Dunaújvárosi Hírlap, 1969. szeptember (14. évfolyam, 69-77. szám)

1969-09-19 / 74. szám

Jakab Tibor 1939-1969 Harminc esztendős korában távo­zott el körünkből Jakab Tibor elv­társ, a lemezfeldolgozó gyárrészleg horganyzó munkása. Augusztus 21- én üzemi baleset érte, és sérülései­be szeptember 17-én belehalt. Az erőfeszítések élete megmentésére eredménytelenek voltak, pedig min­dent megtettek érte, ami emberileg lehetséges. ..Névtelen” munkás volt, akit kötelessége teljesítése közben ért a halál. Négy gyermek édes­apja volt, pártunk katonája, mun­kásőr, aki szerényen vállalta mind­azt, ami az életnek, a munkának tartalmat, értelmet adott. A család fájdalmában osztoznak munkatársai, barátai, ismerősei, harcostársai. Szeptember 22-én délután 15 óra­kor munkásőr-díszpompával helye­zik örök nyugalomra az óvárosi nagytemetőben. Egy év alatt több mint kétszáz rekamiéval és más bútordarabbal gazdagodott az új főiskola diákotthona. Egyre inkább kiszorulnak a ringi vaságyak és ebben az évben már az összes harmadéves, kényel­mes négyágyas szobákban kap elhelyezést. Az új négyszemélyes író­asztal és kényelmes rekamiék hangulatosabbá teszik a diákszobákat és könnyebbé a tanulást, és a rajzolást. A­RANY Mit is tanultunk róla az iskolá­ban? Fajsúlya 19,9, oxigénnel még magas hőmérsékleten sem egyesül, savak nem oldják, a sósav és a sa­létromsav keverékében aranyklorid formájában válik ki, palládiummal alkotott ötvözete acélkeménységű, tehát az óragyártásban használják. A periódusos rendszerben elfoglalt helye . .. Hát szóval ez az arany. Időtálló fénye, szépsége, alakíthatósága, ék­szerkészítésre való alkalmassága már a történelem előtti időkben ke­resetté tette az aranyat, áldása és átka egész történelmünkön végig­vonul. Új, ismeretlen kontinensek, földterületek felfedezésére és felku­tatására többnyire „az átkozott aranyéhség” csábított kormányokat és kalandorokat. Dél-Amerika le­gendás El Dorado-ja, Afrika Bon­­zana-ja hívta Pizzarot és Cortezt, a föníciaikat és Cecil Rhodes-t. S az arany, ha ma már a valóságban nem is forog pénz gyanánt a maga fizikai valóságában, még mindig speciális áru a többi között, fizetési eszközül szolgál a nemzetközi keres­kedelemben, értékmérő és kincs­képző jellegét napjainkban is meg­őrizte. — Halló, Dunaföldvár? . 1 Igen... Jelenleg sajnos... — gyakran hang­zik el ez a mondat az ékszerbolt­b­an. A jegygyűrű és ékszer formájá­ban érkező havi kontingens három­négy nap alatt elfogy, és a hónap na­gyobbik részében bizsuárut és órát értékesít az Óra- és Ékszerke­­reskedelmi Vállalat dunaújvárosi fiókja, a hel­ybel­ieknek és azoknak, akik a járás területéről jönnek hoz­zánk bevásárolni. De ami a havi kétszázezer forint körüli aranyfor­galmat illeti­, az egyáltalában nem helyi jellegű. Makacs és jópénzű emberek Pestről, Szombathelyről, Szegedről is képesek ideutazni, hogy sorbaálljanak, órákat eltöltsenek áhított céljuk, a csillogó sárga fém­ből készült ékszer birtoklásáért. * Fejkendős parasztnéni: — Ruhája, cipője, bútora, ágyne­műje van már a lányomnak, rádiója kettő, tv-t vesz a vőlegénye, a ház már a nyáron tető alatt volt. A ka­rikagyűrű nem az én gondom, de ékszer is kell, nem igaz? Aranydoxa, fülbevaló, nyaklánc függővel, karperec. Két karperec. Olyan köteg százasból számolja ki a vételárat, hogy az ember ötös lot­tótalálatra gyanakszik. Pedig a néni még életé!;«/) nem töltött ki lottó­cédulát. Dehát akkor miből? Szőlő­ből, földieperből. Emberi munkából. És a piac kérlelhetetlenül ható tör­vényszerűségéből. * — Érdekes — mondja a bolt ve­zetője — hogy az arany zömét az egyszerűbb emberek vásárolják meg. — Nem volna helyesebb így mon­dani: „vásárolják fel”? — Hát igen. Van ilyesmi. Mint ahogyan olyan is van még ma is faluhelyi, hogy harisnyában gyűjtik a százasokat. — így mondta: az egyszerűbb emberek. Vajon miért? — Ha egy mérnöknek, egy orvos­nak, egy tanárnak van tíz-tizenöt­­ezer forintja, amit luxus­célokra el tud költeni, inkább felmegy Pestre, ott nagyobb a választék. Pesten, a belvárosi fiókokban időnként plati­nát is lehet kapni. De nemcsak ez az oka.­­ Hanem, ha jól sejtem, az is, hogy azért a tíz-tizenötezer forintért inkább egy Egry József-képet, egy valódi keleti perzsaszőnyeget, egy antik szekrényt vásárolnak. Mert ez valahogyan humánusabb formája a kincs­ felhalmozásnak. Persze, tu­dom, hogy így kategorizálni nem le­het, láttam én már parasztházban is márkás festményt, munkáslakásban empire-bútort. Az emberek nagy része azonban ... * Harminc körüli férfi. Nem ide­valósi. Foglalkozását nem árulja el. Kezében bőröndnyi aktatáska. — Uram, az arany arany marad, míg a világ világ­ gramm marad, a tíz A gramm az gramm tíz gramm, a száz gramm száz gramm. A fazon engem nem érdekel. Egy grammért fizetek száztizenöt forin­tot, plusz az ötvösmunka értékét. Én a pénzelmélethez nem értek. Fe­lőlem felértékelhetnek, leértékelhet­nek, az arany arany marad, a gramm gramm marad. * — Száztizenöt forintért a karika­gyűrűt adjuk grammonként, mert az gépi sajtolással készül. A havi kon­tingens felét ez teszi, a jegygyűrű. Többnyire 14 karate ® aranyat áru­lunk, néha kapunk egy-egy ékszert 18 karátos aranyból. — Mit jelent ez a finomsági ér­ték? — A 14 karát például azt jelenti, hogy 24 súlyrész ötvözetben 14 súly­­rész a színarany. — Azok, akik itt dolgoznak a boltban, szakképzett ékszerészek? — Kereskedelmi képzettségük van, a nemesfémpróbákhoz érte­nünk kell, a drágaköveket is felis­merjük, de ha eladásra kínálnak gyémántot, vagy más drágakövet, felküldjük becslésre a pesti köz­pontba. — Ezüst? — Elenyésző. Legfeljebb havi há­rom-négyezer forint forgalmunk van ezüstből. — Engedjen meg egy kérdést,­ magának milyen órája van? — Csodálkozni fog. Pobeda. Az óra szerintem nem ékszer, hanem munkaeszköz. Fiatal pár jön be. Karikagyűrűt válogatnak. Van rá ezer forintjuk. Nem ennyi meg ennyi gramm ara­nyat vásárolnak, hanem jegygyűrűt. Több ebben a játék, a szerelem, az életöröm, mint a kincsképző, érték­mérő jelleg latolgatása. Modortalan­­ság volna bármit is kérdezni tőlük. <k> * Bérenkívüli forintok Tavaly 5 milliárd 401 millió 300 ezer forintot fordítottak országszer­te a vállalatok, állami gazdaságok és ktsz-ek bérenkívüli juttatásra. A jut­tatások jelentős részét, közel 2 mil­liárd f­orin­tot a részesedési alapból fedezték. Nőtt az egy főre számított juttatások összege: 1967-ben egy év alatt 1352 forint, tavaly pedig 1406 forint volt. A béren kívüli juttatások között nagyságrendjét és gyakoriságát, te­kintve a „listavezető”: az üzemi ét­keztetési hozzájárulás, amely az ös­­­szes juttatások 52 százaléka. Az dolgozó, aki ezt igénybe veszi, éven­­­te átlagosan 1168 forint többletjut­tatást élvez. A második helyen az úgynevezett szociális, kulturális, jóléti és sport­kiadások szerepelnek. Érdekes meg­állapítás: az e rovatra elszámolt ki­adások 20—25 féle jogcímet takar­nak. Többek között a társadalmi tö­megszervezeteknek, a sportlétesítmé­nyeknek és nyugdíjasoknak adott pénzbeni dotációt, a közös vállalati ünnepségek és kirándulások költsé­geit, a vállalati csónakházak, hor­gásztanyák és vadásztársaságok ki­adásait. A vizsgálat szerint bár ezek az összegek szociális-kulturális cí­men kerülnek felhasználásra, a sporttámogatást kivéve általában nem kapcsolódnak a támogatásra érdemes művelődéspolitikai elkép­zelésekhez Fontos lenne, szorgalmazzák is a dolgozók a vállalati üdültetés fej­­lesztését. S bár a reform első évé­ben, 1967-hez viszonyítva, 33 száza­lékkal nőtt a vállalatok üdültetéssel kapcsolatos kiadása, még most is csak a dolgozók 3—5 százaléka jut kedvezményes nyaralási lehetőség­hez. Új juttatás a dolgozók lakásépí­téséhez adott vállalási hozájárulás és hitel. A vállalatok ez évi tervei azt tükrözik, hogy igyekeznek helyt ad­ni ennek az igénynek. A lakásépí­tési hozzájárulás és hitel együttes összege a vizsgált vállalatoknál a tavalyihoz képest több, mint tíz­szeresére emelkedik és az összes jut­tatásokból történő részesedése 0,5 százalékról 8 százalékra emelkedik. . A nagyüzem helye és a kisüzem rangja é­rdekes jelenségre figyelhetünk fel az utóbbi időben. Néhány esztendő óta a kisüzemek, főleg a tanácsi vállalatok, a kis­ipari termelőszövetkezetek gyorsab­ban fejlődnek, mint a nagy állami vállalatok. Az idén is az a helyzet, hogy az utóbbiak számottevő részé­nél stagnálás tapasztalható, míg sok kisüzemnél szinte töretlen a fejlődés. Mindez azzal magyaráz­ható, hogy a kisebb méretű üzemek gyorsabban képesek reagálni a piaci igények változásaira, rövidebb ná­luk a gyártási átfutási idő, rugal­masabbak a fejlesztésben, az új ter­mékek kibocsátásában. Jónéhány kisipari termelőszövetkezetünk pél­dául a legigényesebb nemzetközi piacon is állja a versenyt. Éveken át hangsúlyoztuk a nagy­üzemek fölényét a kisüzem felett. Most erre az elvre cáfolna rá a gyakorlat? Szó sincs róla. Félreért­hetetlen módon ugyancsak a kisüze­mek szolgáltatnak gyakori példát a csőd­be jutott vállalkozásokra, a sza­nálásra, a rendkívül korszerűtlen és gazdaságtalan munkára. Tehát kis­üzeme válogatja. Sok függ a profil­tól, a termelés színvonalától és min­denekelőtt a vezetéstől. Vannak termékek, amelyek kis­üzemekben csak ráfizetéssel és kor­szerűtlen kivitelben gyárthatók, (így például a műszakilag igényesen és gazdaságosan csak nagy sorozat­ban gyárthatók háztartási gépek, termelő berendezések stb.) De a hozzáértő vezetés nem kerülhet ilyen helyzetbe. Hiszen napjaink­ban, amikor mind a szolgáltatási színvonalban, mind az iparcikkel­­látásban messze vagyunk még piac telítettségétől, így minden kis­­ üzem mondhatnánk, testreszabott feladatok között válogathat. Csak épület kell és szakképzett munka­erő — a termelő berendezések ér­téke többnyire jelentéktelen — a feladat szinte magától adódik. S akár egyik gyártási ágról a másikra is viszonylag könnyen, gyorsan át­állhatnak. A nagyüz­em átállási nehézkessége eleve adódik a nagyértékű és több­nyire specializált termelő-apará­­tusából, célgépeinek, speciális sza­lagjainak rendszeréből, a termelés­­szervezés, a munkaerő nagyobb ará­­nyú specializálásából. A „nagy test lomhasága” óhatatlanul származik a méretekből, a vezetés, az infor­mációs és utasítási rendszer a sok­rétű, lépcsőzetes belső hierarchiájá­ból. Amíg például a piaci hatás rendszerezett információ, valamint cselekvési variánsok formájában el­jut a döntésre illetékes személyig , és tőle a döntés eljut a fejlesztés, gyártás végrehajtó szervéig, az bizony időt igényel, m ám vannak a nagyüzemnek is is bizonyos hátrányai. Erről sem ártott volna többet be­szélni abban az időben, amikor egyoldalúan csak a nagyüzem fölé­nyét hangsúlyoztuk. És vannak a gazdasági életnek olyan területei, ahol a kisüzem életképesebb, gazda­ságosabb. Például a szolgáltató és szervizhálózatban, a lakosság és a közületek egyedi és speciális igé­nyeit kielégítő ágazatokban. Nem­csak a kis sorozatban és gazdag vá­lasztékban készített divatcikkekre gondolunk, hanem a speciális alkat­részekre is. Hadd említsük meg pél­daként, hogy az amerikai egyesült államokbeli Ford Művek 30 ezer vállalat — közöttük néhány főt fog­lalkoztató kis cég — termékeit használja fel kooperációs (Az USA csomagolóeszköz- és dobozi­parában működő vállalatok átlagos létszáma 14 fő.) A vállalatok összevonásával időn­ként eltúloztuk a nagyüzem fölé­nyét és hallgattunk hátrányairól, így előfordulhatott, hogy olyankor is nagyvállalatot létesítettünk, ami­kor annak hátrányai nagyobbak, mint előnyei. Ma ezek a hátrányok — még közgazdaságilag indokolt összevonások esetében is — hang­súlyozottan jelentkeznek. A reform nyomán ugyanis nem elég csupán rugalmasan követni a piaci igények változásait, a műszaki fejlesztés irányzatait, hanem a termelés ös­­­szetételének lényeges átalakítása is szükséges hazai adottságainknak megfelelően. S a nagyüzemek csak lassan és esetleg nagyobb áldozatok árán tudják meglévő gyártmányai­kat merőben újakkal felváltani. Mindebből az is következik, hogy néhány hónap, vagy akár két-három esztendő eredményei nem bizonyító erejűek. Mammutvállalatainknál né­ha esetleg 8—10 év szükséges, amíg például a viszonylag korszerű, de gazdaságtalanul exportálható ter­mékeiket minden szempontból meg­felelőre cserélhetik. Ezért indokolt óvakodni a végletektől, az egyes vállalatok szervezeti perspektívájá­nak megítélésénél. Körültekintésre, elemző munkára és minden esetben türelemre van szükség. Ez persze nem jelenthet a ma nehéz helyzet­ben lévő, átalakulásra váró nagy­vállalatok számára védelmet és biz­tonságot. Ellenkezőleg, a gazdasági szabályozó eszkközök nyomása alatt, a dotációk, a szubvenciók, a ked­vezmények szigorításával, nehézkes­ségük tehetetlenségük erőteljes mérséklésére, rugalmasságra, az új iránti fogékonyságra kényszerítik őket. V­­­annak eredményesen dolgozó ff nagyvállalatok is és rosszul gazdálkodó kisüzemek is. És a fordítottja is igaz. Valamikor a termelés nagysága, a foglalkoztatot­tak száma szerint rangsorolták az üzemeket, ma egyre inkább a mun­ka színvonala, hatékonysága a mér­ce. Helyes, ha a nagyvállalatnak nincsenek előjogai, hanem újból és újból a gyakorlatban bizonyítja be fölényét. De a kisüzem sem kerül­het méreteinél fogva hátrányos helyzetbe, így egyre több nagyvál­lalat és kisüzem megtalálja a maga sajátos feladatkörét saját dolgozói javára és a népgazdaság hasznára. Kovács József Elmentem megnéz­ni a Hello Dollyt, a nagysikerű musicalt, Channinggal a fősze­repben, a washingto­ni utolsó előadásán, mielőtt a Broadwayre darab­­ került volna. A főszereplőket, a zenét, a kosztümöket, a rendezést csak di­csérni tudom, min­­den remek volt, ki­véve a nézőket. Kü­lönösen begyemben van az a hölgy, aki éppen mögöttem ült. Nemcsak mindent elkövetett, hogy tönkre tegye az esté­met, de majdnem felborította a házas­ságomat is. Ez a hölgy egyike volt azoknak az elál­­líthatatlan fecsegők­­nek, akik — úgy lát­szik —» mindig ki­nyomozzák, hová váltok jegyet, és az­után úgy intézked­nek, hogy mindig mögém kerülhesse­nek. A hölgynek bor­zalmasan tetszett az előadás. Valahány­szor Miss Channing énekelt, odafordult a férjéhez: csodás?!”, „Hát­­ nem „Jaj, de édes!”, „Milyen szép ruhája van!”, „He­lyes kis szám, ugye?”. És így to­vább. Mielőtt vége lett volna az első felvonásnak, már falra akartam mász­ni, ami — valljuk be — kínos feltűnést, keltett volna a szín­házban. — Megőrjít engem ez a nő — mondtam a feleségemnek. mi — Ne csinálj sem­szamárságot — figyelmeztetett­­. — Meg tudnám ölni. — mondtam. — és ez nem is lenne szamárság. — Vigyázz, mit csinálsz — mondta feleségem fenyegető hangsúllyal. Amikor az első felvonás végén a Art Buchwald­ függöny legördült és kimentünk az elő­csarnokba, így szól­tam a feleségemhez: — Jól megmondom ennek a nőnek. — Nem. — Miért? — Mert az nekem lenne kínos. — Ha megmondom neki, hogy fogja be a száját? Kisebb le­ssel te attól, ha fel­szólítom, hogy ma­radjon csöndben? — Kellemetlen fel­tűnést keltenél. — Ez a szörnyű nő mindenkinek elrontja az estéjét, aki a kör­nyéken ül. Ha szólok neki, csak hálásak lesznek. Én pedig va­lóságos hős. — Ha szólsz neki, elrontod az estémet. — Ha pedig nem szólok, akkor a sajá­tomat. Miért fél min­den feleség attól, hogy a férjük kínos helyzetbe hozza őket? Ha ezzel a nő­vel egy áruházban akadnál össze pél­dául kiárusításkor, akkor habozás nélkül eltaszítanád, hogy könnyebben érj a pulthoz. Akkor miért véded őt a színház­ban? — Mert nem tehet róla — mondta a fe­leségem dühösen. — Én sem. Az em­ber azt hinné, hogy a férje legalább el tudja hallgattatni. — Te is elhallgat­tatnál engem, ha be­szélnék előadás alatt? — Hát persze. — Jellemző rád. — Mi köze ennek a szörnyű nőhöz? — Csöppet sem lennék meglepve, ha pofonvágna, mert rá­szóltál. gő: Megszólalt a csen­és elfoglaltuk helyünket. Amint Miss Chan­ning színre lépett, a nő megint rákezdte. Hátrafordultam és így szóltam hozzá: — Lenne olyan kedves egy pár per­cig hallgatni, hogy értsünk valamit eb­ből a szövegből? A bestia elsápadt, a feleségem még jobban. — George, ez a férfi sérteget — mondta a bestia fér­jének. — Kellett neked... — súgta a feleségem, George, a férj vagy 190 centi magas volt, és majdnem 100 kiló. Előadás után a széksorok között, utánam jött. Amikor az ajtóhoz értem, galléron ragadott és elkapta a kezemet. — Köszönöm, uram! — mondta. — Én nem mertem. Raáb György fordítása G­yáva fréhíj

Next