Új Dunántúli Napló, 2021. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
2021-01-29 / 24. szám
EGY PERCBEN Zárt kapuknál játszanak BARANYA A hétvégén folytatódik a csonka őszi szezon befoltozása a Megyei I. osztályban. A két nap alatt négy mérkőzést rendeznek meg, többek között Komlón játszik rangadót a Mohács, a Pécsvárad pedig a Lovászhetényt fogadja Kozármislenyben. A meccsek zárt kapusak. ► 14 ■ ■ ••» Elkél a segítség BUDAPEST „Meghaladta a százezer főt az ágazati bértámogatással elért munkavállalók száma, már mintegy 14 ezer munkaadó nyújtott be igénylést összesen több mint 25 milliárd forint értékben” - jelentette be Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. ► 7 Kamuszámlát küldenek MAGYARORSZÁG Csalók az MVM Next (korábbi nevén NKM Energia Zrt.) nevében, a gáz- vagy villanyszámlára hivatkozva, félrevezető e-maileket küldenek, és így próbálnak személyes adatokhoz jutni az internethasználóktól. ► 10 Folytatódik a vakcinázás BUDAPEST Lassan lezárul az egészségügyi dolgozók oltása, és tegnap elkezdődött a bentlakásos szociális intézményekben élők kampányszerű vakcinázása is, jelentette be a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályának vezetője. ► 9 Például árványűző túráim során Cserkúton jártam a minap, és a barátságos szabadidőpark bejáratánál a települést népszerűsítő táblán meghökkentő állítás fogadott. A következő gondolattal indul ugyanis a hely nevezetességeinek ismertetése: 1270 és 1290 között épült a romantikus stílusú templom. Hát igen, ez valóban szenzáció lenne, mert a romantika a magyar építészetben jó 600 évvel később volt uralkodó stílusirányzat, többek között Ybl Miklós alkotott ekkor, és olyan épületek születtek, mint például a Dohány utcai zsinagóga. Szóval érdemes lenne románra korrigálni a romantikát, hacsak nem az a cél, hogy mosolyra derítsék az idetévedő turistákat. M. B. E. J A nehéz helyzetben is több újdonsággal készülnek a nézőknek Hatvan éve működik már a Bóbita Bábszínház PÉCS Különleges év az idei a Bóbita Bábszínház életében, hiszen megalakulásának 60. évfordulóját ünnepli az intézmény. A dolgozók, a társulat és a bábok is nagyon várják már a nézőket, megérkezésükig folyamatosan készülnek az idei bemutatókra, és szeretnék a pandémia miatt elmaradt előadásokat is bepótolni, miközben próbálnak alkalmazkodni az online világ adta lehetőségekhez is. A lelkes társulat idén több kis videóval is készül a március 21-i bábszínházi világnapra, ezen kívül az őszi Háry János című előadásuk alkotófolyamatába is bepillantást engednek majd az érdeklődők számára. A zárva tartó időszakban továbbra is hirdetnek online előadásokat, így a gyerekek élvezhetik a bábszínházi meséket. ► 3 A dolgozók, a társulat és a bábok is nagyon várják már, hogy ismét megteljen a nézőtér Illusztráció: Lollfer Péter Kisorsoltuk a Mozaikkereső nyerteseit VESZPRÉM Nagy érdeklődés kísérte lapcsoportunk Mozaikkereső játékát. Csütörtökön érkezett el a várva várt sorsolás napja, a Mozaikkereső nyereményjátékunk 19 megyei napilaponkénti sorsolása a Napló napilap szerkesztőségében zajlott le. A Dunántúli Naplóhoz beérkezett, összesen 3703 darab játékszelvényből 5 nyertest sorsoltak ki. ► 2 A csökkentett adót kell csak fizetni • BUDAPEST A kormány decemberben jelentette be, hogy a járvány miatt a helyi iparűzési adó mértékét a felére csökkenti a kis- és középvállalkozásoknak. Az iparűzési adó csökkentése a vonatkozó kormányrendelet alapján a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak jár, amennyiben árbevételük vagy a mérlegfőösszeg nem haladja meg a négymilliárd forintot. ► 7 További izgalmas hírekért látogasson el ide: Új kihívások előtt az informatikusok BARANYA Míg öt-tíz évvel ezelőtt viszonylag kevesen választották az informatikai pályát, ma már ez a tendencia javulni, s megfordulni látszik. Ennek egyik oka, hogy egyre több pályaválasztás előtt álló diákhoz jut el az információ, miszerint informatikusként a régióban is változatos kihívásokat lehet találni. ► 2 Egyre népszerűbb a pálya a fiatalok számára Fotó: MW BAMA.hu Tovább nőt a foglalkoztatás MAGYARORSZÁG Visszatért a foglalkoztatottak száma 4,5 millió főre 2020 decemberében - számolt be a KSH. Utoljára augusztusban dolgoztak ennél többen, szeptemberben és októberben viszont 63 ezren elvesztették a munkájukat. Közülük az ősz végére 45 ezren visszatértek, az év legutolsó hónapjában pedig 4 ezer fővel tovább nőtt a foglalkoztatottság, így lett pontosan 4 millió 500 ezer fő. ► 7 Maradnak még a korlátozások BUDAPEST Március 1-jéig meghosszabbítja a kormány a járvány miatti szabályok hatályát - jelentette be Gulyás Gergely miniszter a tegnapi kormányinfón. Elmondta, az operatív törzs szerint a november óta hatályos intézkedésekkel sikerült kordában tartani a járványt. A szakértők úgy élik, oltás hiányában bármilyen enyhítés újbóli járványhullámhoz és még radikálisabb szigorításokhoz vezethetne. Két esetben lehet enyhítés: a járvány tovább mérséklődik, illetve, ha elegendő vakcina áll rendelkezésre. Szükség lesz a rendkívüli jogrend meghosszabbítására, ezért a parlamenthez fordulnak. Gulyás Gergely kiemelte: a közös uniós beszerzésből nem lesz a tömeges oltáshoz elegendő vakcina. ► 9 SZERKESZTŐSÉG E-mail: szerkesztoseg@dunantulinaplo.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-16 óráig 06-72/999-111 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 0646/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig 06-72/505-079,06-72/505-034 MA HOLNAP 1111 Borongós idő lesz, elszórtan, időszakosan elered az eső is. Reggel lehet intenzívebb csapadék, majd gyengül az eső, akár a nap is kisüthet. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Adél és Valér nevű olvasóinknak!