Dunaújvárosi Hírlap, 1972. június (17. évfolyam, 44-52. szám)

1972-06-02 / 44. szám

Szeretettel köszöntjük megyénkben Fidel Castrot és kubai vendégeinket Kedves vendég, kiváló har­costárs, legendás forradalmár — Fidel Castro — Kuba mi­niszterelnöke, a Kubai KP első titkára érkezik ma me­gyénkbe. Castro — teljes nevén dr. Fidel Castro Ruz — alighanem a modern idők egyik legnépszerűbb, legvon­zóbb arculatú forradalmár­­politikusainak egyike. Aki­nek volt alkalma személye­sen találkozni vele, az meg­győződhetett : az atléta ter­­metű, közvetlen modorú mi­­niszterelnök egyénisége túl­feszít minden protokoll­­keretet. Kubában nem kel­tett feltűnést, az amerikai lapok azonban sokáig cikkez­tek arról, hogy amikor ta­valy októberben Koszigin Havannában járt és megláto­gatta a főváros környékét — a szovjet és a kubai kor­mányfő egy katonai dzsipp­­ben ült — s a kocsit Fidel Castro vezette. Ez a kis moz­zanat jellemző Castrora. És ez a közvetlenség is — amely természetesen szilárd elvhű­séggel, forradalmi irányítókészséggel, következetesség­gel párosul nála — oka nép­szerűségének. A kubaiak rendkívül be­csülik Castro személyes bá­torságát, áldozatvállalását. Annak idején, 1953-ban 26 éves, jól kereső fiatal ügy­véd volt. A karrier (a pol­gári formátumú karrier) kü­szöbén állt: apósa közleke­désügyi miniszter, sógora belügyi államtitkár volt. Mégis — látva, megismerve védőügyvédi munkája során az ország valóságát, a nép nyo­morát — 1953. július 26-án maroknyi csapatával megro­hanta a santiagói Moncada laktanyát. Az akció nem si­került, Castrót­ tizenöt évre ítélték Amnesztiával sza­badul, két év múlva már is­mét Kuba felé tart mexikói ideiglenes száműzetése szín­helyéről. Gerillatársaival Granma nevű hajóról száll a partra. A Sierra Maestra-i hegyekben kezdték a harcot. Csapatuk egyre nagyobb lett, 1959. január 1-én győz­tesen bevonultak Havannába. Ez a kubai forradalom tör­ténete , és Fidel Castro élettörténete is. Azóta egy nyolc és fél milliós kis or­szág, közvetlenül az Egyesült Államok szomszédságában, a szocializmust építi. Ez szomszédság, a kubai múlt a (a latin-amerikai országoké­hoz hasonló monokulturális elmaradottság, az Egyesült Államoktól való függés), a szigorú amerikai blokád ér­zékelteti azokat a nehézsé­geket, amelyek a szocializ­mus építését most már tizen­negyedik éve kísérik az országban. Az elért eredmé­nyek illusztrálására meg csak annyit: Kuba az egyetlen latin-amerikai állam, ahol le­küzdötték az analfabétizmust (a hat éven felüli lakosság 95 százaléka tud írni—olvas­ni). Fidel Castro a fejlődés jelenlegi szakaszát így érté­kelte: a forradalom „túlélé­sének időszaka” befejeződött és a védelem mellett most már van elég erő a gazda­sági problémák megoldásához is. A blokád leküzdésében a népi rendszer védelmében a szocialista országoknak, min­denekelőtt a Szovjetuniónak kezdettől fogva nagy szere­pük volt. Ennek az együtt­működésnek köszönhető, hogy Kuba ipara, kereske­delme most már semmilyen vonatkozásban sem függ az Egyesült Államoktól. A for­radalom győzelme óta példá­ul 162 ipari létesítmény épült szovjet segítséggel a sziget­­országban. Hazánk is a lehe­tőségeihez mérten — minden segítséget megadott és meg­ad a kubai népnek. 1960 decemberében vettük fel a diplomáciai kapcsolatot. Az utóbbi időben erőteljesen nö­vekedett gazdasági, műszaki és tudományos együttműkö­désünk. Korábban Ikarus autóbuszokat, Diesel-mozdo­nyokat szállítottunk. Most sok egyéb között magyar szakemberek állítják fel Ku­ba vágóhídjait, magyar geo­lógusok segítenek a nyers­anyagkincs feltérképezésében. A szigetország ipari és mező­­gazdasági üzemeiben, labo­ratóriumaiban több mint száz magyar dolgozik. Nemrég magyar segítséggel üvegkom­binát épült. A két ország közvetlen gazdasági kapcsolatán túl, az eszmék és érdekek azo­nossága alapján, a nemzet­közi porondon is szoros együttműködés alakult ki. Megnyilvánul ez egyebek kö­zött az ENSZ-ben elfoglalt egységes álláspontban, nemzetközi kérdések azonos a megítélésében. Fidel Castro mostani — az európai szocia­lista országokat érintő — körútja­ is a világpolitika nagy kérdéseiben elfoglalt közös pozíciónkat és a szo­cialista országok egységét erősíti. Hazánk, megyénk népe szeretettel köszönti vendégét, Kuba nagy fiát, Fidel Castrot. A kétmilliomodik forma finomlemezre várva A Dunai Vasmű hideghen­germűve csaknem hétéves. Az előzőleg tervezett évi ne­gyedmillió tonnás kapacitást jóideje túlszárnyalták. Az idei cél, hogy az eredeti, a név­leges kapacitást ötven száza­lékkal meghaladva, összesen 400 ezer tonna finomlemezt hengereljenek. A mennyiségi és minőségi fejlődést különböző műszaki fejlesztések révén érték el. Ilyen műszaki fejlesztés adott módot a nagyobb súlyú te­kercsek pácolására, a kombi­­nált savas pácolásra. A hen­gerállványokat félautomata rendszerűvé korszerűsítették, bővítették a hőkezelő kapa­citását. A hideghengerműben az üzembe helyezés óta június 1-ig egymillió 800 ezer tonna finomlemezt hengereltek. E mennyiségnek 26 százalékát exportálták. A finomlemezek idén 28 országba jutnak el. A tervek szerint a hideghen­germűben ebben az évben várhatóan kihengerelik kétmilliomodik tonna finom­a lemezt is. ■ ■Öt hónap alatt 240 lakást adtak át az építők Sokféle naptár van forga­lomban, mégis az egyik leg­izgalmasabb naptárt a 26. Építőipari Vállalat városépí­tőinél láttam a napokban. Csak a hónapok vannak fel­tüntetve rajta, és mellettük számok: íme, a naptár, amely azt jelzi, hogy az 1972. esztendő­ben havonta hány lakást ad­nak át a beruházónak. Jú­niusban járunk, jogos tehát a kérdés, sikerült-e a nap­tárban megjelölt lakásátadási ütemet tartani? * — Nem vagyok babonás — mondja Horti József főépí­tésvezető —, azért nem ko­pogom le, de eddig sikerült naptár szerint haladni. Má­jus 31-ig 240 lakást adtunk át­ a beruházónak. És min­den reményünk megvan arra, hogy az idei lakásépítési fel­adatokat maradéktalanul tel­jesítsük, 692 lakást adunk át, amelyhez 39-et már terven felül teszünk hozzá. Hangja magabiztossá válik.­­ S erre jó oka van, mert a­­ városépítők munkája az el­múlt esztendőben gyökeresen megjavult. Az idei év elején pedig olyan szervezési intéz­kedéseket tettek — szakosí­tották a városi építésvezető­ségeket —, amelyekkel még hatékonyabbá vált a munka. Sokkal nagyobb feladatot teljesíthetnek, és jobb minő­ségben, mint a korábbi évek­ben. Az év első öt hónapjá­ban — a tavalyihoz viszo­nyulva — húszmillió forint­tal nagyobb tervet teljesítet­tek. Húsz százalékkal javult a minőség, negyven száza­lékkal kevesebb hiányt kel­lett pótolni a lakásokban, és tíz százalékkal kisebb az „ér­tékcsökkenési leírás”. — Tehát a mennyiségi nö­vekedést a minőségi javulás kísérte. Mi a garancia arra, hogy az év további részében is tudják tartani a naptár­ban megjelölt ütemet? — Mindenekelőtt az, hogy a 240 átadott lakáson kívül május 31-ig 310 lakást sze­reltünk össze, amelyben a belső szakipari munkák van­nak még hátra. De ez is gyorsabb ütemben halad, mint korábban, mert a fő­építésvezetőség a legfonto­sabb szakipari munkák — festő, asztalos, üveges, bur­koló — elvégzését főépítés­vezetőségi erőkből oldja meg. Erre a célra létrehoztunk egy ütőképes gárdát. — Milyen tényezők járul­nak hozzá, hogy a főépítés­vezetőség sokkal jobban dol­gozik most, mint a korábbi években ? — Már említettem az át­szervezést. Hadd emeljem ki a munkaversenyt, amelynek olyan élenjárói vannak, mint Botocska Pál, Horváth János, Keglovics István, Vorák Jó­zsef, Mittelholcz Sándor, Esztergomi Sándor brigádjai, akikkel tavaly elnyertük a vállalat kiváló főépítésveze­tősége címet. Sokszor hivat­koztunk már rossz eredmé­nyek esetén az időjárásra. Hadd mondjam, hogy most az is segített bennünket. És nem utolsósorban folyama­tosan kapjuk a házgyárból az elemeket, jobb minőség­ben, mint al­­ elmúlt években. — Az idén megpályáz­zák-e újra a kiváló főépítés­vezetőség cím elnyerését? — Természetesen, és min­den vágyunk az, hogy meg is szerezzük a kitüntető cí­met. — Széles szurkolótáborra számíthatnak. A lakásigény­­lők széles táborára, akik jól tudják, hogy az önök sikerei­től is függ,­­ mikor jutnak lakáshoz. S. Gy. December: 39 Február: 56 Március: 78 Április: 39 ! Május: 67 ! Június: 67 ? Július: 67 ! Augusztus: 78 Szeptember: 78 ! Október: 78­­ November: 84 T­­ TM*T­alán nem késett el késői soraival a tanítvány. Rég felnőtt már, tehát nem a nádpálcás embert tiszteli Benned, hanem a szi­gorú emberségedet, és azt a nyomasztó erkölcsi kényszert, amivel követelni tudtál, amivel hitet adni tudtál. Csináljunk számvetést, drága öreg barátom, mi maradt az útravaló­­ból, amit egyszer a tanítvány kapott. Elfogadtam és hittem, hogy több jó ember jár a világban, mint rossz. Vagy ami ugyanaz: több a jó az em­berekben, mint a rossz. így nézek az emberek szemébe, és szeretem őket. S tudod hányszor hátbaveregettek, mondván: „nahát, hogy milyen naív vagy!” Látod, ez a leereszkedő hát­­baveregetés még ma is fájdalmasabb a pofonoknál. Elfogadom, hogy az embernek nyílt­nak, becsületesnek kell lennie. Hon­nan van hát, hogy kegyes ravaszko­dásokkal, képmutatással néha igazán naív füllentéseikkel akarnak és tud­nak boldogulni az emberek? Tudod-e, mennyivel nehezebb egyenesnek lenni, tetteinkért felelősséget vállalni, tekin­télyt szerezni az adott szó szentségé­nek? Mennyivel nehezebb elvállalni, ha hibáztunk? Mennyivel nehezebb a férfiasság a kézdörzsölő alázatnál? Férfiasság... A te szótáradban — emlékszem — az egyenes gerincet je­lentette. Hogyan devalválódhatott kor­szakán­á, nyavalygó envelaéssé, a test és szellem prostitúciójává? A felelősség vállalása, a küzdés mindenért, ami szép és nemes, örök teher azoknak, akik viselni merték. Honnan vesznek erőt ehhez a tanítvá­nyok, hogy szegényebben, kopottabban vigyék ezt a terhet? Megszállottak módján őrizzük emberségünket, mert többet ér az, mint magunkat meg­csalva hozzáférni az élet nyújtotta zsí­rosabb falatokhoz. Aki egyenes úton jár, mindig kiszolgáltatottabb, védte­lenebb a sanda helyezkedőnél. Talán többet is téved, mert elvekhez, eszmé­nyekhez méri önmagát és nem a pil­lanat lehetőségeihez. Ha tudtad, hogy így van, miért tereltél a nehezebb, göröngyösebb útra? Azt mondtad, a tudás hatalom. Tu­dod-e hányat tett tanítványaid közül gyámoltalanná a felismerés, hogy po­kolian keveset tudunk? A több tudás­sal egyenes arányban nő a kétségbe­ejtő felismerés, hogy semmit sem tu­dunk. S aki sohasem vette a fáradt­ságot, hogy álmatlan éjszakákat tölt­sön számok, könyvek, rajzok felett, magabiztosan, kurtán ítélkezhet agy­velődről, megmosolyogtatja mindazt, amiért emberek felteszik életüket, ké­nyelmüket. Példaképedről beszéltél. S mert ma­gad is hittél szavaidban, példakép lettél Te is. Végigjártam a példaképek útját. Lőtt sebeket láttam, amelyektől félek, s láttam elfelejtett, jeltelen sí­rokat, múzeumokban őrzött szú­ rágta ereklyéket. És megöregedett embere­ket — köztük Téged is — akik „nem vitték semmire”. A suhancok vén kra­­peknak neveznek az utcán egymás kö­zött, s ha látványra éhesek, megnézik egy jólfésült szépfiú zakóját, s kocsi­jába szálló szűkszoknyás szeretőjét. Csalódtam volna Benned? Nem, ne hidd. Te nem mondhattál mást onnan a katedráról, őrizünk és viszünk to­vább benneteket, mert élni csak úgy érdemes, ahogy azt Ti tanítottátok. Az egyszeregyen nem kell gondolkodnunk többé, az integrált meg úgy is elfelej­tettük a vizsga után. Amit az ember­ről és emberségről mondtatok, az megmaradt a tanítványban, s talán csak tíz-húsz év múlva fejti meg sza­vaitok titkát. De akarja megfejteni. Köszönet az ideálokért, amik így megfakultan, szerényebben is csillog­nak bennünk. Köszönöm Neked, hogy azért végül is­­ jóban vagyok magam­mal, nem kell pörölnöm a lelkiisme­retemmel. Tudod-e, hogy akikhez szól­hatok, azoknak azt mondom el, amit Te mondtál nekem?­­ Embernek, forradalmárnak nincsen választása rms. Csak ez a nehezebb, göröngyösebb út, amelyen Te és ti valamennyien indítjátok el az életeket. Holnap egy szál virágot adunk gyermekeink kezébe. A szülők üze­nete, ki nem mondott bíztatása ez. Az ember tisztelgése Tanítója előtt. Nagy Jenő TANÍTÓMHOZ Megkezdődött a borsószüret A borsójáról híres Mező­földön már szüretelik a bor­sót. A legutóbbi jégverés ugyan nagy károkat okozott a borsóföldeken, de az első idei szüret a rácalmási Nép­front Termelőszövetkeze­t borsóföldjein mégis jó ter­mést ígér. Szerdán itt há­romszázan szedték az ex­­presszborsót, a legtöbb szü­retelő a helyi általános isko­la diákjai közül került ki. A szedők a leszüretelt borsó kilójáért két forintot kaptak.

Next