Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1930-01-05 / 1. szám

Negyvenegyedik évfolyam, 1. szám. Pápa, 1930 január 5. FELELŐS SZERKESZTŐ: FONGRÁCZ JÓZSEF THEOL.IGAZG. PÁPA, FŐ- * FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. Isten a mi oltalmunk. (46. zsoltá­r.) Az újesztendő küszöbén, amikor az ismeretlen jövendőbe tekintünk, megremeg a szivünk, mert tud­juk, hogy magunk gyöngék, törékenyek és bűnösök vagyunk, az élet pedig nehéz megpróbáltatásokkal teljes és gyakran a legderekabbakat is elcsüggesztő. Hála azonban az Urnak, hogy nem vagyunk egye­dül. »Isten­i a mi oltalmunk és erősségünk!- Igen bizo­nyos segítség a nyomorúságban.« Jöhet ellenünk az ármány, megfenyegethet a paj­­zsos férfiú, a szükség, »zúghatnak, tajtékozhatnak a hullámok«, nem félünk! »Jöjjetek hívek, lássátok­­ az Úr tetteit.« Ebben a világban sok a külső látszat, mely eltakarja Isten ügyét és igazságát, de az végül mégis kitör és eget kér. Csendesedjünk és ismerjük el, hogy az Isten valóban Isten. Megítéli és elitéli a bűnt, napfényre hozza az értéket. Egyének és nemzetek benne találják meg igazságos birájukat, porból felemelő, szenve­dések közt megvigasztaló édes Atyjukat. Ne nyugtalankodj tehát lelkem, végezd dolgo­dat hűséggel és várd az Urat! Ha te megteszed a magadét, Isten megőriz és megáld. Ne azt kérd Tőle, hogy erőidhez mért feladatokat adjon számodra, ha­nem, hogy feladataidhoz mért erővel ruházzon fel. Te gyenge vagy? Isten erős! És Ő veled van. Aki Benne bízik, soha meg nem szégyenül. A nagy lelki megújhodás, P. J. mely még kétszáz esztendeje sincs, hogy Amerika földjén futótűzként lobogott végig s százereket ke­resztelt új életre, most ismét megindult. Azt az ébre­dést — ámbár magán hordozta az emberi gyarlóság számtalan, theológiai szempontból súlyos kifogások alá eső jelét — a Lélek uralkodó ereje, eredményeinek évtizedek irányát kiszabó hatása folytán »great reviva­­lism«-nak könyvelte el a történelem. A mostani ébredés feltétlenül a «greater« elne­vezésre tarthat számot. Emberi képességgel legalább is nagyobbnak jósolható. Tervszerű megindulása, hig­gadt tovahullámzása, eszközeinek rendszeres volta fe­gyelmezett elmék és égő szíveken át gazdagabb ered­ményekre és állandóbb hatásra enged következtetni. Talán nem Jonathan Edwardok, és Whitefieldek ál­lanak az élén, talán nem földi rendkívüliségek mutat­ják a forrást az ige­szomjas tömegeknek, talán gyar­lóbb emberi ajkak lesznek életrekeltő harsonái zsib­badt, szundító vagy tétlenségbe tespedt lelkeknek, de az ébredés ezen másodlagos tényezői mellett ugyanazon elsődleges hatalom, a Lélek hatalma fog csudákat tenni. Ugyanaz a Lélek ugyanazzal a hata­lommal, ugyanazon ajándékokkal, ugyanazzal a tűz­keresztséggel győzheti és győzi meg az ádámi ivadé­kok lázadó hadát s vezetheti vissza a bűn vályújánál habzsoló tékozló fiukat az atyai hajlékba, mellyel 1000 évvel ezelőtt hódította meg s vezette a megtér­­teket a Krisztus egyháza kebelébe. A Lélek élő személyiségére, isteni hatalmára, építő munkájára akarja irányítani milliók figyelmét az amerikai protestáns keresztyénség abból az alka­lomból, hogy a Szentlélek kitöltése s az anyaszent­­egyház megalapítása 1900-ik évfordulójához köze­ledünk. Hogy pontosan 1930-ban lesz-e az Egyház 1900-ik születésnapja vagy csak 1933-ban, ezen nem a mi dol­gunk vitatkozni. A történettudósok forgathatják a ké­tes adatok homályában a históriai kutatás messzelátó­­csöveit, érv­ üstökösök szórhatják a fényt az ismeret­­ birodalmában, számunkra minden ellentétes vélemény­­ közepette is elégséges a hit, hogy Lukács az esemé­­­­nyeknek szorgalmasan utánajárva az igazságot örökí­­­­tette meg s azt a rendíthetetlenül biztos tényt, mely bizonyosságának napvilágosságával elhomályosítja a kritika-sziporkákat s dicsőségének sugaraival imádja azt a Szent lelket, aki az Egyházat megépítette. Ezért határozta el a Foederal Council of Chur­ches inkább magát e világformáló történeti tényt, mint annak dátumát erőteljes emlékezésben felújítani s méltó ünneplés tárgyává tenni. Ezt a végzést tette magáévá a ref. egyház is és állította össze az egye­temes irányelvek szerint tíz hónapra szóló ünnepi, pünkösdi programmját (1929 szept.—1930 jun.). Ön kénytelenül is felvetődik a kérdés, hogyan akarja ezt a programmot az amerikai nép magáévá tenni, hogyan tudja ezt az ünneplést méltóképen végbevinni? Hiszen még a karácsony ünneplésére sem enged két úsnapot, húsvétkor sem ismeri a második ünnepet, nagypéntek­i áldozó csütörtök a legtöbb esetben simán eltel a többi nappal, pünkösd vasárnap­ján a konzervatív lelkészek prédikálnak ugyan a Szent­­lélekről, de bizonyos nagy ünnepi szint egyáltalán nem élt sem egyház, sem társadalom. A magyarázat: nem lehet sokat ünnepelni, mert sok a munka. Min­denki dolgozik s ha nemesen, úgy munkájával dicséri az Istent. Üres emlékezések nem méltók az első pün­kösdhöz sem; bármilyen drámai leírásai is csak gyarló emberi erőlködések, sem földrengető szónoklatok, sem egetverő szavalatok, alkalmi fellángolások, pillanatnyi ellágyulások, sem mai fogadások, holnapi meggondo­lások, sem egy szeretetvendégség, sem egy vallásos­

Next