Dunaújvárosi Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-03 / 52. szám
4* DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP RÖVIDEN Meglopta a mamáját Mezőfalva (ke) A mezőfalvi körzeti megbízott fogta el azt a két helybéli - 18, illetve 19 éves - fiatalembert, akik több falubeli betöréssel gyanúsíthatók. A duó egy családi háztól ellopott villanyóra miatt bukott le. A páros egyik tagja vallomásában azt is elismerte, hogy meglopta a saját nagymamáját is. A két fiatalt a dunaújvárosi kapitányság rendőrei bűnügyi őrizetbe vették. Nőnapot ünnepelnek Nagyvenyim (gp) - Március 8-án van a nemzetközi nőnap. Ennek alkalmából március 4-én, pénteken 18.30 órától A zene az kell címmel musicalestet rendeznek a nagyvenyimi Császár Étteremben. A művelődési ház és a vendéglő közös rendezvényén ünnepi köszöntőt mond dr. Zseli József háziorvos, a képviselőtestület egészségügyi bizottságának vezetője. A műsorban közreműködik Kanyar Ágnes énekes és Lőrincz Máté előadóművész: Pincéket fosztogattak Dunaújváros (gp) - Tíz pincefeltöréssel gyanúsítják azt a két hajléktalan férfit, akiket a dunaújvárosi nyomozók a napokban fogtak el. A páros tavaly év vége óta folyamatosan fosztogatta a tárolókat, jártak a Fáy, a Babits, a Rákóczi, az Erkel, valamint a Táncsics utcában is, a pincékbe a lakatot levágva jutottak be. Február 25-én azonban nem volt szerencséjük, a Táncsics utcában ténykedtek éppen, amikor az egyik lakó, a zajt hallva, bejelentést tett a rendőrségen, a kiérkező járőrök pedig tetten érték a két elkövetőt. Az egyik férfi kihallgatása során elismerte, hogy társával együtt december óta vagy tíz pincét törtek fel. A negyvenöt éves elkövetőt, és ötvenegy éves hajléktalan társát - aki tagadta a bűncselekmény elkövetését - a Fejér megyei bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Világegyetem, élet, értelem Dunaföldvár (gp) - A Népszerű Tudomány és az Evangélikus Esték sorozat közös szervezésében újabb előadásra várják az érdeklődőket, március 8-án a dunaföldvári művelődési központba (Ilona u. 2). Jövő héten kedden 18 órától a Világegyetem, élet, értelem címmel Balázs Lajos professzor, az MTA Csillagászati Kutató Intézet igazgatója tart előadást. A belépés díjtalan. ISKOLASORSOK - Félezren tüntettek szerda délután a városháza előtt a Petőfi iskola megmaradásáért - Pentele általános iskoláját biztosan bezárják Petőfi: folytatás következik Vélhetően a korábban ismertté vált oktatási koncepció kerül majd a közgyűlés elé, de a Petőfi Sándor Általános Iskola megmenekül a bezárástól. Az intézmény szülői szervezete által koordinált demonstráción több városvezető is megjelent. Kézjegyükkel vállaltak garanciát. Szabó Szabolcs-Szigeti Sándor szerk@dh.pl.hu Csípős március eleji hidegben, szállingózó hóesésben gyülekeztek tegnap három óra után a szülők, nagyszülők, diákok és pedagógusok az intézmény udvarán. Az elindulás előtt derült ki, hogy magára a felvonulásra a szervezők elmulasztottak engedélyt kérni, így nem vonultak, hanem kisebb-nagyobb csoportokban „átsétáltak” a Városháza térre. Amerre a tömeg haladt, járókelők szólították meg a demonstrálókat, hogy támogatásukról biztosítsák őket. A petőfisek menete hosszan tekergőzött az új Vasmű úton: az első csoportok már megérkeztek a Városháza térre, amikor az utolsó demonstrálók elhagyták az iskola épületét. Sokan a zöld petőfis pólót húzták fel kabátjukra, vagy a pólót vállukon átvetve fejezték ki szolidaritásukat. Az egyik szülővel, Varga Tamással menet közben beszélgettünk: - A gyermek nem lakókocsi, hogy egyszerűen arrébb A jelenlegi tervek szerint a Petőfi fogadná be a bezáró Szórád iskola diákjait húzzuk, ha túl drága a kemping. Nem a szülők, és főként nem a diákok tehetnek arról, hogy csődközeli helyzetbe került Dunaújváros - hangsúlyozta Varga Tamás, akinek a kisgyermeke a Petőfi iskolában elsős. - Szeretnénk, ha a gyermekünk innen ballagna el. Az iskolaválasztás bizalmi kérdés. A Petőfi iskolában - más intézményekkel ellentétben - harminckilenc év alatt soha nem volt gond az osztálylétszámok feltöltése, és most is kilencven százalék feletti kihasználtsággal működnek. Nagyon sok szülő azért választja ezt az intézményt, mert úgy látja, itt lesz a legjobb helye a gyermekének. Négy nap alatt hat és fél ezer aláírást gyűjtöttünk össze, hogy ne zárják be az iskolát. Ez a támogatottság messze túlmutat az iskola falain. A szülők és az itt élő emberek véleményét illene figyelembe vennie a mindenkori városvezetésnek - fogalmazott Varga Tamás. A városvezetés pedig eleget tett a szülők kérésének. Mint lapunk beszámolt róla, hétfőn délután a Petőfi Sándor Általános Iskola Szülői Szervezetének rendkívüli ülésén részt vett Kiss András, az oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottság elnöke, aki közölte, nem zárják be az intézményt. Az új forgatóköny szerint a Petőfi iskola és a Gárdonyi iskola egy intézménnyé forr össze, a Petőfi lesz a jogutód intézmény, amelybe integrálják a Szórád tanulólétszámát. Ettől függetlenül a szülői szervezet képviselői arra jutottak, a korábban beharangozott szerdai demonstrációt megtartják. Az iskola megmaradásáért hirdetett tüntetésen a résztvevők egy, a városháza falára kifeszített molinót írhattak alá, jelezvén támogatásukat. A békés demonstráció alatt Dorkota Lajos országgyűlési képviselő, Cserna Gábor polgármester, valamint Gombos István alpolgármester is aláírta a petőfisek összefogását szimbolizáló drapériát. Gombos újságírói kérdésre elmondta, bár nem tartja szerencsésnek, hogy Kiss András bejelentése után mégis megtartották a tüntetést, de elfogadja, mindenkinek joga van véleménynyilvánításhoz. Az alpolgármester szerint a városvezetés demokratikus elkötelezettségét jelzi, hogy a társadalmi vita során, mérlegelve a beérkező szakmai véleményeket, vélhetően változtatnak a korábban ismertté vált koncepción, így nem kerül majd lakat a Petőfi iskolára a tanév végén. A DH kérdésére az alpolgármester elmondta, a Szórád Márton Általános Iskolát mindenképpen be kell zárni, ám az épületben tovább folytatja a munkát a Pentelei Molnár János Szakiskola, s a tervek között szerepel, hogy egy pentelei civil centrumot alakítanak ki a házban. Varga Tamás: „A gyerek nem lakókocsi, hogy arrébb húzzuk, ha drága a kemping" Talán a legfontosabb kézjegy Cserna Gábor polgármester is aláírta az intézményt támogató felhívást Bár szinte minden helyi politikai erő képviseltette magát a demonstráción, senki nem zavarta meg a szülők, a pedagógusok és gyerekek békés tüntetését a Városháza téren Adatok, amiért a városvezetők szerint lépni kell az alapfokú oktatás terén egyre növekvő önkormányzati terhek, egyre apadó gyereklétszám további képek, információk dh online^ Ami ellen tiltakoztak • A február elején megismert koncepció A változata szerint a Szórád Márton Általános Iskola megszűnne, és beolvadna az Arany János Általános Iskolába. A Petőfi Sándor Általános Iskola szintén bezárna, és integrálódna a Gárdonyi Géza Általános Iskolába. A következő tanévben valamennyi, jelenleg a Petőfi Sándor Általános Iskolában működő osztály önálló osztályként folytatná a jogutód intézményben tanulmányait. A NAP TÉMÁJA ---------------------------------------------------------------------- ______________________________________________________________________________________________ 2011. MÁRCIUS 3., CSÜTÖRTÖK Az érintettek véleménye Dr. Szalai Lászlóné - Harminchét éven át tanítottam a Petőfiben, belesajdul a szívem, ha arra gondolok, esetleg bezárják az intézményt. Remélem, most már mindenki számára világos, hogy nem szabad becsukni egy ilyen kiváló oktatási intézményt. Nemes Tibor - Ha ennyi ember összefog, és kész megmozdulni egy iskoláért, az már jelzés értékű, és bízom benne, hogy lesz eredménye a demonstrációnak. Lehet, ez is kellett a döntéshozóknak, hogy változtassanak az eredeti elképzelésen. - Mikor nyilvánosságra került, hogy bezárnák a Petőfit, én akkor sem hittem, hogy ez megtörténhet, és ma sem hiszem, hogy sor kerül egy ilyen indokolatlan lépésre. Szülőként teljesen elégedettek vagyunk a pedagógusok munkájával. Vass Erika Szerintem Büszke lehet az az iskola, amelyiknek ilyen szülői szervezete van - köszönte meg a közel egyhónapos iskolamentő munkát egy, az intézményben évtizedeken át dolgozó pedagógus a szervezet vezetőinek. Hogy pontosan miért is változtattak az eredeti elképzeléseiken (szakmai-gazdasági szempontok, a közvélemény nyomása...) a városatyák, az a szülők szempontjából részletkérdés. Ők egyet akartak, azt, hogy gyermekük ugyanabból az intézményből ballaghasson középiskolába, ahol jelenleg is tanul. Iskolamentésből jelesre vizsgáztak. Szabó Szabolcs szerk@dh.plc.hu