Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1925-01-04 / 1. szám

Harminchatodik évfolyam, 1. szám, Pápa, 1925 január 4. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ......................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. .................................................... ...................................­.......................... FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. ............................................................... FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL, ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. cd TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. cd Újévi gondolatok. Óév alkonyulatán, újév virradtára­ természetesen tolulnak elő gondolatok, amelyek annyira jellemzők, hogy bennük az illető egyéniségek hű fényképét szem­lélhetjük. Mert ezek az órák a számadás órái, s ilyen­kor a kereskedő előszedi üzleti könyveit, hogy mér­leget készítsen, a mulatós természet vigalmak közt üdvözli az első éjfélt, az államférfi az ország helyze­tének kusz­a vonalait rendezgeti, hogy valami érthető képet alkosson azokból a maga számára és a vallá­sos lélek áhítattal gondol Istenre, mint aki megsegí­tette eleddig s azért az ő erős karjába fogazva emelt fővel tekint bele a bizonytalan jövőbe. Hadd legyen az új fordulat ideje reánk nézve a magunkbaszállás­­nak szentelve. Magunkba szállunk. Felkutatjuk az elmúlt év ki­emelkedő eseményeit s azok jellegéből próbáljuk meg­állapítani, hogy előre haladtunk-e, vagy hátra marad­tunk, emelkedtünk-e, vagy sülyedtünk. Különösen köz­életünknek az az alakulata érdekel bennünket, amely­nek egyház a neve, s amely mint az evangyéliom illatos nárdius-olajának drága szelencéje, beteg társa­dalmunk biztos hatású orvosságával van megtöltve. Több-e, kevesebb-e egyházunknak ez az evangyéliomi telítettsége: ez a lényeges kérdés, amely mellett alsóbb­­rendűvé sülyed az a sokak által fontosabbnak tartott kérdés, hogy miként állunk az anyagiakban. Nem vi­tatjuk ez utóbbi kérdés lényegtelen voltát, hiszen a lélek épségére sem közömbös lakóhelyének, a testnek minősége, de mégis a Lélek teremtette meg az egy­házat, s hisszük, hogy az fogja fenn is tartani, így mégis az a lényeges, hogy ez a lélek erősödjék egy­házunkban. És vannak jelek, Istennek hála! amelyek ezt a szellem-tartalmi gyarapodást igazolják. Biblia­köreink gyarapodása, a vasárnapi iskolák meghono­sodása, vallásos jellegű egyletek intenzívebb munkája: mind azt igazolják, hogy erősödik híveinkben az Ige sóvárgása. A lelkésznevelés új tervezete, az Orle pápai gyűlésének s kongresszusának szellemi légköre és határozatai meg amellett tanúskodnak, hogy az újabb lelkésznemzedék erősen igyekszik ellátni magát esz­közökkel a gyülekezetek óhajtva várt szomjúságának minél teljesebb kielégítésére. És mi úgy érezzük, hogy az ilyen irányú egyházi mozgalom felett ragyog fel a Nagy Konstantin keresztjele ezzel a felirattal: e jelben győzni fogsz; győzni úgy a vörös, mint a fekete nemzetköziségen. A belmissziós érték ilyen fejlődését az elmúlt év nyereségének kell elkönyvelnünk. Nyereségnek számíthatjuk azt az erősödést is, amelyben külföldi testvéreinkhez fűző kapcsolatunk részesült. A régi svájci, skót, holland, angol és ame­rikai látogatóink mellett részünk volt a másik mártír­­egyház, a hugenották küldötteinek látogatásában is. Bár fájdalmas szivvel könyveljük el nagy jóakaróink­nak s igaz barátainknak, egy Goodnak, egy Fulliquet­­nek elsiratását, de a Gondviselő mégis szélesítette az irántunk érdeklődő külföldi testvéreink körét és re­ménységgel tekintünk ennek úgy egyházi, mint nem­zeti gyümölcsözése felé. Mert reméljük, hogy külföldi testvéreink személyes tapasztalatai nyomán oszladozik annak a nagy tudatlanságnak sűrű jellege, amely a mi nemzeti igazainkat ellenségeink szeme elől ho­mályba rejti; országunk helyzetének javulása pedig egyházunkat is kiemeli majd — óh mily szép álom! — a nehéz helyzetből. Mert hogy anyagilag súlyos válságban vagyunk, ezen a szomorú tényen éppen nem könnyített az el­múlt esztendő. Sőt meglepetésszerűen súlyosodtak ter­­heink. Népiskoláinkra rótt nagy teher szinte elvisel­hetetlen, csupán az a reménységünk, hogy az egysé­ges akciónak csak lesz valami sikere az államkormány­nál. Ez mint komoly gond jött át a múltból az­­új esztendőbe. Komoly helyzetbe, sőt itt-ott válságba jutott közép- és főiskoláink ügye is. Szomorúan kell elkönyvelnünk a veszteség oldalon azt a szinte belát­hatatlan horderejű csapást, amely a sárospataki kollé­giumot érte azzal, hogy az államsegély megszüntetése miatt bezárta jogi akadémiáját; továbbá súlyos vesz­teségünk a máramarossziget—hódmezővásárhelyi másik jogakadémiánk, karcagi főgimnáziumunk megszűnése. A középiskolai reform s azzal együtt legnépesebb közép­iskoláink típusának megállapítása is fokozza aggodal­mainkat, bár itt még a dolog természete szerint csak néhány év múlva lesz nyilvánvalóvá a veszteségünk mértéke. Szinte izgalommal kell feltekinteni egyhá­zunk vezetőire s esdekelve kérni őket: videant consules.

Next