Új Dunántúli Napló, 2021. november (32. évfolyam, 253-277. szám)

2021-11-08 / 258. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK A járvány miatt elmarad a program HARKÁNY A koronavírus ter­jedése miatt a Harkányi Sza­badegyetem Alapítvány Kura­tóriuma a november 10-14- re tervezett XVI. Harkányi Sza­badegyetem programjának el­halasztása mellett döntött, el­sősorban az idősebb lakosok, illetve minden résztvevő biz­tonságát szem előtt tartva. A tervek szerint jövőre pótolják a rendezvényt. (mr) Koncertjegyeket kapott a díjazott PÉCSVÁRAD A nemrégiben lezajlott Leányvásár szépe versenyen a győztes Jónás Dorina lett, melyről lapunk is hírt adott. A zsűri különdíjat is adott, Kardos Dorinának, aki egy régi, kézzel varrott ruhát viselt. A versenyző két tiszteletjegyet kapott a de­cember 10-ei Szécsi Pál-em­­lékkoncertre. (mr) Környezetvédő segítséget kapnak BEREMEND Házhoz megy a szelektív hulladékgyűjtés: 1000 db 240 literes szelek­tív hulladékgyűjtő edényt osztanak ki ingyenesen a te­lepülésen, ebben Beremend Nagyközség Önkormányza­ta is közreműködik. Az edé­nyeket az önkormányzat de­cemberben előre megje­lölt időpontokban házhoz is szállítja. (mr) A hálózatokról szól a kiállítás PÉCS A tudomány és művé­szet találkozik a Nick Galéria Virtuális hálózatok című kiál­lításán, ahol november 10- én délután ötkor Orbán Jo­lán irodalomtörténész (ké­pünkön) tart tárlatvezetést. Szó esik Jacques Derrida há­lózatkutatásairól, valamint Barabási Albert-László Co­­vid-19-kutatásairól, illetve a terjedési jelenségekről, (mr) „Mi jelenleg egy lépéssel a többi ország előtt járunk”­ ­ Mi az oltásban hiszünk és abban, hogy akkor lehet el­kerülni a nagyobb problé­mákat, ha minél több ember be van oltva - többek kö­zött ezt mondta Szijjártó Pé­ter külgazdasági és külügy­miniszter, aki legutóbb pécsi látogatásokat válaszolt a Dunántúli Napló kérdéseire. Munkatársunktól szerkesztoseg@dunantulinaplo.hu - A Rátgéber Akadémia új be­ruházásának alapkőletétele alig néhány perce fejeződött be. A kérdésem ehhez kapcso­lódik: mit vár a kormányzat et­től a beruházástól? - Az, hogy a sport nemzet­stratégiai jelentőségű szá­munkra, nem titok. Ha vala­ki végigköveti a 2010 óta eltelt időszakot, az láthatja, hogy az országban folyamatosan épül­nek, illetve újulnak meg sport­­létesítmények. Gyakorlatilag a földből nőnek ki uszodák, sportcsarnokok, jégcsarno­kok. Úgy gondoljuk, hogy egy egészséges, önbizalommal teli nemzet esetében a sport jelen­ti az alapot. Három, egymás­sal párhuzamosan futó célunk van: minél több fiatal sportol­jon, minél jobb körülmények között és minél több világ­sztárt legyen alkalmuk lát­ni testközelből. Itt, a Rátgéber Akadémián az első kettő mellé nyugodtan kitehetjük a pipát és azt gondolom, hamarosan a harmadik is valósággá válik. - Ha a járványhelyzet is úgy akarja... - Igen, ha úgy akarja. - Térjünk rá akkor erre a kér­désre! -Roon f­f *<VT4 • - Igazából magamat fogom ismételni. Mi az oltásban hi­szünk és abban, hogy ak­kor lehet elkerülni a nagyobb problémákat, ha minél több ember be van oltva. Őszintén szólva nem is értem, hogy mi­ért vannak még mindig olya­nok, akik nem kérik az oltást - nem tudom, milyen érveket kellene még felhoznunk. Eb­ben a témában teljes konszen­zus van a világon: az oltás az egyetlen, amely segít megfé­kezni a vírust. Aki kéri az ol­tást, az gyorsan megkapja azt, teljesen ingyen - arról nem is beszélve, hogy ezzel nem csak a saját, hanem embertár­sa >i Kar­­sai életét is megmenti. Nézze, én voltam covidos, és azt sen­kinek sem kívánom: szörnyű volt, nagyon megterhelő. Az oltás azért kell, hogy korláto­zás nélkül tudjunk tovább él­ni, lehessen iskolába járni, aki akar, az mehessen dolgozni, hogy a gazdaság lendületben maradjon. Nehéz volt az előző hullám, most nagymértékben rajtunk múlik, hogy milyen nehéz lesz a mostani. - Hazánk gazdaságának lendü­letét mennyiben befolyásolhat­ja a mostani felfutás, a bete­gek számának folyamatos nö­vekedése? - Egyfelől nehéz jósolni, másfelől viszont az látszik, hogy eddig jól reagáltunk és ezután is minden bizonnyal jól fogunk. Mondhatnám pél­daként a keleti vakcinák alkal­mazását, amely miatt az elején sok kritikát kaptunk, de az idő minket igazolt, ennek kö­szönhetően térhettünk vissza a normális kerékvágásba, és emiatt irigykednek ránk so­kan. A járvány sok ország gaz­dasági fejlődését derékba tör­te. A miénket azért nem, mert mi már korábban is egyfajta dimenzióváltásban gondolkoz­tunk. Azt terveztük, hogy egy termelésorientált gazdaságból egyre inkább áttérünk egy ku­tatás-fejlesztésre, innovációra fókuszáló gazdaságra. Ez a tö­rekvésünk aztán egybeesett a világjárvánnyal, azzal a hely­zettel, hogy a termelés akado­zott, sőt, bizonyos iparágak­ban le is állt. Abban a szituá­cióban tehát ez volt az egyet­len járható út. És miközben ezt egyre több ország­ felisme­ri, és elindul errefelé, mi jelen­leg egy lépéssel a többi ország előttük járunk. - Ha már szóba került a többi ország: a környező országokat folyamatosan segítjük a világ­­járvány elleni harcban. Ennyi tartalékunk van ezek szerint? - Igen, szerencsére valóban vannak tartalékaink. Én azt vallom, hogy inkább legyen százzal több lélegeztetőgép, mint eggyel kevesebb. Úgy gon­dolom, hogy a környező, és nem csak a környező országoknak kötelességünk segítséget nyúj­tani. A járvány bebizonyította, hogy minden kapcsolatban áll mindennel, s ha náluk jó a hely­zet, akkor nálunk is jobb lesz. Szijjártó Péter szerint felkészült az ország Fotó: Löffler Péter További izgalmas hírekért látogasson el ide: BAMA.hu 2021. NOVEMBER 8., HÉTFŐ Továbbra is beadhatják az igényüket tűzifára SELLYE A Belügyminisztérium települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag vá­sárláshoz kapcsolódó támoga­tása keretében a sellyei önkor­mányzat 359 köbméter ingye­nes tűzifa kiosztására vált jo­gosulttá, amire még szűk két hétig lehet jelentkezni. A tűzifa-támogatásra a pá­lyázat kiírása alapján kizáró­lag szociálisan rászorult sze­mélyek jogosultak. Abban az esetben, ha a rászorulók az alapfeltételek alapján is jogo­sulttá válnak, akkor az érin­tettek november 20-ig nyújt­hatják be a kérelmeket a Sel­­­lyei Közös Önkormányzati Hi­vatal Ügyfélszolgálatánál. A keresetek csak szabályo­san kitöltve és a kötelező mel­lékletekkel együtt érvénye­sek. Ha hiányos a benyújtott kérvény, akkor a Sellyei Kö­zös Önkormányzati Hivatal 8 napos határidő kitűzésével, egyszer hiánypótlási felhívást küld. Amennyiben a mega­dott határidőn belül teljes kö­rűen nem teljesíti a kérelmező a hiánypótlást, akkor a kérel­met elutasítják. Móga R. Plexiüvegen keresztül beszélhetnek féRfi MÁGOCS A koronavírus terje­dése miatt az intézmények ve­zetői november elsejétől saját maguk dönthetnek egyes kor­látozások bevezetéséről. A na­pokban a mágocsi Gondozá­si Központ vezetője azt a ha­tározatot hozta, hogy az in­tézményt lezáratja. Az ok to­vábbra is az intézményben lé­vő idősek védelme. Látogatásra előre bejelentett időpontban (06-72/451-102 te­lefonszám) van lehetőség, hét­köznapokon 9-11 és 13-15 óra között, illetve hétvégén 11-15 óra között. Mint az intézmény közleményében leírta, a láto­gatásra hőmérsékletmérés, kézfertőtlenítés, adminisztrá­ció elvégzése után van lehe­tőség, teljes orr-száj eltakaró maszk használata mellett az erre kijelölt helyen, plexiüve­gen keresztül. Zs. J. Szemeteszsákot húzott felesége fejére, kezeit, lábait ragasztószalaggal lekötötte a dühös férj „Ások majd egy gödröt és élve eltemetlek!” BARANYA Folytatódik a bara­nyai bíróságon egy volt bank­vezér, és egy volt drogbáró ügyének pere, illetve egy má­sik közérdeklődésre számot tartó ügyet is tárgyalni fog­nak a héten. Több napon keresztül zaj­lik majd egy országos pénz­intézet regionális vezetőjének büntetőpere a Pécsi Járásbíró­­ságon, akit nagy értékű, üzlet­szerűen elkövetett sikkasztás bűntettével vádolnak. Kedden egy másik régebbi ügy is foly­tatódik: G. I. pere, aki orszá­gos hírnévre tett szert idén, mikor egy budapesti drogüz­letre csaptak le a rendőrök. A banda feje, G. I. elmenekült, külföldön fogták el. A mostani tárgyalás nem a drogüzlet, ha­nem a férfi egy korábbi nagy értékű csalása miatt zajlik, amiben a vád szerint segítsé­gére volt a felesége is. Kedden a Szigetvári Járás­­bíróságon tárgyalják annak a férfinak az ügyét, aki ta­valy májusban a feleségére támadt. Az ügy háttere, hogy a férfi és a nő házassága meg­romlott. Válófélben voltak, de továbbra is egy háztartás­ban éltek. A ház felső szint­jén lakott a férfi, míg a föld­szinten a nő. A nő megtud­ta, hogy a férjének szeretője van, aki házasságban él. Fel­kereste ezt a férfit, és min­dent elmondott neki. Mikor a férje megtudta, mit tett a felesége, 2020. május 25-én benyitott a szobá­jába, és a vádirat­ban leírtak sze­rint közölte: „most megöllek, eláslak, nem fogod elronta­ni az én kapcsola­tomat, ások majd egy gödröt és élve eltemetlek!”. Ezután egy paplant tekert a nő nyaka köré, és elkezdte foj­togatni. A nő próbált védekez­ni, azonban nem járt sikerrel. A férfi közben a nő száját, sze­mét ragasztószalaggal lera­gasztotta, illetve kezét és lá­bát is megkötötte, majd később szemeteszsákot húzott a nő fe­jére, aki fulladni kezdett. A férfi ab­bahagyta a fojtoga­­tást, majd távozott a házból. A bán­talmazás közben a férfi végig fenye­gette a feleségét, azt mondta, hogy „ezt nem fogod megúszni”, „most véged lesz”, „ások egy gödröt és élve eltemetlek”. A bíróság előkészítő ülést tart az ügyben. Zs. J. Nem sokon múlt, hogy halál legyen az eset vége A férfi összekötözte felesége kezét, aztán megfenyegette F.: M­­W

Next