Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1906-01-07 / 1. szám

Tizenhatodik évfolyam. 1. szám. D­UNÁNTÚLI Pápa, 1906. január 7. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények ... , Az előfizetési dijak (egész évre 8­0, félévre a szerkesztőséghez Kis József felelős Merjpleilik IDilldpll VasárnSp, 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János ■ ■ szerkesztő czimére küldendők. —— -■ = főmunkatárs czimére küldendők. . Az új év küszöbén. Az évforduló mindig komoly magába­ szál­­lásra, komoly önvizsgálatra hangolja a meggon­dolt embert. Ellenállhatatlanul ösztönzi, hogy tekintsen vissza a lefolyt évre, tartson szemlét fölötte; vessen pillantást a jövőre is, vegye szemügyre teendőit, terveit s ezek esélyeit. A múltnak okos megfigyelése, megismerése, tanul­ságainak kérlelhetetlenül igazságos levonása ki­válóan hasznos útmutató a jövő munkájának irányítására. Meggondolt ember az évforduló al­kalmával nem is mulasztja el a komoly szám­vetést a múlttal s a jövő terveit annak irányí­tása mellett alkotja meg. De nem csak az egyes komoly emberek járnak el így, hanem a társulatok, intézetek is. Mind megcsinálják a múlt mérlegét s abból következtetéseket vonnak a jövőre. Mi, kik az anyaszentegyház szolgálatában állunk s kisebb nagyobb körben a vezető és őrálló­­ tisztét vi­seljük, mi is kell, hogy komolyan számot ves­sünk az évforduló alkalmából. A kedvezőtlen, sőt veszedelmesnek is mondható külső viszonyok megnehezülése s ennek folytán a szinte hihe­tetlen mérvet öltött kivándorlás és az egyre terjedő egygyermekrendszer; zilált, sőt egyene­sen aggasztó belpolitikai viszonyaink, miknek folytán a várva-várt állami támogatás, mellyel már igen előkelő helyről megbiztattuk gyüleke­zeteinket a nagy adóteher csökkentésével — mind, mind azt kiáltják: őrállók, vigyázzatok! A javak, melyek fölött őrködnünk, melyek körül szolgálnunk, amiket gyarapítanunk kell, lelki javak; a lélek világossága, értelmessége, a szív, az érzület nemessége; ezekhez illőknek kell lenni a munka módjainak és eszközeinek is. Amint az apostol is mondja: «A mi intéz­kedésünk fegyverei nem testiek, hanem Isten ereje által erősek a nagy erősségeknek lerontá­sukra. Mikor tudniillik minden emberi okosko­dásokat elfordítunk és minden nagyságot, mely felemelkedik az Istennek ismerete ellen; és az embereknek minden gondolatjukat foglyul visz­­szük, hogy a Krisztusnak engedjenek!» (II. Kor. 10 : 4,5). Nem testi, külső, világi fegyverekre, hanem belső, lelki erőre van tehát szükségünk; lelki erőre, mely Istenből, az ő igéjéből táplálkozva, hatalmas bármily nagy erősségnek lerontására is, ha hamisságon alapult ez; lelki fegyverekre van szükségünk, amelyekkel ellenállhatatlanul legyőzzük és visszük a lelkeket a Krisztusnak, a Krisztus szellemének; a nem hangzatos sza­vakban, de csendes, fáradhatatlan, emberbaráti munkásságban álló istenes életnek. Magunkra nézve hát első dolgunk, hogy ott legyen a szemünk, a szívünk, ahol van a mi kincsünk: az Isten igéjén. Istennek az ő igéjé­ben megnyilatkozó akarata legyen a mi minden­napi lelki eledelünk. Ez az isteni akarat bizony súlyos köteles­ségeket ró ránk, önmagunkra nézve az önfe­gyelmezést, az önmegtagadást, a föltétlen enge­delmességet kis és nagy dolgokban.­­Mert valaki az egész törvényt megtartandja, vétkezendik pe­dig egy dologban, az egész törvénynek megron­tásában bűnös.» (Jak. II. 10.) Nem lehet tehát közülünk senkinek semmi irányban oly érdeme, a miért más irányú törvénysértéséért ez elégtétel !

Next