Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-09-11 / 37. szám
Kilenczedik évfolyam. Kis József felelős szerkesztő czimére küldendők. #--------------------------«37. szám. Pápa, 1898. szeptember 11. Az egyház és iskola köréből. Aliántúli cf. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. *---------______---------# 1 Az előfizetési dijak (egész évre 4 frtr, félévre £2 frt)9 hirdetéselv, reclamatiók Faragó János főmunkatárs czimére küldendők. * -----------------------------« -A lap szellemi részét illető közlemények a. szerkesztőséghez Az 1893-dik évi Egy öt év előtt szentesített országos törvény, mely miatt nyugodtan aludtunk, nem is álmodva, hogy egyházi életünkre vesztható legyen. Miért is féltünk volna tőle, mint amely az Úr szőkéjében velünk együtt fáradozó napszámosokról , a tanítókról gondoskodik, hiszen a fölött való aggodalmunkat, hogy vajon honnét fogjuk az öt évenként emelkedő korpótlékot fizetni, elfojtotta — mielőtt annak hangot adtunk volna — a törvény 14-ik §-a, mely szerint azon iskolafenntartó testületek, melyek a törvényszabta korpótlékot önerejükből fedezni nem képesek — államsegélyben részesülnek. Most azután, midőn a törvény életbelépésének ideje elérkezett, siettünk jól felszerelt és megokolt kérvényeinket a magas minisztériumhoz benyújtani, azon biztos reménynyel, hogy egyházaink részére a segélyt meg is nyerendjük. Szinte lehetetlennek véltük az elutasítást. De mily keserűen kellett csalatkoznunk ! Folyamodványaink — legalább vidékünkön— eredmény nélkül érkeztek vissza; a segély egyházainktól — még a legszegényebbtől is — megtagadtatott, és pedig — risum teneant lectores — majd mindenütt azon indokból, mert ez egyház költségvetése fölösleget tüntet föl; ott pedig, ahol ez a fölösleg csak egy-két forintra rúg, nagy kegyesen s igazán mosolyt keltő naivitással megjegyeztetett, hogy a kiadások redukálása által fedezhető lesz a kárpótlék. Hát nem nevetséges ez? Hiszen nem terjeszthetünk be az egyik megyére olyan költségvetést, melyben az előirányzott bevétel nem fedezi a kiadást, azt az esperes visszautasítaná. És mely irányban «redukáljuk» kiadásainkat? Bizonyára legszívesebben leszállítanán az állami adót, csakhogy ez esetben az adóintő czédulák után a végrehajtó zörgetne ajtónkon. XXVI. t. czikk. Több egyházunk kérvényére hozott elutasító végzés indokolását olvastam s azokból, de különösen a saját egyházam folyamodványát visszavető végzésből is azon meggyőződést merítettem, miszerint az illető miniszteri titkár, fogalmazó gyakornok, vagy az, ki a segélyért benyújtott kérvényeket bírálta, azokat el sem olvasta; nézte csak a költségvetést s ha az bármi csekély többletet mutatott, a kérvény sorsa el volt döntve. — Hisz, ha beadott kérvényemet elolvassa, láthatja, hogy a költségvetésünkben kitüntetett múlt évi pénztármaradványt kölcsön vett tőkével, adósságcsinálással értük el s ha kölcsönt nem veszünk föl , pénztári évünk túlkiadással zárult volna. S nem a legnagyobb könnyelmüsége egy olyan gyülekezetről, mint a mienk és vele együtt falusi egyházaink legnagyobb része — azt állítani, hogy budget-je évi 50, majd később 100, 150 stb. forinttal megterhelhető, holott ha számos épületei egyike-másika csak csekélyebb javítást igényel is — mindjárt adóssággal kénytelen küzdeni? Véleményem szerint ezen újabb sérelmünknek oka az, mert nincs a vallásügyi minisztérium kebelében egy, kizárólag a reformált egyház ügyeivel foglalkozó osztály, vagy ha talán névleg van is, de nincs abban egy egyháza igazaiért lángoló erős férfiú, ki a minisztert alaposan informálná falusi gyülekezeteink viszonyairól, a teherről, mely azok tagjaira önsulylyal nehezedik s bátor nyíltsággal megmondaná neki, hogy az az egyház, mely a magyar nemzetiségnek és államiságnak oly erős bástyája volt mindenkor, mely annyi áldozatot hozott a múltban s hoz ez idő szerint is a népnevelés, oltárára, az az egyház nem csak kérheti, de joggal követelheti is, hogy az állam anyagilag is se-