Dunaújvárosi Hírlap, 1969. szeptember (14. évfolyam, 69-77. szám)
1969-09-19 / 74. szám
Jakab Tibor 1939-1969 Harminc esztendős korában távozott el körünkből Jakab Tibor elvtárs, a lemezfeldolgozó gyárrészleg horganyzó munkása. Augusztus 21- én üzemi baleset érte, és sérüléseibe szeptember 17-én belehalt. Az erőfeszítések élete megmentésére eredménytelenek voltak, pedig mindent megtettek érte, ami emberileg lehetséges. ..Névtelen” munkás volt, akit kötelessége teljesítése közben ért a halál. Négy gyermek édesapja volt, pártunk katonája, munkásőr, aki szerényen vállalta mindazt, ami az életnek, a munkának tartalmat, értelmet adott. A család fájdalmában osztoznak munkatársai, barátai, ismerősei, harcostársai. Szeptember 22-én délután 15 órakor munkásőr-díszpompával helyezik örök nyugalomra az óvárosi nagytemetőben. Egy év alatt több mint kétszáz rekamiéval és más bútordarabbal gazdagodott az új főiskola diákotthona. Egyre inkább kiszorulnak a ringi vaságyak és ebben az évben már az összes harmadéves, kényelmes négyágyas szobákban kap elhelyezést. Az új négyszemélyes íróasztal és kényelmes rekamiék hangulatosabbá teszik a diákszobákat és könnyebbé a tanulást, és a rajzolást. ARANY Mit is tanultunk róla az iskolában? Fajsúlya 19,9, oxigénnel még magas hőmérsékleten sem egyesül, savak nem oldják, a sósav és a salétromsav keverékében aranyklorid formájában válik ki, palládiummal alkotott ötvözete acélkeménységű, tehát az óragyártásban használják. A periódusos rendszerben elfoglalt helye . .. Hát szóval ez az arany. Időtálló fénye, szépsége, alakíthatósága, ékszerkészítésre való alkalmassága már a történelem előtti időkben keresetté tette az aranyat, áldása és átka egész történelmünkön végigvonul. Új, ismeretlen kontinensek, földterületek felfedezésére és felkutatására többnyire „az átkozott aranyéhség” csábított kormányokat és kalandorokat. Dél-Amerika legendás El Dorado-ja, Afrika Bonzana-ja hívta Pizzarot és Cortezt, a föníciaikat és Cecil Rhodes-t. S az arany, ha ma már a valóságban nem is forog pénz gyanánt a maga fizikai valóságában, még mindig speciális áru a többi között, fizetési eszközül szolgál a nemzetközi kereskedelemben, értékmérő és kincsképző jellegét napjainkban is megőrizte. — Halló, Dunaföldvár? . 1 Igen... Jelenleg sajnos... — gyakran hangzik el ez a mondat az ékszerboltban. A jegygyűrű és ékszer formájában érkező havi kontingens háromnégy nap alatt elfogy, és a hónap nagyobbik részében bizsuárut és órát értékesít az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat dunaújvárosi fiókja, a helybelieknek és azoknak, akik a járás területéről jönnek hozzánk bevásárolni. De ami a havi kétszázezer forint körüli aranyforgalmat illeti, az egyáltalában nem helyi jellegű. Makacs és jópénzű emberek Pestről, Szombathelyről, Szegedről is képesek ideutazni, hogy sorbaálljanak, órákat eltöltsenek áhított céljuk, a csillogó sárga fémből készült ékszer birtoklásáért. * Fejkendős parasztnéni: — Ruhája, cipője, bútora, ágyneműje van már a lányomnak, rádiója kettő, tv-t vesz a vőlegénye, a ház már a nyáron tető alatt volt. A karikagyűrű nem az én gondom, de ékszer is kell, nem igaz? Aranydoxa, fülbevaló, nyaklánc függővel, karperec. Két karperec. Olyan köteg százasból számolja ki a vételárat, hogy az ember ötös lottótalálatra gyanakszik. Pedig a néni még életé!;«/) nem töltött ki lottócédulát. Dehát akkor miből? Szőlőből, földieperből. Emberi munkából. És a piac kérlelhetetlenül ható törvényszerűségéből. * — Érdekes — mondja a bolt vezetője — hogy az arany zömét az egyszerűbb emberek vásárolják meg. — Nem volna helyesebb így mondani: „vásárolják fel”? — Hát igen. Van ilyesmi. Mint ahogyan olyan is van még ma is faluhelyi, hogy harisnyában gyűjtik a százasokat. — így mondta: az egyszerűbb emberek. Vajon miért? — Ha egy mérnöknek, egy orvosnak, egy tanárnak van tíz-tizenötezer forintja, amit luxuscélokra el tud költeni, inkább felmegy Pestre, ott nagyobb a választék. Pesten, a belvárosi fiókokban időnként platinát is lehet kapni. De nemcsak ez az oka. Hanem, ha jól sejtem, az is, hogy azért a tíz-tizenötezer forintért inkább egy Egry József-képet, egy valódi keleti perzsaszőnyeget, egy antik szekrényt vásárolnak. Mert ez valahogyan humánusabb formája a kincs felhalmozásnak. Persze, tudom, hogy így kategorizálni nem lehet, láttam én már parasztházban is márkás festményt, munkáslakásban empire-bútort. Az emberek nagy része azonban ... * Harminc körüli férfi. Nem idevalósi. Foglalkozását nem árulja el. Kezében bőröndnyi aktatáska. — Uram, az arany arany marad, míg a világ világ gramm marad, a tíz A gramm az gramm tíz gramm, a száz gramm száz gramm. A fazon engem nem érdekel. Egy grammért fizetek száztizenöt forintot, plusz az ötvösmunka értékét. Én a pénzelmélethez nem értek. Felőlem felértékelhetnek, leértékelhetnek, az arany arany marad, a gramm gramm marad. * — Száztizenöt forintért a karikagyűrűt adjuk grammonként, mert az gépi sajtolással készül. A havi kontingens felét ez teszi, a jegygyűrű. Többnyire 14 karate ® aranyat árulunk, néha kapunk egy-egy ékszert 18 karátos aranyból. — Mit jelent ez a finomsági érték? — A 14 karát például azt jelenti, hogy 24 súlyrész ötvözetben 14 súlyrész a színarany. — Azok, akik itt dolgoznak a boltban, szakképzett ékszerészek? — Kereskedelmi képzettségük van, a nemesfémpróbákhoz értenünk kell, a drágaköveket is felismerjük, de ha eladásra kínálnak gyémántot, vagy más drágakövet, felküldjük becslésre a pesti központba. — Ezüst? — Elenyésző. Legfeljebb havi három-négyezer forint forgalmunk van ezüstből. — Engedjen meg egy kérdést, magának milyen órája van? — Csodálkozni fog. Pobeda. Az óra szerintem nem ékszer, hanem munkaeszköz. Fiatal pár jön be. Karikagyűrűt válogatnak. Van rá ezer forintjuk. Nem ennyi meg ennyi gramm aranyat vásárolnak, hanem jegygyűrűt. Több ebben a játék, a szerelem, az életöröm, mint a kincsképző, értékmérő jelleg latolgatása. Modortalanság volna bármit is kérdezni tőlük. <k> * Bérenkívüli forintok Tavaly 5 milliárd 401 millió 300 ezer forintot fordítottak országszerte a vállalatok, állami gazdaságok és ktsz-ek bérenkívüli juttatásra. A juttatások jelentős részét, közel 2 milliárd forintot a részesedési alapból fedezték. Nőtt az egy főre számított juttatások összege: 1967-ben egy év alatt 1352 forint, tavaly pedig 1406 forint volt. A béren kívüli juttatások között nagyságrendjét és gyakoriságát, tekintve a „listavezető”: az üzemi étkeztetési hozzájárulás, amely az összes juttatások 52 százaléka. Az dolgozó, aki ezt igénybe veszi, évente átlagosan 1168 forint többletjuttatást élvez. A második helyen az úgynevezett szociális, kulturális, jóléti és sportkiadások szerepelnek. Érdekes megállapítás: az e rovatra elszámolt kiadások 20—25 féle jogcímet takarnak. Többek között a társadalmi tömegszervezeteknek, a sportlétesítményeknek és nyugdíjasoknak adott pénzbeni dotációt, a közös vállalati ünnepségek és kirándulások költségeit, a vállalati csónakházak, horgásztanyák és vadásztársaságok kiadásait. A vizsgálat szerint bár ezek az összegek szociális-kulturális címen kerülnek felhasználásra, a sporttámogatást kivéve általában nem kapcsolódnak a támogatásra érdemes művelődéspolitikai elképzelésekhez Fontos lenne, szorgalmazzák is a dolgozók a vállalati üdültetés fejlesztését. S bár a reform első évében, 1967-hez viszonyítva, 33 százalékkal nőtt a vállalatok üdültetéssel kapcsolatos kiadása, még most is csak a dolgozók 3—5 százaléka jut kedvezményes nyaralási lehetőséghez. Új juttatás a dolgozók lakásépítéséhez adott vállalási hozájárulás és hitel. A vállalatok ez évi tervei azt tükrözik, hogy igyekeznek helyt adni ennek az igénynek. A lakásépítési hozzájárulás és hitel együttes összege a vizsgált vállalatoknál a tavalyihoz képest több, mint tízszeresére emelkedik és az összes juttatásokból történő részesedése 0,5 százalékról 8 százalékra emelkedik. . A nagyüzem helye és a kisüzem rangja érdekes jelenségre figyelhetünk fel az utóbbi időben. Néhány esztendő óta a kisüzemek, főleg a tanácsi vállalatok, a kisipari termelőszövetkezetek gyorsabban fejlődnek, mint a nagy állami vállalatok. Az idén is az a helyzet, hogy az utóbbiak számottevő részénél stagnálás tapasztalható, míg sok kisüzemnél szinte töretlen a fejlődés. Mindez azzal magyarázható, hogy a kisebb méretű üzemek gyorsabban képesek reagálni a piaci igények változásaira, rövidebb náluk a gyártási átfutási idő, rugalmasabbak a fejlesztésben, az új termékek kibocsátásában. Jónéhány kisipari termelőszövetkezetünk például a legigényesebb nemzetközi piacon is állja a versenyt. Éveken át hangsúlyoztuk a nagyüzemek fölényét a kisüzem felett. Most erre az elvre cáfolna rá a gyakorlat? Szó sincs róla. Félreérthetetlen módon ugyancsak a kisüzemek szolgáltatnak gyakori példát a csődbe jutott vállalkozásokra, a szanálásra, a rendkívül korszerűtlen és gazdaságtalan munkára. Tehát kisüzeme válogatja. Sok függ a profiltól, a termelés színvonalától és mindenekelőtt a vezetéstől. Vannak termékek, amelyek kisüzemekben csak ráfizetéssel és korszerűtlen kivitelben gyárthatók, (így például a műszakilag igényesen és gazdaságosan csak nagy sorozatban gyárthatók háztartási gépek, termelő berendezések stb.) De a hozzáértő vezetés nem kerülhet ilyen helyzetbe. Hiszen napjainkban, amikor mind a szolgáltatási színvonalban, mind az iparcikkellátásban messze vagyunk még piac telítettségétől, így minden kis üzem mondhatnánk, testreszabott feladatok között válogathat. Csak épület kell és szakképzett munkaerő — a termelő berendezések értéke többnyire jelentéktelen — a feladat szinte magától adódik. S akár egyik gyártási ágról a másikra is viszonylag könnyen, gyorsan átállhatnak. A nagyüzem átállási nehézkessége eleve adódik a nagyértékű és többnyire specializált termelő-aparátusából, célgépeinek, speciális szalagjainak rendszeréből, a termelésszervezés, a munkaerő nagyobb arányú specializálásából. A „nagy test lomhasága” óhatatlanul származik a méretekből, a vezetés, az információs és utasítási rendszer a sokrétű, lépcsőzetes belső hierarchiájából. Amíg például a piaci hatás rendszerezett információ, valamint cselekvési variánsok formájában eljut a döntésre illetékes személyig , és tőle a döntés eljut a fejlesztés, gyártás végrehajtó szervéig, az bizony időt igényel, m ám vannak a nagyüzemnek is is bizonyos hátrányai. Erről sem ártott volna többet beszélni abban az időben, amikor egyoldalúan csak a nagyüzem fölényét hangsúlyoztuk. És vannak a gazdasági életnek olyan területei, ahol a kisüzem életképesebb, gazdaságosabb. Például a szolgáltató és szervizhálózatban, a lakosság és a közületek egyedi és speciális igényeit kielégítő ágazatokban. Nemcsak a kis sorozatban és gazdag választékban készített divatcikkekre gondolunk, hanem a speciális alkatrészekre is. Hadd említsük meg példaként, hogy az amerikai egyesült államokbeli Ford Művek 30 ezer vállalat — közöttük néhány főt foglalkoztató kis cég — termékeit használja fel kooperációs (Az USA csomagolóeszköz- és doboziparában működő vállalatok átlagos létszáma 14 fő.) A vállalatok összevonásával időnként eltúloztuk a nagyüzem fölényét és hallgattunk hátrányairól, így előfordulhatott, hogy olyankor is nagyvállalatot létesítettünk, amikor annak hátrányai nagyobbak, mint előnyei. Ma ezek a hátrányok — még közgazdaságilag indokolt összevonások esetében is — hangsúlyozottan jelentkeznek. A reform nyomán ugyanis nem elég csupán rugalmasan követni a piaci igények változásait, a műszaki fejlesztés irányzatait, hanem a termelés összetételének lényeges átalakítása is szükséges hazai adottságainknak megfelelően. S a nagyüzemek csak lassan és esetleg nagyobb áldozatok árán tudják meglévő gyártmányaikat merőben újakkal felváltani. Mindebből az is következik, hogy néhány hónap, vagy akár két-három esztendő eredményei nem bizonyító erejűek. Mammutvállalatainknál néha esetleg 8—10 év szükséges, amíg például a viszonylag korszerű, de gazdaságtalanul exportálható termékeiket minden szempontból megfelelőre cserélhetik. Ezért indokolt óvakodni a végletektől, az egyes vállalatok szervezeti perspektívájának megítélésénél. Körültekintésre, elemző munkára és minden esetben türelemre van szükség. Ez persze nem jelenthet a ma nehéz helyzetben lévő, átalakulásra váró nagyvállalatok számára védelmet és biztonságot. Ellenkezőleg, a gazdasági szabályozó eszkközök nyomása alatt, a dotációk, a szubvenciók, a kedvezmények szigorításával, nehézkességük tehetetlenségük erőteljes mérséklésére, rugalmasságra, az új iránti fogékonyságra kényszerítik őket. Vannak eredményesen dolgozó ff nagyvállalatok is és rosszul gazdálkodó kisüzemek is. És a fordítottja is igaz. Valamikor a termelés nagysága, a foglalkoztatottak száma szerint rangsorolták az üzemeket, ma egyre inkább a munka színvonala, hatékonysága a mérce. Helyes, ha a nagyvállalatnak nincsenek előjogai, hanem újból és újból a gyakorlatban bizonyítja be fölényét. De a kisüzem sem kerülhet méreteinél fogva hátrányos helyzetbe, így egyre több nagyvállalat és kisüzem megtalálja a maga sajátos feladatkörét saját dolgozói javára és a népgazdaság hasznára. Kovács József Elmentem megnézni a Hello Dollyt, a nagysikerű musicalt, Channinggal a főszerepben, a washingtoni utolsó előadásán, mielőtt a Broadwayre darab került volna. A főszereplőket, a zenét, a kosztümöket, a rendezést csak dicsérni tudom, minden remek volt, kivéve a nézőket. Különösen begyemben van az a hölgy, aki éppen mögöttem ült. Nemcsak mindent elkövetett, hogy tönkre tegye az estémet, de majdnem felborította a házasságomat is. Ez a hölgy egyike volt azoknak az elállíthatatlan fecsegőknek, akik — úgy látszik —» mindig kinyomozzák, hová váltok jegyet, és azután úgy intézkednek, hogy mindig mögém kerülhessenek. A hölgynek borzalmasan tetszett az előadás. Valahányszor Miss Channing énekelt, odafordult a férjéhez: csodás?!”, „Hát nem „Jaj, de édes!”, „Milyen szép ruhája van!”, „Helyes kis szám, ugye?”. És így tovább. Mielőtt vége lett volna az első felvonásnak, már falra akartam mászni, ami — valljuk be — kínos feltűnést, keltett volna a színházban. — Megőrjít engem ez a nő — mondtam a feleségemnek. mi — Ne csinálj semszamárságot — figyelmeztetett. — Meg tudnám ölni. — mondtam. — és ez nem is lenne szamárság. — Vigyázz, mit csinálsz — mondta feleségem fenyegető hangsúllyal. Amikor az első felvonás végén a Art Buchwald függöny legördült és kimentünk az előcsarnokba, így szóltam a feleségemhez: — Jól megmondom ennek a nőnek. — Nem. — Miért? — Mert az nekem lenne kínos. — Ha megmondom neki, hogy fogja be a száját? Kisebb lessel te attól, ha felszólítom, hogy maradjon csöndben? — Kellemetlen feltűnést keltenél. — Ez a szörnyű nő mindenkinek elrontja az estéjét, aki a környéken ül. Ha szólok neki, csak hálásak lesznek. Én pedig valóságos hős. — Ha szólsz neki, elrontod az estémet. — Ha pedig nem szólok, akkor a sajátomat. Miért fél minden feleség attól, hogy a férjük kínos helyzetbe hozza őket? Ha ezzel a nővel egy áruházban akadnál össze például kiárusításkor, akkor habozás nélkül eltaszítanád, hogy könnyebben érj a pulthoz. Akkor miért véded őt a színházban? — Mert nem tehet róla — mondta a feleségem dühösen. — Én sem. Az ember azt hinné, hogy a férje legalább el tudja hallgattatni. — Te is elhallgattatnál engem, ha beszélnék előadás alatt? — Hát persze. — Jellemző rád. — Mi köze ennek a szörnyű nőhöz? — Csöppet sem lennék meglepve, ha pofonvágna, mert rászóltál. gő: Megszólalt a csenés elfoglaltuk helyünket. Amint Miss Channing színre lépett, a nő megint rákezdte. Hátrafordultam és így szóltam hozzá: — Lenne olyan kedves egy pár percig hallgatni, hogy értsünk valamit ebből a szövegből? A bestia elsápadt, a feleségem még jobban. — George, ez a férfi sérteget — mondta a bestia férjének. — Kellett neked... — súgta a feleségem, George, a férj vagy 190 centi magas volt, és majdnem 100 kiló. Előadás után a széksorok között, utánam jött. Amikor az ajtóhoz értem, galléron ragadott és elkapta a kezemet. — Köszönöm, uram! — mondta. — Én nem mertem. Raáb György fordítása Gyáva fréhíj