Dunaújvárosi Hírlap, 1970. június (15. évfolyam, 44-52. szám)

1970-06-30 / 52. szám

Pénzügyi stabilitás , jövedelmező gazdálkodás Nemrégiben gazdasági tanács­kozást rendeztek a Dunai Vasmű­ben. A tanácskozás eredménye, jelentősége nemcsak a résztvevő szakemberek, hanem a gyár min­den dolgozójának érdeklődésére számot tarthat. Lapunkban a ta­nácskozás legfontosabb témáiról, összefüggéseiről sorozatot kezd­tünk. Az alábbi cikk Bakonyi György főosztályvezető előadásá­nak felhasználásával készült. A vállalati pénzügyi stabilitás fő tényezője az, hogy a vál­lalatoknak a bevételeikből kell fedezniük a kiadásaikat és emellett nyereséget is kell produkálniuk. Nem kevésbé fontos tényező azon­ban a pénzügyi stabilitás szempont­jából, hogy a vállalat a termelését mekkora forgóeszköz-lekötéssel old­ja meg, azaz kissé leegyszerűsítve: bevételei előlegezéséhez mekkora összeget használ fel, illetve tart le­kötve. A Dunai Vasmű bevételei fedezik a kiadásokat és nyereséget is bizto­sítanak. A kiadások— néhány költ­ségvetési befizetési kötelezettségtől eltekintve — nagyjából egyenletesen jelentkeznek, a bevételek azonban a hóvégi, negyedév végi és évvégi „hajrák”, valamint a tőkés országok­ba irányuló export bevételeinek el­húzódása miatt kevésbé egyenlete­sek. Ez a körülmény növeli a meg­előlegezett kiadásokat, a forgóesz­köz-lekötést és késlelteti a nyereség realizálását is. A vállalati nyereség alakulása rendkívül összetett kérdés, nagysá­ga sok tényezőtől függ. Ezeknek tényezőknek nagy részét a vállalat a tevékenységével közvetlenül befolyá­solni tudja, kisebb része független a vállalat tevékenységétől. A válla­lat tevékenységétől függő nyereség­­tényezők: az induló árakba beépített nyereség; a termelés volumene, a volumen-növekedés; az értékesítés termékösszetétele, a termékösszeté­tel változása; a belépő beruházások hatékonysága, az üzem­behelyezést követő felfutás üteme; az értékesí­tési viszonylatok aránya (belföld, tőkés-szocialista- és kooperá­ciós export); gyártási önköltség, faj­lagos mutatók alakulása; a fenntar­tási költségek összege és felhaszná­lásuk hatékonysága; a készletek változása és a termelési hozzájuk tartozó realizálatlan eredmény ala­kulása; improduktív költségek stb. Egyéb, de nem kevésbé jelentős nyereség­tényezők: az átlagárak ala­kulása, az alapanyagok, egyéb anya­gok beszerzési árai, a külkereske­delmi vállalatokkal történő osztoz­kodási arány, az­ állami befizetési kötelezettségek és az állami támo­gatások mértéke, stb. Ez utóbbiak az állam közgazdasági-pénzügyi sza­bályozóinak csoportjába tartoznak. A forgóeszköz - lekötés mértéke is jelentősen befolyásolja a vállalat pénzügyi stabilitását és nyereség alakulását is. Ha az összes­­ eszközt­ 100 százaléknak vesszük, ak­kor adott időpontban a Dunai Vas­mű­ eszköz-körforgása az­ alábbi ke­resztmetszetet mutatja: anyagkész­let 46 százalék, termelési készlet 26 százalék, vevőállomány (kiszállítás­tól pénzbefolyásig) 26 százalék és az egyszámlán levő pénz: körülbelül sz­ázalék. A legnagyobb mértékű ősz­2 közleködést — érthetően — az anyag­­vásárlás okozza. Évente mintegy 25 —10 ezer féle, átlagosan 760 millió forint értékű anyag beszerzéséről és raktározásáról van szó. Ez az anyag­­készlet tartható és helyes nagyság­rend­ű pénzügyi problémát csak az alapanyagok hirtelen és átmeneti készletnövekedése okoz. Az anyag­­gazdálkodás azonban nem elég terv­szerű és körültekintő, így néha fe­lesleges készletek képződnek, vagy hiányok keletkeznek. Elég magasnak tűnik a termelési készlet (befejezetlen, félkész- illet­ve szállításra váró késztermék) rész­aránya. Ezek a termékek nem rea­lizált nyereséget foglalnak maguk­ban, nyilvántartásuk szűkített ön­költségen történik, a termelési kész­let csökkentése tehát — árenged­mény nélküli eladást feltételezne — növeli a nyereséget. A vasmű jelen­legi magas öntecskészletét leszámít­va, a termelési készlet átlagos állo­mánya körülbelül 400 millió forint értékű, ami a nagyfokú vertikalitást figyelembe véve, jó értéknek mond­ható. Kifogásolni inkább tendenciáit lehet. Az évvégi fokozott kiszállítás következtében az év elején az in­duló állomány viszonylag alacsony. Ezután állandó növekedés követke­zik szeptember-októberig, majd de­cemberben gyors csökkenés. Az év­közi állományingadozás mellett hó­nap közben is ingadozik a termelé­si készlet. A jelenség munkaszerve­zési hibákat, a termelés ütemtelen­­ségét rejti magában és azt eredmé­nyezi, hogy minden hónap első fe­lében, illetve általában az év máso­dik felében az indokoltnál nagyobb eszközlekötés válik szükségessé. A probléma gyökere a hengermű­vekben keresendő. Jó munka esetén szívóhatással van az acélműre, le­maradás esetén azonban gyors ütem­ben nő az acélkészlet, melynek fel­dolgozása később csak lassan tör­ténik meg. Ugyanakkor az acélműi és hengerműi minőségi problémák, az inkomplett gyártás a befejezetlen állomány nagyságát, ezzel az érté­kesítési, pénzügyi gondokat növelik. Ami a vevőállomány nagyságát, azaz a kiszállítástól a kifizetésig terjedő időszak tartozásait illeti, er­ről röviden csak annyit, hogy jobb programozással, ütemesebb termelés­sel és kiszállítással, valamint — export esetén — a külkereskedelmi vállalatokkal történő rugalmasabb együttműködéssel jelentősen csök­kenthetők a vasmű kintlévőségei, s ezzel kedvezőbb nyereségkilátások is járnak. A Dunai Vasmű forgóalapja je­lenleg 900 millió forint és a belépő új egységektől, a termelési-értéke­sítési volumen növekedésétől füg­gően évente 3—6 százalékkal emel­kedik. Ez annyit jelent, hogy a mint­egy kétmilliárd forint értékű évi forgóeszköz-lekötéshez a hiányzó fe­dezetet saját pénzforrások, illetve hitelek biztosítják. Ezért fontos a forgóeszközök mennyiségét a terme­lés és értékesítés indokolta, optimá­lis szinten tartani, így nemcsak szükségesnél nagyobb fejlesztési alap a lekötése, hanem a saját pénzeszkö­zök lekötése és az indokolatlan hi­telek is elkerülhetők. Megjegyzendő, hogy tavaly az évközi készletnöve­kedés finanszírozását szolgáló, rö­­vidlejáratú bankhitel visszafizetése nehéz, helyzet**? hozta a vállalatot, ezt jobb gazdálkodással elkerülhet­ték volna. Mint látható, a pénzügyi sta­bilitás tényezői szorosan összefügg­nek a vállalati munka hatékonysá­gával. A forgóeszköz-lekötés a ter­melési folyamat tervszerűségét, szer­vezettségét, valamint a piaci hely­­zetet tükrözi, a jelentkező nyereség pedig a vállalati gazdálkodás jöve­delmezőségét. Elengedhetetlen tehát a pénzügyi információs rendszer to­vábbfejlesztése és a folyamatos pénz­gazdálkodás tervszerűségének javítá­sa — a vállalati belső mechanizmus továbbfejlesztésének részeként. így készül a terv 121 Mertünk választani MIUTÁN A PÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGA kijelölte a tervezés gazdaságpolitikai irányait, a konzul­tációk sora kezdődött újból. A terv­­készítés központjának, az Országos Tervhivatalnak egy-egy szakterületi előadója, s egy-egy vállalat között személyes konzultatív kapcsolatok alakultak ki: lényegében az elméleti elképzeléseket mérték meg a kisebb gazdasági egységek gyakorlati ta­pasztalatain. Szélesebb konzultáció­kat, is szerveztek 50—100 vállalat bevonásával, s itt már nem egyszer konstruktív vita is kerekedett. Ezek­ben a kapcsolatokban most már egy régóta várt, új vonás is megjelent: a vállalati véleményekből, beszámo­lókból eltűnt a „félelem”, hogy terv­­utasításként esetleg visszakaphatják az „őszinteséget”. Ez arra utal, hogy immár széles körben megszületett je­lenlegi irányítási rendszerünk lé­nyegének, szellemének megértése csak egyetlen dolog kötelező — tes­sék gondolkodni, kalkulálni. Legfel­jebb ez a kalkuláció ad majd ,,pa­rancsot” valamilyen cselekedetre magatartásra a vállalatoknál. Az összhang nem körlevelekben, hanem a szabályzókon keresztül érvényesül s ezek nyújtják a kalkulációhoz­­ a pluszok és mínuszok egy részét is Az ágazati minisztériumok részletesen válaszoltak a kérdésre: és mi legyen egy-egy ágazat fejlesztési iránya. Ezt igyekeztek indokolni is, megjelölve hozzá a forrásokat, esz­közöket. Igaz, persze, hogy pl. az egyedi nagy­beruházásokra így be­érkezett javaslatoknak a fele sem került be, nem kerülhetett be a terv­be, amely — hiába­­— a népgazda­ság egészének, egészséges egyensú­lyát kell, hogy vigyázza, különben egy-egy tervidőszak program­j­a könnyen elveszíthetné minden reali­tását. A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM, KÜLKERESKEDELMI MINISZTÉRI­­­­M, AZ ANYAG- ÉS ÁRHIVATAL, a bankok, a Munkaügyi Miniszté­rium is új módon segítette a terve­­z­ők munkáját. Korábban ezek a ha­tóságok nem is nagyon vettek részt a népgazdasági tervkészítésben, leg­feljebb a manuális részét, a számí­tásokat végezték el, miután a terv elkészült. Most menet közben az elemző, értékelő alternatívák soka­ságát „zongorázták” végig —­resve a legmegfelelőbb irányt, ke­legkedvezőbb hatásokat kiváltó köz- a gazdasági szabályozó módszereket Minthogy az egyensúllyal kapcso­latos követelmények, vagy az élet­színvonallal, életkörülményekkel kapcsolatos elképzelések csak akkor valósulhatnak meg, ha a termelés hatékonyságában, a kereslethez va­ló alkalmazkodásban jelentős lesz­ a változás, s minthogy ezek csak ak­kor lehetségesek, ha a műszaki fej­lődés felgyorsul — így az OMFB (az Országos Műszaki-Fejlesztési Bi­zottság) lett az egyik legfőbb part­nere a tervezőknek: tanulmányaival, számításaival a műszaki fejlesztésre, a struktúra változtatására, az egyes ágazatokon belüli és közötti kapcso­latok fejlesztésére vonatkozóan. A gyors műszaki fejlődés alapkérdése a IV. ötéves tervben — számotte­vően nagyobb összeget is szánunk rá, mint a korábbi ötéves tervidő­szakban tettük. 1969 őszén pedig belépett a terv­­készítés menetébe a legkorszerűbb technika: megkezdődött a népgaz­dasági terv lineáris programozási modelljének gyakorlati összeállítá­sa. Hazánkban eddig ez a legna­gyobb modellmunka. Felkeltette — méretei, módszere miatt — a prog­­ramozó szakmai világ érdeklődését is. A modell ma már szinte pilla­natok alatt képes kiadni a nemzeti jövedelem, vagy a társadalmi ter­mék mérlegét a IV. ötéves terv ka­tegóriáiban. A tíz fő ágazat optimum­számításai (az adott lehetőségek és követelmények mellett a legkedve­zőbb megoldások keresése) lefutot­­tak már a gépeken, s napokban el­készült­ az ágazatok közötti együttes optimum számítás is. Mi az opti­mum, a legkedvezőbb megoldás — fejlesztésben, gyártásban, kereske­désben — jelenlegi adottságainkhoz lehetőségeinkhez képest? A gépipari ágazatokra PÉLDÁUL 3 alternatíva szerint szá­mítottak optimumot: milyen legyen a termelés szerkezete, a külkeres­kedelem szerkezete, s a ráfordítás­sal arányos gyártási volumen — ha: maximális nyereséget akarunk; ha: a tőkés viszonylatú kedvező deviza­­egyenleg a cél, és ha: a szocialista viszonylatú pozitív egyenlegnek legelőnyösebb maximumát akarjuk. A mezőgazdaságra viszont pl. már nyolc ilyen ,.ha-t” fogalmaztak meg. Ezek a számítások pontos választ adnak arra, hogy milyen termékek gyártását, termesztését érdemes fej­lesztenünk, milyen mértékben, s me­lyeket nem. Mit érdemes importál­nunk, s honnan, s mit exportálnunk, s hova a legelőnyösebben. Ezekkel a számításokkal most tovább fino­míthatók a tervjavaslat egyes feje­zetei. A tervkészítés menete a lehetősé­gek közötti választások sorozata lé­nyegében. Választani kell, rangso­rolni. Ezek a választások a koncep­ció kidolgozásakor elkezdődtek már, s a IV. ötéves tervjavaslat kialakí­tását tán az teszi minden eddiginél figyelemre méltóbbá , hogy mer­tünk választani, valamennyi kérdés­ben. A bizony jócskán kínálkozó különböző megoldások között, mer­tünk rangsorolni a szükségletek és a szükségesség között. A JÓVÁHAGYÁSRA VÁRÓ IV. ÖTÉVES TERV nem ígéretes terv , hanem munkaprogram. Tisztes, szorgos, tervszerű munkával vala­mennyi célja elérhető. Gerencsér Ferenc így látja a hetet kommentátorunk, Pálfy József A magyar főváros neve ismételten bekerült korunk diplomáciai króni­kájába az európai béke és biztonság ügyével összefüggésben. Ezt megelő­zően, 1969. március 17-én a Varsói Szerződés tagországainak Politikai Tanácskozó Testülete kibocsátotta emlékezetes „budapesti felhívását”, egy európai biz­tonsági értekezlet összehívására. És most másodsz­or is a magyar főváros volt a színhelye a Varsói Szerződésben tömörült or­szágok új, még konkrétabb kezde­ményezésének. A múlt hét elején az Országházban találkoztak a Varsói Szerződés tagállamainak külügymi­niszterei. Tanácskozásukon memo­randumot szövegeztek meg, amelyet az értekezlet megbízásából a magyar külképviseletek vezetői pénteken juttattak el az európai országok kormányaihoz. A mostani budapesti külügymi­niszteri értekezlet több vonatkozás­ban fontos határozatokat hozott, amelyekről a már nyilvánosságra került memorandumban tájékoztat­ták a földrész országainak kormá­nyait. Az egyik ilyen döntés arra vonatkozik, hogy az európai bizton­sági értekezleten helye van a kon­tinens minden államának, ezenkívül részt vehet azon az USA és Kanada is. (A két észak-amerikai ország a NATO révén csapatokat á­llomásoz­­tat Nyugat-Európában.) A biztonsá­gi konferencián természetesen egyen­rangú tagként kell részt vennie a Német Demokratikus Köztársaság­nak. A budapesti külügyminiszteri ta­lálkozón meghatározták a szocialista javaslatot az európai biztonsági ér­tekezlet napirendjére. Az­ első napi­rendi pont az európai biztonság megteremtése, lemondás az erőszak alkalmazásáról, a második a keres­kedelmi, gazdasági, mányos és kulturális műszaki-tudo­kapcsolatok kiszélesítése egész Európában, végül a harmadik egy külön szerv létreho­zása, amely az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalko­zik majd. A szocialista országok külügymi­niszterei megállapították, hogy az első európai biztonsági értekezlet sikere egész sor európai értekezlet megtartását teheti hasznossá. Ter­mészetes dolog, hogy egyetlen kon­ferencián nem lehetne valamennyi európai problémában előrehaladást elérni, az európai biztonsági szerve­zet végleges kialakítása hosszú időt igényel. Egy külön szerv létrehozása, amelynek feladata az lenne, hogy rendszeresen foglalkozzék az európai biztonság és együttműködés kérdé­seivel, azt jelentené, hogy az érte­kezletektől függetlenül is intézmé­nyesen munkálkodhatnának az eu­rópai államok a földrész kérdései­nek megoldásán. Szó esett a budapesti memoran­dumban az Európában lévő idegen fegyveres erők csökkentéséről. Emlé­kezetes, hogy a szocialista országok már régóta szorgalmazzák az idegen csapatok kivonását, a külföldi tá­maszpontok felszámolását. Ma is ér­vényben van az 1966-ban erről elő­terjesztett részletes javaslatuk. A NATO 1970. május végi, római mi­niszteri tanácsülésén szintén hang­súlyt kapott ,,a kölcsönös és ki­egyensúlyozott haderőcsökkentés” gondolata. Csakhogy ott más meg­gondolásból. Az amerikai szenátus többsége — mert csökkenteni akarja az Egyesült Államok fizetési mérle­gének állandó deficitjét, mert meg akarja állítani a dollár inflációját — 1971. június 30-ig az USA nyu­gat-európai egységeinek egy részét haza szeretné rendeltetni... A NATO ezek után a szükségből erényt kíván kovácsolni, amikor a fegyver­kezési hajsza két évtizede után egy­szerre maga is a haderő csökkentés hívének kívánja feltüntetni magát.. A múlt hét másik fontos eseménye Rogers amerikai külügyminiszter sajtókonferenciája volt. Bár adós maradt az Egyesült Államok által a közel-keleti kérdés megoldására tett „új politikai kezdeményezés” rész­leteinek ismertetésével, a kiszivár­gott híreket részben megerősítették Rogers kijelentései. Az amerikai terv, amelyet eljuttattak a közel­­keleti konfliktusban érdekelt vala­mennyi országhoz és a nagyhatal­mak kormányaihoz is, időtartamban korlátozott tűzszünetet ajánl a szem­benálló feleknek. Utalást tesz a Biz­tonsági Tanács emlékezetes, 1967. november 22-i határozatára és köz­vetve arra ösztönözné Izraelt, hogy tegyen intézkedéseket, vagy leg­alábbis ígéreteket az elfoglalt arab területek részbeni kiürítésére. Az amerikai terv nyilvánvaló cél­ja, hogy megossza az Izraelllel szem­benálló országokat, s figyelmen kí­vül hagyja Szíria és Jordánia érde­keit. Nasszer elnök válasza nem ké­sett: a líbiai Benghazi­ban elmondott beszédében kijelentette, hogy Szíria és Jordánia érdekei nem lehetnek akku tárgyai, az Egyesült Arab Köztársaság éppúgy követeli a Szí­riai Golán-fennsík kiürítését, mint Jeruzsálem visszaadását. Az amerikai terv és Rogers nyi­latkozata nemcsak az arab országok­ban talált kedvezőtlen fogadtatásra, hanem Izraelben is. Tel Aviv-i je­lentések szerint izraeli vezető körök­ben rossz néven vették Rogers ki­jelentését, hogy „Izrael újabb ame­rikai fegyverek nélkül is képes megvédeni magát...” Nem tartják másnak, mint sovány vigasznak, hogy Rogers hangsúlyozta: „Izrael szuverenitása, függetlensége, terüle­ti sérthetetlensége nemzeti érdeke az Egyesült Államoknak” — hiszen ez a megfogalmazás, bármennyire azonosítja az USA-t Izrael érdekei­is vel, nem tartalmazza az 1967-es hó­dítás elismerését. Rogers az új ame­rikai terv fogadásától tette függővé, hogy Izrael a jövőben milyen kato­nai segítséget kaphat az Egyesült Államoktól.

Next