Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-07 / 1. szám
Tizenhatodik évfolyam. 1. szám. DUNÁNTÚLI Pápa, 1906. január 7. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények ... , Az előfizetési dijak (egész évre 80, félévre a szerkesztőséghez Kis József felelős Merjpleilik IDilldpll VasárnSp, 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János ■ ■ szerkesztő czimére küldendők. —— -■ = főmunkatárs czimére küldendők. . Az új év küszöbén. Az évforduló mindig komoly magába szállásra, komoly önvizsgálatra hangolja a meggondolt embert. Ellenállhatatlanul ösztönzi, hogy tekintsen vissza a lefolyt évre, tartson szemlét fölötte; vessen pillantást a jövőre is, vegye szemügyre teendőit, terveit s ezek esélyeit. A múltnak okos megfigyelése, megismerése, tanulságainak kérlelhetetlenül igazságos levonása kiválóan hasznos útmutató a jövő munkájának irányítására. Meggondolt ember az évforduló alkalmával nem is mulasztja el a komoly számvetést a múlttal s a jövő terveit annak irányítása mellett alkotja meg. De nem csak az egyes komoly emberek járnak el így, hanem a társulatok, intézetek is. Mind megcsinálják a múlt mérlegét s abból következtetéseket vonnak a jövőre. Mi, kik az anyaszentegyház szolgálatában állunk s kisebb nagyobb körben a vezető és őrálló tisztét viseljük, mi is kell, hogy komolyan számot vessünk az évforduló alkalmából. A kedvezőtlen, sőt veszedelmesnek is mondható külső viszonyok megnehezülése s ennek folytán a szinte hihetetlen mérvet öltött kivándorlás és az egyre terjedő egygyermekrendszer; zilált, sőt egyenesen aggasztó belpolitikai viszonyaink, miknek folytán a várva-várt állami támogatás, mellyel már igen előkelő helyről megbiztattuk gyülekezeteinket a nagy adóteher csökkentésével — mind, mind azt kiáltják: őrállók, vigyázzatok! A javak, melyek fölött őrködnünk, melyek körül szolgálnunk, amiket gyarapítanunk kell, lelki javak; a lélek világossága, értelmessége, a szív, az érzület nemessége; ezekhez illőknek kell lenni a munka módjainak és eszközeinek is. Amint az apostol is mondja: «A mi intézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem Isten ereje által erősek a nagy erősségeknek lerontásukra. Mikor tudniillik minden emberi okoskodásokat elfordítunk és minden nagyságot, mely felemelkedik az Istennek ismerete ellen; és az embereknek minden gondolatjukat foglyul viszszük, hogy a Krisztusnak engedjenek!» (II. Kor. 10 : 4,5). Nem testi, külső, világi fegyverekre, hanem belső, lelki erőre van tehát szükségünk; lelki erőre, mely Istenből, az ő igéjéből táplálkozva, hatalmas bármily nagy erősségnek lerontására is, ha hamisságon alapult ez; lelki fegyverekre van szükségünk, amelyekkel ellenállhatatlanul legyőzzük és visszük a lelkeket a Krisztusnak, a Krisztus szellemének; a nem hangzatos szavakban, de csendes, fáradhatatlan, emberbaráti munkásságban álló istenes életnek. Magunkra nézve hát első dolgunk, hogy ott legyen a szemünk, a szívünk, ahol van a mi kincsünk: az Isten igéjén. Istennek az ő igéjében megnyilatkozó akarata legyen a mi mindennapi lelki eledelünk. Ez az isteni akarat bizony súlyos kötelességeket ró ránk, önmagunkra nézve az önfegyelmezést, az önmegtagadást, a föltétlen engedelmességet kis és nagy dolgokban.Mert valaki az egész törvényt megtartandja, vétkezendik pedig egy dologban, az egész törvénynek megrontásában bűnös.» (Jak. II. 10.) Nem lehet tehát közülünk senkinek semmi irányban oly érdeme, a miért más irányú törvénysértéséért ez elégtétel !