Dunaújvárosi Hírlap, 1971. február (16. évfolyam, 10-17. szám)

1971-02-26 / 17. szám

£ Csökkenőben a balesetek a vasműben Elkészült az 1970. év baleseti statisztikája a Dunai Vasműben. 1969- hez képest mind a balesetek száma, mind a halálos balesetek száma csökkent. 429 balesettel szemben csak 399 baleset történt, de a balesetek súlyossága növekedett. A sérülések miatt kiesett munkanapok száma több mint ezerrel volt több, '«ti«' 1969-ben. A legtöbbször érte &J**set a segédmunkásokat, az ösz; balesetek csaknem egyharmadérnál ö& voltak a szenvedő alanyok, V.‘«sinus a betanított munkások és a Lmt&sok következnek. Nők minden a» SS esetben szenvedtek baleseti.. .»'«gyakrabban a kéz és a láb sérütése fordult elő, a legtöbb baleset 4. 95 esetben anyagmozgatás, 87 tárgy esése okozta. A tavalyi balesetek során 218 fegyelmi és bírósági eljárás történt. A Dunai Vasműben egyébként a ferték va* megelőzés és ellenőrző m ma* következtében 1966 óta «gye^tetens» csökken a balesetek •"•ima. «Se a 68 társadalmi munkavédelmi felügyelő éa 476 munkavédelmi őr lelkiismeretes munkájának is köszönhető. Új tolókemence Lőrincen A Drunai Vasmű lőrinci hengerművében új tolókemence épül A berendezés óránként 35 tonna buga felhevítésére alkalmas, üzembeállításával a budapesti anyagelőkészítési gondja gyárrészleg megoldódik. A kemencét a Kohászati Gyárépítő Vállalat építi, s az eredeti határidőnél két hónappal korábban, április 15-én befejezik. A* éj tolókemence beruházására 96 aafUM forintot költ a Dunai Vasmű, Megkezdődött a park-helyreállítás Az Ingatlankezelő és Városgazdálkodási Vállalat parkfenntartó részlege az enyhe időt kihasználva már két héttel ezelőtt megkezdte a fametszést és a cserjetisztítást. Tegnap már murvaterítő munkásokkal, fekáltrágyát szállító kocsikkal is találkozhattunk a város parkjaiban-utcáiban, s közben a padok javítása-festése is folyik már a műhelyben. Mihelyt az időjárás megengedi, hozzálátnak, hogy fűmaggal újravessék a téli dobon tönkrement füvesített park-részeket Zártkörű rendezvény a Kohász Étteremben A Kohász Étteremben február 27- én, szombaton, zártkörű rendezvény. Dunavidéki Vendéglátó Vállalat. Születésnap a szomszédban Laci a szomszéd lépcsőházban lakik, már jó ideje ismerjük egymást, beszélgetünk is sokszor. Tudom róla, hogy melyik brigádban dolgozik, hogy sokáig versenyszerűen kajakozott, hogy Marikával, a feleségével odahaza praktikus kis falinoteszt rendszeresítettek, amelyből Laci minden nap leolvashatja, hogy mit kell vásárolni. Találkozunk egymással tejeskannával a kezünkben, vagy anélkül: egyszer egy kavicsot rugdaltam hazafelé, ő meg úgy állt meg előttem, mint valami kapus, ő is a nyakában szokta cipelni a fiát, mint én, de neki kettő van: ikrek, büszke is magára nagyon, már többször mondtam neki, hogy a két szép fiához azért a feleségének is van némi köze... Szóval jóban vagyunk, ahogy ezt mondani szokták. Legutóbb sem abból a célból beszélgettem Lacival, meg az öccsével, hogy riportot írjak, ők sem azért mondták, amit mondtak, hogy ez újságba kerüljön, de nem lennék újságíró, ha nem kísérelném meg visszaadni mindazt, ami szavaikból megmaradt bennem. Az történt, hogy a sakkpartit, amivel már vagy k két hónapja fenyegetjük egymást Lacival, ez alkalommal sem tudtuk lejátszani, mert Lacinak születésnapja volt, az öccse pedig éppen ezen a napon lett apa. Kettős születésnapot ünnepeltünk tehát: szardíniát ettünk hagymával és vörösbort ittunk hozzá. Hogy rövid legyek: a szocializmus állásáról beszélgettünk, munkájukról, a fejlődésről, bár — ha jól emlékszem — ezeket a szavakat, hogy munka, fejlődés, szocializmus, egyikünk sem említette. Először arról vitatkoztunk, hogy a meleg-, avagy a hideghengerlés a szebb— Rendben van — próbálta végül Laci lezárni a vitát, annál is inkább, mert Marika szerint ez a téma nem illett a kettős születésnaphoz —, rendben van, elismerem, hogy a meleghengerlés romantikusabb, de a hideg szebb, és érdekesebb is. De ezzel nem fejeztük be. A huszonegy éves öccse a hideghengerlés fortélyaiba kívánt beavatni, és ezt, bizony Laci sem tudta megállni szó nélkül. Mindketten „hazabeszéltek’, a huszonnyolc éves László előhengész a hideghengerműben, öccse hengerész „egy”, ugyanott. — Hengerész dinasztia a miénk! — dicsekedtek. A nagyapjuk is hengerész volt Ózdon, apjuk pedig most is a Lenin Kohászati Művek hengermű-beruházását irányítja. Sáta. Ez a falunév valahogy megmaradt bennem, pedig erről az Ózd környéki faluról tőlük először. Sáta. Itt születtek, hallottam innen költözött a család Dunaújvárosba még 1952-ben. A két fiú közül erre persze az idősebb emlékezett jobban, de szemmel láthatóan mindkettőjüknek nagy kedve telt abban, hogy a régi időkről, főként pedig, hogy apjukról beszéljenek. — Mindig nyüzsgő ember volt az öreg — mondta Laci. — Lakatos volt, de egyszer valami termelőszövetkezetbe hívták szervezőnek, vagy minek, én arra emlékszem, hogy hol Sátán, hol Pásztón jártam iskolába. —Nem szervezőnek, hanem... hanem... agitátornak — találta meg a megfelelő szót az öccse. A két fiú szavait nem tudom pontosan visszaidézni, de akkor arra gondoltam, hogy az édesapjuk talán nem is hinné, milyen szeretettel és becsüléssel emlegetik a gyereket, méghozzá másfél órán keresztül, és éppen akkor, amikor az egyik a saját születésnapját, a másik a kislánya születésnapját ünnepli, ízigvérig munkásgyerekek beszéltek büszkén ízig-vérig munkás apjukról, s úgy, hogy ebben mindaz bennfoglaltatik, ami Magyarországon a felszabadulás óta történt. Mert vajon miért voltak büszkék ezek a fiúk az apjukra? Azért csupán, mert például egy alkalommal megakadályozott egy tűzvészt: amikor mindenki elfutott, egyedül neki volt bátorsága elzárni a gázpalackot, össze is égette a kezét .., ahogy a fiúk mesélték. Ezért is becsülik az „öreget”, de nemcsak ezért. — Én azt csodálom benne — mondta a fiatalabb —, hogy annyiszor kellett döntenie és mindig helyesen döntött. — Mert milyen tisztánlátás és bátorság kellett például ahhoz a döntéshez, hogy otthagyjon mindent Sátán, és idejöjjön — segített Laci az öccsének. — Talán miattunk döntött így, hogy mi tanulhassunk. — De lemondani a földről, gondold csak meg! Még hengerésznagyapánknak is az volt az első, hogy a tulajdonát gyarapítsa! Nekünk ez már nem sokat jelent, de ő vacillálhatott, amíg összepakolta a családját. Négyen voltak testvérek, apám jött el először a faluból, ketten követték, csak egy maradt ott, hozzájuk mostanában kötötték be a villanyt. Aztán elmondták, hogyan lett lakatos apjukból üzemvezető, majd „alfejes” beruházó, s hogy ők ketten hogyan lettek lényegében apjuk jóvoltából hengerészek, birtokosai egy lényegesen nagyobb tulajdonnak, mint amekkora a nagyapjuké volt. És azt is elmondták, hogy apjuk sokat követelt tőlük, s hogy neki köszönhetik, amiért ma már az apai elvárást ők keveslik, hogy továbbtanulnak, mert többet akarnak tudni, mert halad a világ, s világnyi birtokukat senki helyettük meg nem művelheti. Amikor hazamentem, a többi szomszéd ablaka már sötét volt. Az utolsó pohár bor egy kicsit a fejembe szállt, talán azért sajnálkoztam azon, ami eddig eszembe se jutott. Ezen az estén jónéhány szomszédhoz kedvem lett volna bekopogni. Aczél Gábor tízéves a mezőfalvi hibridüzem Nem messze a községtől, az állami gazdaság területén emelkedik a mezőfalvi hibridüzem. A környék termelőszövetkezeteiben és magában a gazdaságban is mintegy négy és félezer holdon termelnek hibridkukoricát, melyet ebben az üzemben szárítanak, morzsolnak, csáváznak és csomagolnak. Egyszeres, vagy kétszeres keresztezésekkel, különféle kukoricafajtákból olyan hibrid egyedeket kísérleteztek ki, melyek az eredeti kukoricafajtáknál, tizenöt-harminc százalékkal nagyobb termést biztosítanak. Az elmúlt tíz évben, mintegy hatezer vagonnyi jó minőségű vetőmagot állítottak elő. Ennek a mennyiségnek közel felét a Szovjetunióba, Csehszlovákiába, Lengyelországba és az NDK-ba exportálták. Különösen a martonvásári MvDC 59-es jelzésű termékük keresett exportcikk. Olyannyira, hogy 1966-ban a fiatal üzemet már bővíteni, korszerűsíteni kellett A hibridüzemmel egy fedél alatt dolgozik a takarmánykeverő is. Évi 1200 vagon különféle állati tápot állítanak itt elő. Éjfél volt, amikor az ördög meglátogatott Már régóta számítottam rá, és készültem is, hogy egyszer eljön, megkísértem. Közismert becsületességem miatt ugyanis vajmi kevés [UNK]r-nényem lehetett hogy a pokolt kerüljek. „Meg fog kísérteni. .. gondoltam, miközben vendégem leült az egyik fotelbe, kényelmesen elhelyezkedett, lópatás lábát keresztbe rakta, és közömbös arccal nézett rám. A szobában csend volt, amit én törtem meg végülis kérdésemmel: — Arra akarsz rászedni, hogy valami helytelen dolgot cselekedjem? — Ha akarsz teszel, ha nem akarsz, nem teszel — felelte érdektelenül és patáit kezdte reszelni. „Ördögi tervei lehetnek velem..— gondoltam. Vendégem azonban nem is törődött velem. — Talán lopnom kellene valamit? — szólaltam meg ismét. — A te dolgod ... — felelte röviden. — Vagy azt akarod, hogy alkoholista legyek". — Nekem teljesen mindegy! — szólt. — Nekem mindenesetre, nem sok kedvem van, hogy itt töltsem veled az időt, és elveidtől eltérítselek... — Már értem... szóval azt akarod mondani, hogy az élvezeteket hajszoljam? Félhomály, érzelmes muzsika, vágyak ... meg ilyesmi? — Vágyak .. .! — megvonta a vállát. — Unalmas dolgok! — Hogyhogy unalmas? — csodálkoztam.! Meg vagyok róla győződve, hogy nem is olyan rossz dolog! — Pillanat! *— szólt rám erélyesen. — Ki kit akar itt kísértésbe hozni? — Természetesen, te engem! — feleltem ingerülten. — Azon mesterkedsz, hogy engem a bűn fertőjébe rángass! Az ördög mozdulatlan maradt. — Bűnözöl, vagy nem bűnözöl, nekem mindegy! — Az ördögbe is! — kiáltottam fel. — Mi történt, hogy neked minden mindegy? — Megváltoztak a prémium-feltételek .. Korábban minden lélek után fizettek. . Most fixem van. — mondta és nagyot sóhajtott. Ez a hír megzavart. Éreztem, hogy a bűnbeesés utolsó lehetőségét is elszalasztottam. — írd alá az úti rendelvényemet... Egy nyomtatványt tett elém az asztalra, amelyen „a megkísértett aláírása” helyén aláírtam neki, ő azt elegánsan rövidre szabott frakkjának a zsebébe csúsztatta, és elköszönt. — Hát addig is ... A várható sátáni kacaj helyett fáradt nevetéssel távozott. Azon a helyen pedig, ahol ült, se kén, se szurok szaga nem mamaradt ... Fordította: Antalfy István Janusz Cseka: POKOLI FELTÉTELEK t"llHllllllUIIIIIIIIIIIIIIHlllIIIIIIII*llllllllllllllllllllHIIIIIi*HHHIIIHIIHII,l,l,lll,,*í,*lll*,**l,****,**,,***®*,,***®*,********,,,*®*,***,,*********Hi*l,,*********,,*H*******H******************** f Kesztyűs kézzel A Dunai Vasmű évente 10— 12 millió forintot költ munka- és védőruhára. Vagyis, szocialista üzemhez illőn bőkezűen ellátja munkásait egészségét, testi épségét védő öltözettel. Ellátja őket, mégpedig a vállalati költségek terhére. Amíg a gyár gazdasági helyzete nem kényszerítette az illetékeseket a költségek felülvizsgálására, fel sem tűnt, hogy ez a bőkezűség helyenként pazarlásba csap. Csak néhány napja derült ki például, hogy az elmúlt évben a 12 ezer munkást foglalkoztató Dunai Vasmű 74 500 pár kesztyűt „fogyasztott”, melynek ára meghaladja a 3,7 millió forintot. Mielőtt azonban szörnyülködnénk, vigasztalódjunk: tudniillik ez az összeg kevesebb, mint 1969-ben volt, amikor is 3,8 millió forintért vásárolt kesztyűt a Dunai Vasmű. A védőkesztyű jogos járandósága azoknak, akik munkaközben kezüket védeni kényszerülnek. Ez a jog azonban nem jelenthet egyet a pazarlás jogával. Azért sem, mert minden feleslegesen kiadott forint a vállalat eredményességét rontja, illetve minden megtakarított kesztyű ára növeli a vállalati nyereséget és ezen keresztül a nyereségrészesedési alapot. Vajon, tudják-e ezt a lemezfeldolgozó gyárrészleg dolgozói, akik a múlt évben 1,2 millió forint ára kesztyűt nyűttek el. S ha még elnvitték volna! Az a tapasztalat, hogy a védőkesztyűkkel egyáltalán nem bánnak takarékosan a dolgozók, éppen azért, mert annak nincs kihordási ideje. Amikor tönkremegy újat adnak helyette. Valószínű, hogy így lesz ezután is. De azért jó gazdához illően ezentúl érdemes volna kesztyűs kézzel bánni a kesztyűvel, mielőtt valakit emiatt megtanítanának kesztyűbe dudálni. M. Késik a meleghengermű rekonstrukciója? A Dunai Vasmű meleghengermű tervezett rekonstrukciója csaknem egymilliárd forintba kerül. A bővítés a folyamatosan öntött bugák feldolgozását teszi lehetővé. A régi helyére két új, korszerű tolókemencét, a készsoron új csévélő berendezést és egy tekercslefejtő darabolósort kell többek között létesíteni. Mindezekkel a munkálatokkal tervek szerint 1972 végére, 1973 elejére — a vasmű folyamatos öntőműjének üzembehelyezéséig — el kell készülni. A meleghengermű rekonstrukció késése esetén jórészt elvesznének a folyamatos acélöntés — a több mint egymilliárd forintos beruházás — előnyei. Ugyan még két esztendő hátra van a tervekben megjelölt befejezési határidőig, de a gyár szakemberei máris a rekonstrukció késését, szükséges műszaki intézkedések elahúzódását jövendölik. A beruházás előkészítéséről Tuboly Jánost, a Dunai Vasmű beruházási főmérnökét kérdeztük meg. — A meleghengermű rekonstrukciójával kapcsolatos elvi műszaki döntések megszülettek. Ennek ellenére valóban késés fenyegeti a beruházást. Az egyik legkisebb tétel például, az új csévélő és a konvejor sem készül el 1972 végére a dolgok jelenlegi állása szerint, hanem csak 1973 közepére. A rekonstrukcióhoz szükséges tervek elkészítése és elkészíttetése önmagában egy évet vesz igénybe. És akkor még a kivitelezés, az üzembehelyezés idejét nem számoltam. Jóllehet, a folyamatos öntőmű sem fog 1972 végétől teljes kapacitással termelni, a felfutásra, begyakorlásra több hónap kell, de addig is gyárt bugát. Mi hátráltatja a rekonstrukció előkészítését, a beruházás megkezdését? A beruházási főmérnök a tervezés átfutási idejét említette, ezen kívül a szükséges berendezésnek csak a műszaki jellemzőit határozták meg eddig. — Két új tolókemence szükséges, egyenként 150 tonna/óra teljesítménnyel. Az építendő tolókemence típusának kiválasztása sem történt meg, ajánlatokat várunk tpécs és döntés várhatóan két hónap múlva születik. A két tolókemence a kiegészítő berendezésekkel együtt mintegy 350 millió forintos beruházás. Az új darabolósor beszerzéséről is csak az év vége felé történik intézkedés. A meleghengermű rekonstrukciójánál nehezíti a helyzetet hogy az építést, illetve az átépítést lehetőleg a legkisebb termeléskiesés mellett kell megoldani. Hogy csak néhány problémát említsünk: a tolókemence építése, a szükséges vezetékek, kábelek kiváltása az önteéseket szállító görgősor fölött, mellett és alatt történik; a jelenlegi melegvágósor helyére kerül majd az új darabolósor, de a melegvágósorra a rekonstrukció ideje alatt is szükség lenne még. Ilyenformán nem túlzás, hogy a beruházás rekonstrukció jellege majdnem kétszeresen bonyolítja és lassítja a kivitelezést. Ezek után jogos a kérdés: milyen esély van a rekonstrukció határidejének betartására? —! Azon dolgozunk, hogy a meleghengermű rekonstrukciója 1973 második felére befejeződjön. Keressük a megoldásokat a beruházás előkészítésének és kivitelezésének meggyorsítására. Az említett határidő természetesen arra szól, hogy a meleghengerműben a két tolókemence, és a csévélő a kiegészítő berendezéseivel működjön — mondotta Tuboly János. Mint lapunkban többször foglalkoztunk vele, a Dunai Vasmű negyedik ötéves terve a folyamatos acélöntőmű üzembehelyezésére, illetve az ebből eredő műszaki-gazdasági előnyök kihasználására épül. Legutóbb a gyár kommunistáinak naivaktíva értekezletén hangzott el hogy a vasmű egészének eredményét hengereltáru-termelés, ezen belül a a meleghengermű munkája döntően meghatározza. A Dunai Vasmű vezérigazgatója szinte létkérdésnek nevezte, hogy a folyamatos öntő»si és meleghengermű rekonstrukciója lényegében egyidőben valósuljon meg — ellenkező esetben a késés idejére elvesznek a folyamatos öntés előnyei. Ezek: a kedvezőbb anyagkihozatal, jobb felületi minőség, vagyis a meleghengermű 30—40 százalékos kapacitás növekedése és annak lehetősége, hogy a hideghengermű kapacitását évi 450 ezer tonná finomlemez hengerlésre növelhessék. Cs, Cs.