Dunaújvárosi Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-11 / 212. szám

2 • DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP RÖVIDEN Narancsuralom van épülőben Budapest (mti)­­ Kovács László, az MSZP alel­nök­e szerint az elmúlt száz nap a „narancsura­lom” kiépítéséről, vagy­is a Fidesz, valamint Or­bán Viktor miniszterel­nök „korlátlan és ellen­őrizetlen egyeduralmá­nak” megteremtéséről és a demokrácia alapkö­veinek felszedéséről szólt. Mint fogalmazott, a „vezérnarancs szemé­lyes udvartartást állított fel” azzal, hogy „pártka­tonákat” ültetett olyan „hagyományosan füg­getlenséget tisztségekbe”, követelő mint köztársasági elnöki, az a alkotmánybírói poszt vagy az Állami Számve­vőszék (ÁSZ) vezetői funkciói. Úgy fogalma­zott, az „igazság pilla­nata” a költségvetés be­nyújtásakor jön el, ek­kor ugyanis mindenki megtudhatja, mennyit is érnek az eddig elhang­zott fideszes ígéretek. Ezer főt is elbocsáthatnak Bécs (mti)­­ Számottevő­­ sajtóinformáció sze­rint akár ezerfős­­ lét­számcsökkentésről ké­szít tervet az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) magyar teher­szállító leányvállalatá­nál, a Rail Cargo Hun­gáriánál - közölte oszt­rák beszámolók szerint Christian Kern vezér­­igazgató. Mégsem lesz koránégetés Washington (mti)­­ Terry Jones tiszteletes­­ megerősítette, hogy nem fog koránt égetni szeptember 11-én. Az­után döntött így, hogy felhívta őt Robert Gates védelmi miniszter és be­szélt Mohammed Musri orlandói imámmal. Jones júliusban hirdette meg, hogy koránégetés­sel fog demonstrálni az iszlám szélsőségesek el­len. Elhatározását az USA és a világ számos vezetője bírálta. A terv tiltakozást váltott ki a muszlim világban is. Erős gazdaság, rend, biztonság és munka VÁLASZTÁS Budapest (mti)­­ Orbán Viktor szerint csak egyet­len olyan politikai erő van, amelyikre rá lehet bízni a Magyarország sorsáért viselendő fele­lősséget. A miniszterelnök a Fidesz pénteki kampánynyitó ren­dezvényén rámutatott: pártja sosem állított még annyi pol­gármesterjelöltet és képvise­lőjelöltet, mint az októberi ön­­kormányzati választás előtt. A Fidesz-jelöltek száma meg­haladja az összes többi párt által indított politikusokét tette hozzá. „Lassan az a benyomása alakul ki az embernek - he­lyesen -, hogy Magyarorszá­gon már csak egyetlen orszá­gos párt, egyetlen néppárt van, amelyre rá lehet bízni, és képes vállalni az ország sor­sáért viselendő felelősséget” - mondta Orbán Viktor. Kije­lentette: az önkormányzati választás tétje, hogy az elmúlt hetekben megteremtett ala­pokra emeljék és állítsák talp­ra Magyarországot. Erős gaz­daság, munkahelyek, rend és biztonság: „erre ma csak mi vagyunk képesek az emberek támogatásával. Csak mi és csak az emberekkel együtt” - mondta a pártelnök-minisz­terelnök, hozzátéve: „az or­szágnak ma ránk, a Fideszre és a kereszténydemokratákra van szüksége”. Kósa Lajos, a Fidesz ügy­vezető alelnöke elmondta: természetes, hogy a tervezett intézkedések bejelentése után vita robbant ki, hiszen a bank­­szövetség vezetőjét a banká­rok választják, így rendjén va­ló, ha ő a bankárok érdekeit képviseli. A politikus szerint a devizahitelesek gondjait az MSZP vezette kormányok okozták azzal, hogy meg­szüntették az állami lakáshi­telprogramot, és ezzel „becsal­ták az embereket a devizahite­lek ingoványába”. Utóbb gaz­daságpolitikájukkal tönkre­tették a forint árfolyamát, és most „ők kiabálnak a leghan­gosabban, hogy valamit tenni kell” - sorolta Kósa Lajos, hozzáfűzve: amikor azonban a kormánypártok tenni akar­nak, a szocialistákhoz ismét a bankszövetség álláspontja áll közelebb. (Kósa szavaira az MSZP közleményben reagált. Ebben az áll, hogy a Fidesz- KDNP kormány „ámokfutó 100 napjával szemben” az MSZP támogatta kormányok stabil költségvetést és stabil forintot hagytak maguk után.) Tarlós Ist­ván szerint nem folytatódhat Budapesten az, ami az elmúlt években zajlott, irányt kell váltani. Rendre és olyan vezetésre van szükség, amely vállalja a politikai fe­lelősséget - mondta a Fi­­desz-KDNP főpolgármester­jelöltje. Kijelentette: Budapestnek nem világvárossá, hanem a ré­gió versenyképes központjá­vá kell válnia. Budapestnek rendre és reményre van szük­sége, a káosz nem sokszínű­ség, az anarchia nem liberaliz­mus, a szervezetlenség nem szabadság. Kampánynyitó nagygyűlést tartott a Fidesz Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke beszédet mond a párt kampánynyitó nagygyűlésén Magyar anyanyelvű pasztoráció (Folytatás az 1. oldalról.) A pápa biztosította a ma­gyar elnököt: amennyire lehe­tősége van rá, figyelni fog ar­ra, hogy megfelelő számú és minőségű pap tegye lehetővé a határon túli magyarok anya­nyelvi pasztorációját. Átte­kintették a vatikáni-magyar kapcsolatokat, a magyaror­szági egyházi iskolák finan­szírozásának helyzetét, és szó esett a magyar európai uniós elnökség célkitűzéseiről is. Robbanás a repülőtér mellett A tüzet folyamatosan táplálta egy elrepedt gázvezeték San Francisco (mti)­­ Leg­alább hatan életüket vesztették abban a tűz­ben, amely a kaliforniai San Brúnóban egy bal­eset nyomán keletkezett. A gázrobbanás miatt csü­törtök este felrobbant tűzben csaknem 200 ház sérült meg vagy gyulladt fel. A hatalmas tűzvész robba­nás következtében keletkezett San Francisco egyik előváro­sában, néhány kilométerre a San Franciscó-i nemzetközi repülőtértől. Tegnap délután a tűzoltóság azt jelentette: öt­ven százalékban sikerült a lángokat megfékezni. A gáz­­szolgáltató vállalat elismerte, hogy megrepedt egyik gázve­zetéke, és földgáz szivárgott a levegőbe, de nem tudni, hogy ez okozta-e a robbanást. Mintegy húsz méter magas lángcsóva közelében állnak tűzoltók KRÓNIKA 2010. SZEPTEMBER 11., SZOMBAT A HETEN MONDTÁK Orbán Viktor miniszterelnök „Olyan száz nap volt ez, amely megváltoztatta Ma­gyarországot" - összegezte kormánya első három hó­napjának eredményeit. Mesterházy Attila az MSZP elnöke Orbán Viktor politikai drogdíler, aki négy éve szinteti­kus boldogságot árul - reagált a kormányfő kötcsei beszédére. Fidel Castro volt kubai elnök A kubai kommunista gazdasági modell nem működik - jelentette ki egy amerikai lapnak nyilatkozva. Antoine Berthe francia ügyvéd A romák eleget tettek az ország elhagyására felszólító végzésnek, így az semmis, és ők európai polgárokként legálisan visszatérhetnek francia földre - mondta, mi­után ügyfelei ki- és azonnal beléptek Franciaországba. Huszti Szabolcs válogatottságát lemondó labdarúgó Simán kikapunk Svédországban, de dicsérjük az első félidőt, miközben momentumunk sincs. Szerencsével, kínkeservesen megverjük Moldovát és elégedetten értékelünk - fakadt ki a hazai labdarúgást értékelve. KOMMENTÁR Angyal László angyal.laszlo@vasnepe.hu Sopánkodó bankárok „Végre", sóhajtanak a svájci frankban eladósodottak, amikor meghallották, hogy megsegítésükre nyolcpon­tos javaslatcsomagot dol­goztak ki, és ha igaz, akkor heteken belül törvény is lesz a csomagból. Ugyanazok reménykednek, akik nem hittek a szemük­nek, amikor nap nap után egyre csak emelkedett a svájci frank árfolyama. Az elemzők ugyan hónapokkal ezelőtt megjövendölték, hogy ha Svájc nagyobb mozgásteret hagy nemzeti valutájának, akkor az egek­be szökik a frank árfolyama, de a magyar már csak ilyen: ej, ráérünk arra még. A gond csak az, hogy a devi­zahitelesek elmúlt hetek vi­szonylagos nyugalma átra­gadt a kormányra is. Jelzés értékű, hogy nem éppen a pénzügyi-gazdasági ügyek­ben gyakorta megnyilatkozó két fideszes politikus adja a nevét a javaslatcsomaghoz. A bankárok reakciója vi­szont ismerős: mi lesz ve­lük, ha például ingyenes (!) lesz az előtörlesztés? No, nem mintha nagy újság len­ne sopánkodásuk, csupán teszik, ami a dolguk. De et­től még a karaván halad. Felmentették a rendőröket Nem volt bizonyíték arra, hogy ők verték meg a férfit Budapest (mti)­­ Bizonyí­tottság hiánya miatt fel­mentette a Fővárosi Bíró­ság (FB) azt a két rendőrt, akiket azzal vádoltak, hogy 2006 szeptemberé­ben bántalmazták az őr­zésükre bízott férfit. Elsőfokú ítéletében a bíró­ság egyetértett azzal, amit a rendőrök védője előadott a perbeszédében, vagyis ki­mondta: a sértettet két vagy három rendőr bántalmazta, de azt kétséget kizáróan nem le­hetett megállapítani, hogy a vádlottak követték volna el a bűncselekményt. A bíró utalt az ellentmon­dásos tanúvallomásokra, amelyekből indoklása szerint nem lehet pontosan meghatá­rozni, mi történt, mert nagyon sok volt az eltérő momentum ezek között. A két rendőrt azért vonták eljárás alá, mert a vád szerint egy, a Rákóczi útról előállí­tott, akkor már súlyosan sérült férfit bántalmaztak. A vádha­tóság képviselője ezért azt kérte, hogy a két rendőrt hiva­talos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége és véde­kezésre képtelen személlyel szemben­ elkövetett súlyos testi sértés kísérletének bűn­tette miatt mondja ki bűnös­nek a bíróság. Az ítélet nem jogerős, mert bár a vádlottak és védőik tu­domásul vették a döntést, az ügyészség fellebbezett. Udvardi Attila sértett, a 2006-os szeptemberi rendőri intézke­dések egyik polgári áldozata, előtte a két vádlott rendőr A bankoknak hátrányos az elképzelés (Folytatás az 1. oldalról.) Kifejtette: a magatartási kódex a hitelintézetek egyol­dalú szerződésmódosításait már igen-igen szűk mezsgyé­re szűkítette, emellett olyan pontokat is magában foglal a magatartási kódex, amelyek egyértelműen a hitelfelvevők érdekeit védik. Erdei Tamás összegzése szerint az egész hazai bankszakma működésé­re hátrányosak lehetnek a Fi­­desz-KDNP által bejelentett javaslatok, ha azokat a parla­ment a jelenlegi formában fo­gadná el. Fideszes képviselők csü­törtökön jelentették be, hogy nyolcpontos javaslatcsoma­got dolgoztak ki a devizában eladósodott megsegítésére: lakáshitelesek megtiltanák például az ügyfélnek hátrá­nyos egyoldalú szerződésmó­dosítást, az önkényes kamat­emelést, előírnák a közép­­árfolyam alkalmazását és az ingyenes előtörlesztés lehető­ségét.

Next