék meg minden pillanatát, élvezzék a mérkőzést, mert ezért küzdöttünk, hogy itt le­hessünk. Számunkra ez lesz a Super Bowl - mondta lapunk­nak Lukács Gergely, a pécsiek vezetőedzője. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti. ► 16 Szükség lesz az összhangra az edző és a játékosai között a fővárosban Fotó: Laufer L. Koronavírus: karanténba vonult négy pécsi diák PÉCS A külvilágtól hermeti­kusan elzárva tölti a követ­kező két hetet az a négy pé­csi középiskolás, akik a hét­végén Milánóban jártak, né­hány kilométerre az azóta lezárt övezettől, értesítette a Pécsi Újság.hu-t az egyik szülő. Elmondta, az érettségi előtt álló diákok attól tartva, hogy Milánót is lezárják az olasz hatóságok, s így nem tudnak majd hazatérni, át­mentek Svájcba, Lugánó­­ba, ahonnan egyikük szülő­je autóval hozta haza őket. A diákok tünetmentesek, semmilyen panaszuk nin­csen, de már hazafelé arról beszéltek, hogy nem men­nek társaik közé a korona­vírus lappangási ideje alatt, vagyis a következő két hét során. Ugyanezt kérte tőlük az iskola igazgatója is. A lapunknak nyilatko­zó szülő kifejtette, a diákok egy lakásban, a külvilág­tól elzárva töltik a követke­ző időszakot, még családja­ikkal sem érintkeznek sze­mélyesen. Az élelmezésü­ket például úgy oldják meg, hogy a szülők a lakás ajta­ja előtt hagyják a megvá­sárolt enni-innivalót. Hoz­zátette azt is, gyerekeikkel felkeresték az infektológi­­át Pécsett, ahol azonban azt mondták nekik, mivel tü­netmentesek, nincs tenni­valójuk az ügyben, s amen­­­nyiben mégis jelentkezné­nek panaszok náluk, ab­ban az esetben haladéktala­nul forduljanak a budapesti Szent László kórházhoz. Ezt ugyan némiképp fur­­csállották, de elfogadták. A szülő elmondta még azt is, ugyanennek az iskolá­nak egy alsóbb osztályba já­ró diákja szintén Olaszor­szágban járt a hétvégén, ő szintén önkéntesen karan­ténba vonult. M. B. Pályázat orvosi rendelőkre MAGYARORSZÁG Újabb há­rom pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar Falu Program keretében, ezúttal hétmilliárd forint keretös­­­szegben lehet pályázni orvo­si szolgálati lakás építésére, orvosi rendelők építésére és felújítására, valamint orvos­­technikai eszközök beszerzé­sére - jelentette be Gyopáros Alpár kormánybiztos. ► 7 SZERKESZTŐSÉG E-mail: szerkesztoseg@dunantulinaplo.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-16 óráig 06-72/999-111 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 0646/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig 06-72/505-079,06-72/505-034 MA HOLNAP 8­8 % Boldog névnapot kívánunk Géza Hidegfront hátán érkezik időjárásunk változása, ám ez sem hozza az amúgy az évszaknak megfelelő hőmérsékletet. Egy kis csapadékot igen. ► 13 és Cézár nevű olvasóinknak!

Next