Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1931-01-04 / 1. szám

Negyvenkettedik évfolyam, 1. szám, Pápa, 1931 január 4. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE­­.......................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ................................................. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐ- .A, FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. Az új esztendőben gondjaink sötétlenek. Eddig is nehéz volt egyházunk tisztviselőinek a helyzete, mert anyagiakban mindig a létminimum határán mozogtunk; súlyos feladat volt egyházaink, kerületi intézményeink költségvetését egyensúlyban tartani, de a mai viszonyok, ha valami sürgős segítség nem jön, szinte a végsőkig feszítik az idegeket, egyesek és intézmények teherbíróképessé­­gét. Mint lapunk más helyen közöljük, belátják ,ezt az illetékes vezető személyek is és a pénzügyminiszter úr megígérte, hogy a gabonaárak aránytalan csökke­nése következtében a lelkészi és tanítói fizetésekben beállott nagyfokú romlást reparálni fogja. Addig is, míg ez megtörténhetik, Istenben bízó lélekkel kell hordoznunk terheinket és csüggedést nem ismerve végeznünk kötelességeink teljesítését. Erősödnünk kell a lelkiekben, hogy tudjunk tűrni; meg kell újulnunk a hitben, hogy a ránk zúdult vihar­ban sohse homályosuljon el magasba tekintő sze­münk előtt az Üdvözítő képe. Az utóbbi esztendőkben református egyházunk nagy lépésekkel ment előre Isten kegyelméből a hívek buzgósága, az evangélium iránt való fogékonysága tekintetében. Hála az Urnák, vannak vágyakozó lelkekkel megtelt templomok, egy­házukért szívesen áldozó csapatok. Ifjúságunk is meg­­mozdulóban van. És­­ez a fontosabb. »Keressétek] először az Isten országát és akkor mindenek meg­adatnak néktek.« Mi, dunántúliak, különösképen örvendező re­ménységgel tekintünk ez esztendőre, mert ebben ün­nepeljük a pápai főiskola négyszázesztendős jubi­leumát. Tudjuk, hogy ezt sem cselekedhetjük úgy, mint hogyha a gazdasági viszonyok normálisak volná­nak, itt is meg kell alkudnunk, de a lelkünk megtelik hálával Isten iránt. Nem a múltból akarunk élős­ködői, hanem annak dicsősége, komoly munkája, meg­próbáltatásai alapján a jövőbe tekintünk és hiszünk abban, hogy a legjobb napjai még a főiskolának is ezután következnek. Pongrácz József­ bízatott, hogy dolgozzon ki ,egy munkát arról, hogy micsoda eszközökkel lehetne tiszta prédikátorainknak tudományos foglalatosságát még gyümölcsözőbben elősegíteni és nevezetesebb tudósainkat meg is ju­talmaztatni«. Egyben felhívta a kerület az egyház­megyéket, hogy ha valami javaslatuk volna e tárgy­ban, azt idejében közöljék Tóth Ferenc generális nó­táriussal. De az egy év múlva, 1822-ben Révkomáromban tartott egyházkerületi gyűlés idejére, mint a jegyző­könyv 42. pontja alatt olvassuk, még nem készíthette el munkálatát Tóth Ferenc, mert »,némely V. tractu­­sok­­nem küldték be hozzá idejében a lelkipásztorok­nak tudományos foglalkoztatását illető javaslat­­ai­kat­, vagy csak a gyűlés előtt adták át. Végre a következő évi közgyűlésre elkészíthette Tóth Ferenc a maga munkálatát e tárgyra. Mielőtt magát a munkát megnéznénk, leszögez­hetjük, hogy az egész kérdést más nem vihette a köz­gyűlés elé, mint maga Tóth Ferenc, aki akkor egyház­kerületi főjegyző volt. Tóth Pápai József püspök le­veles naplója hallgat e kérdésről. A jegyzőkönyv pe­dig nem említ indítványozót s minthogy Tóth Ferenc a jegyző, a maga nevét hallgatja itt el s csak általá­nos kívánalomról beszélt. Egészen bizonyos, hogy Tóth Ferencnek e kér­désről meg volt a maga kialakított véleménye s bizo­nyos, hogy a tractusok meghallgatása nélkül is tu­dott volna elfogadható munkálatot kidolgozni, — de épen az érdekelte, hogy maga a papság miként véle­kedik e kérdésről. 1821 s 1822-ben elég sok véle­mény érkezik be hozzá, nemcsak a tractusoktól, ha­nem egyesektől is. Valószínűleg minden tractus ké­szített véleményt, de a kerületi levéltárban csak a peremartoni, őrségi, tatai és révkomáromi tractusokét találtam meg, továbbá Török Pál kiskálnai, Szabó Péter nagyváradi, Márton Gábor köveskáli prédiká­torok és Sárközy István belsősomogyi coadiutor curator Tóth Ferenchez intézett leveleit. Ezeket áttanulmányozta Tóth Ferenc s azután készítette el a maga munkálatát. Természetesen nem ismerjük, hogy mi volt Tóth Ferencnek eredetileg önálló véleménye e tárgyról, viszont azt meg tudjuk állapítani, hogy munkálatához sokat felhasznált a be­küldött anyagból. Talán nem lesz érdektelen, ha néhány mondat­ban röviden és vázlatosan ismertetjük a beküldött véleményeket. Előbb az egyesekét, azután a tractu­sokét. Szabó Péter nagyodi prédikátor szerint igen jó ösztönző volna a tudományos munkálkodásra, ha a fiatal prédikátorokat is meg lehetne jó eklézsiába vá­lasztani. Ne a protekció érvényesüljön a lelkészi állások betöltésénél, hanem az érdem és arravalóság. A prédikátorok által készített prédikációkat ki kellene Lelkész-képzés és tovább­képzés Tóth Ferenc korában. (Az egyházker. lelkészért, felolvasta : Dr. Tóth Endre theol. tanár.) 1821-ben a mezőszentgyörgyi superintendentiá­­lis közgyűlés jegyzőkönyvének 12. pontja alatt a kö­vetkezőket olvassuk: »Nagy örömmel tapasztalja ezen superintendentiile consistorium lelki tanítóinknak a tudományoknak különb-különbféle részeiben tett és mindennap teendő szép előmeneteleket, mely ... hogy annál sikeresebbé tétessen, generalis nótárius urra

Next