Dunaújvárosi Hírlap, 1970. június (15. évfolyam, 44-52. szám)
1970-06-30 / 52. szám
Pénzügyi stabilitás , jövedelmező gazdálkodás Nemrégiben gazdasági tanácskozást rendeztek a Dunai Vasműben. A tanácskozás eredménye, jelentősége nemcsak a résztvevő szakemberek, hanem a gyár minden dolgozójának érdeklődésére számot tarthat. Lapunkban a tanácskozás legfontosabb témáiról, összefüggéseiről sorozatot kezdtünk. Az alábbi cikk Bakonyi György főosztályvezető előadásának felhasználásával készült. A vállalati pénzügyi stabilitás fő tényezője az, hogy a vállalatoknak a bevételeikből kell fedezniük a kiadásaikat és emellett nyereséget is kell produkálniuk. Nem kevésbé fontos tényező azonban a pénzügyi stabilitás szempontjából, hogy a vállalat a termelését mekkora forgóeszköz-lekötéssel oldja meg, azaz kissé leegyszerűsítve: bevételei előlegezéséhez mekkora összeget használ fel, illetve tart lekötve. A Dunai Vasmű bevételei fedezik a kiadásokat és nyereséget is biztosítanak. A kiadások— néhány költségvetési befizetési kötelezettségtől eltekintve — nagyjából egyenletesen jelentkeznek, a bevételek azonban a hóvégi, negyedév végi és évvégi „hajrák”, valamint a tőkés országokba irányuló export bevételeinek elhúzódása miatt kevésbé egyenletesek. Ez a körülmény növeli a megelőlegezett kiadásokat, a forgóeszköz-lekötést és késlelteti a nyereség realizálását is. A vállalati nyereség alakulása rendkívül összetett kérdés, nagysága sok tényezőtől függ. Ezeknek tényezőknek nagy részét a vállalat a tevékenységével közvetlenül befolyásolni tudja, kisebb része független a vállalat tevékenységétől. A vállalat tevékenységétől függő nyereségtényezők: az induló árakba beépített nyereség; a termelés volumene, a volumen-növekedés; az értékesítés termékösszetétele, a termékösszetétel változása; a belépő beruházások hatékonysága, az üzembehelyezést követő felfutás üteme; az értékesítési viszonylatok aránya (belföld, tőkés-szocialista- és kooperációs export); gyártási önköltség, fajlagos mutatók alakulása; a fenntartási költségek összege és felhasználásuk hatékonysága; a készletek változása és a termelési hozzájuk tartozó realizálatlan eredmény alakulása; improduktív költségek stb. Egyéb, de nem kevésbé jelentős nyereségtényezők: az átlagárak alakulása, az alapanyagok, egyéb anyagok beszerzési árai, a külkereskedelmi vállalatokkal történő osztozkodási arány, az állami befizetési kötelezettségek és az állami támogatások mértéke, stb. Ez utóbbiak az állam közgazdasági-pénzügyi szabályozóinak csoportjába tartoznak. A forgóeszköz - lekötés mértéke is jelentősen befolyásolja a vállalat pénzügyi stabilitását és nyereség alakulását is. Ha az összes eszközt 100 százaléknak vesszük, akkor adott időpontban a Dunai Vasmű eszköz-körforgása az alábbi keresztmetszetet mutatja: anyagkészlet 46 százalék, termelési készlet 26 százalék, vevőállomány (kiszállítástól pénzbefolyásig) 26 százalék és az egyszámlán levő pénz: körülbelül százalék. A legnagyobb mértékű ősz2 közleködést — érthetően — az anyagvásárlás okozza. Évente mintegy 25 —10 ezer féle, átlagosan 760 millió forint értékű anyag beszerzéséről és raktározásáról van szó. Ez az anyagkészlet tartható és helyes nagyságrendű pénzügyi problémát csak az alapanyagok hirtelen és átmeneti készletnövekedése okoz. Az anyaggazdálkodás azonban nem elég tervszerű és körültekintő, így néha felesleges készletek képződnek, vagy hiányok keletkeznek. Elég magasnak tűnik a termelési készlet (befejezetlen, félkész- illetve szállításra váró késztermék) részaránya. Ezek a termékek nem realizált nyereséget foglalnak magukban, nyilvántartásuk szűkített önköltségen történik, a termelési készlet csökkentése tehát — árengedmény nélküli eladást feltételezne — növeli a nyereséget. A vasmű jelenlegi magas öntecskészletét leszámítva, a termelési készlet átlagos állománya körülbelül 400 millió forint értékű, ami a nagyfokú vertikalitást figyelembe véve, jó értéknek mondható. Kifogásolni inkább tendenciáit lehet. Az évvégi fokozott kiszállítás következtében az év elején az induló állomány viszonylag alacsony. Ezután állandó növekedés következik szeptember-októberig, majd decemberben gyors csökkenés. Az évközi állományingadozás mellett hónap közben is ingadozik a termelési készlet. A jelenség munkaszervezési hibákat, a termelés ütemtelenségét rejti magában és azt eredményezi, hogy minden hónap első felében, illetve általában az év második felében az indokoltnál nagyobb eszközlekötés válik szükségessé. A probléma gyökere a hengerművekben keresendő. Jó munka esetén szívóhatással van az acélműre, lemaradás esetén azonban gyors ütemben nő az acélkészlet, melynek feldolgozása később csak lassan történik meg. Ugyanakkor az acélműi és hengerműi minőségi problémák, az inkomplett gyártás a befejezetlen állomány nagyságát, ezzel az értékesítési, pénzügyi gondokat növelik. Ami a vevőállomány nagyságát, azaz a kiszállítástól a kifizetésig terjedő időszak tartozásait illeti, erről röviden csak annyit, hogy jobb programozással, ütemesebb termeléssel és kiszállítással, valamint — export esetén — a külkereskedelmi vállalatokkal történő rugalmasabb együttműködéssel jelentősen csökkenthetők a vasmű kintlévőségei, s ezzel kedvezőbb nyereségkilátások is járnak. A Dunai Vasmű forgóalapja jelenleg 900 millió forint és a belépő új egységektől, a termelési-értékesítési volumen növekedésétől függően évente 3—6 százalékkal emelkedik. Ez annyit jelent, hogy a mintegy kétmilliárd forint értékű évi forgóeszköz-lekötéshez a hiányzó fedezetet saját pénzforrások, illetve hitelek biztosítják. Ezért fontos a forgóeszközök mennyiségét a termelés és értékesítés indokolta, optimális szinten tartani, így nemcsak szükségesnél nagyobb fejlesztési alap a lekötése, hanem a saját pénzeszközök lekötése és az indokolatlan hitelek is elkerülhetők. Megjegyzendő, hogy tavaly az évközi készletnövekedés finanszírozását szolgáló, rövidlejáratú bankhitel visszafizetése nehéz, helyzet**? hozta a vállalatot, ezt jobb gazdálkodással elkerülhették volna. Mint látható, a pénzügyi stabilitás tényezői szorosan összefüggnek a vállalati munka hatékonyságával. A forgóeszköz-lekötés a termelési folyamat tervszerűségét, szervezettségét, valamint a piaci helyzetet tükrözi, a jelentkező nyereség pedig a vállalati gazdálkodás jövedelmezőségét. Elengedhetetlen tehát a pénzügyi információs rendszer továbbfejlesztése és a folyamatos pénzgazdálkodás tervszerűségének javítása — a vállalati belső mechanizmus továbbfejlesztésének részeként. így készül a terv 121 Mertünk választani MIUTÁN A PÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGA kijelölte a tervezés gazdaságpolitikai irányait, a konzultációk sora kezdődött újból. A tervkészítés központjának, az Országos Tervhivatalnak egy-egy szakterületi előadója, s egy-egy vállalat között személyes konzultatív kapcsolatok alakultak ki: lényegében az elméleti elképzeléseket mérték meg a kisebb gazdasági egységek gyakorlati tapasztalatain. Szélesebb konzultációkat, is szerveztek 50—100 vállalat bevonásával, s itt már nem egyszer konstruktív vita is kerekedett. Ezekben a kapcsolatokban most már egy régóta várt, új vonás is megjelent: a vállalati véleményekből, beszámolókból eltűnt a „félelem”, hogy tervutasításként esetleg visszakaphatják az „őszinteséget”. Ez arra utal, hogy immár széles körben megszületett jelenlegi irányítási rendszerünk lényegének, szellemének megértése csak egyetlen dolog kötelező — tessék gondolkodni, kalkulálni. Legfeljebb ez a kalkuláció ad majd ,,parancsot” valamilyen cselekedetre magatartásra a vállalatoknál. Az összhang nem körlevelekben, hanem a szabályzókon keresztül érvényesül s ezek nyújtják a kalkulációhoz a pluszok és mínuszok egy részét is Az ágazati minisztériumok részletesen válaszoltak a kérdésre: és mi legyen egy-egy ágazat fejlesztési iránya. Ezt igyekeztek indokolni is, megjelölve hozzá a forrásokat, eszközöket. Igaz, persze, hogy pl. az egyedi nagyberuházásokra így beérkezett javaslatoknak a fele sem került be, nem kerülhetett be a tervbe, amely — hiába— a népgazdaság egészének, egészséges egyensúlyát kell, hogy vigyázza, különben egy-egy tervidőszak programja könnyen elveszíthetné minden realitását. A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM, KÜLKERESKEDELMI MINISZTÉRIM, AZ ANYAG- ÉS ÁRHIVATAL, a bankok, a Munkaügyi Minisztérium is új módon segítette a tervezők munkáját. Korábban ezek a hatóságok nem is nagyon vettek részt a népgazdasági tervkészítésben, legfeljebb a manuális részét, a számításokat végezték el, miután a terv elkészült. Most menet közben az elemző, értékelő alternatívák sokaságát „zongorázták” végig —resve a legmegfelelőbb irányt, kelegkedvezőbb hatásokat kiváltó köz- a gazdasági szabályozó módszereket Minthogy az egyensúllyal kapcsolatos követelmények, vagy az életszínvonallal, életkörülményekkel kapcsolatos elképzelések csak akkor valósulhatnak meg, ha a termelés hatékonyságában, a kereslethez való alkalmazkodásban jelentős lesz a változás, s minthogy ezek csak akkor lehetségesek, ha a műszaki fejlődés felgyorsul — így az OMFB (az Országos Műszaki-Fejlesztési Bizottság) lett az egyik legfőbb partnere a tervezőknek: tanulmányaival, számításaival a műszaki fejlesztésre, a struktúra változtatására, az egyes ágazatokon belüli és közötti kapcsolatok fejlesztésére vonatkozóan. A gyors műszaki fejlődés alapkérdése a IV. ötéves tervben — számottevően nagyobb összeget is szánunk rá, mint a korábbi ötéves tervidőszakban tettük. 1969 őszén pedig belépett a tervkészítés menetébe a legkorszerűbb technika: megkezdődött a népgazdasági terv lineáris programozási modelljének gyakorlati összeállítása. Hazánkban eddig ez a legnagyobb modellmunka. Felkeltette — méretei, módszere miatt — a programozó szakmai világ érdeklődését is. A modell ma már szinte pillanatok alatt képes kiadni a nemzeti jövedelem, vagy a társadalmi termék mérlegét a IV. ötéves terv kategóriáiban. A tíz fő ágazat optimumszámításai (az adott lehetőségek és követelmények mellett a legkedvezőbb megoldások keresése) lefutottak már a gépeken, s napokban elkészült az ágazatok közötti együttes optimum számítás is. Mi az optimum, a legkedvezőbb megoldás — fejlesztésben, gyártásban, kereskedésben — jelenlegi adottságainkhoz lehetőségeinkhez képest? A gépipari ágazatokra PÉLDÁUL 3 alternatíva szerint számítottak optimumot: milyen legyen a termelés szerkezete, a külkereskedelem szerkezete, s a ráfordítással arányos gyártási volumen — ha: maximális nyereséget akarunk; ha: a tőkés viszonylatú kedvező devizaegyenleg a cél, és ha: a szocialista viszonylatú pozitív egyenlegnek legelőnyösebb maximumát akarjuk. A mezőgazdaságra viszont pl. már nyolc ilyen ,.ha-t” fogalmaztak meg. Ezek a számítások pontos választ adnak arra, hogy milyen termékek gyártását, termesztését érdemes fejlesztenünk, milyen mértékben, s melyeket nem. Mit érdemes importálnunk, s honnan, s mit exportálnunk, s hova a legelőnyösebben. Ezekkel a számításokkal most tovább finomíthatók a tervjavaslat egyes fejezetei. A tervkészítés menete a lehetőségek közötti választások sorozata lényegében. Választani kell, rangsorolni. Ezek a választások a koncepció kidolgozásakor elkezdődtek már, s a IV. ötéves tervjavaslat kialakítását tán az teszi minden eddiginél figyelemre méltóbbá , hogy mertünk választani, valamennyi kérdésben. A bizony jócskán kínálkozó különböző megoldások között, mertünk rangsorolni a szükségletek és a szükségesség között. A JÓVÁHAGYÁSRA VÁRÓ IV. ÖTÉVES TERV nem ígéretes terv , hanem munkaprogram. Tisztes, szorgos, tervszerű munkával valamennyi célja elérhető. Gerencsér Ferenc így látja a hetet kommentátorunk, Pálfy József A magyar főváros neve ismételten bekerült korunk diplomáciai krónikájába az európai béke és biztonság ügyével összefüggésben. Ezt megelőzően, 1969. március 17-én a Varsói Szerződés tagországainak Politikai Tanácskozó Testülete kibocsátotta emlékezetes „budapesti felhívását”, egy európai biztonsági értekezlet összehívására. És most másodszor is a magyar főváros volt a színhelye a Varsói Szerződésben tömörült országok új, még konkrétabb kezdeményezésének. A múlt hét elején az Országházban találkoztak a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszterei. Tanácskozásukon memorandumot szövegeztek meg, amelyet az értekezlet megbízásából a magyar külképviseletek vezetői pénteken juttattak el az európai országok kormányaihoz. A mostani budapesti külügyminiszteri értekezlet több vonatkozásban fontos határozatokat hozott, amelyekről a már nyilvánosságra került memorandumban tájékoztatták a földrész országainak kormányait. Az egyik ilyen döntés arra vonatkozik, hogy az európai biztonsági értekezleten helye van a kontinens minden államának, ezenkívül részt vehet azon az USA és Kanada is. (A két észak-amerikai ország a NATO révén csapatokat állomásoztat Nyugat-Európában.) A biztonsági konferencián természetesen egyenrangú tagként kell részt vennie a Német Demokratikus Köztársaságnak. A budapesti külügyminiszteri találkozón meghatározták a szocialista javaslatot az európai biztonsági értekezlet napirendjére. Az első napirendi pont az európai biztonság megteremtése, lemondás az erőszak alkalmazásáról, a második a kereskedelmi, gazdasági, mányos és kulturális műszaki-tudokapcsolatok kiszélesítése egész Európában, végül a harmadik egy külön szerv létrehozása, amely az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozik majd. A szocialista országok külügyminiszterei megállapították, hogy az első európai biztonsági értekezlet sikere egész sor európai értekezlet megtartását teheti hasznossá. Természetes dolog, hogy egyetlen konferencián nem lehetne valamennyi európai problémában előrehaladást elérni, az európai biztonsági szervezet végleges kialakítása hosszú időt igényel. Egy külön szerv létrehozása, amelynek feladata az lenne, hogy rendszeresen foglalkozzék az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel, azt jelentené, hogy az értekezletektől függetlenül is intézményesen munkálkodhatnának az európai államok a földrész kérdéseinek megoldásán. Szó esett a budapesti memorandumban az Európában lévő idegen fegyveres erők csökkentéséről. Emlékezetes, hogy a szocialista országok már régóta szorgalmazzák az idegen csapatok kivonását, a külföldi támaszpontok felszámolását. Ma is érvényben van az 1966-ban erről előterjesztett részletes javaslatuk. A NATO 1970. május végi, római miniszteri tanácsülésén szintén hangsúlyt kapott ,,a kölcsönös és kiegyensúlyozott haderőcsökkentés” gondolata. Csakhogy ott más meggondolásból. Az amerikai szenátus többsége — mert csökkenteni akarja az Egyesült Államok fizetési mérlegének állandó deficitjét, mert meg akarja állítani a dollár inflációját — 1971. június 30-ig az USA nyugat-európai egységeinek egy részét haza szeretné rendeltetni... A NATO ezek után a szükségből erényt kíván kovácsolni, amikor a fegyverkezési hajsza két évtizede után egyszerre maga is a haderő csökkentés hívének kívánja feltüntetni magát.. A múlt hét másik fontos eseménye Rogers amerikai külügyminiszter sajtókonferenciája volt. Bár adós maradt az Egyesült Államok által a közel-keleti kérdés megoldására tett „új politikai kezdeményezés” részleteinek ismertetésével, a kiszivárgott híreket részben megerősítették Rogers kijelentései. Az amerikai terv, amelyet eljuttattak a közelkeleti konfliktusban érdekelt valamennyi országhoz és a nagyhatalmak kormányaihoz is, időtartamban korlátozott tűzszünetet ajánl a szembenálló feleknek. Utalást tesz a Biztonsági Tanács emlékezetes, 1967. november 22-i határozatára és közvetve arra ösztönözné Izraelt, hogy tegyen intézkedéseket, vagy legalábbis ígéreteket az elfoglalt arab területek részbeni kiürítésére. Az amerikai terv nyilvánvaló célja, hogy megossza az Izraelllel szembenálló országokat, s figyelmen kívül hagyja Szíria és Jordánia érdekeit. Nasszer elnök válasza nem késett: a líbiai Benghaziban elmondott beszédében kijelentette, hogy Szíria és Jordánia érdekei nem lehetnek akku tárgyai, az Egyesült Arab Köztársaság éppúgy követeli a Szíriai Golán-fennsík kiürítését, mint Jeruzsálem visszaadását. Az amerikai terv és Rogers nyilatkozata nemcsak az arab országokban talált kedvezőtlen fogadtatásra, hanem Izraelben is. Tel Aviv-i jelentések szerint izraeli vezető körökben rossz néven vették Rogers kijelentését, hogy „Izrael újabb amerikai fegyverek nélkül is képes megvédeni magát...” Nem tartják másnak, mint sovány vigasznak, hogy Rogers hangsúlyozta: „Izrael szuverenitása, függetlensége, területi sérthetetlensége nemzeti érdeke az Egyesült Államoknak” — hiszen ez a megfogalmazás, bármennyire azonosítja az USA-t Izrael érdekeiis vel, nem tartalmazza az 1967-es hódítás elismerését. Rogers az új amerikai terv fogadásától tette függővé, hogy Izrael a jövőben milyen katonai segítséget kaphat az Egyesült Államoktól.