Új Dunántúli Napló, 2020. november (31. évfolyam, 256-280. szám)

2020-11-19 / 271. szám

EGY PERCBEN A fiatalokra építettek SZENTLŐRINC A Szentlőrinc az idei szezonra kifejezetten fiatal csapatot épített. Sok 19-20 éves labdarúgó is az NB II.-es keret tagja, sőt, oroszlán­­részt vállal a szereplésből. Az ő sorai­kat bővíti az MTK-tól kölcsönvett Kap­­ronczai Gergely is, aki eddig kirob­­banthatatlan a kezdőből. ► 16 Ben­kő László a szívünkben él BUDAPEST Megrendülve tudatjuk, hogy Benkő Laci, az Omega együt­tes alapítója, hosszas betegség után elhunyt - közölte tegnap reggel Fa­­cebook-oldalán az Omega. 77 éves volt. A magyar rockzene meghatá­rozó alakját rajongók és tisztelők milliói gyászolják. ► 9 Parragh László bekeményített BUDAPEST A mikro-, kis- és közép­­vállalkozói (kkv) szektorban az iparűzési adó (ipa) teljes elengedé­sére tesz javaslatot a Magyar Ke­reskedelmi és Iparkamara 2020-ra és 2021-re, ágazattól és árbevétel­től függetlenül - hangsúlyozta Par­ragh László a kamara elnöke. A 7 Segítjük az üldözötteket BUDAPEST A kormány a Hungary Helps programban több mint 100 ezer üldözött keresztényt segített 27 országban a Közel-Keleten, Af­rikában és Ázsiában, lehetővé téve szülőföldjükön maradásukat. ► 7 Például E­gy Budapesten élő ismerő­sömmel beszélgettem néhány napja az online térben. Sok más mellett természetesen az egy­re gyakrabban gondolatainkat át­szövő koronavírus is szóba került. Ő összességében pozitív pesti ta­pasztalatokról számolt be, és elme­sélt egy vele megtörtént esetet is. Az aluljáróban a metróhoz ment volna le, ám észrevette, hogy nincs nála maszk (ekkor még nem kellett hordani a közterületeken). A belép­tetőkapunál álló ellenőrhöz fordult, hogy tudja-e, hol lehet a közelben maszkot vásárolni. Ismerősöm leg­nagyobb meglepetésére az ellenőr elővett egy tiszta, eldobható masz­kot, majd így szólt: - Vegye el nyu­godtan, első az egészség! T. V. Régóta szorgalmazták a kereszteződés átépítését Célegyenesbe ért a körforgalom építése időjárás nem szól közbe - a jövő hét közepén kezdi meg az aszfalt kopórétegének terítését. A körforgalom által immár biztonságo­sabb kereszteződésben várhatóan december közepére mindennel elkészülnek a szakemberek. Fotó: Laufer László ► 3 További izgalmas hírekért látogasson el ide: BAMA.hu SIKLÓS Nem kell már sokáig szlalomozni a munkagépek között Siklóson, a Gyűdi úti kereszteződésben épülő körforgalomnál, mert hamarosan levonulnak a szakemberek. Az önkormányzattól kapott információk szerint a kivitelezést végző cég - amennyiben az Könyvcsomagokat kaptak szerkesztőségünkben a gyerekek Megleptük az apróságokat BARANYA Véget ért a Dunán­túli Napló és a bama.hu Gyer­mekmosoly fotópályázatá­nak online fordulója. A leg­több voksot kapott gyereke­ket szerkesztőségünkben szerdán Fülöp Zoltán főszer­kesztő köszöntötte, s adta át a Libris könyvcsomagokat. A 0-3 éves kategóriában Kol­lár Szófiára, Zsupán Lilienre és Gyócsi Szonja Napsugárra szavaztak a legtöbben. A 4-7 évesek közül Réti Dániel Vik­tor, Kárpáti Amina és Kovács Édua Lóra lettek dobogósok. Játékunk napilapunkban folytatódik, keressék a szava­zószelvényt. T. V. Gyócsi Szonja Napsugár: Kovács Édua Lóra és Réti Dániel Viktor érkezett meg az átadóra Fotó: L. L. Nyíregyházán szolgált eddig az új pécsi püspök PÉCS Több mint egy év után nevezte ki az új pécsi megyés püspököt Ferenc pápa. Teg­nap a Vatikán hivatalos olda­lán tették közzé, hogy Felföl­di Lászlót, a Debrecen-Nyír­­egyházi Egyházmegye álta­lános helynökét, a nyíregy­házi Magyarok Nagyasszo­­nya-társszékesegyház plébá­nosát nevezte ki új pécsi me­gyés püspöknek a pápa. Felföldi László 1961-ben született Szabolcs-Szat­­már-Bereg megyében, Gesz­­teréden. Az általános iskolai tanulmányait követően a pia­risták kecskeméti gimnáziu­mába járt, majd pedig elekt­­roműszerészi végzettséget szerzett Nyíregyházán. Ezt követően felvételt nyert az Eg­ri Főegyházmegye papnöven­dékei közé, 1986-ban szentel­ték pappá. 2015-től a Debre­­cen-Nyíregyházi Egyházme­gye általános helynöke, 2017- től az Egyházmegyei Lelki­pásztori Intézet vezetője, va­lamint a Nyíregyházi Magya­rok Nagyasszonya-társszé­­kesegyház plébánosa lett. A debreceni városvezetés 2013-ban „Pro Urbe” díjban részesítette, 2016-ban pedig szülőfaluja díszpolgára lett. Püspökké szentelését és be­iktatását később tartják meg a megyeszékhelyen. Zs. J. Felföldi László Fotó: MW December 11-éig tart a korlátozás BUDAPEST Rémhírt és hazug­ságot terjesztett tegnap az In­dex és a HVG, a sajtóhírekkel ellentétben ugyanis a hatály­ban lévő korlátozó intézkedé­seket nem hosszabbította meg a kormány, azok 2020. decem­ber 11-éig alkalmazandók. Ez­zel szemben a kormány a ve­szélyhelyzetet hosszabbította meg az Országgyűlés dönté­se alapján 2021. február 8-áig - tudatta a Kormányzati Tájé­koztatási Központ. ► 9 SZERKESZTŐSÉG E-mail: szerkesztoseg@dunantulinaplo.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-16 óráig 06-72/999-111 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 06-46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig 06-72/505-079,06-72/505-034 HOLNAP Ködös és napos területek válthatják egymást a me­gyében, a légmozgás gyenge marad. Éjszaka meg­növekszik a felhőzet. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Erzsébet és Zsóka nevű olvasóinknak!

Next